44. FEJEZET

A király. Celaena szíve egy pillanatra kihagyott, a legszívesebbe futásnak eredt volna.

A karján valamennyi parányi sebhely lüktetni kezdett. Az uralkodó határozott léptekkel közeledett. Hatalmas alakja valósággal kitöltötte a keskeny folyosót. Találkozott a tekintetük. Az orgyilkost elöntötte a forróság, ugyanakkor kiverte a hideg veríték is. Chaol megtorpant, és mélyen meghajolt.

Mivel Celaena szerette volna elkerülni, hogy rögvest felakasszák, követte a testőr példáját. A király acélkemény tekintettel bámult rá. A lány karján felállt a szőr. Erezte magán az idős férfi fürkésző pillantását. A király valamit keresett benne. Tudta, hogy valami nincs rendben. Valami megváltozott a palotájában. Ez a változás pedig kapcsolatban állt az orgyilkossal. Celaena és Chaol felegyenesedett, és félreállt az útból.

Az uralkodó fejét a lány felé fordította, miközben eldübörgött mellette. Vajon képes volt a bőre alá látni? Tudta, hogy Káin átjárókat tud nyitni? Igazi átjárókat, amelyek átvezetnek más világokba?

Tisztában volt azzal, hogy hiába nyilvánította törvényen kívülivé a mágiát, mert a rémjelek továbbra is különleges erővel rendelkeznek? Olyan erővel, amelyet maga a király is felhasználhatna. Például, ha megtanulná, hogyan lehet szörnyeket megidézni. Olyan démonokat, mint a ridderak...

Az idős férfi tekintete sötét volt, hideg és felfoghatatlan. Olyan, mint a csillagok között a semmi. Van olyan ember, aki képes lenne elpusztítani egy egész világot? Létezik, hogy ennyire elragadta a becsvágya? Az orgyilkos fülében csaták zaja, paták dübörgése, fegyvercsörgés, halálhörgés zúgott. A király elfordította a tekintetét, maga elé nézett a folyosóra.

Volt benne valami életveszélyes. Ugyanúgy körülvette a halál ködös fátyla, mint a fekete semmit megidéző Káint. Celaena ugyanazt érezte. Egy másik világ bűzét. Egy halott világét. Mi lehet Elena célja azzal, hogy az orgyilkost közel akarja tudni az uralkodóhoz?

Összeszedte magát, képes volt továbbmenni. De csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudott elindulni. Celaena szeme a távolba meredt. Bár nem nézett Chaolra, mégis tudta, hogy a fiatalember őt bámulja. Szerencsére befogta a száját. Milyen jó, hogy olyan valaki van az oldalán, aki megérti.

Chaol akkor sem mondott semmit, amikor a lány kissé közelebb lépett hozzá, és a karjával szinte súrolva ment mellette a folyosón.

Chaol fel és alá járkált a szobájában. Celaena a többi bajnokjelölttel edzett egész délután. Ebéd után a kapitány visszatért az irodájába, és elolvasta a király utazásáról szóló beszámolót. Az elmúlt tíz perc során még három alkalommal elolvasta a feljegyzéseket. A papír összegyűrődött az öklében. Miért egyedül tért haza az uralkodó? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogy a pokolba halhatott meg a kíséretének minden tagja? Még csak az sem volt világos, hogy merre járt. Az uralkodó megemlítette ugyan a Fehéragyar-hegységet, de hát... Miért halt meg mindenki?

A király halványan említett valamit az élelmiszerraktárakat megmérgező lázadókkal kapcsolatban. A megjegyzése éppen eléggé ködös volt ahhoz, hogy sejteni lehessen, a valóság egészen másutt rejtőzik. Talán azért nem akart belemenni a pontos részletekbe, mert azzal felzaklatta volna az alattvalóit. De hát Chaol volt a testőrség kapitánya. Ha a király nem bízik benne...

Megszólalt az óra, Chaol összerezzent. Szegény Celaena. Tudja vajon, hogy úgy néz ki, mint egy halálra rémült állatka, amikor felbukkant a király? Legszívesebben megveregette volna a vállát. Az uralkodó felbukkanása ráadásul tartós hatást tett a lányra. Ebéd közben sem lehetett szavát venni.

Az orgyilkos mostanra már elképzelhetetlenül gyorssá vált. Chaol csupán a legnagyobb erőfeszítés árán tudta felvenni vele a versenyt. Celaena könnyedén felmászott bármilyen falra. Ügyességének azzal is tanújelét adta, hogy minden kötél vagy segédeszköz nélkül csak úgy felmászott a saját erkélyére. A kapitányt igencsak felzaklatta a látvány, főleg mivel tudta, hogy védence csupán tizennyolc éves. Vajon akkor is ilyen volt, mielőtt elvitték volna Távolvégre? Edzés közben a lány sohasem habozott. Ugyanakkor úgy tűnt, nagyon mélyen elmerül önmagában. Gyakorlás közben a lelke mintha visszahúzódott volna egy nyugodt és hűvös helyre. Ezzel együtt lángoló harag tombolt benne. Celaena bárkit képes volna megölni. Csak néhány pillanatra lenne szüksége. Ez alól Káin sem volt kivétel.

Ha viszont ő lesz a bajnok, mi lesz, ha újra rászabadíthatják a lányt Erikára? Bár Chaol nagyon is kedvelte, mégsem tudta, hogy képes lesz-e éjszakánként nyugodtan aludni, miután újra formába hozta és szabadon engedte a világ legfélelmetesebb orgyilkosát. Igaz, ha Celaena győz, akkor négy évig még itt kell maradnia.

Mégis mire gondolhatott a király, amikor meglátta egymás mellett a két nevető fiatalt? Csak nem ez lehetett az oka annak, amiért nem mondta el a kapitánynak, hogy mi történt az embereivel? Hát nem. Az uralkodót nem érdekelték az ilyesfajta apróságok. Főleg úgy, hogy esetleg nemsokára már Celaena lesz a bajnoka.

Chaol megnyomkodta a vállát. Az a lány olyan picikének tűnt, amikor megpillantotta a királyt.

Amióta visszatért az útjáról, az uralkodó pontosan ugyanúgy viselkedett, mint korábban. Ugyanolyan hűvösen bánt Chaollal, mint régebben. Ahogy azonban váratlanul eltűnt, majd pedig egy szál maga visszatért... Valahol nagyon is fortyog valami. A király azért utazott oda, hogy megkavarja a dolgokat. Ezzel pedig valamilyen módon Celaena is tisztában volt.

A testőrség kapitánya a falnak vetette a hátát, és a mennyezetet bámulta. Nem lenne szabad beavatkoznia a király dolgaiba. Ebben a pillanatban azt kellene kiderítenie, hogy ki gyilkolja sorra a bajnokjelölteket. Arról is gondoskodnia kell, hogy Celaena győzzön. Már rég nem csupán Dorian büszkesége forgott kockán. Celaena nem élne túl még egy évet Távolvég mélyén.

Chaol savanyúan elmosolyodott. Az a lány éppen elég bajt kevert már, amióta pár hónappal ezelőtt megérkezett a palotába. El sem tudja képzelni, mi vár rájuk a következő négy esztendő során.