14. FEJEZET

A KÖVETKEZŐ NÉGY NAP SORÁN Celaena minden reggel már jóval napkelte előtt felkelt, hogy egyedül eddzen. A gyakorlatokhoz mindent felhasznált, amit csak tudott. A székeket, az ajtófélfát, de még a biliárdasztalt és a dákókat is. A golyók segítségével kiválóan lehetett egyensúlyozni. Napkelte körül többnyire beállított Chaol, hogy együtt reggelizzenek. Utána futni mentek a vadasparkba. A fickó könnyedén tartotta az iramot. Mostanra már beköszöntött az ősz. A szélben a száraz levelek és a közelgő hó illata érződött. Chaol bölcsen befogta a száját, mikor a lány meggörnyedt, megtámaszkodott a térdén, és kihányta a reggelijét. Persze azt sem tette szóvá, hogy egyre távolabb jutottak anélkül, hogy meg kellett volna állniuk pihenni.

Miután befejezték a futást, egy zárt edzőteremben készültek, távol a vetélytársak leskelődő pillantásaitól. Az edzés addig tartott, míg Celaena szinte összeesett és nyafogni kezdett, hogy mindjárt végez vele az éhség meg a kimerültség. A fegyveres gyakorlatok során a lány továbbra is a késeket részesítette előnyben, bár igencsak a szívébe zárta a vívóbotot is. Ennek alighanem komoly köze lehetett ahhoz, hogy a fadarabbal szabadon püfölhette a kapitányt. Nem kellett attól tartania, hogy tőből lemetszi a férfi karját. Találkozásuk óta színét se látták Nehemia hercegnőnek. Még csak nem is hallottak róla. A palota vendégéről még a cselédek sem pletykálkodtak.

Chaol viszont mindig felbukkant ebédre. Evés után Celaena a többi jelölt társaságában néhány órán keresztül Brullo figyelő tekintete alatt folytatta a felkészülést. A kiképzés ezen része alapvetően azt a célt szolgálta, hogy a jelöltek képesek legyenek a legkülönfélébb fegyverek használatára. A lány odafigyelt rá, hogy ne tűnjön ki a többiek közül. Csupán annyira igyekezett, hogy Brullo ne kezdje el kritizálni, viszont semmit sem tett azért, hogy a fegyvermester felmagasztalja, mint Káint.

Káin. Hogy mennyire gyűlölte azt a fickót! Brullo valósággal oda volt az egykori katonáért. Még a többi jelölt is tiszteletteljesen biccentett felé, ha a közelében akadt dolguk. Ezzel szemben senki sem tett rá megjegyzést, hogy Celaena milyen remekül mozog. Lehet, hogy a többi orgyilkos is pontosan így érezte magát a titkos szövetség fellegvárában, miközben az ifjú lány hosszú éveken át kétségbeesett rajongással küzdött Arobinn Hamel figyelméért? Itt azonban igencsak nehezére esett összpontosítani, ha Káin is ott volt a közelben. A vigyorgó férfi folyamatosan gúnyolta. Alig győzte kivárni, hogy a lány elkövessen egy hibát. Remélhetőleg nem fogja elterelni a figyelmét az első selejtező során. Brullo semmi jelét sem adta, hogy mire számítsanak az erőpróbák alatt. Chaol sem tudott semmit az első vizsgáról.

Alig egy nappal a legelső próba előtt, még be sem kellett lépnie az edzőterem ajtaján, máris tudta, hogy valami nincs rendjén. Chaol nem jött reggelizni, ehelyett az embereit küldte, hogy kísérjék le a lányt az edzőszobába. Celaena kénytelen volt egyedül felkészülni. A fiatalember az ebédet is kihagyta. Mire a testőrök elindultak a lánnyal a közös terem felé, már alig tudott hova lenni a sok kérdéstől.

Chaol nélkül magányosnak érezte magát. Az egyik oszlop tövében ácsorgott. Figyelte a vetélytársai érkezését. A harcosokat az őreik és az edzőik kísérték. Meglepő módon Brullo sem jelent meg. A csarnokban ráadásul túlságosan is sok volt az őr.

– Szerinted ez mégis mit jelenthet? – szólalt meg Nox Owen, a fiatal perranthi tolvaj. A felkészülés során kiderült, hogy a fiú meglehetősen ügyes. Vetélytársai közül néhányan hajlandók lettek volna szóba állni vele, ám Nox továbbra is kerülte a társaságot.

– Westfall kapitány nem edzett velem ma reggel – válaszolta a lány. Nem származik hátránya, ha ezt bevallja. Az ifjú válaszul a kezét nyújtotta.

– Nox Owen.

– Tudom, hogy ki vagy — felelte Celaena, de azért megszorította a kezét. A fiú sebhelyes kezének erős szorítása volt. Látszott rajta, hogy már sok mindenen keresztülment.

– Remek. Már azt hittem, láthatatlan lettem. Ahogy az a toronymagas fajankó itt hencegett az elmúlt néhány nap során – magyarázta a fiú fejével Káin fele intve. A hegylakó éppen duzzadó bicepszét vizsgálgatta. Az ujján hatalmas fekete, fényesre csiszolt kőgyűrű csillogott. Különös volt, hogy edzés közben is ékszert visel.

– Láttad Verint? – folytatta Nox. – Úgy néz ki, mint aki mindjárt elhányja magát.

A nagypofájú tolvaj felé mutatott. Celaena ezt a fickót is kifejezetten utálta. Verin általában Káin közelében lebzselt. Máskor előszeretettel gúnyolta a többi jelöltet, ma viszont magányosan álldogált az ablak előtt. Tágra nyílt szemmel, holtsápadtan bámult kifelé.

— Hallottam, hogy mit mondott Káinnak – szólalt meg a hátuk mögött egy félénk hang. Pelor, a legifjabb orgyilkos ácsorgott a közelben. Celaena korábban alaposan megnézte magának a fiút. Míg ő csupán úgy tett, mintha középszerű lett volna, Pelorra tényleg ráfért volna egy alapos kiképzés.

Mégis milyen orgyilkos az ilyen? Hiszen még mutál a hangja! Hogy a fenébe kerülhetett ide?

— És mit mondott? – kérdezte Nox zsebre vágott kézzel. A fiatalember lényegesen jobb minőségű öltözéket hordott, mint a vetélytársai. Látszik rajta, hogy sikeres tolvaj lehetett Perranthban, mint ahogy az is arra utal, hogy az orgyilkos már hallotta a nevét.

Pelor szeplős képe enyhén elsápadt.

– Ma reggel holtan találták Bill Chastaint, a Szemzabálót. Meghalt egy jelölt? Mégpedig az egyik hírhedt gyilkos.

– De hát hogyan? – kiáltotta a lány. Pelor nagyot nyelt.

– Verin szerint nem volt szép látvány. Mintha valaki kifordította volna a fickót. Ahogy idefelé tartott, látta a hulláját.

Nox halkan káromkodni kezdett. Celaena alaposabban is szemügyre vette a többi jelöltet. Csend támadt a teremben. A harcosok kisebb csoportokat alkotva suttogva beszélgettek. Verin története gyorsan elterjedt. Pelor még folytatta:

— Azt mondta, hogy Chastain hulláját csíkokra szaggatták.

A lány érezte, hogy a hátán végigfut a hideg. Megrázta a fejét, ám ebben a pillanatban belépett egy testőr, és bejelentette, hogy Brullo üzeni, ma nem kell a csarnokban edzeniük, hanem mindenki olyan módon készülhet, ahogy az jólesik neki. Celaena úgy gondolta, hogy valamivel el kéne terelje a figyelmét a gondolataiban felbukkanó képekről. Még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy elbúcsúzzon Noxtól és Pelortól, odasietett a fegyverállványhoz, és magához vett egy hajítókésekkel teli övet.

Az íjászok céltáblái előtt állt meg. A következő pillanatban Nox is felbukkant mellette. A fiatalember szintén kést hajított a céltáblára. A pengéje ugyan belefúródott a második gyűrűbe, ám képtelen volt eltalálni a céltábla közepét. Nem volt olyan ügyes késdobáló, mint íjász.

Celaena előhúzott egy tőrt az övéből. Mégis miért ölték volna meg ilyen kegyetlenül a jelöltek egyikét? Hogy a fenébe sikerült elkövetni a gyilkosságot, ha a holttestet az előcsarnokban találták meg? A kastélyban nyüzsögtek az őrök. Holnap lesz az első igazi erőpróba, és máris meghalt egy jelölt. Mostantól ez így fog folyni?

A céltábla közepén elhelyezkedő, parányi fekete foltra összpontosított. Nyugodtan vette a levegőt, miközben meglendítette a karját. A csuklója ostorként csapott előre. Elhalkult a többiek zaja. A céltábla közepe feketén ragyogott. Abban a pillanatban fújta ki a levegőt, amikor az ujjai közül kisiklott a tőr.

Az acélból kovácsolt hullócsillagon megcsillant a fény. Az orgyilkos komoran elmosolyodott, amikor a penge célba talált.

A háta mögött Nox hangosan káromkodott, mivel a kése csupán a harmadik gyűrűbe fúródott. Celaena még szélesebben vigyorgott, és már nem törődött vele, hogy a kastélyban valahol egy szétmarcangolt holttestet találtak.

Előhúzta a következő tőrt is, ám megtorpant, mert meghallotta Verin hangját. Az a gazfickó éppen a küzdőringben gyakorolt Káinnal:

– A vásári mutatványosok trükkjeivel semmire sem mész, ha te vagy a király bajnoka.

A lány csupán egy pillantást vetett a hangoskodó irányába, de továbbra is a célpontra összpontosított.

– Inkább hanyatt kéne dobnod magadat. Egy nő úgy sokkal többre viheti ilyesfajta tudással. Ha szépen megkérsz rá, ma éjjel megtaníthatlak néhány mesterfogásra.

Hangosan felröhögött. Káin is csatlakozott hozzá. Celaena olyan erővel markolta a tőrét, hogy az ujja sajogni kezdett.

– Ne is hallgass rájuk! – suttogta Nox. Elhajította a következő tőrét, de az ismét mellé ment. – Nem tudnának mit kezdeni egy nővel. Csak bámulnák, ha egy meztelen lány besétálna a hálószobájukba.

Celaena keze meglendült. A kés pengéje megcsendült, mikor hajszálnyira a másik mellé fúródott a céltábla kellős közepébe. Nox felvonta sűrű szemöldökét. Szürke szeme megvillant. Nem lehetett idősebb huszonöt évesnél.

– Elképesztő, amit csinálsz.

– Ahhoz képest, hogy lány vagyok? – vigyorgott Celaena.

– Dehogyis – legyintett a fiú, és már dobta is a következő kést. – Ez bárkinek dicsőségére válna.

A penge belefúródott a céltáblába, de ismét elkerülte a közepét. Nox odasietett, és mind a hat tőrt kihúzta a táblából. Az övébe dugta őket, mielőtt visszatért volna a dobóvonalra. Celaena megköszörülte a torkát.

– Rosszul állsz – szólalt meg. Olyan halkan beszélt, hogy a többi jelölt nem is hallhatta a hangját. – És a csuklómunkád sem jó.

Nox leengedte a karját. A lány felvette a dobótesttartást.

– Így kell állni – folytatta. A szürke szempár egy pillanatra felmérte, majd az ifjú utánozta a testtartását.

– Térdben roggyantsd meg a lábadat! Húzd hátra a válladat! Lazítsd el a csuklódat! Akkor dobj, amikor kifújod a levegőt.

Megmutatta, hogy mire gondolt, és a tőr a fekete foltba vágódott.

– Mutasd meg még egyszer! – kérte Nox.

Celaena eleget tett a kérésnek. Most sem tévedett. Utána bal kézzel dobta el a tőrt. Legszívesebben hangosan felkiáltott volna, amikor a kés belefúródott az előző tőr markolatába.

Nox a céltáblára összpontosított, és felemelte a karját.

– Hát melletted mindjárt elszégyellem magam – szólalt meg halkan nevetve, és még feljebb emelte a tőrt.

– Tartsd egész lazán a csuklód! — válaszolta a lány. — Minden az ostorcsapásszerű mozdulaton múlik.

Az ifjú engedelmeskedett, és amikor lassan kifújta a levegőt, elhajította a tőrt. A sötét foltot ugyan nem találta el vele, de a penge még így is a belső körbe fúródott. Magasba vonta az egyik szemöldökét.

– Máris fejlődtem kicsit.

– De csak egy kicsit – biccentett Celaena. A vonal mellett maradt, miközben az ifjú összegyűjtötte mindkettejük késeit. Az övére akasztotta a fegyvereket. – Ugye perranthi vagy?

Bár sosem járt Perranthban, Terrasen második legnagyobb városában, a hazai föld említése miatt mégis elfogta a félelem és a bűntudat. Tíz év telt el azóta, hogy lemészárolták a királyi családot. Tíz éve annak is, hogy Adarlan uralkodója beküldte a csapatait. Kereken tíz év telt el azóta, hogy Terrasen némán fejet hajtott a végzete előtt. Nem kellett volna szóba hoznia a szülőföldjüket. Igazából nem is tudta, hogy mi ütött bele. Igyekezett udvariasan mosolyogni, amikor Nox bólintott.

– Most először hagytam ott Perranthot. Hát bizony. Te meg azt mondtad, hogy Bellrévébe való vagy?

– Az apám kalmár – hazudta a lány.

– Mit szól az öreged ahhoz, hogy a lánya a besurranó tolvajlást választotta hivatásul?

Celaena nagy nehezen megőrizte a komolyságát. A tőre ismét célba talált.

– Hát azt hiszem, nem mostanában fog hazahívni.

– Azért ne aggódj, jó kezekbe kerültél. Az egész bandából neked van a legjobb edződ. Látom, ahogy reggelente futni mentek. Nekem könyörögnöm kell, hogy a mesterem letegye a borosüveget, és meg engedje, hogy az előírt időn kívül is eddzem magamat – magyarázta a tolvaj, fejével az edzője felé intve. A férfi a falnak támaszkodva ült. Az arcát eltakarta a csuklyája. – Már megint alszik.

– Én néha ki nem állhatom a testőrök kapitányát – mérgelődött a lány, és újabb penge reppent ki az ujjai közül. – Ebben viszont igazad van, tényleg ő a legjobb.

Nox egy darabig csendben maradt.

– Ha legközelebb párosával kell edzenünk, akkor keressük meg egymást! Rendben?

– Miért is? – kérdezte a lány. Nyúlt volna a következő tőrért, de rájött, hogy már mindet elhasználta.

Nox elhajította a kését. Ezúttal telibe találta a céltábla közepét.

– Mert én hajlandó lennék minden pénzemet feltenni rá, hogy te nyered meg ezt az egész átkozott ostobaságot.

Celaena elmosolyodott.

– Remélem, holnap nem téged nyírnak ki a próbatételen. Alaposan körülnézett a csarnokban. A leghalványabb jelét sem látta, hogy másnap sor kerül az első, igazi erőpróbára. A többi jelölt meglehetősen csendben ügyködött. Kivéve persze Káint és Verint. A legtöbb harcos sápadt volt, mint a hó.

– Remélem, egyikünk sem végzi úgy, mint Szemzabáló – tette még hozzá.

Komolyan is gondolta.

 

 

– Te állandóan csak olvasgatsz? – méltatlankodott Chaol. Celaena kis híján felpattant az erkélyre kiállított székből, amikor a férfi leült a közelében. A késő délutáni napsütés kellemesen melegítette az arcát. A langyos őszi szellő meglobogtatta kibontott haját. Nyelvet öltött a kapitányra.

– Nem kéne inkább elkapnod Szemzabáló gyilkosát?

Most esett meg először, hogy Chaol ebéd után is visszajött a lakosztályba. A férfi szemében komor fény villant.

– Semmi közöd hozzá! És ne is próbáld meg kiszedni belőlem a részleteket! – tette hozzá zordan, amikor a lány kinyitotta a száját. A Celaena ölében fekvő könyvre mutatott. – Ebédkor láttam, hogy A szél és az esőt olvasod, csak elfelejtettem megkérdezni, mi a véleményed róla.

Tényleg azért jött, hogy egy könyvről beszélgessen, amikor ma reggel holtan találták az egyik jelöltet?

– Hát kicsit sok a jóból – ismerte be a lány, és keze megpihent az ölében fekvő barna köteten. Amikor nem kapott választ, így folytatta. – Miért vagy itt valójában?

– Nehéz napom volt. Celaena megmasszírozta sajgó térdét.

– Mert meggyilkolták Billt?

– Mert a herceg magával hurcolt a tanács egyik megbeszélésére. Három órán keresztül tartott – felelte a testőr, és az állán megfeszültek az izmok.

– Azt gondoltam, hogy ő hercegi fensége a barátod.

– Az is!

– És mióta vagytok barátok?

A fiatalember nem válaszolt. A lány tudta, most éppen azt latolgatja, hogy milyen mértékben fordíthatná ellene, ha elmondaná az igazat. Látszott rajta, hogy gondosan mérlegeli a lehetőségeket. Már éppen ráüvöltött volna, amikor Chaol végül megszólalt:

– Egészen ifjú korunk óta. Akkoriban csak mi voltunk egykorúak a kastélyban. Már ami a főnemeseket illeti. Együtt kellett tanulnunk, együtt játszottunk, együtt kaptunk kiképzést. Tizenhárom éves koromban azonban az apám a családunkkal együtt hazaköltözött a birtokunkra, Anielle-be.

– Az Ezüst-tó partjára?

Nagyon is hihetőnek tűnt, hogy Chaol apja volt Anielle ura. Az ottani nép gyermekei harcosnak születtek. Nemzedékek óta őrködtek, hogy visszatartsák a Fehéragyar-hegységből támadó vademberek hordáit. Szerencsére az elmúlt tíz esztendő során némiképp enyhült a feszültség. Adarlan hódító seregei elsők között csaptak le a Fehéragyar-hegység lakóira. A lázadók közül alig maradtak néhányan életben, őket pedig eladták rabszolgának. Celaena hallotta a híreszteléseket, hogy a hegylakók inkább megölték a feleségüket és a gyerekeiket, azután magukkal is végeztek, nehogy Adarlan rabszolgái legyenek. Valósággal beleszédült a gondolatba, hogy Chaol hadba vonult a félelmetes törzsek ellen. A csatatéren százával találkozhatott olyan óriásokkal, mint amilyen Káin.

– Hát igen — válaszolta a testőr, és piszkálni kezdte az oldaláról lógó hosszú vadászkést. – Az a sors várt rám is, mint az apámra. A királyi tanács tagja lehettem volna. Apám azt akarta, hogy töltsek el egy kis időt a saját népünk között. Tanuljam meg... amit a tanács tagjainak meg kell tanulnia. Arról is beszélt, hogy mióta a király had serege bevette magát a hegyek közé, a hegyi törzsek elleni háború helyett most már inkább jobban összpontosíthatnánk a politizálásra. Aranyló szeme a semmibe révedt.

– Nekem viszont nagyon hiányzott Résvár.

– És inkább elszöktél otthonról?

Celaena nagyon csodálkozott, hogy a fiatalember ilyen sokat elárul magáról. Útközben, idefelé Távolvégből még harapófogóval sem lehetett volna kihúzni belőle egy szót is a múltjáról.

– Még hogy elszöktem? – nevetett a férfi. – Dorian meggyőzte a testőrség parancsnokát, hogy vegyenek be apródnak. Brullo is segített neki. Az apám nemet mondott. Így aztán lemondtam főnemesi rangomról. Most már az öcsém Anielle ura. Másnap pedig elindultam visszafelé.

A kapitány elhallgatott. A csend olyasmiről árulkodott, amit az ifjú nem tudott vagy nem akart kimondani. Hogy az apja nem ellenkezett. Na és az anyja? Chaol nagyot sóhajtott.

– És veled mi a helyzet?

A lány keresztbe tette a karját a mellén.

– Azt hittem, hogy semmit sem akarsz tudni rólam.

A testőr arcán halvány mosoly jelent meg, miközben a lassan narancsszínbe forduló égboltot bámulta.

– Mit szóltak a szüleid, hogy a lányuk Adarlan orgyilkosa lett?

– A szüleim meghaltak. Amikor nyolcéves voltam.

– Ezek szerint...

Celaena szíve majd kiugrott a mellkasából.

– Terrasenben születtem. Orgyilkos lett belőlem, elkerültem Távolvégbe, és most itt vagyok. Ez minden.

A hosszú csendet végül a fiatalember törte meg:

– Mitől van az a sebhely a jobb kezeden?

Celaena nem pillantott az alkarja felé. Pontosan tudta, hogy mire gondol a kapitány. Vastag, fehér vonal húzódott a keze fején, alig valamivel a csuklója fölött. A keze ökölbe szorult.

– Nagyjából tizenkét éves lehettem, amikor Arobynn Hamel úgy döntött, hogy bal kézzel nem tudok ugyanolyan jól vívni, mint a jobbal. Eldönthettem, ő törje el a jobb kezemet, vagy inkább én magam.

Az egykori iszonyatos fájdalom emléke valósággal belehasított a kezébe.

– Azon az éjszakán megmarkoltam az ajtófélfát, és rácsaptam a kezemre az ajtót. A kézfejem felszakadt, és eltört két csontom. Hónapokig is eltartott, amíg meggyógyultam. Ezalatt csak a bal keze met tudtam használni.

Kegyetlen mosolyt vetett az ifjúra.

– Lefogadom, hogy Brullo sosem csinált ilyet veletek.

– Hát nem – felelte halkan a testőr. – Bizony, hogy nem. Megköszörülte a torkát, aztán felállt.

– Holnap van az első erőpróba. Készen állsz?

– Hát persze – hazudta a lány. A kapitány még egy darabig ott állt előtte. Alaposan megnézte magának.

– Akkor holnap reggel találkozunk – szólalt meg végül, és távozott. Csend lett. Celaena átgondolta a hallottakat. Más úton jutottak el idáig. Sok mindenben különböztek, mégis számos dologban hasonlítottak egymásra. Ismét karba tette a kezét. Megborzongott, mikor a hideg szél belekapott a szoknyájába, és a lábához szorította a vékony szövetet.