28. FEJEZET

CELAENA ÖSSZEVONT SZEMÖLDÖKKEL megpróbálta eltalálni a fehér golyót. Könnyedén fogta a dákót, miközben bal kezét megtámasztotta a biliárdasztal posztóborításán. Ügyetlen mozdulattal meglendítette a kezét. A hosszú farúd előrelendült. Megint melléütött.

A lány káromkodva újra próbálkozott. Most ugyan eltalálta a golyót, ám az csupán vonakodva kezdett el gurulni. Oldalra gördült, és bágyadtan nekikoccant egyik színes társának. Most legalább eltalált valamit. Az ostoba játékkal már így is több sikert ért el, mint a rémjelek kutatásával.

Már este tíz óra is elmúlt. Annyira elege volt mindenből. Kikapcsolódásra volt szüksége az edzéssel és kutatással eltöltött órák után. Nem akart Káinon és Elenán sem töprengeni. Ebben a szobában keresett menedéket. Túl fáradt volt ahhoz, hogy zenéljen. Egyedül meg hogyan kártyázott volna? Úgy tűnt, nem maradt más választása, mint hogy kipróbálja a biliárdozást. Lelkes elszántsággal felkapott egy dákót, és azt gondolta, hogy nem lesz túl nehéz kitanulnia a játékot.

Megkerülte az asztalt, és újra elhelyezkedett. Melléütött. Vicsorogni kezdett, és kettétörte a dákót a térdén. Összeszedte magát. Még csak egyetlen órája próbálkozott. Mire éjfélt üt az óra, már a biliárd nagymestere lesz! Vagy kitanulja ezt a nevetséges játékot, vagy tűzifát hasogat az asztalból. Amin majd elevenen elégeti Káint.

Hatalmas erővel megtaszította a dákót. Akkorát csapott a golyóra, hogy az nekivágódott az asztal hátsó falának. Három színes golyót is ellökött maga elől, majd telibe találta a hármas számú golyót, ami azonnal belegördült az egyik lyukba.

Illetve csak a pereméig jutott. Ott viszont megállt.

Celaena dühösen káromkodni kezdett. Odarohant a makacs golyóhoz. Átkozódva szidni kezdte a golyót, majd két kézzel megragadta a dákót, és középen ráharapott. Vicsorogva dühöngött. Amikor végre elhallgatott, megragadta a golyót, és belepottyantotta a nyílásba.

– Ahhoz képest, hogy te vagy a világ legfélelmetesebb orgyilkosa, elképesztően ügyetlenül játszol – szólalt meg Dorian hangja. A fiatalember belépett az ajtón.

A lány sikkantott, és a herceg felé pördült. A fiatalember könnyű zubbonyt és nadrágot viselt. Nem fogta össze a haját. Nekitámaszkodott az asztalnak, és szélesen elvigyorodott, amikor meglátta, hogy Celaena arca tűzpirossá vált.

– Ha fenséged sértegetni akar, akkor jobb, ha rögtön távozik, különben... Az orgyilkos dühösen felemelte a biliárddákót, ám beérte azzal, hogy egy obszcén mozdulattal fejezze be a mondatát.

A herceg felgyűrte az ingujját, majd levett egy másik dákót a fali tartóból.

– Fogod még rágcsálni azt a dákót? Mert, ha igen, akkor előtte szeretném idehívni az udvari festőt. Ez egy olyan látvány, amit feltétlenül meg kell örökíteni.

– Ne merészeljen gúnyolódni velem!

– Ne legyél már annyira komoly! – nevetett a herceg. Egy könnyed és elegáns mozdulattal eltalált egy zöld golyót. Az egyből eltűnt az egyik lyukban. – Annyira aranyos vagy, amikor füstölögsz a dühtől.

Megkönnyebbülten fellélegzett, mikor a lány is elnevette magát.

– Fenséged nagyon tréfás kedvében van – mondta. – Én viszont igen dühös vagyok.

Celaena az asztal fölé hajolt, és célba vette az egyik golyót. Nem sikerült eltalálnia.

– Hadd mutassam meg, hogyan kell!

A herceg átsétált a lány oldalára. Letette a saját dákóját, és elvette Celaenáét. Megbökte, hogy álljon kicsit arrébb, odaállt arra a helyre, ahol az előbb még a lány volt. Valamiért hevesebben kezdett el dobogni a szíve.

– Látod, ahogy mutató- és hüvelykujjal tartom a dákót? Csupán ennyit kell tenned...

Celaena arrébb lökte a herceget, és kikapta a kezéből a farudat.

– Tudom, hogy hogy kell tartani, fenséges fajankó. Ismét meglendült a keze, de újra elhibázta.

– Rossz a testtartásod. Így nem fog menni. Várj, megmutatom, hogy kell állnod!

Ennél elcsépeltebb és ócskább trükköt bizonyára nem ismertek a biliárdozók. A herceg azonban határozottan a lány mögé állt, és mintha csak átölelte volna, megfogta a dákó végét. A másik kezét Celaena tenyerére fektette. Ráigazította ujjait a farúdra, majd könnyedén megfogta a csuklóját. Erezte, hogy közben az arcát elönti a forróság.

A szeme sarkából a lányra pillantott. Megkönnyebbülve látta, hogy az orgyilkos arca legalább olyan vörösen lángol, mint az övé. Talán még jobban is.

– Kérem, fejezze be a tapogatást, és mutassa, hogy mit kell tennem! Különben kitépem a szemgolyóit, és felnyomok a helyükre egy- egy ilyen biliárdgolyót.

– Nézd csak! Semmi mást nem kell tenned...

A fiatalember útmutatását követve, Celaena könnyedén eltalálta a golyót. Az begurult a sarokba, és eltűnt a lyukban. A herceg gúnyos félmosollyal arrébb lépett.

– Látod? Ha megfelelően csinálod, akkor menni fog. Próbáld meg újra!

Felemelte a saját dákóját. Az orgyilkos ingerülten felmordult, de felvette a helyes testtartást, célzott és lökött. A golyó rázúdult a többire. A biliárdasztalon elszabadult a káosz. De legalább eltalált vele egy másik golyót. A herceg felkapta a háromszöget, és felmutatta a levegőbe.

– Kihívhatlak egy játszmára?

Hajnali kettőre járt az idő, mikor befejezték. A herceg csemegék és édességek valóságos hegyét hozatta a szobába. A lány ugyan tiltakozott egy kicsit, de aztán gátlástalanul felfalt egy hatalmas adag csokoládétortát, majd megette a herceg adagjának a felét is.

Dorian persze minden játszmát megnyert, ám vendéglátója ezt igazából észre sem vette. Ha sikerült eltalálnia egy golyót, akkor hosszan és lelkesen hencegni kezdett. Ha viszont mellélökött, akkor talán még a pokol tüze is halványnak tűnt a lány szájából előtörő káromkodás hevességéhez képest. A herceg nem emlékezett rá, hogy valaha is ennyit nevetett volna.

Amikor Celaena már nem káromkodott, és túljutott a duzzogáson is, akkor a könyvekről beszélgettek. Olyanokról, amelyeket mind a ketten olvastak. A lánynak be nem állt a szája. Dorian úgy érezte, mintha az orgyilkos hosszú évek némasága után szólalt volna meg. Talán attól tartott, hogy újra el fog némulni? Celaena elképesztően okosnak tűnt. Mindent megértett, még ha a herceg történelemről, vagy éppen politikáról beszélt is. Igaz, közben fennen hangoztatta, mennyire utálja ezeket a témákat. A színházról pedig elképesztően sokat tudott. A herceg azon kapta magát, hogy meghívta a lányt, a próbatétel után menjenek el együtt megnézni egy darabot. Ekkor mind a ketten zavartan elhallgattak. A csend azonban nem tartott sokáig.

Dorian elhevert egy kényelmes karosszékben. Hátrahajtotta a fejét. Celaena a szemközti heverőn feküdt. Miközben a herceget bámulta, a két lába a heverő karfájáról lógott lefelé. Félig leengedett szemhéjjal a tűz felé fordult.

– Mi jár a fejedben? — kérdezte a fiatalember.

– Nem is tudom – hangzott a válasz. Celaena a heverő támlájának nyomta a homlokát. – Gondolja, hogy véletlen egybeesés Xavier és a másik bajnok halála?

– Talán. Mégis mi lenne a különbség?

– Hát semmi – legyintett lustán a lány. – Ne is törődjön vele! Mielőtt a herceg bármit is kérdezhetett volna, az orgyilkos elaludt.

Nagyon szívesen megtudott volna többet is a lány múltjáról. Chaol csak arról számolt be, hogy az orgyilkos Terrasenből származik. Meg hogy a családja halott. Még csak el sem tudta képzelni, hogy milyen lehetett az élete. Hogyan került az orgyilkosok közé? Miként tanult meg zongorázni... Titok titok hátán.

Mindent tudni akart róla. Bárcsak kiöntené a szívét! Dorian felállt, és nyújtózkodni kezdett. Visszarakta a dákókat a polcra, elrendezte a golyókat, majd megállt a szendergő orgyilkos mellett.

Gyengéden megrázta, mire a lány halkan nyöszörögve tiltakozni kezdett.

– Felőlem aludhatsz a heverőn, de reggel minden tagod fájni fog. Celaena csukott szemmel feltápászkodott, és odavánszorgott a hálószoba ajtajához. Kis híján lefejelte az ajtófélfát. A herceg udvariasan úgy vélte, segítenie kell, mielőtt a lány összetörne valamit. Gyengéden megfogta a karját, és bevezette a hálószobába. Igyekezett nem odafigyelni a tenyere alatt érzett puha, meleg bőrre. Csendben figyelte, ahogy a lány elvonszolja magát az ágyáig. Celaena valósággal rázuhant a takaróra.

– Itt vannak a könyvei – morogta, és az ágy mellett felhalmozott kötetekre mutatott. A herceg lassan beljebb lépett. A lány csukott szemmel feküdt. A szobában három gyertya égett. A fiatalember felsóhajtott, és elfújta a lángjukat. Csak utána lépett oda az ágyhoz. Vajon alszik már?

– Jó éjszakát, Celaena! – szólalt meg halkan. Most először szólította a nevén az orgyilkost. Egyáltalán nem esett a nehezére. A lány válaszul érthetetlenül motyogott valamit. Meg sem moccant. A nyakában megcsillant valami. Egy nyaklánc. Dorian úgy vélte, mintha már látta volna korábban is. Búcsúzóul körülnézett a hálószobában, aztán felvette a könyveit, és kijött.

Ha Celaena lesz az apja bajnoka, és később visszanyeri a szabadságát, vajon akkor is megmarad ilyennek? Vagy csupán színészkedik? Csak azért, hogy megszerezze, amit akar? A herceg képtelen volt el hinni, hogy képmutatás az egész. Azt akarta hinni, hogy a lány nem csak színészkedik.

A palota csendes és sötét volt, amikor elindult vissza a lakosztálya felé.