100

Minoo sietve megy végig az udvarházon Anna-Karinnal és Linnéával a sarkában. Az ezüstkeresztet, a dobozt és a koponyát a mellkasához szorítja.

Walter bármikor beérheti őket.

Minden úgy alakul, ahogy kell.

Kiér az előcsarnokba, a bejárati ajtóhoz siet, és kinyitja. Megcsapja a hideg. Varázsereje azonnal átkapcsol, melegítő levegőréteget hoz létre közvetlenül a bőrfelszíne fölött, amikor kilép a házból.

Vanessa meghallotta Linnéa figyelmeztetését. Ő és az Ehrenskiöld testvérek már a hóborította kavicsos udvaron várnak. Adriana még mindig alszik a kerekes székben.

Ezzel egy időben Nejla és Felix a csatorna irányába szaladnak.

Ezzel egy időben Sigrid zokogva siet végig az udvarház folyosóin, ölében Henryvel.

Ezzel egy időben Walter egyre közelebb ér az előcsarnokhoz.

Minden úgy alakul, ahogy kell.

Minoo nyomában Linnéával és Anna-Karinnal átkel a havon, majd megáll a többiektől pár méterre.

– Hol van Walter? – kérdi Clara.

– Nem tudjuk – feleli Linnéa. – De innen le kell lépnünk.

Vanessa, gondolja Minoo. Gyere ide.

Vanessa elképedve néz Minoora, de odamegy hozzá.

Alkossatok kört, mondja gondolatban Minoo a másik két Kiválasztottnak.

Azok értetlenkedő pillantást vetnek egymásra, de úgy tesznek, ahogy kéri.

– Ti meg mit csináltok? – kérdezi Viktor. – El kell mennünk innen!

Minoo Viktorra néz. Clarára. És az alvó Adrianára. Ami most fog történni, az mindenképp sajnálatos. De elkerülhetetlen.

Megfordul, s amint kinyílik az udvarház ajtaja, megpillantja Walter sziluettjét az előcsarnokból kiáramló fényben. Aztán bebugyolálja a Kiválasztottakat a varázserejébe, s már útra is keltek.

* * *

Ilyen lehet, amikor az embert bevágják egy centrifugába. A centrifuga iszonyú gyorsan pörög, és minden levegő kipréselődik Vanessa tüdejéből.

Aztán egyszer csak Vanessa ott fekszik háton a hóban.

A fejében még nem állt le a pörgés. Levegő után kap. Megpróbálja a fölötte táncoló kék fényre szegezni tekintetét.

Felül, tenyere alatt érzi a jéghideg havat. Linnéa és Anna-Karin mellette hevernek a könyökükre támaszkodva. És előttük ott áll Minoo. Kifejezéstelen arccal néz rájuk a fölöttük lebegő, kék tűzgolyó fényében. Csak egy farmernadrág és egy pamutpóló van rajta, de nem fázik.

– Mit csináltál? – kérdezi Vanessa.

– Átköltöztettem magunkat.

Vanessa körülnéz. Most jön rá, hogy az alagút bejárata előtti kiszögellésen vannak. Közvetlenül mögötte a szakadék tátong. Odalent csöndesen susog az erdő, de olyan sötét van, hogy Vanessa nem látja.

– Teleportáltál minket? – kérdezi.

– Igen – feleli Minoo.

Persze nem csak az az érdekes, hogy miképp jutottak el ide. Hanem az, hogy éppen ide érkeztek. Minoo tehát tudott róla, hogy ez a kapuhoz vezető alagút létezik.

– Gyertek – mondja Minoo. – Sietnünk kell.

Aztán kézen fogja Anna-Karint, és magával húzza a hegy belsejébe vezető nyíláshoz. Vanessa mindeközben látja, hogyan olvad meg a hó lábuk alatt.

– Csipkedjétek magatokat – szól rájuk anélkül, hogy hátrafordulna.

Tűzgömbje kettéválik. Az egyik fele odalebeg Vanessához és Linnéához. A másik követi Minoot és Anna-Karint a barlangba.

Jól vagy?, kérdezi némán Linnéa Vanessát.

Vanessa bólint. Remegő lábakkal feltápászkodik, aztán felsegíti Linnéát, és lesöpri a havat a műszőrméjéről.

Mi lelte Minoot?, gondolja. Honnan van ez a rengeteg új képessége?

Nem tudom, feleli Linnéa, és elnéz a barlangnyílás felé. Az előbb megpróbáltam olvasni a gondolataiban, de úgy elmerül a mágiájában, hogy nem tudom, mennyi maradt meg egyáltalán az igazi Minooból.

Egyikük rémülete átáramlik a másikba. Szorítja, nyomja őket körös-körül a sűrű sötétség.

Ha Minoo után megyünk, akkor a védelmezőket követjük, gondolja Vanessa.

Van más választásunk?

Linnéa sötét szeme szikrát szór, ahogy visszatükröződik benne a tűzgömb fénye. Vanessának pedig eszébe jut, amikor Mona végigfuttatta ujját Vanessa tenyerén és élete szerelméről beszélt, akiről kiderült, hogy nem más, mint Linnéa. Ezek a vonalak egész végig egymásba fonódnak.

Ez volna a vég?

Legalább azt el lehet mondani, hogy együtt vannak.

– Ezt most megcsináljuk – mondja Linnéa.

* * *

Minoo lereszkedik az alvilágba. A kék fény megvilágítja az alagutakon át vezető föld alatti utat Anna-Karin előtt. Minoo a fény nélkül is elboldogulna itt. Már nincs szüksége a szemére.

Lebegve halad előtte a három tárgy, a koponya, az ezüstkereszt és a doboz. Ujjai megérintik a sziklafalakat, érzi a falakról visszhangzó fájdalmat. Oly sok védelmező rostokolt ezekben a járatokban száz meg száz éven át. Vártak. Próbáltak takarékoskodni egyre apadó erejükkel. Nem akartak bántani senkint, de néha kénytelenek voltak magukhoz csalogatni egy-egy embert, hogy erőt nyerhessenek a lelkükből, életerejükből. Mindazokéból, akik az évek során eltűntek Engelsfors erdeiben. Itt végezték be életüket. A jó ügy áldozataiként.

S mikor aztán a Kiválasztottak és barátaik feltárták a barlangrendszert, a védelmezők kénytelenek voltak tőlük is elvenni némi energiát. Annyira legyengítették őket, hogy Minoo elhitte a Tanács köréről, hogy az az erősebb. Ezt kellett hinnie ahhoz, hogy meghozza azokat a döntéseket, melyek idevezették. Most már érti.

Anna-Karin némán halad Minoo mögött. Már nem kérdezi többé, mit tesznek. De Minoo hallja a gondolatait, észleli az érzéseit.

Anna-Karin fél attól, hogy mi fog történni, de legjobban Minoo miatt aggódik, ami már-már megható. Ha Minoo képes lenne meghatódni.

Az alagút kiszélesedik, Minoo belép az első barlangba, az előcsarnokba. Meglátja a leomlott fal helyén tátongó lyukat, a túloldalon megpillantja Nicolaus lámpájának fényét. Érzi a kapu vibrálását, érzi, hogy énekel benne.

A harc hamarosan véget ér.

Átgyalogol az előcsarnokon, átmászik az alacsony sziklapadon a lyuk előterében, keze éles köveket tapint. Amikor a túloldalon belép a hatalmas barlangba, nagyobbra duzzasztja a kék tűzgömböt, hagyja, hogy a gömb erősebben világítson, s felszálljon a mennyezetig.

A falak és a föld teljesen sima, a barlang pedig kerek, mint egy cirkuszi manézs. Akkor keletkezett, amikor a hasadék. Amikor sok ezer évvel ezelőtt behatoltak ide. Akkor erősek voltak. És újra erősek lesznek. Erősebbek, mint valaha.

A barlang padlója a közepe felé lejt. Középen pedig ott vannak a körök. Tökéletes nyomok a tökéletes kövön. A külső kör átmérője négy méter. A belső kör egy mélyedés, alig nagyobb Nicolaus lábfejénél. Nicolaus mellette áll. A zseblámpáját kabátja zsebébe dugja. Minoo odaúsztatja hozzá a tárgyakat a levegőben.

Aztán megfordul. Anna-Karin lép a barlangba. Tágra nyílt szemekkel néz körül. Még egy lépést tesz. És aztán még egyet. Azután megáll.

– Nem tudok… megmozdulni – mondja.

– Ne aggódj – feleli Minoo. – A mágiaszintek miatt van így. Mindjárt mesélek még, de Nicolausnak meg nekem előbb el kell végeznünk valamit.

– Mire készültök? – kérdezi Anna-Karin. – És honnan tudtad, hogy itt van az átjáró.

Minoo egyetlen pillantást vet rá. Annyira szánalmas, hogy azt hitték, eltitkolhatják előle. De megbocsát nekik. Alig értenek valamit az egészből.

Visszafordul, végigmegy a sima kőpadlón. Mikor átlépi a külső körvonalat, felerősödik a vibrálás. Érzi a hasadékot. Mint valami halvány ragyogás a levegőben.

Érzi, ahogy Linnéa és Vanessa megérkezik a barlangba.

– Mit csináltok? – kiáltja Vanessa.

Minoo megfogja a levegőben lebegő dobozt. Végigsimít a doboz tetejének lakkozott felületén, megtapogatja a faragott ábrát. Walternek igaza volt. Egy remekmű.

Előrehajol, s a dobozt a belső körbe helyezi. Egy kattanás hallatszik, remegés fut végig a kőpadlón. A doboz farészletei a szeme láttára robbannak fel, szétmorzsolódnak a levegőben, és elpárolognak. Egy csillogó ezüstkehely marad a helyén, lapos aljába az elemek jele van bevésve.

A kehely.

Eddig hatszor volt használatban.

Ez az utolsó alkalom.

Linnéa ordítani próbál, de a mágia oly erős, hogy nem hallatszik belőle semmi.

Minoo felegyenesedik. A koponyát beúsztatja a kehely aljára.

A nő, akié a koponya, a firenzei Tanács tagja volt az 1400-as években. Önként jelentkezett a Tanácsba. Dicsőséges küldetés volt az övé. S még mindig az. Ezt azonban a jelenkor Kiválasztottai nem értenék meg.

Minoo megragadja a keresztet. Az ezüst szétesik, csillogó szemcsék raja lesz belőle, melyek, mint egy máglya szikrái, eltűnnek a levegőben. A tőr, amit a kereszt magában rejtett, most Minoo kezében pihen. Évezredek teltek el, miután megkovácsolták, de a pengéje épp olyan fényes és borotvaéles maradt, ébenfa nyelén nyoma sincs a legapróbb karcolásnak se.

A tőr.

Eddig hatszor volt használatban.

Ez az utolsó alkalom.

Átadja Nicolausnak.

– Félsz? – kérdezi tőle.

– Nem – feleli a férfi, és megragadja a tőr nyelét.

A lányára gondol. Azt reméli, viszontlátja majd. Attól azonban fél, hogy mit szól hozzá a többi Kiválasztott.

– Meg fogják érteni – feleli Minoo.

Nicolaus bólint. Leveszi magáról a sálját, maga mellé rakja. Aztán letérdel, háttal a többieknek. Egyedül Minoo látja, amint a pengét a nyakához emeli.

* * *

Anna-Karin nem látja, mit csinál Nicolaus.

A következő pillanatban a férfi oldalra dől, a tőrrel a kezében. Szörcsögő hang tör föl a szájából. Anna-Karin látja a testéből kiömlő sötét folyadékot. A kék fényben nem vérnek néz ki. Pedig vér. Feketén, olajosan csillogva csorog a lejtős padlón a belső körben álló tál felé.

Anna-Karin még mindig képtelen megmozdulni. Minoo nem tesz semmit. Csak áll, és hagyja, hogy Nicolaus elvérezzen. Anna-Karin szeretné arra kényszeríteni, hogy segítsen a férfinak. De a mágiája sem működik. A lélegzetvétel is megerőltető a számára.

Nem érti. Nem érti, miért tette ezt magával Nicolaus. És nem érti azt a végtelen nyugalmat Minoo arcán, miközben elindul feléjük.

A körön belül a levegő párával telik meg. A pára köddé vastagszik. Nicolaus teste néhányat rándul, majd elnyeli a szürkeség. Anna-Karin nem látja többé.

Ki szeretne robbani belőle a sírás, de testében ehhez sincs elég erő. Vanessa és Linnéa mellette állnak, közrefogják. Ugyanolyan mozdulatlanok, mint ő.

Minoo megáll előttük.

– Itt nyílik meg a hasadék – kezdi. – És elvezet a világunk legvégső határáig. A kapu ott van. És oda kell eljutnunk, hogy bezárhassuk.

Aztán a külső körön belül örvénylő ködre mutat.

– El kell jutnunk a határvidékre. Ahhoz, hogy stabil kapcsolatot létesítsünk vele, erős mágiára van szükség. Egy áldozatra. Ez volt a kísérőnknek, Nicolausnak a küldetése. Hogy elevezessen minket a határvidékre.

Kísérő.

Az ő kísérőjük.

– Kölcsönbe kapta a velünk töltött időt – folytatja Minoo. – Azóta haldokolt, hogy kihantolta a sírt, és visszakapta emlékeit. Linnéának mindezt elmesélte.

Anna-Karin Linnéára néz, aki alig észrevehetően bólint.

Minoo tehát tudta. Nicolaus tudta. És egyikük sem szólt egy szót sem.

– Linnéa nem tudta, hogy Nicolaus arra készül, hogy feláldozza magát – magyarázza Minoo Anna-Karinnak, mintha csak látná a lány gondolatait. Aztán a körökre mutat. – Itt az idő. Be kell mennünk.

Anna-Karin a kék fényben egyre gyorsabban örvénylő ködöt nézi. Nem akar bemenni oda. Egyetlen dolog sincs több a világon, amitől ennyire ódzkodna. De tudja, hogy meg fogja tenni. Meg kell tennie. Erről beszélt a nagypapa. Bátornak kell lennie, bármennyire fél is.

Minoo Anna-Karin egyik kezét Vanessa kezébe teszi, a másikat Linnéa kezébe. Hirtelen mozogni tudnak ismét.

– Menjetek – mondja Minoo. – Siessetek. Várjatok meg a külső körnél. Még egy dolgot el kell végeznem.

Anna-Karin elindul Vanessával és Linnéával. Nehezen haladnak előre, mintha ellenszélben mennének.

Most beszélhetnének egymással. De egyikük sem szól egy szót sem. Mennek, míg el nem érik az örvénylő ködöt. Megállnak.

Anna-Karin hátrafordul. Meglátja Waltert, amint belép a barlangba.

* * *

A fekete füst tekergőzve veszi körül Waltert. Fekete madárszemét Minoora szegezi.

Mióta Engelsforsba jött, a démonok egyfolytában súgtak-búgtak a fülébe, megkörnyékezték, megpróbálták rávenni, hogy fogadja el az áldásukat, és álljon át hozzájuk.

Walter ellenállt. A védelmezők már ígéretet tettek neki, hogy megkapja, amit akar.

Ám amikor Minoo feltárta előtte az igazságot, nem tétovázott tovább. Amint Linnéa eltűnt, magához szólította a démonokat. „A védelmezők nekem ígértek minden hatalmat ezen a világon – mondta nekik. – Ez nem kevés. Mégis hogy lennétek képesek ráverni erre az ajánlatra?” A démonok azt válaszolták, hogy létezik ezen kívül sok másik világ, sok másik valóság. Csak választania kell.

Walter elindul a sima kőpadlón Minoo felé. Minoo érzi maga mögött a Kiválasztottak iszonyú félelmét.

Walter ingéről hiányzik két gomb. Sigrid a gallérját ragadta meg, amikor a férfi az előcsarnokban megölte. A legutolsó pillanatig nem volt hajlandó megérteni, mi történik. Walter kitépte belőle a lelkét és a képességeit. Sigrid élettelen teste összeesett a padlón. Walter semmi megbánást nem érzett, csak türelmetlenséget. Amikor kinyitotta az ajtót, még látta, amint a Kiválasztottak eltűnnek a semmiben.

Sigrid erejének birtokában könnyűszerrel utolérte Viktort és Clarát. Viktor nyakát egyetlen érintéssel törte el, majd elvette a fiú varázserejét és a lelkét. Clara láthatatlanná vált, és Walterre vetette magát, de a férfi egyetlen mozdulattal ellökte, és mély sebet ejtett rajta. Elég mélyet ahhoz, hogy megölje. De nem időzött ott tovább, hogy magához ragadja Clara lelkét és törékeny életerejét. Inkább idesietett, hogy a Kiválasztottakkal találkozzon.

Waltert most mindössze néhány méter választja el Minootól. Mámoros a saját erejétől. Alig bírja kivárni, hogy győzzön. Olyan módon szeretné kipróbálni Viktor képességeit, ahogy Viktor sohasem használta őket. Arra gondol, milyen sok víz van az emberi testben. Mi lenne, ha megfagyasztaná vagy felforralná a testnek ezt az alkotórészét?

– Már rég meg kellett volna tennem – mondja, s kinyújtja a kezét Minoo felé.

Minoo észreveszi a vérfoltokat az ingmellén és a zakóján. Clara vérét. Csuklón ragadja Waltert. Megszorítja. Keze alatt összetörik Walter kar­órájának a lapja. Minoo térdre kényszeríti Waltert. A férfi térde keményen nekiütődik a kőpadlónak. Walter döbbenten nézi a lányt.

– Igen – mondja Minoo. – Álmomban kellett volna megölnöd. Akkor talán lett volna esélyed.

Walter fél. Most először.

Nem méltó ellenfél.

Senki nem az.

De Minoonak szüksége van rá. A démonok Walterre tettek fel mindent, olyan hatalmas erővel ruházták fel, amilyennel csak kitelt tőlük. A démonok mágiája hatja át az egész férfit. Olyan mágia, amit Minoo el akar venni.

Viktot és Sigrid lelkét szabadon engedi. Ő nem szörnyeteg, mint Walter. És különben sincs rájuk szüksége. Walter bőven elég. Kitölti őt. Erősebbé teszi. Útközben számba veszi a férfi emlékeit. Minden életet, amit Walter tönkretett, minden fájdalmat, amit okozott, minden élvezetet, amivel a hatalma megajándékozta.

Minoo érzi a súlyt, Walter lelkének súlyát, aztán érzi, ahogy leválik róla. Walter nem üvölt. A fájdalom túl nagy. A szája tátog, szemei tágra nyílnak.

Minoo nem veszi el a lelkét. Hanem elégeti. Tiszta energiává alakítja. Az utolsó adag energia lesz, amire még szüksége van.

Walter szeme fennakad, csak a szemfehérje látszik. Minoo elengedi a csuklóját. Oldalra zuhan.

Minoo körül növekedni kezd a mágia. Köré gyűlik a védelmezők minden hatalma. Ő a horgonyuk.

Megfordul. A többi Kiválasztottra pillant. Azok csak bámulják.

– Mi történt? – kérdezi Anna-Karin.

– Megáldották a démonok – feleli Minoo.

– És most…? – szólal meg Linnéa. – Megölted?

– Igen – feleli Linnéának.

Bár ennél többet tett. Lesöpörte a föld színéről Waltert. De a többiek aligha értenék meg a különbséget.

Odamegy Linnéához, kézen fogja úgy, hogy négyen együtt egy láncot formálnak. Felnéz az örvénylő ködre.

– Most – mondja ekkor.

S együtt lépnek be a határvidékre.