27

A Kristálybarlang hangszórójából egy szerzetesekből álló kórus latin nyelvű éneke szól, szintetizátormuzsika és pornófilmekére emlékeztető női suttogások kíséretében. Vanessa a porrongyot pörgeti a kezében, és a falon függő órára mered. Az óralap festményén két delfin forog örök körforgásban a tenger rajzolta horizont előtt.

A nyugtalanság olyan érzést kelt Vanessában, mintha egy hangyaboly robbant volna fel benne. Linnéa után epekedik. De Linnéa az iskolában van, Vanessa meg ide van kötve. A delfinek valami elképesztő lassúsággal vánszorognak körbe-körbe.

Vanessa mobiltelefonja rezegni kezd a zsebében. Linnéa küldött üzenetet.

MA SULIBAN VAN, LÁTTAM. SZAL NINCS NAGY GÁZ TALÁN.

Ez nagy megkönnyebbülés. Vanessa tegnap óta folyamatosan aggódik Minoo miatt.

– Nem azért kapod a fizetésed, hogy a mobilodat pityegtesd – mondja Mona, és szemüvegkerete fölött Vanessára néz.

Azon a magas sámlin ül a pénztárgép mögött, keresztbe tett lábán egy nyitott pletykalappal. Ma sárgabarackszínű Minnie Mouse-póló van rajta és egy farmerkék cicanadrág.

– Kész vagyok a portörléssel – mondja Vanessa.

– A könyvespolccal még nem – jegyzi meg Mona, és lapoz egyet, amit hangos papírzörgés és karkötőcsörgés kísér. – Jesszusom, hogy néz ki ez az ember mostanság. Mintha összement volna az arca a mosásban. Ha ez nem botoxozik, esküszöm, bekajálom az összes készleten levő illatosított gyertyánkat.

Íme, az egyetlen független információforrásunk, gondolja Vanessa. Az egyetlen, aki nem áll kapcsolatban sem a Tanáccsal, sem a démonokkal, sem a védelmezőkkel.

Leemel egy könyvet a polcról – Találd meg belső sámánodat –, majd gondosan letörülgeti a porronggyal. Valószínűleg semmi értelme beszélni Monával, ugyanakkor nem veszt vele semmit. Visszarakja a könyvet, és most a Fogyókúrázz az auráddal címűt veszi le.

– Mona – kérdezi aztán. – Tulajdonképpen mennyit tud az apokalipszisről?

– Épp eleget ahhoz, hogy ne akarjak belekeveredni – feleli Mona, és ismét lapoz egyet az újságjában. – Hát ez meg mi az ördögöt vett fel magára?

Vanessa sóhajt. Ennél tovább sosem jut, amikor ezt a témát pedzegeti Monánál. De eszébe sincs feladni. Talán csak nem sikerült eddig feltenni a megfelelő kérdést. Lehet, hogy kellene tennie egy kis kitérőt.

– Maga természetes boszorkány vagy képzett? – veti oda mintegy mellékesen, és igyekszik úgy tenni, mint aki minden porcikájával a porrongy mozgására figyel a Karma mint fegyver körül.

– Ilyen kérdést nem teszünk fel egy hölgynek, nem tudtad? – feleli röhincsélve. – De ami azt illeti, abszolút természetes vagyok.

– Hogy jött rá, hogy boszorkány?

– Nem kellett túl sokat találgatnia a szüleimnek, mivel ők is boszorkányok – mondja Mona. – És látók.

Bár komplett önéletrajznak még így sem nevezhető, ám ez, amit Mona az imént megosztott vele, jóval több, mint amit bármikor eddig mesélt az életéről. Vanessa leplezni próbálja türelmetlen lelkesedését. Tudja, hogy attól Mona rögtön elnémulna, ha másért nem, csak hogy kibabráljon vele.

– Tagjai voltak a Tanácsnak?

Mona felnéz az újságból.

– Mit kotkodácsolsz itt összevissza? – mondja mérgesen. – Az én szüleim szabad boszorkányok voltak, nem valami karót nyelt seggnyalók, mint azok a kiöltözött muksók! A Tanács örökké abban a hitben ringatta magát, hogy irányítani képes mindenkit és fölötte áll minden boszorkánynak. És hát persze, ki a franc akarna összeakaszkodni velük, de ettől eltekintve nagy ívben szarunk rá, hogy mivel foglalkoznak.

Megpróbál rágyújtani egy cigarettára, aztán hangosan elkáromkodja magát, mert beragad az öngyújtó. Vanessa még soha nem látta ennyire dühösnek. Valószínűleg érzékeny pontra tapintott rá, s most az a lényeg, hogy minél jobban megpiszkálja ezt a dolgot.

– Bocsánat – mondja ártatlan képpel Vanessa. – Csak arra gondoltam… Hallottam róla, hogy a Tanács iskolákat tart fent, azért gondoltam, hogy talán ott tanult a varázslásról.

– Azt hiszed, hogy tanulhattam volna azoktól a rohadt bürokratáktól bármit is?! – Mona mélyet szív a cigarettájából, majd az orrlyukain keresztül engedi ki a füstöt. – Mi szabad boszorkányok, mi egymást tanítjuk.

– Na és a Minták könyve?

– Az? – fintorodik el Mona. – Csak a Tanács képes annyit gubbasztani fölötte az idegesítő kis kukucskálójával.

– Szóval magának nincs is? – kérdezi Vanessa.

– Ne is álmodj róla! Még csak nem is árulok ilyet, bár elképesztően népszerűek a feketepiacon. Mindig olyan rossz érzésem támadt tőlük. Olyasféle érzéseim, mint attól a kiváló barátnődtől.

– Minootól?

– Igen, valami piszkosul nem stimmel azzal a mágiával.

Vanessa eltűnődik, mit szólna vajon Mona, ha megtudná, hogy a védelmezők varázsereje egyáltalán nem e világi eredetű.

– Vagyis maga szerint a Minták könyve megbízhatatlan? – kérdezi aztán.

– Nos, akkor hallgasd meg egy tapasztalt nő tanácsát – mondja feleletképp Mona, és tekintetét Vanessa szemébe fúrja. – Soha ne bízz senkiben.

– Tehát magában sem?

– Bennem aztán végképp ne, aranyom.

Mona elhallgat. Pillantása a cigarettából felszálló füstoszlopra tapad, mely elkeveredik a szantálfa füstölővel.

– Szűkül a kör, egyre nehezebb idők jönnek – szólal meg újra. – De ezt te is jól tudod.

– Egy éven belül megtörténik – mondja Vanessa.

Mona ismét ránéz a szemüvege fölött.

– Kicsim – mondja. – Tudom, hogy nagyon izgultok az átjáró miatt. És naná: isteni lenne, ha be tudnátok zárni. De ahogy én látom, egy szép napon úgyis minden véget ér. Én igyekszem mindig a mának élni, amennyire csak lehet, s nemcsak a nappalnak, hanem az éjszakának is, ha már arról van szó. De őszintén szólva egy kicsit sajnállak téged és a többi ifiboszorkányt. Tudom, hogy halálra dolgozzátok magatokat, esélyetek viszont vajmi kevés.

Vanessa szóhoz sem jut. Egy ilyen vallomás Mona részéről szinte szeretettelinek számít.

– Örülnénk, ha segítene nekünk, ugye, tudja – mondja Vanessa.

– Majd meglátjuk – feleli Mona.

Elnyomja a cigarettáját, visszabújik az újságjába. Egy elegánsan öltözött párra mutat egy parti fotón.

– Nem lesz hosszú életű kapcsolat – állapítja meg.

– Hát újságfotó alapján is képes jósolni az embereknek?

– Ehhez aztán nem kell látónak lenni, hogy észrevedd – húzza el a száját Mona. – Nézd csak ezt a nőt. Akkora távolság van a két szeme között, hogy elmenne egy parókás pörölycápának is. A pasija viszont… nem mondanám, hogy két lábbal rúgnám ki az ágyamból.

Én sem tartok tőle, hogy ilyesmire sor kerülne, gondolja némán Vanessa. Szerintem a pasi sikítozva menekülne el onnan.

Mona megint lapoz, miközben újabb cigarettára gyújt.

– Te persze sikeresen kihajítottál az ágyadból minden pasit, aki él és mozog – jegyzi meg. – Most, hogy összejöttél azzal a tolvaj szarkával. Hadd ne mondjam azt, hogy én megmondtam, de hát nem megmondtam?

Vanessa elcsigázottan figyeli. Mona ismét a régi.

– Lehet, hogy magának inkább az egyik ilyen újságnál kéne dolgoznia – mondja Monának. – Mivel olyan elképesztően ért hozzá, hogy hogyan dugja bele az orrát olyasmibe, amihez semmi köze.

Mona vigyorogva beszippant egy slukkot.

– Azt hiszem, jobb lesz témát váltanunk – mondja. – Nem mindenki veszi be olyan jól a kanyarokat, mint én.

Megcsendül a bejárati csengő, Vanessa megfordul. A mamája lép be egy csöpögő esernyővel a kezében. Mona leveszi a szemüvegét, és leteszi az újságot.

– Pfu, csajok, micsoda idő – mondja a mama. – Itt viszont kellemesen elvagytok, látom.

– De még mennyire – morogja Vanessa az orra alatt, miközben Mona és a mamája megölelik egymást.

– Milyen klassz energiát sugárzol ma magadból, Jannike – mondja Mona.

– Azt mondod? – kérdez vissza a mama boldogan. – Reggel megpróbáltam egy kicsit meditálni.

– Aha, komolyan úgy érzem, hogy a csakráid egyensúlya lassan kezd helyrebillenni – mondja Mona. – Kipróbáltad már a rózsakvarcot a szobádban?

Mona tovább duruzsol a mama csakráiról. Időnként sokatmondó pillantást vet Vanessára. Vanessa pontosan tudja, miért. A mama valószínűleg az egyetlen ember egész Engelsforsban, aki még nem tudja, hogy együtt vannak Linnéával.

Nem mindenki bírja megemészteni. De ahogy Linnéa szokta mondani: ez egy jó bunkósági teszt.

Vanessa igazából csak azt nem szeretné, hogy a mamája véletlenül rossz teszteredménnyel végezzen.

A mama vesz egy rózsakvarc kristályt, és egy apró Buddha-szobornak sem bír ellenállni, valamint egy illóolajnak, amelyik bebüdösíti majd az egész lakást.

– Alig merek betérni ide – nevet a mama. – Mindig több dolgot viszek magammal, mint ahogy terveztem.

Aztán Vanessához fordul.

– Ma este nem barátoknál alszol, igaz?

– Nem, nem – feleli Vanessa.

A mamája után néz, aki távozik a City Galériából.

– Gyáva nyúl – jegyzi meg Mona.

– Fogja be – mondja Vanessa.