56

Éjjeli lepkék szálldossák körbe a ház homlokzatán meggyújtott lámpákat. Gustaf és Rickard egy-egy kerti székben ülnek. Minoo hónapok óta nem látta őket. Most se nagyon mer Gustafra nézni. Arra koncentrál, hogy véletlenül rá ne taposson a fűben tanyázó meztelencsigákra.

– Szia – köszön neki Gustaf és Rickard egyszerre.

– Sziasztok – válaszol Minoo, és mielőtt Anna-Karinnal együtt beleülnének a függőágyba, gyorsan ellenőrzi, nem ejtőznek-e ott is meztelencsigák.

Gyors pillantást vet Gustafra. Gyorsat, de elég alaposat ahhoz, hogy minden részletet megvizsgáljon. Még ebben a gyér fényben is látja, mennyire kifakította a fiú haját a nap. Szürke college-pulóver van rajta a khakiszínű dzseki alatt.

– Szeretnénk segíteni – kezdi Gustaf. – A héten már Uppsalába kellett volna költöznöm. De Engelsforsban akarok maradni.

Arcán látszik az őszinteség és az eltökéltség. Ilyennek képzeli Minoo a fiatal idealista katonákat, akik fegyvert fognak, mielőtt megértenék, mit is jelent a háború.

De aztán rájön, milyen igazságtalan. Gustafot eddig sem kímélte a háború. Lesújtott rá, nem is egyszer.

– Én is – teszi hozzá Rickard. – Hogy utazhatnánk el, amikor tudjuk, mi készül?

Ugyanolyan határozottság ül az arcán, mint Gustafén. Minoo érzi, ahogy elönti a rémület. Ennek katasztrofális, halálos vége lesz, neki ehhez nincs lelke.

– Nem maradhattok itt – mondja.

– De miért lenne egyáltalán érdekes, hogy hol vagyunk, ha az apokalipszis közeledik? – kérdezi Rickard, miközben lesöpör egy szúnyogot a nyakáról.

– Nem lesz apokalipszis – feleli Minoo, és minden erejét beveti, hogy felnőttesen hangozzék, amit mond. – Meg fogjuk állítani. Ez a mi feladatunk. Előtte azonban egy csomó minden történik még. Engelsfors nem lesz elég biztonságos.

– Annál világosabb, hogy itt kell maradnunk – makacskodik Rickard. – Fix, hogy van valami, amiben mi is segíthetünk.

Minoo nagyot sóhajt. Valahogy meg kell értetnie velük. Akkor is, ha emiatt végképp le kell tennie róla, hogy Gustafval barátok maradhatnak.

– Tényleg segíteni akartok? – kérdezi.

– Igen – feleli Gustaf, Rickard bólint.

– Akkor utazzatok el innen. Sokkal jobban oda tudunk figyelni a munkánkra, ha nem kell aggódnunk miattatok, amiért feltétlenül szuperhősöst akartok játszani.

– Minoo… – szól rá Anna-Karin.

De Minoo úgy tesz, mintha meg sem hallaná.

– Semmilyen eszközötök nincs, aminek birtokában szembeszegülhetnétek a démonokkal, hát nem értitek? A Tanács ellen sincs. Az itt nem segít, hogy teszem azt, ti vagytok Engelsfors legtutibb focistái. Itt mágiáról van szó. Nem vagytok boszorkányok, tehát ebben a játszmában labdába se rúgtok. Több kárt okoztok, ha itt maradtok, mint hasznot.

Elhallgat. Gustaf és Rickard le nem veszi Minooról a szemét. Anna-Karin a haja mögé rejti az arcát. Minoo szíve úgy dobog, mintha levált volna a helyéről, és most ide-oda pattogna a mellkasában.

– Mondhatsz, amit akarsz. Nem te döntesz – szólal meg végül Ri­ckard, aztán feláll. – Na, elhúzunk?

– Én maradok még egy kicsit – mondja Gustaf.

Rickard bólint, majd eltűnik a kerten át. Anna-Karin is felkel, motyog valamit arról, hogy le kéne feküdnie.

Minoo nem tud többé Gustafra nézni. A függőágy hintázni kezd, amikor a fiú melléül.

Egyszer mesélt Minoonak valamit az energiáról, ami két egymást szerető ember között keletkezik. És Minoo most ezt érzi kettejük között. Azt nem tudná megmondani, hogy csak ő érzi-e, de olyan erős, hogy semmi másra nem bír gondolni.

– Értem, hogy miért szeretnéd így – mondja Gustaf. – De nem megy. Egy esetben lehet engem rávenni az utazásra, ha megint kitörlöd az emlékeimet.

– Azt nem akarom – mondja Minoo. – Te szeretnéd?

– Nem – feleli Gustaf. – Megfordult a fejemben. Nem mondom, hogy nem. De jobb tudni az igazságot.

Aztán egy kis ideig csöndben ül. Finoman hintáztatja a függőágyat.

– Ne haragudj, hogy olyan borzalmasan bénán dolgoztam fel ezt az egészet – mondja aztán.

– Nincs miért bocsánatot kérned – feleli Minoo.

– Talán nincs – mondja Gustaf. – De én szeretnék. Nem kellett volna olyan sokáig távol lennem tőled. Minden annyival jobb, ha láthatlak.

– Nekem is – mormolja Minoo, elvörösödő arccal.

Egy darabig megint csöndben ülnek mind a ketten.

– Olyan sok mindent értek már – szólal meg Gustaf. – Egyfolytában újabb és újabb részletek kerülnek a helyükre. Egyszer, amikor Rebecka nálunk volt, azt hittem, hogy egy gyertya magától meggyulladt. Természetesen nem tudtam másra gondolni, mint hogy képzelődöm.

– Mesélte nekem is – mondja Minoo. – Azt hitte, nem vettél észre semmit.

– De észrevettem, csak nem fogtam föl, mi történik. Bekajáltam a legszimplább magyarázatot. Mint mindig.

Minoo a fiúra néz.

– Azt hittem, öngyilkos lett – folytatja Gustaf. – Elhittem az egészet. Sosem merült fel bennem, hogy valaki megölhette.

Nagyot sóhajt.

– Amikor filmet nézünk, szeretnénk azt hinni, hogy olyanok vagyunk, mint a filmbeli hősök. Hogy hősök vagyunk mi is, akik megkérdőjeleznek egy csomó mindent, akik meglátják az igazságot ott is, ahol rajtuk kívül senki más nem veszi észre… És aztán egyszer csak rájön az ember, hogy nem hős.

– Te az vagy – mondja Minoo. – Csak egy kicsit eltúlzottak az elvárásaid magaddal szemben.

– Mert neked aztán nem, hm?

Minoo nevet. Gustaf elmosolyodik.

– Örülök, hogy tudunk erről beszélgetni – mondja. – Majdnem úgy, mint télen… Csakhogy akkor nem te voltál az, hanem Ida. Basszus, mennyire fura az egész.

– Az – mondja Minoo.

Gustafra néz. Az a közöttük felszabaduló energia olyan erős, hogy biztosan nem csak ő érzi.

– Mi volt az a mai ügy a nappal? – kérdezi aztán a fiú.

Minoo pedig elmeséli. És még mást is elmond. A másik körről, Nicolausról. A veszekedésről Linnéával. Olyan jó érzés, hogy valakivel beszélhet ezekről. Nem, az a jó érzés, hogy Gustafval beszélhet ezekről, látja be rögtön. Van valami különleges abban, ahogy ez a fiú meghallgatja őt.

– Egyfolytában iszonyú nehéz döntéseket kell hoznotok – jegyzi meg Gustaf. – Nem fogom fel, hogy bírjátok erővel.

– Én sem tudom, hogy bírjuk-e egyáltalán – feleli Minoo. – Egész idő alatt az az érzése az embernek, hogy a következő pillanatban minden szétesik.

Ma Linnéa pont úgy viselkedett vele, mint elsőben, amikor megismerkedtek. Kemény volt. Kíméletlen. Villámgyorsan ítélkezett, villámgyorsan döfött. És most kétszer akkora fájdalmat okozott vele, hiszen Minoo azt hitte, hogy ők ketten ennél jóval messzebbre jutottak már. Azt hitte, hogy barátok.

– Ma, amikor eltűnt a nap, azt valamiféle ébredésnek éltem meg – magyarázza Gustaf. – Most jöttem rá, hogy ez igazából történik. És teljesen tehetetlennek éreztem magamat, amíg rá nem jöttem, hogy talán csinálhatnék valamit. Még ha kicsi dologról is van szó.

– Megértelek – mondja Minoo.

Mert hát tényleg megérti. Nem kényszerítheti Gustafot arra, hogy elutazzon. És ekkora önzetlenségre sem képes. Igazából azt szeretné, ha itt maradna.

– Valami másra is rájöttem ma – folytatja a fiú. – Rengeteg időt elpazaroltam.

A hangja bizonytalan. Minoonak összeszorul a gyomra, amikor egymásra néznek.

– Úgy értem, a világ talán holnap már el is pusztul – mondja Gustaf. – Lehet, hogy már csak ennyi van belőle.

Minoo bólint. Pontosan érti.

Hirtelen elérkezett a pillanat, a pillanat, amikor megtörténhetne. Most jött el, és Minoo érzi, hogy mind a ketten tudják. És azután el is múlik.

Gustaf Minoo kezére teszi a kezét, sietve megszorítja.

– Hívjuk egymást, ugye? – kérdezi.

– Aha – mondja Minoo.

A függő ágy ringani kezd, amikor Gustaf kiszáll belőle.

Minoo nézi, ahogy a fiú átvág a kerten. Mikor az utcára ér, megáll egy utcai lámpa fényében, felemeli a kezét. Minoo visszaint, aztán követi a szemével, míg Gustaf el nem tűnik a sötétben.

* * *

Anna-Karin az ágyon ül a szobájában, ölében Pepparral. Odalent a kertben abbamaradt a beszélgetés.

Anna-Karin nem hallotta, miről beszélget Minoo és Gustaf. De roppant hülyének érzi magát, amiért nem jött rá előbb, hogy ezek ketten mit éreznek egymás iránt. Ma este, amikor meglátta őket, nem lehetett nem észrevenni rajtuk.

Borzalmas embernek érzi magát, mert irigyli őket.

Ha elpusztul a világ, neki sosem lesz esélye átélni ugyanazt, amit Gustafnak és Minoonak vagy Vanessának és Linnéának. Bár az igazat megvallva akkor sem tudja elképzelni, hogy talál valakit, akivel ez lehetséges, ha nem pusztul el a világ.

Mikor meghallja, hogy Minoo felfelé jön a lépcsőn, feláll. Peppar leugrik a padlóra, nyávog egyet, és farkát magasba emelve követi Anna-Karint Minoo szobájába.

Minoo törökülésben ül az ágyán, és a mobilján pötyög.

– Gustaf marad? – kérdezi Anna-Karin.

– Igen – feleli Minoo.

Anna-Karinnak nagy kő esik le a szívéről. Annyira meglepte, és úgy örült neki, hogy Rickard és Gustaf kérés nélkül segíteni akar nekik.

Minoo mobilján megszólal az SMS-küldés hangjelzése.

– Megírtam Vanessának, hogy tudjon róla – mondja Minoo. – Majd ő elmeséli Linnéának.

Minoo még mindig mérges, gondolja Anna-Karin, és a gondolattól összeszorul a gyomra.

– Tudom, hogy kemény dolgokat mondtam Gustafnak és Rickardnak – folytatja aztán Minoo, miközben leteszi a telefont. – De izgultam értük.

– Felfogtam rögtön – feleli Anna-Karin.

És valóban felfogta. Mégis eléggé megrémisztette Minoo fagyossága és az a meggyőző hang. Minoo olyan erős, de nem tudja saját magáról. Fogalma sincs, milyen hatással van az emberekre. Linnéával ugyanez a helyzet. Talán ezért veszekednek annyit.

– Milyen volt a gimiben? – kérdezi Minoo.

– Nem valami szuper.

A gyomrában sokkal erősebbé válik az a kellemetlen érzés, ha arra gondol, hogy most már mindennap így lesz. Hozzá kell szoknia, hogy megint egyedül van.

– Hallottam, hogy beszéltél a mamádnak a halasztásról – mondja aztán.

– Aha – feleli Minoo.

Anna-Karin szeretne erről beszélgetni vele. Nicolausról. Linnéáról. Az új körről. Gustafról. A látható feszültségről, ami Linnéa és Vanessa között kialakult. Reggel még megtehette volna. Most lehetetlennek érzi. Mikor keletkezett ez a távolság? Egy nap is elég volt hozzá?

– Azt hiszem, most inkább lefekszem – mondja Minoo.

– Én is – feleli Anna-Karin. – Jó éjszakát.

* * *

Linnéa hátát a szárítógép meleg, vibráló fémburkolatának támasztva guggol, és az elöltöltős mosógép ajtaját bámulja. Odabent a habos vízben Vanessa topjai forognak körbe, együtt a többi ruhával. Körbe-körbe.

Mint Linnéa gyomrában az érzések.

Vanessa még mindig nem jelentkezett. És miért is tenne ilyet?

Olyan rohadt sebzettnek tűnt Vanessa. Linnéa ég a szégyentől, ha erre gondol. Hogy bírt csak úgy lelécelni onnan? Ráadásul éppen az után, hogy Willével és Elinnel összefutottak?

Hogy mondhattam azt, hogy szakítani akarok?, gondolja magában.

Persze tudja a választ. Annyira retteg attól, hogy elvesztheti Vanessát, hogy szinte megkönnyebbülést jelentene, ha bekövetkezne. Nem kéne többet majréznia emiatt.

A kurva életbe, hogy bírod elviselni saját magadat?

Linnéa nem tudna válaszolni rá. Fogalma sincs, hogy fogja kibírni saját magával egy életen át. Egy életfogytiglani börtönbüntetés. Vanessa pedig jobbat érdemel, mint hogy a cellatársa legyen.

Linnéa nagy nehezen lábra áll. Felemeli a tiszta ruhákkal teli nehéz szatyrot, és kilép a folyosóra. A világítás kialudt. Többször is meg kell nyomnia a piros gombot, mielőtt újra felgyulladnának a lámpák. A plafonon futó vízvezetékekben zubogni kezd a víz, ettől önkéntelenül összerezzen, s ráébred, mennyire feszült. Erősebben markolja meg a szatyor fülét, és elindul. A szürkére festett fémajtóra fókuszál a folyosó végében, miközben a szatyor minden lépésnél nekiütődik a lábának. Egyfolytában emlékeztetnie kell magát, hogy a zörgő hang nem annak köszönhető, hogy valaki ott lopakodik a sarkában.

Lenyomja a kilincset a könyökével, és kilöki az ajtót. Kilép az éles fényben fürdő lépcsőház pinceszintjére. Beszáll a liftbe, megnyomja a nyolcas gombot. A lift megremeg, majd kúszva elindul felfelé.

Most a nap többi eseményére terelődnek a gondolatai.

A napfogyatkozásra. Nicolausra. A koponyára. A veszekedésre.

Linnéa mérges lesz, ha csak erre gondol. Mérges és frusztrált. A legnagyobb csalódást Minoo okozta, aki egyenesen belefut Walter karjába. És esélyt sem ad a Kiválasztottaknak, hogy találjanak egy másik kiutat.

A lift ablaka előtt egymás után suhannak el az üres emeleti folyosók.

Lehet, hogy mégis ő a hibás mindenért? A mai veszekedés legnagyobb közös többszöröse mindenesetre ő.

Egy rándulással megáll a lift, Linnéa kiszáll, bedugja a kulcsot a zárba. Aztán kővé dermed. Hirtelen az az őrült érzése támad, hogy Erik és Robin odabent állnak. Őt várják kezükben baseballütővel. Szinte hallja Erik hangját a fejében.

Te szemét picsa.

Linnéának erőt kell vennie magán, hogy el tudja fordítani a kulcsot a zárban, kinyissa az ajtót, és aztán bemenjen.

Bent az előszobában leteszi a szatyrot a padlóra, majd tesz egy kört a lakásban, még a gardróbszekrénybe is benéz. Senki sincs ott. Persze hogy nincs. Visszamegy az előszobába, bezárja az ajtót. Aztán kinyitja a nappali szoba ablakát, és rágyújt. Igyekszik nem gondolni rá, hogy hamarosan újra le kell mennie a mosókonyhába.

Beleszív a cigarettába, és rögtön érzi, ahogy a szorongás átjárja a testét. Azon tűnődik, hogy mindig így lesz-e, mindig így sóvárog-e majd egy joint vagy az alkoholmámor után ilyen pillanatokban. Gyűlöletes ez a reflexszerűen felbukkanó állandó vágy. Jó lenne, ha nem kellene gondolkoznia. Csak egy ideig. Elnémítani fejében az egymást kutyaként körbe-körbe kergető gondolatokat.

Linnéa nyitva hagyja az ablakot, a hamutálat magával viszi a dohányzóasztalig, és a kanapéra ül. Kinyitja a Viktortól kapott laptopot, rákattint egy playlistre. Megszólalnak a gitárok, aztán a D’espairs Ray énekesének, Hizuminak a hangja. Rögtön továbblép egy másik számra. Túl fájdalmas az emlék, amikor Eliassal megpróbálták kívülről megtanulni a japán szöveget. Holnap lesz Elias születésnapja. Tizennyolc éves lenne. Még egy gondolat, melyet muszáj elhessegetnie.

Sorra megnézi mindegyik profilját. Kinyitja a mailjeit. Vanessától nem jött semmi. És Vanessa nem logolt be sehová.

Linnéa ujjaival bizonytalanul lebegő mozdulatokat tesz a billentyűzet fölött.

Tisztában van vele, hogy ezt nem szabadna. Veszélyes, ha az ember olyan dolgot csinál, amitől később még rosszabbul érzi magát, mint amilyen rosszul eleve van.

Ez önromboló viselkedés, egyáltalán nem tesz jót, gondolja, miközben megnyitja az oldalt.

ÁRTATLAN!

A képen Erik Forslund ül a falumúzeum előtt egy padon. Becsületes, nyílt tekintettel néz egyenesen a kamerába. Egy megbízható srác.

MI, AKIK TUDJUK, HOGY ERIK FORSLUND ÁRTATLAN, ÉS HOGY SZABADON KELL ENGEDNI!

627 tag támogatja ezt.

Julia indította a csoportot, amikor Eriket letartóztatták. Azóta folyamatosan emelkedik a tagok szám. A Julia által terjesztett sztori jó néhány embernél meghallgatásra talál: Erik, Robin és Kevin egész este a PE-központban voltak, amint azt Helena Malmgren is elmondta, amikor alibit biztosított a számukra. Később viszont Robin és Kevin kitalálta ezt a beteg történetet, valószínűleg Linnéa közreműködésével, hogy Eriket elmeszelhessék.

Úgy tűnik, sokaknak könnyebb azt hinnie, hogy egy ilyen helyes fiú, mint Erik, sose tenne ilyen szörnyűséget.

Egy Riddarhyttan városrészben élő középkorú nő írta a legutóbbi bejegyzést, alig néhány órával ezelőtt.

ERIK, HISZÜNK NEKED! NE ADD FEL A HARCOT! ERŐT ADÓ ÖLELÉST KÜLDÜNK!

Az eggyel korábbi hozzászólás Erik és Robin hokis csapattársától érkezett.

BRUTÁLISAN SZOMORÚ HISTÓRIA. L. PSZICHOLÓGIAI ESET. DE R. MEG K. MI A F*SZÉR KÉR BOCSÁNATOT?

Julia válaszolt:

KÖSZI A TÁMOGATÁST! <3

Linnéa rákattint a galériára.

A fénykép újra fent van. Az, amelyiket Julia Evelina blogjáról szedett le, és amit már annyiszor letiltattak, de folyton újra felbukkan. Linnéa, Vanessa és Michelle szerepel rajta az Olsson dombján az évzáró után. Linnéa mások szemével pillanthatja meg magát. A kemény mosolyú, zord színekkel erősen kifestett arcú, fekete hajú lányt, a nyakában függő pentagrammal. Mennyire más, mint Erik, a tiszta arcú, derék srác. ÍGY ÜNNEPLIK AZ ÁRTATLAN FIÚ LETARTÓZTATÁSÁT, hangzik a képaláírás. Hanna A hozzászólása – BÁRCSAK VOLNA EGY DISZLÁJK GOMB IS – egy csomó felfelé mutató hüvelykujjat kapott.

Linnéa tovább kattintgat. Még több kép Erikről. Képek Erikről és Juliáról. Aztán talál egy fényképet az Erikhez kirendelt jogi képviselőről, egy híres stockholmi ügyvéd, aki számos, széles körben figyelmet keltő esetet megnyert már.

Linnéa erőt vesz magán, és elhagyja az oldalt.

Szíve őrült kalapálásba kezd.

Patricia nem mondaná ki hangosan, de úgy véli, hogy Eriket el fogják ítélni. Linnéa ügyvédje, Ludvig is optimista. A vádat képviselő ügyészt, Hans Peter Ramströmöt „igazi pitbullként” jellemezte, ezen kívül sem a bíró, sem az ülnökök nem engelsforsi illetőségűek. Semmit sem tudnak Erik Forslundról és a családjáról. Kizárólag egy arrogáns fickót látnak majd maguk előtt, aki belekapaszkodik egy alibibe, melyet senki nem tud már megerősíteni.

Linnéa mégsem hiszi el, hogy meg fogja nyerni a pert.

Most már azzal sem vigasztalhatja magát, hogy szükség esetén Anna-Karin beszáll a bírósági események irányításába.

Testének minden porcikáját átjárja a szorongás. Milyen isteni lenne megszabadulni ettől az érzéstől. Akár egy kis időre is.

Csilingel egyet a gép. Először nem ért, mi lehet az. De aztán látja, hogy Vanessa logolt be.

Linné lecsukja a laptop képernyőjét. Felkel, kiönti a frissen mosott ruhát a kanapéra, majd lefelé indul ismét a mosókonyhába, fortyogó félelemmel a testében.