Az elzásziak olyan emberek kik jobban viszolyognak bármi rendetlenségtől mint az igasságtalanságtól amint egy más alkalommal mondta Dorothea, hát akkor képzelhetjük mit mívelnek avval aki összezavarja a szövevényes terveiket melyekre tömérdek időt és fáradságot áldoztak.

Ám közben az is többször megfordult a fejemben hogy ki tudja tán mégsem Dorothea kopogott a szobám ajtaján, és tán a Tízek Tanácsa küldte azokat kik meggyilkolták Blascót. Hiszen ő maga mondta hogy a Tízek Tanácsa szereti Velence határain kívül eltenni láb alól azokat kik beleköpnek a levesébe, példának okáért egy idegen városban lévő fogadó eggyik szobájában. Vagy esetleg Renzo ölette meg Blascót, de bármellyik volt is a kettő közül, ha nem Dorothea kopogtatott, akkor ki lehetett ama fehérnép ki Dorotheának adta ki magát?

Az is lehet hogy eme nőszemély csupán két szót szólt vagyis azt hogy Dorothea vagyok és azt is kissé németessen mondta, s tán én magam is beleestem volna a csapdába, mert be kell vallanom Jegyző uram nem valami kellemetes a gondolat hogy a saját fiának az anyja akarja meggyilkolni az embert. Aztán meg ama seggfej Lionardót kezdtem átkozni ki csak azért hogy elkápráztassa a fiorenzai barátait elküldött Rómába ama szaros könyvért mely időközben ki tudja hová a francba tűnt el. És e pillanatban Jegyző uram megvilágosodásom támadt.

Bár sötét éjszaka volt azonnal felpattantam és otthagytam a postaállomást és rohanvást indultam Gioseppinához, ki eleinte nem akart ajtót nyitni mert azt hitte valami rabló vagy gyilkos kopogtat ilyenkor éjnek évadján. Aztán mikor megismert még izgatottabb lett mert hallotta hogy azt beszélik elmenekültem a fogadóból, s azt mondta Salaì kérlek magyarázd el mi történt, eggyesek szerint megöltek a szobádban mások szerint a halott csak hasonlított rád, megint mások meg azt beszélik hogy te vagy a gyilkos és a nyomodban vannak a zsandárok.

Énnekem viszont Jegyző uram nagyon sietős volt a dolgom úgyhogy csak annyit feleltem ártatlan vagyok, aztán azt mondtam Most rögtön beszélnem kell Deleddával, élet-halál kérdéséről van szó. Gioseppina nagyon megijedt és bevezetett a szobába hol együtt szunyókált a három gyermek mint három kis angyal. Menten felébresztettem a kislányt és bár alig látott az álmosságtól rögtön nekifogtam kikérdezni: Idehallgass te mindenről tudsz ugye? Ő meg csak siránkozott hogy Nem Salaì esküszöm semmiről sem tudok, és az álmosságtól meg az ijedségtől olyan hangossan kezdett zokogni hogy a végén Gioseppina rám kiáltott hogy Na most már hagyd békén azt a kislányt, hát nem látod hogy az igazat mondja?

Akkor felkeltettem Alighierót és őt is csaknem két fertályóráig faggattam de nem mentem vele semmire, mert Alighiero is csak azt hajtogatta hogy Esküszöm Salaì én igazán nem tudok semmiről, és miközben ott ült az ölemben és a szemébe néztem tényleg őszintének tűnt, ami nem gyakran esik meg vele mert többnyire olyan pimaszul néz az emberre mintha azt mondaná Haha várd csak ki míg megnövök, majd meglátod miket mívelek akkor.

Időközben Torquato is felébredt és bámult rám avval a nagy őszinte szemével, de őt eszembe se jutott kikérdezni mert Torquato nagyon jó gyerek és úgy véltem úgyse tud semmit arról ami engem érdekel, és azt gondoltam A rohadt életbe mind a két gyerekem felettébb szép és aranyos de valójában mindkettő haszontalan hazug bestia, hát mért nem hasonlítanak legalább egy kicsikét Torquatóra ki olyan jámbor akár a kezes bárány?

Eközben Gioseppina egyre csak gyötört a szokásos asszonyi siránkozásával hogy aszongya Salaì megbocsáss de most már tényleg meg kell mondanod mitévő leszel, mert ha akarsz itt maradhatsz még egy darabig de jobb ha pirkadat előtt elmégy mert nem szeretném ha a zsandárok lecsapnának rád mikor kilépsz a házamból mert aztán még nekem is bajom lesz belőlle mert én felelős vagyok a három gyerekért satöbbi satöbbi, mígnem egyszer csak Jegyző uram megláttam valamit és ráförmedtem Gioseppinára hogy Fogd már be a szád! Mi a franc az ott?

Az asszony meg a három gyerek nagyon megijedt az ordításomtól, aztán Gioseppina odament egy szekrényhez melynek a tetején egy papírgolyó volt. De Salaì mi bajod van? ez csak egy papírgolyó, Torquato minden nap efféléket gyúr, azt mondja ezek a csillagok a bolygók etcetera. Igen értem, mondtam erre, de ezt mikor csinálta? Máma csinálta felelte Gioseppina, de mért akarod tudni? Megfogtam a papírgolyót mely kissé nagyobb volt a kezemnél és nagyon szépen volt megcsinálva, tizenkét egyforma cikkre volt osztva mint egy narancs.

Mivelhogy uraságod elkobozta tőllem a kozmográfiai könyvet, hát most vallja be hogy azért egyszer-kétszer belepislantott, mert az elbeszélésem olvastán még maga Assisi Szent Ferenc se állt volna ellen a kísértésnek hogy fellapozza, úgyhogy uraságod is biztossan látta amit én láttam, ezért nem szükségeltetik részletessen elmagyaráznom.