Így hát miután eme fiúcska igen nyugodt gyermeknek tűnt és nemigen hasonlított Alighieróra ki olyan eleven mint a csík arra gondoltam tán tud nekem segíteni és bemutatkoztam neki megszorítván a kezét amint férfiak között szokás: Nos Torquato örvendek a szerencsének, az én nevem Salaì. Nagyon örvendek mondta erre ö. Figyelj csak Torquato mi leszel ha nagy leszel? Hát jól meg akarok tanulni olvasni meg írni meg számolni és sok mindent akarok tudni, felelte erre nagy komolyan. A hétszázát Torquato te aztán derék fiú vagy mondtam erre a fiúcskának és megint megszorítottam a kezét, és ő nagyon megilletődött ettől és boldogan mosolygott. Én meg Jegyző uram azt gondoltam magamban Nézze meg az ember hogy micsoda különbség lehet két testvér között, ez itten tudós akar lenni mint Lionardo, Alighiero előtt viszont még az iskola szót sem lehet kiejteni mert menten arcon köpi az embert, úgy látszik Isten a maga végtelen képzelőerejével még két olyan fiúcskát is ily különbözőre tud teremteni kik egyazon fütykösből származnak nem igaz?

Ekkor elküldtem a fogadóbéli asszonyság utálatos kisunokáját ki némán figyelt minket mint valami kis spion, és kiállhatatlan természetű leányka lévén nemigen akarózott távoznia de aztán végül szerencséssen megszabadultam tőlle. Akkor megkérdeztem Torquatót: Akarsz a barátom lenni? Ő elgondolkodott aztán azt felelte Hát azt hiszem igen mert rokonszenvesnek talállak. Remek, akkor tudod mit csinálunk most? Együtt elmegyünk ama fogadóig hol anyád dolgozik, Fontana fogadónak hívják a helyet igaz? Igen pontossan így van felelte. És ez volt Jegyző uram az első bizonyítéka annak hogy Torquato az én fiam mert csakugyan így hívták ama fogadót hol hét évnek előtte megszálltam Lionardóval és megismertem ama csinos szobalányt. Ezekután megkértem Torquatót hogy adja ide az eggyik cipőcskéjét és ő rögtön oda is adta mert nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság hogy mit akarok kezdeni vele. Jól van Torquato mondtam neki, mikor odaérünk a Fontana fogadó elé, te bemész nélkülem és szólsz anyádnak hogy valahol az uccán elvesztetted a cipőcskédet és megkéred hogy jöjjön ki megkeresni megértetted? Igen értem mondta, de mért kell ezt tennem? Hát tudod az a helyzet hogy régóta ismerem az anyádat és most hogy visszajöttem Rómába meg akarom lepni de nem azonnal: kérlek eszedbe se jusson elárulni neki hogy én itt a közelben rejtőzködöm, sőt még azt se hogy Rómában vagyok! Eggyelőre maradjunk abban hogy mikor elhagyom a fogadó környékét integetek neked és ott hagyom a cipőcskédet de nem akarom hogy anyád meglásson, te odavezeted ő megtalálja a cipőcskét és minden jól végződik, és ha úgy cselekszel ahogy mondom akkor örök barátok leszünk. Hát jól van, mondta erre kissé csodálkozva, de azért ha vége lesz eme cipőcskés históriának találkozunk még? Hát persze, megígérem hogy valamellyik nap felkeresem anyádat és így veled is újra találkozom rendben öregem? Igen, de mit jelent az hogy öregem? Hát, mondtam erre, így szólítják egymást az igaz barátok. Ja értem, most te meg én igaz barátok vagyunk mondta a fiúcska komoly képpel de roppant boldogan.

Amint már bizonyára feltűnt uraságodnak, Torquato igen eszes és megfontolt gyermek. Elmentünk a Fontana fogadóhoz hol pontossan követte a tervemet: úgy tett mintha elveszítette volna a fél pár cipőcskéjét mely valójában ott volt a kezemben, az anyja kijött a fogadóból és énnekem Jegyző uram ki a fehérnépek nevét mindig elfelejtem de magukat a fehérnépeket soha, eggyetlen pillantás elég volt hogy megállapítsam: Torquato anyukája csakugyan ama szép szobalány kit hét évnek előtte megdugtam.

A nő menten keresni kezdte a cipőcskét és mikor lehajolt hogy belessen egy kocsi alá, én ki a sarok mögött bujkáltam kissé beláttam a szoknyája alá meg a ruhája kivágásába és azt tapasztaltam hogy csöppet sem öregedett meg sőt a mindenségit Jegyző uram még mindig módfelett jól festett mert szép párnás volt a csípeje gömbölyű a melle meg a fara etcetera úgyhogy ha alapossabban megnézte az ember mindjárt kedve támadt hogy hátulról rávesse magát.

A dolog azonban nem sokáig tartott mert majd’ beszartam félelmemben ugyanis ha ott a Fontana fogadó környékén észrevesz valamellyik hét évvel ezelőtti hitelezőm, hát Jegyző uram az biztos hogy bezárat a tömlöcbe a patkányok közé, mert már én magam se tudom mennyivel is tartozom összessen Rómában a különféle uccai árusoknak meg kereskedőknek de nem kétséges hogy fertelmessen nagy összegről lehet szó.

Eljött a pillanat hogy távozzak mert a szobalány éppen megfordult így nem láthatott, úgyhogy gyorsan intettem Torquatónak és mutattam neki hogy letettem a földre a cipőcskéjét, aztán elvegyültem az uccán járó-kelő emberek között de e pillanatban valami hatalmas ütést éreztem és mikor megfordultam egy valóságos hústoronnyal találtam magam szemközt ki ordítva azt kérdezte: Hát te meg mi a szart keresel itt?

Patroclo volt az, a kis szajha felhajtója kit legalább annyira meglepett eme találkozás mint engem, és jó erőssen megragadta a kabátom hajtókáját felemelt és azt mondta Na jól van Salaì áruld csak el szépen hol van a barátod Rubè vagy hogy a francba hívják? Hát szóval lássuk csak, azt hiszem bezárkózott az üzletébe Patroclo úr, feleltem erre. Hát pedig ott nincsen mondta erre a felhajtó mert épp most jártam ott és nem találtam ott senkit és ebben biztossan nem tévedek mert gondossan betörtem az ajtót és bementem és körülnéztem és ha ott lett volna hát észreveszem, úgyhogy ha találkozol vele mondd meg neki hogy Patroclo keresi ama bizonyos ügyben és ne várasson tovább mert letépem a fejét és egy kocsi elébe vetem és a kerekek úgy összenyomják mint egy rohadt almát megértetted? Hát persze Patroclo úr, mondtam neki, és miközben ő még mindig szorongatta a ruhámat észrevettem hogy kezdenek körénk gyülekezni az emberek hogy lássák mi történik köztünk, és e pillanatban a felhajtó végre elengedett és a lábam újra a földet érte. A köröttünk gyülekező tömegben pedig ott volt a szép szobalány is vagyis Anna ki ott állt előttem és mosolyogva tekintett rám.

Na Jegyző uram ha megengedi itten megint kihagyok egy sort mert most egy másik történetbe fogok melyben igyekszem egyszerű szavakkal elmagyarázni uraságodnak mire is jöttem rá, mert máskülömben eme visszaemlékezésemnek nem lesz se füle se farka.