12 órakor Salaì újabb visszaemlékezésének felolvasásával folytatódik a tárgyalás. Az írást három példányban lemásolják és a vádlott elleni bizonyítékképpen csatolják az aktákhoz.

Salaì ugyanis számos súlyos bűntettet ismert be, melyeket egyetlen bűnös terv keretében, három, egyelőre pontosabban nem azonosított, de Blasco, Rubè és Ferramonti néven ismert személy, továbbá Blasco apja kárára követett el. Ezen bűncselekmények pedig a következők:

– Három, az igazságszolgáltatás által egyelőre a Rusnya, a Mágus és a Kacska néven ismert hamiskártyás részéről kártyajáték folyamán elkövetett csalás;

– Blasco és az apja megfenyegetése ugyanezen hamiskártyások által;

– Kifizetetlen adósság egy római fogadóban, ahol a vádlott megszállt, továbbá (amint maga is beismerte) egyéb római hitelezőknél.

A vádlott elbeszélésének zavarossága világosan jelzi, hogy mindegyik visszaemlékezésében leplezni próbálja az előző írásában elhintett, ügyetlen hazugságait. Csupán a kínzás hatására volt hajlandó, ha csak kis részben is, feltárni az igazságot. Utolsó előtti visszaemlékezésében például Salaì azt állította, hogy napokon át „annyit evett, mint egy disznó”, s azt ígérte, hogy később majd elmagyarázza, miért. Ám a magyarázat (a Ferramontival elköltött ebédek) csak a következő visszaemlékezésben szerepel, melyet már a kínzást követően állított össze.

A súlyos kihagyások, ellentmondások és hazugságok (melyeket részben ő maga is elismert) nyilvánvalóan bizonyítják, ha egyáltalán szükség van még efféle bizonyítékra, az igazságot, melyet Salaì kétségbeesetten próbál leplezni: azt, hogy ő ölte meg Blascót, majd eltulajdonította a könyvet, hogy ne kelljen kifizetnie érte a Blascónak, Rubènak és Ferramontinak ígért összeget. Ezután valószínűleg azt tervezte, hogy átadja Leonardo da Vinci úrnak a könyvet, annak az összegnek a maradékát viszont, amelyet annak idején Leonardo úr adott neki a könyvvásárlás céljára, megtartja magának.

A vádlott szemérmetlenül hazudik, amikor azt állítja, hogy nem tudta megszerezni a könyvet. A valóság ezzel szemben az, hogy feltehetőleg azt remélte, jó áron eladhatja majd.

Salaì kezdettől fogva mindig felsorolta az útja során érintett postaállomásokat, és azt állította, hogy 18 ilyen állomás volt, ám ha megszámoljuk az általa említett helyeket, kiderül, hogy a számuk nem 18, csak 17. A jegyző kíváncsiságát felkeltette e következetlenség, s megkérte Salaìt, hogy következő visszaemlékezésében valamennyi, általa útba ejtett helyet sorolja fel, hogy lássuk, mindig ugyanazt hagyja-e ki. Mint ahogy kiderült, így is van: mindig a Treghi és Ponte delle Vane közé eső Figline állomása maradt ki, ahol pedig bizonyára megpihent egy ideig a vádlott, mert útvonalából és a két említett állomás közti tekintélyes távolságból következően nem is tehetett másként. E kihagyás arra enged következtetni, hogy a vádlott éppen Figline postaállomáson követett el valamilyen törvénybe ütköző cselekedetet. Épp ezért elküldtünk a nevezett helyre két fegyverhordozót, akik rövid nyomozás után kiderítették, hogy Salaì csakugyan ott éjszakázott Figlinében, és egy könyvet bízott a postaállomáson dolgozó ifjú szolgálóra. A leány azt mondta, nem tudta, hogy egy veszedelmes bűnözővel van dolga; Salaìval töltötte az éjszakát és halálosan beleszeretett, s beleegyezett, hogy megőrzi ama bizonyos könyvet, amíg Salaì vissza nem tér. A szóban forgó kötet pedig nem más, mint amelynek megszerzése céljából Salaì Rómába utazott, vagyis a könyv nem tűnt el rejtélyes módon Ferramonti házából, amint a vádlott állította, hanem ő maga vitte el, miután megölte Blascót, ami megerősíti a vád álláspontját.

E ponton a vádlott közbeszól, s azt állítja, hogy ő nem ölt meg senkit, azt viszont elismeri, hogy a végén csakugyan megszerezte a könyvet, és magával vitte, amikor elhagyta Rómát, ám azt kéri, hadd magyarázza el, miért történt így és miként zajlottak a dolgok, hogy ezzel tisztázhassa magát a vádak alól.

A bűnügyi jegyző, tekintettel a vádlott ellen felhozott vádak súlyosságára, a titkárral együtt a tanácsterembe vonul vissza határozathozatal céljából.

A tárgyalás egy órával később, 1 óra 30 perckor folytatódik. A jegyző, figyelembe véve a vádlott kérése mellett és ellen szóló érveket, engedélyezi, hogy Salaì egy utolsó írást nyújtson be, melynek elolvasását követően kihirdetik majd az ítéletet. Ettől függetlenül továbbra is érvényben marad, hogy a vádpontok (emberölés, csalás, lopás) halálbüntetés kiszabását irányozzák elő, melyet a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosan végre kell hajtani a megfelelő helyen és időpontban.

A vádlott ekkor ismét közbeszól, térdre esik, és könnyek között ígéri, hogy meg fogja győzni az igazságszolgáltatást ártatlanságáról, és könyörögve kéri Firenze valamennyi hatóságát – Isten áldja a várost a nagy gonfalonierével, Pier Soderinivel együtt –, hogy könyörüljön egy szerencsétlen fiatalemberen, aki hatalmas ármányba keveredett ama féleszű Lionardo (szó szerinti idézet) hibájából.

A bűnügyi jegyző csendre inti Salaìt, majd felszólítja a porkolábokat, hogy állítsák talpra a vádlottat, és vigyék vissza a cellájába, hogy elkészíthesse írását, amelyet önnön védelmében kíván benyújtani. A tárgyalás a vádlott utolsó visszaemlékezésének felolvasásával folytatódik majd.

Az ülést 1 óra 45 perckor berekesztik.