És ekkor elmeséltem neki hogy két fickó a vendéglőben az asztalomon hagyott egy cédulát rajta a tízes számmal, aztán meg egy véres tyúkfejet raktak a zsebembe.

Bár Blasco már a sír szélén állt és a szeme olyan zavaros volt mint a rántotta, egy pillanatig olyan tekintettel nézett rám melyben meglepetés gyanú és kíváncsiság keveredett: Megbocsáss Salaì mondta, de nincs nállatok Velencében véletlenségből egy Tízek Tanácsa nevű különleges és roppant szigorú bíróság mely kémkedési ügyekkel államtitkokkal meg effélékkel foglalkozik?

Micsoda? Ja persze hát hogyne lenne, feleltem erre. Hát ez az, arra nem gondoltál Salaì hogy a te velencei gazdáidnak számtalan gondjuk-bajuk lehet itt Rómában? Még az uccakövek is tudják hogy a pápa a francúzokkal az osztrákokkal meg az aragóniaiakkal háborút akar indítani Velence ellen…

Ja igen hát persze hogy hallottam erről feleltem, pedig egy büdös szót se hallottam az egészről és halvány sejtelmem se volt mégis mi a francot kéne mondanom, ám e pillanatban eszembe jutott hogy mikor Rómába érkeztem a szobám ablakából láttam felvonulni a pápai sereget mely mintha csakugyan háborúra készült volna.

És arra nem gondoltál folytatta Blasco aki csak nem tágított, hogy ha egy olyan nagyhatalmú velencei uraság megbízásából jársz-kelsz itt Rómában mint Grimani bíboros, bizonyára mind a pápa mind pedig Velence kémei rajtad tartják a szemüket? A pápa ugyanis nemigen kedveli Grimani bíborost mivel az velencei, de a Grimaniak Velencével is hadilábon állnak, bár ezt te bizonyára jobban tudod nállam, olyannyira hogy nemrégiben a bíboros atyja ide menekült Rómába mert a velencei Nagytanács hazaárulással vádolta, így hát azt ki kapcsolatban áll vele minden bizonnyal figyelik, s tán még arra is megpróbálják rávenni az illetőt hogy fordítson hátat neki, máskülömben még a Tízek Tanácsa perbe fogja és halálra ítéli, nemde? A Tízek Tanácsát tudniillik éppen ama Nagytanács választja meg amellyik száműzte Grimani atyját, és eme Tízek Tanácsa híres arról hogy szívessen kinyuvasztja azokat kik Velencének keresztbe tesznek, különössen idegen országokban^[22], hol nem nehéz ripsz-ropsz megszervezni egy gyilkosságot, nem igaz?

Ekkor világos lett előttem Jegyző uram miért is mondta Iligi a Grimaniak titkára mikor elmentem hozzá hogy Az ég szerelmére ne kérdezősködj a gazdáim felől mert nincsennek Rómában etcetera: tekintetbe véve a pápa és Velence, illetve az idősebb Grimani és Velence közti viszonyt nyilvánvalóan ezt kellett mondania mindenkinek.

Én viszont Jegyző uram fikarcnyit sem értek a politikához úgyhogy mindazt mit Blasco mondott ekkor hallottam elősször és tátott szájjal hallgattam és válaszképpen csak nyögdécseltem hogy Ühüm aha hát persze hogyne, és eközben Blasco a nagy szónoklástól csakugyan kifogyott a szuszból.

Most pedig megbocsáss Salaì hörögte, de ahhoz képest hogy mindjárt kinyiffanok túlságossan is sokat beszéltem. És mivelhogy nincsen itt pap kérlek oldozz fel a bűneim alól és add fel nekem az utolsó kenetet és ígérd meg hogy legalább húsz misét mondatsz majd a lelki üdvömért.

Hát persze Blasco számíthatsz rám, csak még egy kérdést engedj meg mely most jutott eszembe és igen fontos: miután kopogtak az ajtón és te kinyitottad, szemtől szemben láttad Dorotheát?

De sajnos még a kérdésem végére se értem Jegyző uram mikor Blasco már ott feküdt holtan, tágra nyílt szemmel, kiterülve.

Keresztet rajzoltam a homlokára aztán lezártam a szemét mert tudtam hogy ilyenkor ezt kell tenni, pedig pfuj milyen undorító hozzáérni egy halott szeméhez Jegyző uram, és itt kezdődött ama rész melyet már ismer uraságod, vagyis hogy nagy sebtiben összeszedtem a holmimat és azzal együtt elrohantam Ferramonti házába, Ferramonti észrevette hogy ellopták a könyvet és óbégatni kezdett hogy Salaì Salaì nincs meg a könyv!, én meg azt mondtam neki hogy Te szerencsétlen barom te seggfej etcetera etcetera.

Mikor kimentem Ferramonti házából nagy felfordulás fogadott mert még azt se tudta senki hogy kit öltek meg de már mindenki a gyilkost kereste, és miközben egy kapualjban bujkáltam rám talált a fogadóbéli szobalány kisunokája hogy a rosseb essék beléje, és egy csomó ember eredt a nyomomba de én felmásztam ama bizonyos ház tetejére és a háztetőkön keresztül sikerült meglépnem előllük etcetera etcetera.

Aztán ama hazug gazember Del Carretto kölcsönadta nekem a lovát de akkor már késő lett volna elindulni és ezért azt az éjszakát az uccán töltöttem várván hogy kivilágosodjon.

Ám azon az éjszakán Jegyző uram természetessen le sem hunytam a szememet. Elősször is azért mert roppant dühös voltam hogy miután ennyi kalandon mentem keresztül és oly sok pénzt elköltöttem most mehetek vissza Fiorenzába Lionardóhoz üres kézzel, ki tudja ki lophatta el ama könyvet hogy a rosseb essék beléje.

De legfőképpen mindvégig ott láttam magam előtt a haldokló Blascót a vértócsában amint az Amerika felfedezésével kapcsolatos összeesküvésről beszél, mondtam is magamnak hogy A francba micsoda disznó szerencséd volt Salaì, ama késszúrások a te hasadat is érhették volna és amennyi baromságot elkövettél meg is érdemelnéd.

És folyton az járt az eszemben mikor Dorotheának az Amerika-féle összeesküvésről meséltem ő meg úgy tett mintha nem is figyelne pedig valójában minden szót megjegyzett hogy aztán továbbadhassa az apjának, aki meg biztossan mindent elmondott a többi Rómában élő elzászinak.

Fogadni mertem volna hogy a Kolumbuszról szóló szonett melyet ajándékba adtam Dorotheának igazából nem veszett el: majdnem biztos hogy szándékossan utasította vissza hogy azután titkon elcsenje tőllem, így aztán meg se fordulhatott a fejemben hogy őnálla keressem.

Kis idő múltával aztán Dorothea apja meg a többi elzászi úgy látta hogy most már túl sok veszedelmes dolgot tudok, és jobban járnának ha megszabadulnának tőllem mielőtt túl sok embernek mesélem el eme históriákat. Dorothea meg a két bérgyilkos ugyebár puszta véletlenségből pont akkor jött el hozzám mikor bejelentettem Dorotheának hogy elutazom, mert tudták hogy azután már nehéz volna betömni a számat. Dorothea azt hitte bizonyossan ott talál engem a fogadóban, mert azt mondtam neki hogy csomagolnom kell az útra. Ő azonban szerette volna alapossabban előkészíteni a dolgot, hát ezért esett nekem oly dühössen mikor megmondtam neki hogy váratlanul haza kell térnem Fiorenzába.

Jaj Salaì mondtam magamban, hogyan felejthetted el hogy Dorothea mégis csak az apja lánya? Pedig mit is mondott mikor bemutatta nekem Alighierót: imádnivaló a drágaságom de időnként annyira az idegeimre megy hogy nem bírom elviselni.