Miután a bűnügyi jegyző elolvasta a vádlott által benyújtott újabb visszaemlékezést, folytatódik a tárgyalás. Két bírósági tisztségviselőt szólítanak, akik a jegyző megbízásából megvizsgálták a vádlott nevelőapja, a már említett Leonardo da Vinci által a Santa Maria Novella banknál vezetett bankszámlát.

Első tisztségviselő – Amint ön, jegyző úr, kívánta, áttekintettük a Santa Maria banknál Leonardo da Vinci úr által nyitott bankszámla^[17] kivonatait.

Második tisztségviselő – Röviden szólva azt láttuk, hogy Leonardo úr jelentős összegeket küldött Rómába Salaìnak a Santa Maria bankon és egy, a római gettóban működő pénzkölcsönzőn keresztül, mely összegeket Salaì kétségkívül megkapta.

A jegyző ekkor azt kérdezi, hogy a vizsgálat eredménye összeegyeztethető-e azzal, amit Salaì állít, vagyis hogy csupán néhány napot töltött Rómában.

Első tisztségviselő – Leonardo úr befizetései, jegyző úr, legalább tizennégy napra nyúlnak el, de ha figyelembe vesszük a Firenze és Róma közti kommunikációhoz szükséges időt is, akkor legalább húsz-huszonöt napról beszélhetünk.

Második tisztségviselő – Megállapíthatjuk tehát, jegyző úr, hogy Salaì semmiképpen nem mondhatott igazat római tartózkodásának időtartamával kapcsolatban.

Első tisztségviselő – Egyébként maga Salaì is azt állította, hogy számos alkalommal találkozott a Dorothea nevezetű német nővel, s azt is elismerte, hogy a Blascóval, Rubèval és Ferramontival folytatott tárgyalások hosszú napokig tartottak, vagyis önellentmondásba keveredett.

A bűnügyi jegyző ekkor a vádlotthoz fordul, s felhívja a figyelmet mindazokra az ellentmondó és valószerűtlen körülményekre, melyek visszaemlékezésében megtalálhatók:

1) Rómába érkezésével kapcsolatban Salaì azt állította, hogy az első estét kivéve a városban mindvégig meleg, derűs idő volt. Amikor azonban szóba került, hogy Blasco holttestén az ő ruhái voltak, azzal magyarázta ezt a körülményt, hogy a megelőző napokban Blasco folyton fázott.

2) A vádlott azt állította, hogy meglepetésként érte, amikor Blasco holttestét ott találta a szobájában. Előzőleg viszont kijelentette: minden szükséges óvintézkedést megtett, hogy megakadályozza idegenek behatolását. Mivel nem említette, hogy az ajtót feltörték volna, ezen ellentmondás arra enged következtetni, hogy ő maga engedte be Blascót.

3) Végül a vádlott önként elismerte az alábbi bűncselekmények elkövetését:

– ellopott egy könyvet a könyvárus, Silber boltjából;

– politikai összeesküvők (bizonyos Rubè, Blasco és Ferramonti) csoportjához csatlakozott, akik a pápaság elleni, névtelen röpiratokat terjesztenek, és szavaival maga is lázadást szított üléseiken;

– jogtalanul eltulajdonította barátja lovát, melyet azután engedély nélkül értékesített.

Salaì engedetlen, erkölcstelen és minden bűnbánást nélkülöző viselkedése alapján ésszerűnek tűnik a következtetés, hogy Blasco meggyilkolásáért is ő a felelős.

Számos tény mutat Salaì bűnösségére:

– Ismerte az áldozatot;

– Az áldozat ismerte a gyilkosát, hiszen, amint maga a vádlott is elismerte, a szobában nem volt nyoma dulakodásnak;

– Az áldozatot Salaì ágyában találták meg, ráadásul az ő ruháit viselte;

– Az áldozat és Salaì között üzleti kapcsolat állt fenn (egy könyv megvásárlása, tekintélyes összeg fejében);

– Amint láttuk, minden valószínűség szerint a vádlott engedte be az áldozatot a szobájába;

– A gyilkosságot követően a vádlott Rómából Firenzébe menekült, és elrejtőzött az igazságszolgáltatás elől, a hatóságokkal nem volt hajlandó együttműködni.

Salaì e ponton engedély nélkül belevág a bűnügyi jegyző szavába, és megesküszik, hogy nem ő ölte meg Blascót, hiszen ő a légynek sem tudna ártani. A titkár azonban elveszi tőle a szót. A porkolábokat felszólítják, hogy vigyék Salaìt a kínzókamrába. A vádlott tiltakozik, s eközben olyan kifejezéseket használ, melyeket jobbnak láttunk kihagyni a jegyzőkönyvből. Salaì esküdözik, hogy a teljes igazságot és csakis az igazságot mondta, és ha lehetőséget adnának neki, mindent tisztázna, különben is a hosszúra nyúló fogság akadályozza őt abban, hogy hazatérjen, és a tojásával foglalkozzon.

A titkár jegyzőkönyvbe veteti, hogy a vádlott megint hetet-havat összehord egy állítólagos tojásról, amely öntözést igényel.

A jegyző úgy rendelkezik, részesítsék Salaìt újabb harminc korbácsütésben, hogy kiderüljön, bevallja-e a gyilkosságot és mindazt, amit továbbra is rejteget az igazságszolgáltatás elől. A szokásoknak megfelelően, ha ellenáll a kínzásnak, korábbi vallomása elfogadást nyer; ellenkező esetben tovább kell folytatni a kihallgatást, egészen az őszinte és teljes vallomásig, melyet követően kiszabják megérdemelt büntetését.

A tárgyalást 10 órakor berekesztik.