Tudom hogy uraságod szerint ezt akár lopásnak is lehetne nevezni de esküszöm hogy vissza akartam adni Silbernek a könyvecskét, bár később sajnos nem volt erre alkalmam most pedig már megint itt vagyok Fiorenzában, de hát sohase lehessen tudni mit hoz az élet tán egyszer még visszajuttathatom neki valahogy. Mentségemre szolgáljon az is hogy már kisgyermek korom óta megvan eme rossz szokásom, ezért is nevezett Lionardo nemcsak hazugnak feneketlen bendőjűnek és megátalkodottnak de tolvajnak is, és emiatt ragasztotta rám a Salaì nevet, mert ha énnekem valami amúgy istenigazából megtetszik hát sietve lecsapok rá, de persze csak kölcsön veszem ugye értjük egymást?

Egyszóval ott tartottam hogy Silber barátságossan így szólt hozzám Gyere elő fiam, mondd csak el mért jöttél hozzám.

Hát az a helyzet magyaráztam és közben azt reméltem hogy nem látta mikor a könyvecskét a nadrágomba dugtam, hogy egy ilyen és ilyen című könyvet keresek.

Aha értem mondta Silber és egyáltalán nem látszott se meglepettnek se gyanakvónak, nem úgy mint Dati atya. Észrevettem hogy még azt se kérdezte ki küldött hozzá, ez pedig azt jelenti hogy Silber nyomdáját csakugyan mindenki ismeri Rómában még az uccakövek is.

Ez igen ritka könyv tette hozzá Silber, mert nemrég nyomtatták Lotaringiában és nem sok példány kering belőlle. Úgy hiszem arról szól miként fedezte fel Vespucci Amerikát. Érdekes téma de nem tudom hogyan lehetnék a segítségedre fiam.

Engem meg ettől kitört a frász mert már megint nem tudtam meg semmi hasznosat és evvel már a tököm teli volt, úgyhogy megpróbáltam valamivel többet kihúzni Silberből emígyen: Már megbocsásson de Amerikát nem valami Kolumbusz nevű ember fedezte föl? Silbernek erre felcsillant a szeme mint ki azt mondja Aha szóval macska-egér játékot játszunk, és azt felelte: Kedves fiam én nem értek a kozmográfiához, csak egy szegény könyvkiadó vagyok, nem afféle tudós ember mint kik eme könyveket írták melyeket itt láthatsz. De hát mire kell neked ama bizonyos könyv?

Valójában nem énnekem kell hanem egy velencei uraságnak ki avval bízott meg hogy vásároljam meg neki, feleltem. Igen, és hogy hívják az illetőt? Grimani ekcelenciás úrnak, feleltem én. Értem, és mennyi időd van hogy teljesítsd a megbízást? kérdezte Silber. Hát nem valami sok, mondtam, igyekeznem kell mert külömben az uraság megharagszik rám méghozzá nem is kicsit.

Silber ekkor azt tanácsolta: Mivelhogy sürgőssen meg kell találnod eme könyvet, tudod mit tennék én a helyedben? Elmennék Giovanni De Lignamine nyomdájába, ott mindent megtudhatsz eme dolgokról. Az ucca végében van a boltja, el sem tévesztheted mert egy igen szűk sikátor sarkán található hol egy ember fűszerszámokat meg fokhagymát árul, de szedd a lábad mert későre jár és hamarossan bezárnak.

Rohantam is a sikátor sarkára hol amint Silber mondotta csakugyan ott állt a fokhagymaárus, és láttam hogy van ott egy bolt mely valószínűleg ama bizonyos De Lignamine boltja lehetett, ám be volt zárva. A fokhagymaárustól megtudtam hogy De Lignamine immár évek óta nem tartózkodik Rómában mert elutazott Hispániába és a boltjának ajtaja mindig zárva van. Külömben eme helyiségben őrizgette az általa kinyomtatott könyveket, ezekből pedig rengeteg volt mert a saját elmondása szerint több mint ötezer darabot nyomatott.

Hát ez igencsak furcsa, mondtam erre, mert engem Silber küldött és azt mondta hogy biztossan találok itt valakit. Tényleg? Hát kedves fiam ez azt jelenti hogy Silber jól becsapott, mert az ő műhelye immár húsz éve működik itt a Via Mercatorián, és kétségkívül tudnia kell hogy De Lignamine már nincs itt.

Visszamentem Silber boltjába hogy megkérdezzem tőlle Megbocsáss de mért csaptál be? De ekkorra már az ő boltja is zárva volt, erre kérdezősködni kezdtem a szomszédos üzletben, bár az ottani könyvárus is éppen zárni készült, de annyit azért elmondott hogy Silber elment és vagy tíz napig nem is jön vissza mert üzleti ügyei elszólították Rómából. Erre én azt feleltem Megbocsásson de tán kegyelmed is tud segíteni nekem, ám a könyvárus gyanakodva tekintett rám, morgott valamit a bajusza alatt, aztán faképnél hagyott és elment hogy összepakolja a holmiját és bezárja a boltot.

Körülnéztem és láttam hogy az összes környékbeli könyvárus meg nyomdász tanúja volt a jelenetnek, de amint rájuk tévedt a pillantásom mind elfordultak mintha semmit se láttak volna, és nekiálltak rendezkedni meg bezárni a boltjukat, és hátat fordítottak nekem mintha azt akarnák mondani Ne bosszants minket fiam, eridj a dolgodra. Egyszóval Jegyző uram érezni lehetett hogy a kisujjukat se akarják mozdítani értem, sőt épp ellenkezőleg, nagyon is örülnének ha mielébb eltűnnék. Ráadásul másnap vasárnap volt mikor minden üzlet zárva van, úgyhogy egészen hétfőig semmihez sem kezdhettem.

Ekkor visszamentem Datihoz hogy elmeséljem neki mi történt, ám Dati kiüzent a titkárával hogy későre jár és sok a dolga és majd jelentkezzek be hozzá valamikor kihallgatásra de legkorábban tíz nap múlva, egyszóval úgy festett a dolog hogy nem szívessen találkozna velem újra.

Hát erre azt mondtam magamban Na jó ha hétfőn se találok senkit aki segítene megtalálni eme nyavajás könyvet visszatérek Fiorenzába melyet Isten áldjon akárcsak a nagy gonfalonierét Pier Soderinit ki oly bölcsen kormányozza, és megmondom Lionardónak hogy teli van a tököm az egésszel és intézze el ő eme dolgot.

Amint láthatta Jegyző uram igen keményen dolgoztam s ettől olyan éhség tört rám hogy egy ökröt is le tudtam volna teríteni és be tudtam volna falni amúgy nyersen szőröstül-bőröstül-patástul, ám végül az egyszerűbb utat választottam és betértem egy korcsmába a Szent János-bazilika közelében hol igen jó vacsorát kaptam vagyis hogy sült csirkét sárgarépával meg káposztával, friss kenyeret, két avagy három pohár új veresbort meg mézes-gyümölcsös csemegét s ettől végre magamhoz tértem, és miközben vacsoráztam azon gondolkodtam hogy nem a magam pénzéből fogom ám én ezt kifizetni hanem a Lionardóéból, márpedig az efféle gondolatoktól mindig jó étvágyam támad és az emésztésemnek is jót tesznek.

Evés közben előhúztam a nadrágomból a könyvecskét mit Silber boltjából hoztam el és eltöprengtem: Gondoljunk csak bele hogy ha ellop valamit az ember mindig azt hiszi hogy bűnt követett el, pedig én igen jól tettem hogy elcsentem eme könyvet Silbertől, ő ugyanis szépen becsapott mikor elküldött De Lignaminéhez, pedig tudván tudta hogy nincs is Rómában. A könyvecske elég unalmasnak bizonyult mert versben volt írva és én nemigen értek a poézishez mert amint már említettem uraságodnak tanulatlan tuskó vagyok, ám annyit megértettem hogy a könyvecskében arról van szó miként fedezte fel az indiai szigeteket Kolumbusz, eme Kolumbusz spanyol nyelvű írását pedig Dati fordította olaszra, amiből világossan kitetszett hogy Dati és Silber igen jól ismerik egymást de miért nem mondta meg nekem ezt feketén fehéren Dati? Vacsora közben azonban még egy ennél is furcsább dolog történt velem, mégpedig a következő.

Miközben a csirkehúst szedegettem a csontokról a szomszédos asztalhoz leült két fickó kik időnként felém pillantottak de ha visszanéztem rájuk elfordultak mintha mi sem történt volna, és csak egy kevés bort ittak enni semmit sem ettek, én meg azt gondoltam: Oly csodálatos illatok szállonganak a konyha felől, hogyan lehetséges hogy eme két fickónak nem jön meg tőllük az étvágya?

Aztán egy pillanatra kimentem a korcsmából mert hugyoznom kellett, s mire visszamentem a két fickó eltűnt, az asztalomon meg egy cédula feküdt rajta egy nagy tízes szám.

Azt gondoltam tán a számla lehet bár annak kissé borsosnak tűnt. Meg is kérdeztem a korcsmárosnét ő küldte-é a cédulát, ő pedig azt felelte hogy nem ő volt, semmit sem tud rólla.

Ekkor már jó ideje beesteledett úgyhogy visszaindultam a fogadóba. Az uccán pokoli sötétség volt, csak a házak ablakából szűrődött ki egynémely égve hagyott gyertya fénye, és nem kevés időbe telt míg odataláltam, már csak azért is mert a Szent János-bazilika eléggé messze van a Szent Ágoston-templomtól, közben meg még az esső is eleredt, akkora cseppek hullottak az égből mint egy-egy borosflaska úgyhogy az orromig se láttam. Így aztán a végén eltévedtem és nem jobb felől közelítettem meg a Piazza Navonát hanem bal felől, és ily módon egy kis térre jutottam melyet mintha már láttam volna egyszer de nem nagyon emlékeztem rá. Az esső meg egyre csak zuhogott, és teremtett lélek nem járt az utcán kitől megkérdezhettem volna merre menjek.