Akkor megálltam és elkezdtem imádkozni mert efféle esetekben Jegyző uram eggyetlen dolgot tehet az ember mégpedig azt hogy elmond egy-két Miatyánkot, melyek megvédik a balsors csapásaitól továbbá a tolvajoktól szélhámosoktól gyilkosoktól, kik ama sötétségben bizonyára csak úgy hemzsegtek Róma uccáin és ha rám találtak volna hát ellopják Lionardo összes pénzét mi ott volt nállam és még a nyakamat is elvágják.

De pont mikor belekezdtem az első Miatyánkba az esső oly hevessen kezdett zuhogni mintha az Úr azt mondta volna Nesztek emberek most aztán mosakodjatok meg rendessen mert a bűneitek bűze már az orromat facsarja.

Nekitámaszkodtam a falnak, a lábam közben már csupa víz meg sár volt, és körülnéztem nem menekülhetnék-é be egy nyitott kapun valamellyik kapualjba, de minden kapu zárva volt, és legfőképpen halvány sejtelmem se volt rólla merre lehet a fogadó, mikor hirtelen azt éreztem hogy valaki megragadja a lábam. Felkiáltottam hogy Ki az?, és egy kezet láttam mely egy nagy csomó rongy meg fadarab közül kinyúlva a lábikrámra kulcsolódott. A rongyok alól megszólalt egy hang Mi a francot üvöltözöl te barom, jól ráléptél a lábamra, aztán nekiállt szörnyen köhögni meg harákolni, és ama csúf köhögésből kiderült hogy igencsak rossz bőrben lehet az illető, ami nem is csoda ha még ilyen kutyának való időben is kint lakik az uccán.

Egyszóval Jegyző uram ama kéz a Róma utcáin található koldussereg eggyik tagjáé volt kikről már beszéltem uraságodnak. A szerencsétlen a rongyai meg egy pár deszka alá próbált behúzódni az esső elöl, és mivelhogy ama mocskos viskószerűség alól kilógott az eggyik lába, én véletlenül rátapostam ő pedig a kezével megpróbált arrébb lökni. Bocsánatot kértem tőlle, erre felajánlotta hogy húzódjak be én is a viskójába, ám ott borzalmassabb bűz volt mint egy szemétdombon, úgyhogy azt feleltem Nagyon kedves de inkább nem köszönöm.

Ekkor kissé arrébb mentem s közben valahogy a lábam alá került egy darab papiros, félig-meddig becsavarva egy régi likas gyapjúszövetbe, s látszott hogy teli van írva úgyhogy kíváncsiságból lehajoltam és felvettem s közben próbáltam vigyázni hogy ne áztassam el teljessen mert az esső már úgyis félig lemosta rólla a betűket, és igencsak meglepődtem mikor láttam hogy egy költemény van rajta, gondolja csak meg Jegyző uram, melyben igen érdekes dolgokról esett szó, és ez ugyanaz a szonett melyet a fogdmegek találtak a zsebemben Lionardo levelével együtt:

SZONETT

AZ ÚJVILÁG VALÓDI FELFEDEZŐJÉHEZ

Amèrigo Vespucci híre száll ma,

Pedig nem oly nagy ő, mint képzelétek,

Ne higgyétek, mit róla szól a fáma,

Szamárság mind, meghallgatni is vétek.

Csakis Kolumbuszt illetheti hála,

Dicsőbb és bátrabb férfit vajh’ ki látott?

Ugyan ki látott fényesebbet nála?

Hisz ő fedezte fel az Újvilágot!

Ám Incének is zengjen hálaének,