Jóságos és igen tiszteletreméltó Jegyző uram,

elősször is megköszönöm hogy bedugtak eme szép cellába mely igazán roppant barátságos és kényelmes, már csak azért is mert idebenn egy fia korbács sincsen, márpedig engemet nem tudom mért de a korbács látványa valahogy mindig felzaklat.

Bocsássa meg uraságod ha írás közben egynémely hibát ejtek de tudnivaló hogy én az egyszerű nép körébűl származom, és egynehány éve immár Lionardo okításában sem részesülök, elősször is mert az írás keserves dolog és mindig pörsenéseket kapok tőlle, másodszor pedig mert mikor odakint szép idő van akkor én bizony jobban szeretek sétálgatni és nézegetni a mi kedves Fiorenzánk fáit meg napsütését meg palotáit, hogy az Isten áldja meg a mi városunkat és a nagy gonfalonierét Pier Soderinit ki oly bölcsen kormányozza, no meg szeretek elgyönyörködni az utcán járó-kelő fehérnépekben, nevelőatyám viszont folyvást csak otthon kuksol és olvas meg rajzol meg képeket pingál meg tanul meg gyakorolja a jobbról balra való írást meg a röpülő gépezetein töri a fejét melyek hajítófát sem érnek.

Hát akkor most töviről hegyire elmagyarázom uraságodnak mi is volt ez a római utazás, így aztán gyorsan a végére érünk eme históriának és rögvest kiengednek a tömlöcből, mert tömérdek sürgős dolgom volna, példának okáért meg kéne öntöznöm a tojást az erkélyen, külömben még a végén kiszárad.

Amint uraságod is láthatta, a levél melyet nállam találtak a zsandárok megerősíti hogy Lionardo megbízásából egy könyvért mentem Rómába ahogy azt már az elején is elmondtam uraságodnak, merthogy ott áll feketén-fehéren hogy „a fene essék kegyelmedbe minek kellett elküldenie Rómába azért az átkozott kozmográfiai könyvért”, hát láthassa uraságod hogy nem hazudtam ugyebár!

Az a helyzet tudniillik hogy nevelőatyám szeret összegyűjteni mindenféle könyveket melyekről maga se tudja mi a rosseb áll bennük, mert sok könyvet latin nyelven írtak ő meg akármennyire szégyelli is az az igasság hogy sosem volt képes megtanulni a deáki nyelvet. De aztán mikor látogatói vannak és látják ama sok könyvet a polcokon, mert csakugyan rengeteg van belőllük, példának okáért Crescentius írása a földmívelésről, Livius történeti munkái, Frezzi Quadriregiója^[1], meg még annyi hogy ha mindet fel akarnám sorolni hát ítéletnapig ülhetnék a cellámban, ám amint említettem ezt nem tehetem, mert még kiszárad a tojásom az ablakpárkányon.

Egyszóval mikor az emberek meglátják ama sok könyvet azt gondolják Nahát eme Lionardo tényleg lángész lehet ha ennyi könyvet elolvasott az asztrognómiáról kozmográfiáról geometriáról hajózásról etcetera, pedig egy közönséges embernek már attól is görögdinnye nagyságúra dagadnának a golyói ha csak hozzáérne eme rengeteg könyvhöz.

Nos tehát ott tartottam hogy Lionardo gyakorta beszélget efféle könyvekről a barátaival, köztük példának okáért Giovanni Bencivel meg Vespuccival, kiket kiváltképpen a kozmográfiai könyvek érdekelnek vagyis azok melyek az egész világ geográfiáját tárgyalják, hát így került az én levelembe Benci meg Vespucci, és ez is azt bizonyítja hogy nem hordtam én össze hetet-havat uraságod előtt nem igaz?

Így tehát elindultam Rómába, útba ejtvén Treghit, Ponte de le Vanét, Bastardót, Castiglion Fiorentinót, Ossaiát, Castiglion del Lagót, Castel de la Pievét, Ponte Carnaiolót, Orvieto városát hol igen jó lanthúrokat csinálnak, Capracciát, Montefiascone és Viterbo városát, Ronciglione várát, Monterosiót, Baccanót, aztán La Stortát és legvégül megérkeztem Róma városába, vagyis összessen 18 postaállomáson fordultam meg.^[2]

A levelemben ezenkívül szó esik a germániai németekről is, mindjárt elmagyarázom uraságodnak mért. Mikor Rómában megtaláltam végre a könyvet melyet Lionardo keresett, véletlenségből összetalálkoztam egy leánnyal kit hét évnek előtte ismertem meg midőn első ízben jártam Rómában, nevelőatyám kíséretében.

Eme Dorothea nevű leány német, és hozzá kell tennem hogy igen különleges leányról van szó mert ilyen csinos fehérnéppel én még nem találkoztam, vagyis hogy a foga hófehér a haja szőke a combja hosszú a szeme kék a bőre meg rózsás mint egy csecsszopóé, egyszóval efféle fehérszemélyt nemigen látni a mi kedves Fiorenzánkban melyet Isten áldjon, meg a nagy gonfalonierét Pier Soderinit is ki oly bölcsen kormányozza, és mindehhez ráadásul (csak hogy világossan lássa uraságod) olyan szép nagy gömbölyű melle van hogy majd kidurran, és mikor az utcán jár-kel oly csodálattal és bámulattal néznek rá a férfinépek hogy tátva marad a szájuk és majd’ kiesik a szemük a helyéből.

El se tudom hát mondani Jegyző uram micsoda kellemes meglepetés ért mikor Rómában összetalálkoztam Dorotheával, elősször is mert énszerintem egy ilyen takaros leányzó látványa még a holtak arcára is mosolyt csalna, másodlagossan pedig azért mert én abban a hitben voltam hogy Dorothea végleg hazatért Németföldre, pedig az igasság az hogy valahol Itáliában húzódott meg az apjával, ám azt nem mondta hogy pontossan hol, azután meg visszajött Rómába.

Így aztán nagyon megörültem neki ő meg nekem, mert a pontosság kedvéért el kell mondanom hogy annak idején jó sok időt eltöltöttünk együtt, nappal is meg éjjel is, de éjszakánként nem aludtunk hanem egyéb dolgokkal foglalatoskodtunk, hadd beszéljek úgy uraságoddal mint férfi a férfival nyilván érti mire célzok nem igaz? Csakhogy amint mondtam Rómában ott volt Dorotheával az apja is meg még más németek kik úgy utálják az olaszokat mint a szart, és nem akarták hogy Dorothea találkozzon velem, az egyéb dolgokról nem is beszélve.

A végén aztán a németek felfedezték hogy Dorotheával összejárunk éjnek évadján (hát ezért van szó a levélben felfedezésekről) és azt mondták nekem Kedves Salaì mi lenne ha szednéd a sátorfádat és eltávoznál a te kedves Fiorenzádba? Én lényegében megértem őket és a végén csakugyan távoztam is, és mivelhogy az asszonyszemélyek miatti perpatvart igen csúf és ízetlen dolognak tartom, inkább hozzá sem fogok hogy elmeséljem uraságodnak a részleteket mert nem ér annyit az egész história nem igaz?

Ezenközben már a verebek is azt csiripelték hogy ama férfiú kivel a német Dorothea botrányos viszonyt folytat nem más mint Salaì, hát ezért áll a levélben hogy „ezen felfedezések ügyében hamarossan tán világra szóló botrány tör ki”.

Igen mert Ekcelenciás uram nem szeretnék bekéb beképez egyszóval olyannak tűnni aki folyton dicsekszik de tény hogy elég jól tudok bánni a fehérnépekkel, és a Dorothea-ügynek hála egy idő után Rómában már mindenki tudta hogy mikor Salaì közeledik kötéllel kell megkötni az asszonyt mint a kutyát, mert külömben még eltűnik egy-két órácskára Salaìval a bokor mögött, aztán széttépett alsóneművel és boldogságtól ragyogó arccal kerül elő. De ezt csak a németek terjesztették kik túl sok embernek meséltek a köztem és Dorothea között lévő barátságról, hát ezért áll a levélben hogy a „fontos új felfedezések melyekről annyit hablatyoltak a németek” mert a németek a fene essék beléjük felfedezték mit mívelünk Dorotheával, aztán fűnek-fának elmesélték. Így aztán egy idő után úgy döntöttem hogy elhagyom Rómát és hazatértem a mi kedves Fiorenzánkba, és mivelhogy ezt kérte uraságod elmondom hogy útba ejtettem La Stortát, Baccanót, Monterosiót, Ronciglione várát, Viterbo és Montefiascone városát, Capracciát, Orvieto városát hol igen jó lanthúrokat csinálnak, Ponte Carnaiolót, Castel de la Pievét, Castiglion del Lagót, Ossaiát, Castiglion Fiorentinót, Bastardót, Ponte de le Vanét, Treghit és végül megérkeztem Fiorenza városába, vagyis összessen 18 postaállomáson fordultam meg.

Na jól van szerintem most már minden világos, és akár azon nyomban ki is engedhet uraságod eme tömlöcből, mely persze igen szép és nagyon szívessen itt maradnék hogy akár napokig is elbeszélgessek uraságoddal meg a fogdmegekkel, csak az a problemma hogy odahaza tömérdek dolgom van, mert elősször is megkell öntöznöm a tojást az ablakpárkányon külömben még kiszárad nekem, aztán meg egy kicsit aggódom a tökkelütött nevelőatyám Lionardo miatt, aki ha egymaga van még a saját lábában is megbotlik és mikor nem vagyok mellette mindig valami kalamaly kalamala ejnye már hogy a francba írják egyszóval valami bonyodalomba keveredik.

Maradok mélységes tisztelettel

Salaì