Az igazat megvallva Rubè titkon abban reménykedett hogy valamellyik leányt majd annyira elkápráztatják a szavai hogy magától a karjaiba omlik, de hát nyilván uraságod sem csodálja hogy erre sosem került sor mert a fehérnépek mindig úgy tesznek mintha a férfiember vette volna rá őket a bujálkodásra és ők csak afféle szegény tudatlan áldozatok volnának, a franc tudja mért van ez így de így van és kész.
Úgyhogy Rubè egyre jobban megharagudott a fiatal leányokra, s a végén a fejébe vette hogy mind hazug szajhák ami azért nem teljessen igaz, mindeközben pedig az összes római leány a fejébe vette hogy Rubènak nincs ki mind a négy kereke ami viszont színigaz. Így aztán Rubè egyre zárkózottabb lett, többé már nem beszélgetett a fiatal leányokkal és barátai se voltak és mindattól rettegett és mindenhol veszélyt meg fenyegetést szimatolt, nem véletlen hát hogy szenvedélyévé vált az összeesküvések meg a sötét titkos politikai cselszövések kutatása, és nap mint nap körbekérdezősködött hogy történt-é valami új dolog a Vatikánban. És ha megtudta hogy valamellyik bíboros valami csúfságot mívelt, példának okáért titkos szeretőt tartott hát még aznap éjjel, ahelyett hogy a szolgálataiban részesített volna valami csinos leányzót amint azt a természet törvényei szerint tennie kellett volna, írt egy szép politikai röpiratot melyben mindennek elmondta a szóban forgó főpapot, azután fogta az írást és kiragasztotta a Pasquino-szoborra. Másnap meg elbújt a szobor mögött és leste mit szólnak az emberek kik az írását olvassák, és hihetetlen élvezettel hallgatta hogy mind megbotránkozva kérdezik hogy Nahát ez hihetetlen olvastad micsoda disznó ama bíboros?
Érted má-má-már Salaì miért nem ké-ké-képesek felfogni a barátaim mindazt a nagy igasságot amit én Amerika felfedezéséről ki-ki-kiderítettem? Sze-sze-szegényeknek nincs ki mind a négy kerekük! mondta Ferramonti felettébb szomorú arccal.
Aztán azzal folytatta hogy bár a két cimborája nem hisz neki ő meg van győződve rólla hogy az igasságot derítette ki, de itten oly titkos és veszedelmes dolgokról van szó hogy ha ország-világ elé tárná amit megtudott hát elébb-utóbb elvágnák miatta a torkát.
Hát én Jegyző uram szívessen leírom uraságodnak eme roppant titkos politikai tudnivalókat mert tán hasznára lehetnek a mi szeretett Fiorenzánknak és a nagy gonfalonierének Pier Soderininek Isten áldja mindkettőt Ámen, de aztán ha valami baj éri uraságodat ne jöjjön hozzám a panaszával mert én figyelmeztettem ugyebár.
Egyszóval hogy a tárgyra térjek Ferramonti azt mesélte hogy Amerikát valójában nem Vespucci fedezte fel de nem is Kolumbusz! Ugyanis elsőként Skócia lakói érkeztek Amerikába, hogy pontossan hogyan nem nagyon értettem mert nem sokat konyítok a geográfiához, de nagyjából emlékezem ama rajzra melyet Lionardo csinált és mintha úgy rémlene hogy Skócia hozzá van ragadva Angliához, vagyis ama nyúl formájú szigethez hol Lionardo szerint folyton zuhog az esső.
Sok-sok idővel ezelőtt Skócia lakóinak kiket skótoknak neveznek volt egy Roberto Brucio avagy Robert de Bruce nevű fejedelmük, ki csatában legyőzte a Skócia felett uralkodó angolokat és kijelentette hogy Na mostantól én vagyok Skócia királya, és elkezdett uralkodni és jól seggbe rugdosván az angolokat kiűzte őket az országából. A római egyház azonban az angolok pártját fogta ezért a pápa kiátkozta Robertet és valamennyi alattvalóját, úgyhogy attól kezdve az összes többi keresztény őbeléjük törölte a cipőjét szegénykékbe.
Ámde éppen Skóciába menekültek egynémely harcos szerzetesek kik egy titkos és igen régi lovagrendhez tartoztak, s kiket a pápaság üldözött, pont ezért mentek Skóciába hol az emberek nem cseszegetik folyton a felebarátjukat és ami a legfontosabb a pápának eszébe se jutott hogy oda utánnuk menjen mert odafönt Skóciában folyton esik és farkasordító hideg van, a pápa meg nem hüje, nyilván nem véletlen hogy Rómában lakik hol mindig kellemes meleg az idő. Eme szerzetesek valójában északról érkeztek, ama földről melyet egy vikingnek nevezett nép lakik, s eme vikingek igen kiválló tengerészek, még télen is tudnak hajózni mert valami különleges hajóik vannak amilyeneket csak ők készítenek, és a hideg meg a viharos tenger meg se kottyan nekik, hát akkor gondolhatjuk hogy egy kis essőtől nem fognak berezelni.
Eme vikingek egy szép napon fogták a hajóikat és körbeutazták a fél világot vagyis Francúzföldet Itáliát Hispániát még egy Rusz nevezetű országba is eljutottak mely a Lionardo által készített térképen úgy emlékszem jobb oldalt kezdődik aztán jó darabon át folytatódik, és Lionardo szerint ott mindig roppant hideg van és folyton havazik, és az emberek medvebőrben járnak és hogy megmelegedjenek meg felviduljanak kissé egy olyan italt isznak mely ránézésre víznek tűnik ám ha lenyeli az ember úgy égeti a beleit mint a tűz, és ahogy megitták hátrahajítják a poharat bele a kandallóba, a pohár meg csak annyit mond hogy reccs, gondoljon csak bele Jegyző uram miféle furcsa dolgokat mívelnek a hideg országokban élő népek, nem csoda hogy a pápának semmi kedve kimozdulni Rómából.
Egyszóval ott tartottam hogy Ferramonti szerint nagyjából száz évvel ezelőtt eme harcos viking szerzetesek összebeszéltek egy csapat skót nemessel kiket úgy hívnak hogy Sincler, ez állítólag valami igen ősi nemesi család, és néhány jól megépített hajóval útnak indultak és a csapat élén egy bizonyos Enrico Sinclerrel átszelték a tengert, s eljutottak egészen Amerikáig (melyről még mindig nem tudom pontossan hol van mert Lionardo még nem tüntette fel a rajzain, de gondolom valahol balra lesz majd).
Ferramonti szerint mikor eme skótok meg harcos viking szerzetesek elérték Amerikát egy csomó kolóniát alapítottak hol az emberek végre szabadon élhettek vagyis a pápa nem nyúzta őket folyton-folyvást, és még külön vallást is csinálhattak maguknak anélkül hogy kiátkozták volna őket mert a pápa igen messze volt és halvány sejtelme se lehetett rólla mit mívelnek. Sőt szerintem köztünk szólván Jegyző uram a pápa magasról tett rá mit csinálnak, merthogy az embert nemigen érdekli felszarvazza-é a felesége ha az asszony oly messze van hogy három hónapig lovagolhat és még két hónapig hajózhat mire utoléri, ám ha mindez a saját ágyában történik hol még a szerető fütykösének szőrszálait is megtalálja a párnáján mindjárt hajlamosabb kijönni a béketürésből nem igaz?
Na hol a francba is tartottam ja igen, szóval ahogy telt az idő a skótok meg a szerzetesek elunták hogy Amerikában éljenek mert egész álló nap mást se csináltak mint az ott lakó vademberekkel háborúztak, de ha véletlenül béke volt hát az se volt kellemessebb mert akkor meg egész álló nap annyit dolgoztak hogy kilógott a belük, fát vágtak hogy házat építhessenek belőlle, a földet művelték orrvérzésig és a végén a Sinclerek meg a harcos szerzetesek közül páran elköltöztek nyugatabbra vagyis balra, mások viszont egymás szemébe néztek és megmondták kerekperec hogy Hát kedves barátaim eme hellyel most már teli van a tökünk úgyhogy menjünk szépen haza Skóciába, és haza is mentek Skóciába, vagyis ha a térképet nézzük akkor jobb felé amerre a tenger van, aztán meg még egy kicsit jobbra.
És ez utóbbi tényt, mondta Ferramonti, vagyis azt hogy eggyesek az Újvilágból visszatértek Skóciába, cáfolhatatlan bizonyíték támasztja alá, mert Skóciában a Sincler család kápolnájában olyan növényekről készült rajzokat lehet látni melyek csakis Amerikában teremnek, eme rajzok azonban több mint hatvan évvel ezelőtt készültek vagyis jóval azelőtt hogy Kolumbusz útnak indult volna.
Hogy megértsük milyen tökös legények voltak eme vikingek, mondta Ferramonti, gondolni hogy az Úr 1099. esztendejében zajlott az első keresztes hadjárat mikor visszafoglalták Jézus Szent Sírját Jeruzsálemben, és eme hadjáratot egy bizonyos Bulion Gottfrid vezette ki normann volt vagyis lényegében viking, és szorossan kötődött a normann nemesekhez kik pedig rokonságban állottak a Sinclerekkel, és mit ad Isten ama harcos szerzetesekből álló rendet mely azután Skóciába menekült éppen Jeruzsálemben alapították, ez pedig nemigen lehet véletlen. És minden bizonnyal az se véletlen hogy a Sinclerek rokonságban állottak a francúz királyokkal meg fél Európa nemesi dinasztiáival, úgyhogy nem is volt olyan uralkodó ki ne lett volna valamellyik Sinclernek az atyafija vagy nagybátyja vagy nagyapja.
Példának okáért Enrico Sincler eggyik unokája, mondta Ferramonti, nagyjából három évszázaddal később tengeri felfedező lett és utazásai során eljutott Madeirára ami egy sziget valahol Afrika és Portugália között, melyet mit ad Isten éppen Krisztus lovagjai fedeztek fel kik Portugáliában a harcos szerzetesek utódai voltak, merthogy azokat annak idején minden keresztény országból elűzték kivéve Portugáliából. Madeirát abban az időben itáliaiak uralták, többek között egy Perestrello nevű família mely rokonságban állott a Sinclerekkel. A Perestrello család eggyik nőtagja meg mit ad Isten éppen Kolumbusz felesége lett, úgyhogy Kolumbuszhoz a neje révén egy csomó titkos tudnivaló eljutott arról miként lehet elhajózni Amerikába, mely tudnivalók Enrico Sincler ideje óta nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Kolumbusznak azonban volt még egy fontos segítője, mégpedig az Amerikába tartó három karavella közül az eggyiknek a kapitánya, kit Pinzonnak hívtak és korábban egy Cousin nevezetű francia admirális szolgálatában állott. Négy évvel Kolumbusz útja előtt Cousin eggyik hajója olyan viharba került hogy napokig csak sodródott, és a végén véletlenül elsodródott Amerikáig, úgyhogy Pinzon a saját szemével látta hogy Amerikába csakugyan el lehet jutni tengeri úton, és eme titkot meg az egyéb tapasztalatait eladta Kolumbusznak. Kolumbusz egyébiránt pontossan tudta hogy ugyanazon célokért küzd mint az egykori harcos szerzetesek meg Krisztus lovagjai, hiszen mindhárom karavellájának a vitorláin ott virított a jelképük vagyis egy szép nagy vörös kereszt, ez pedig már csak nem lehet véletlen nem igaz?
Miközben Ferramonti mindezen dolgokat mesélte minduntalan idegessen pillantgatott jobbra-balra mintha egyszer csak felbukkanhatna valaki és hátba szúrhatná egy nagy késsel, és folyton azt mondogatta hogy Az ég sze-sze-szerelmére Salaì tovább ne add se-se-senkinek mit tőllem hallasz mert kü-kü-külömben nem leszek hosszú életű, én meg azt feleltem Persze Ferramonti légy nyugodt Salaìban igazán megbízhatsz, bár valójában nemigen értettem ugyan kit zavarna hogy Ferramonti efféle marhaságokkal szórakoztat, de aztán azt mondtam magamban Ki tudja tán neki van igaza, sohase lehessen tudni, vegyük példának okáért Lionardót ki lusta mint a lajhár és egész napokat tölt azzal hogy ceruzával rajzolgat a füzeteibe, és ha szól neki az ember hát bedühödik mert ráadásul még a természete is igen komisz, és mindig azt mondja Meglásd Salaì meglásd, egy szép napon az egész világ meghajol majd a művészetem előtt Amerikát is beleértve, én meg ezen mindig jót nevetek de hát végül is senki se tudhassa Jegyző uram, énszerintem az emberek mind hüjék úgyhogy még az is lehet hogy Lionardónak van igaza és egy napon tán tényleg csodálni fogják az egész világon ki tudja tán még Amerikában is.
Végezetül, folytatta aztán Ferramonti, eme Kolumbusz nagy csibész volt ám mert fiatal korában volt neki egy tengeri térképeket árusító üzlete hová hajóskapitányok tengerészek meg más tengeri emberek jártak, úgyhogy Kolumbusz minden áldott nap egy csomó történetet meg úti beszámolót hallhatott, így hát bizonyára valamellyik vevőjétől orozta el az ötletet hogy tengeri úton jusson el Amerikába, és mikor elvette ama Perestrello leányt, az anyósa neki ajándékozta a család összes régi titkos hajózási térképét, úgyhogy szó sincs rólla hogy Kolumbusznak egy szép napon káprázatos ötlete támadt és azt mondta Mi lenne ha elmennék felfedezni Amerikát? mert nyilvánvaló hogy az ötlet másoktól származott, s ezen ötletadók között bizonyára voltak olyanok kik nagyon is akarták hogy Kolumbusz induljon útnak és vigye végbe ama küldetést.
Miután végighallgattam mindazt mit Ferramonti összehablatyolt Jegyző uram, olyan főfájás fogott el mintha egy ló rugdosott volna össze, mert én már attól is szédelgek ha három avagy négy új névnél többet mondanak nekem egymás után, hát még ha mást se hallok mint hogy skótok vikingek Krisztus lovagjai Pinzon Perestrello etcetera etcetera.