Miközben visszavittem a három gyereket az asszonyokhoz jól átkutattam Alighiero meg Deledda ruháit hogy biztossan nem csentek-e el semmit Ferramonti házából. A művelet elég sokáig tartott mert a két gyerek úgy fickándozott mint az angolna, és nem engedték hogy alapossan átnézzem a zsebeiket, emiatt egy időre még szem elől is vesztettem Torquatót de aztán szerencsére megtaláltam.

Mire visszaértünk Anna Gioseppina meg Dorothea végre már abbahagyták a szurkálódást, és a gonoszkodásról áttértek a szokásos asszonyi fecsegésre. Sőt mivelhogy eggyiküknek se volt férje megbeszélték hogy segítenek egymásnak. Példának okáért mikor Dorotheának éjszaka az Anima testvérület betegeit kell ápolnia, Alighierót nem kell egyedül hagynia otthon hanem a fiúcska ott aludhat Gioseppinánál Deleddával, és mikor ezt Torquato meghallotta rögtön azt kiabálta hogy Mama mama én is Gioseppinánál akarok aludni Deleddával meg Alighieróval, és erre a szobalány azt mondta Jól van drágaságom jól van te is ott aludhatsz.

Dorothea erre azt javasolta hogy már aznap kezdjék is el mert ő éppen szolgálatban lesz éjszaka a testvérületnél, és hogy meghálálja a segítséget Gioseppinának ki szegény mint a templom egere, leakasztott a nyakából egy kis ezüstláncot és nekiadta, bár énszerintem Jegyző uram az elzásziak úgyis olyan dúsgazdagok hogy Dorothea szemében csupán értéktelen vacak volt ama lánc. A három gyerek nekiállt ordítani hogy Éljen hurrá egész éjszaka együtt rosszalkodhatunk, és igazuk is volt mert én is emlékszem Jegyző uram hogy mikor annak idején a kis barátaimnál aludhattam nagyon örvendeztem, mert a többi fiút csak az olyan baromságok érdekelték mint a labdázás vagy a fakarddal való vívás, én viszont bebújtam a fehérnépek ágyába és szépen egymás után minddel eljátszadoztam, egyet se hagytam ki. Kihasználván az alkalmat hogy ilyen jól elbeszélgetnek gyorsan elköszöntem Annától Gioseppinától meg Dorotheától mintha csak pár órára válnánk el pedig valójában tudtam hogy két napon belül elutazom, aztán búcsúcsókot adtam mindhárom gyereknek kiket nagyon sajnáltam elhagyni de hát mit tehetünk Jegyző uram senki sem tökélletes még a gyerekek sem kiknek gyakorta roppant kiállhatatlan anyukájuk van.

Anna és Gioseppina Rómában maradt úgyhogy tudtam hogy ha legközelebb ott járok megint találkozhatok velük, Dorothea viszont visszatérni készült Németföldre így aztán neki még aznap szóltam hogy Idehallgass holnapután visszamegyek Fiorenzába. Ő erre tiszta erőből elkezdett üvölteni úgyhogy ha éppen vizes lett volna a hajam hát két-három pillanat múltán úgy megszáradt volna mint az érett búzakalász: A fenébe Salaì és ezt csak most mondod? Jól tudod a rossebbe mennyire utálom az efféle rögtönzést, hogy lehet hogy ilyen rendetlen vagy és egyszerűen nem bírsz tovább látni az orrodnál! Én erre azt feleltem Ne légy velem igasságtalan édesem mert én… De ő a szavamba vágott és jéghidegen csak ennyit mondott: Salaì, engem bármi rendetlenség jobban viszolyogtatna mint akár valami igasságtalanság.

E pillanatban Jegyző uram nemcsak arra jöttem rá hogy köztem és Dorothea között mindennek vége, de arra is hogy soha többé nem akarok efféle fehérnéppel kikezdeni, akár csak eggyetlen kis szolgálat ócska erejéig sem: most már aztán igazán túlzásba esett eme németes szőrszálhasogatással és sértésekkel, végül is csupán a fiunk volt közös semmi más nem kötött össze minket nem igaz? Ám ezután hamar lecsillapodott és azt mondta Szerelmem bocsáss meghagy ennyire dühbe jöttem, tán túlságossal! fáj hogy megint elveszítlek. Elmehetek hozzád a fogadóba hogy elbúcsúzzunk? Erre én azt feleltem Igen szerelmem holnap a fogadóban leszek de inkább ne gyere oda mert össze kell csomagolnom az útiholmimat, inkább én megyek el hozzád amint lesz egy szabad percem rendben? Erre ő végre elmosolyodott és azt mondta Jól van édesem, pedig valójában Jegyző uram csalárd ígéretet tettem neki mert amint uraságod is tudja én addigra már megbeszéltem a találkát Luciával úgyhogy eszemben se volt elmenni Dorotheához, csakhogy eme helyzetben őszintébb lett volna ugyan megmondani az igasságot Dorotheának de haszontalan is lett volna, mintha az ember azt mondaná egy halálraítéltnek hogy Idehallgass a becsület kötelez hogy elmondjam: miután téged felkötöttek a feleséged az én ágyamba fog bebújni. És ez Jegyző uram megerősíti azt amit mindig is mondtam vagyis hogy az életben mindig becsületesnek kell lenni de azért ezt se szabad túlzásba vinni nem igaz?

Azt ami ezután történt már tudja uraságod vagyis hogy bujálkodtam Luciával és felfedeztem hogy a szép kerek melle mely olyan mint két alma valójában két fakupola, aztán visszamenvén a fogadóba összetalálkoztam a tökön rúgott képű fickóval ki azt mondta Vigyázz Salaì mert már nem bírok a Rusnyával a Kacskával meg a Mágussal, aztán végül bementem a szobámba hol ott feküdt Blasco több tucatnyi késszúrással a testén.

Nos e ponton Jegyző uram az előző visszaemlékezéseimben azt állítottam hogy Blasco halott volt ami nem is hazugság jól néznénk ki mert én sohasem hazudok, ám némi pontosítás nem árt mert Blasco valójában, egy kicsikét később halt meg, vagyis azt akarom mondani hogy mikor rátaláltam még lélegzett Jegyző uram, azaz a francokat lélegzett hangossan hörgött és hallhatóan és érthetően mondott is egy-két dolgot.

Salaì öreg cimbora! kezdte Blasco, hazaértél hát végre, már órák óta próbálok segítséget hívni de nem bírok elég hangossan kiabálni, biztossan túl sok vért vesztettem úgyhogy énszerintem nekem végem.

Én meg Jegyző uram úgy éreztem mintha valami rémálomba csöppentem volna mert még sosem láttam haldoklót, hát még olyat ki valóságos vértócsában fekszik és több tucatnyi késszúrás nyoma van a testén. Észrevettem hogy a nyakán lévő seb valójában nem is olyan mély, ám a tömérdek vérből ítélve a többi szúrással tényleg jól elintézhették szegény Blascót.

Remegő hangon mondtam neki hogy Dehogyis Blasco meglásd mindjárt jobban leszel, meg efféle baromságokat melyekkel vigasztalni szokták azt ki már az utolsókat rúgja. Fel akartam emelni a fejét de rám szólt hogy Ne, hagyjad, úgy érzem minden mozdulattal közelebb kerülök a halálhoz, az elébb mintha csakugyan láttam volna egy hófehérbe öltözött hölgyet ki csakis a Szűzanya lehetett úgyhogy immár biztossan távoznom kell e földi világból.