Az információtechnológiák konjunktúra-dekonjunktúra ciklusa szigorúan tőkepiaci (részvényértéki) jelenség volt. A valódi vállalkozás–vásárló (B2C, business-to-consumer) és vállalkozás–vállalkozás (B2B, business-to-business) adatokban sem konjunktúra, sem dekonjunktúra nem figyelhető meg (lásd a következő ábrát). A valódi B2C bevételek egyenletesen növekedtek, az 1997-es 1,8 milliárd dollárról a 2002-es 70 milliárd dollárig. A B2B hasonló egyenletességgel nőtt az 1999-es 56 milliárd dollárról a 2002-es 482 milliárd dollárra.{133} 2004-ben megközelíti az egybillió dollárt. Ahogyan arról részletesen szóltam fentebb, az üzleti ciklusoknak semmilyen nyomát nem láthatjuk a háttérben rejlő technológiák valódi bevételi eredményeiben.
A tudáshoz való hozzáférés bővülése a hatalmi viszonyokat is megváltoztatja. A betegek egyre inkább az egészségügyi állapotukat és a lehetőségeiket ismerve keresik fel az orvosaikat. A vásárlók automata szoftverek segítségével választják ki a legjobb árú és tudású termékeket, legyen szó kenyérpirítóról, autóról, házról, bankszámláról vagy biztosításról. Az olyan webes szolgáltatások, mint az eBay, soha nem látott módon, soha nem látott sebességgel kapcsolják össze az eladókat és a vásárlókat.
A vásárlók vágyai és kívánságai, amelyeket gyakran még ők maguk sem ismernek, egyre inkább az üzleti kapcsolatok hajtóerőivé válnak. Például az internetet jól ismerő ruhavásárlók nem sokáig fogják beérni a legközelebbi üzletben a polcokon maradt darabokkal. Inkább megnézik, hogyan festenének a lehetséges kombinációk a saját testükről készített háromdimenziós képen (egy részletes szkennelés alapján), kiválasztják a nekik tetsző anyagokat és a szabásokat, majd elkészíttetik a ruhadarabot.
A webalapú kereskedelem jelenlegi hátrányai (például a termékek közvetlen szemügyre vételének a hiánya és a gyakori bosszúságok, amelyeket az eladók helyett rugalmatlan menükkel és űrlapokkal folytatott interakció okoz) fokozatosan el fognak tűnni, ahogy a trendek egyre inkább az elektronikus világnak kedveznek. Ennek az évtizednek a végére a számítógépek megszűnnek különálló fizikai objektumok lenni – a képernyők beépülnek a szemüvegekbe, az elektronikát beleszövik a ruháinkba, elhozva a teljes bemerülést biztosító virtuális valóságot. Ekkor az „ellátogatok egy weboldalra” azt fogja jelenteni, hogy belépünk egy virtuális környezetbe – legalábbis a látó- és hallószerveink szempontjából –, ahol közvetlen interakcióba kerülhetünk a termékekkel és az emberekkel, valóságosakkal és szimuláltakkal egyaránt. Noha a szimulált emberek nem fognak felérni a valódiakkal – legalábbis 2009-ben még nem –, eladóknak, ügyintézőknek és kutatóasszisztenseknek jók lesznek. A taktilis (érintő) interfészek lehetővé teszik majd, hogy megérintsük a termékeket és az embereket. Nehéz felismerni a régi téglából és habarcsból álló világ bármely előnyét, amit ne haladnának meg végül a hamarosan beköszöntő, gazdag interaktív interfészek.
Ezeknek a fejleményeknek komoly hatásuk lesz az ingatlanpiacra. Egyre kevésbé lesz szükség arra, hogy az alkalmazottakat irodákba gyűjtsék össze. A saját cégeim tapasztalatai alapján mi már most képesek vagyunk hatékonyan megszervezni földrajzilag egymástól távol lévő csoportok munkáját, ami egy évtizeddel ezelőtt még sokkal nehezebb lett volna. A teljes bemerülést nyújtó, látványt és képet biztosító virtuális környezetek, melyek mindenhol meg fognak jelenni ennek az évszázadnak a második évtizedében, fel fogják gyorsítani azt a trendet, hogy az emberek ott lakjanak és dolgozzanak, ahol csak akarnak. Amint a rendelkezésünkre fognak állni az összes érzékszervre ható, teljes bemerülést biztosító virtuális környezetek, amelyek a 2020-as évek végén lesznek megvalósíthatóak, a valódi irodák értelmüket vesztik. Az ingatlan fogalma virtuálissá fog válni.
Ahogyan arra Szun-ce rámutatott, „a tudás hatalom”, és a gyorsuló megtérülések törvényének egy másik ága az emberi tudás, beleértve a szellemi tulajdon exponenciális növekedése.