Összességében az elmúlt évszázad során egyenletes gyorsulás látható a kommunikációtechnológia széles körű elterjedésében.^{62}

Ahogyan azt az előző fejezetben tárgyaltuk, az új paradigmák elterjedésének sebessége, párhuzamosan a technológiai fejlődés sebességével, jelenleg minden évtizedben megduplázódik. Azaz minden évtizedben fele annyi ideig tart az új paradigmák átvétele, mint az azt megelőzőben. Ezzel a sebességgel a XXI. század technológiai fejlődése a 2000. évi fejlődési sebességgel számolva kétszáz évnyi fejlődésnek fog megfelelni (lineárisan ábrázolva).{63}^,{64}

^{——————————————————————————————}

^{A technológia életciklusának S-görbéje}

„Egy gép olyan jellegzetesen, zseniálisan és kifejezően emberi, mint egy hegedűszonáta vagy egy euklidészi tétel.”

(Gregory Vlastos)

„A cellájában némán dolgozó kódexmásoló szerzetest egy világ választja el a modern írógép csattogásától, ami egy negyed század alatt forradalmasította és megújította az üzleti életet.”

(Scientific American, 1905)

„Egyetlen korábbi kommunikációs technológia sem tűnt el, mindössze fokozatosan elvesztette a fontosságát, ahogy szélesedett a technológia horizontja.”

(Arthur C. Clarke)

Az íróasztalomon mindig van egy halom könyv, amelyekbe bele-belelapozok, amikor kifogyok az ötletekből, nyughatatlanság lesz úrrá rajtam, vagy más miatt támad szükségem ihletre. A kezembe vettem egy nemrég vásárolt vaskos kötetet, és megvizsgáltam a könyvkötő munkáját: 470 szépen nyomott oldal 16 lapos ívekből összerakva, melyek mindegyikét fehér cérnával varrták össze és ráragasztották a szürke vászongerincre. Az arany betűkkel nyomott keménytáblás borítók ízlésesen domborított kötéstáblával kapcsolódnak a könyvtesthez. Ezt a technológiát már évtizedekkel ezelőtt tökélyre fejlesztették. A könyvek olyan szerves részét képezik társadalmunknak – egyszerre tükrözve és formálva a kultúrát –, hogy nehéz nélkülük elképzelni az életet. Ám a nyomtatott könyvek sem élnek örökké, ahogy semmilyen más technológia sem.

A technológia életciklusa

Egy technológia életciklusában hét jól elkülöníthető szakaszt ismerhetünk fel.

1. Az „előfutár” szakaszban léteznek a technológia előfeltételei, és egyesek arról ábrándoznak, hogy valahogyan egységbe foglalják ezeket az elemeket. Az ábrándozás azonban nem egyenlő a feltalálással, még ha valaki le is írja az álmait. Leonardo da Vinci meggyőző képeket rajzolt repülőgépekről és autókról, mégsem gondoljuk, hogy ő találta volna fel bármelyiket is.

2. A következő szakasz, amit nagyon nagyra tart a kultúránk, a feltalálás. Igen rövid szakasz, bizonyos szempontból hasonló a hosszas vajúdást követő szülés folyamatához. A feltaláló a kíváncsiságát, a tudományos ismereteit, az elszántságát és általában némi színpadiasságot latba vetve új módon egyesíti a régi módszereket, és világra hoz egy új technológiát.

3. Ezután következik a fejlesztés szakasza, melyben a találmányt rajongói (köztük esetleg magával a feltalálóval is) védik és támogatják. Ez a szakasz gyakran fontosabb, mint maga a feltalálás aktusa, és történhetnek benne olyan felfedezések, melyek még magánál a találmánynál is jelentősebbeknek bizonyulnak. Sok barkácsoló épített szép, kézzel készített, ló nélküli kocsikat, mégis Henry Ford találmánya, a tömeggyártás tette lehetővé, hogy az autó gyökeret verjen és virágzásnak induljon.

4. A negyedik szakasz a beérésé. Noha a technológia tovább fejlődik, most már saját életet él és a társadalom szerves részévé válik. Előfordulhat, hogy annyira beágyazódott a mindennapi élet szövetébe, hogy a megfigyelők azt hiszik, örökké létezni fog. Ez érdekes drámát teremt a következő szakasz eljövetelekor, amelyet a hamis trónkövetelők szakaszának nevezek.

5. Itt egy új kezdeményezés kezdi háttérbe szorítani a régebbi technológiát. A rajongói idő előtt megjósolják a győzelmét. Noha vannak előnyei, jobban szemügyre véve az új technológiából hiányoznak a funkcionalitás vagy a minőség bizonyos kulcsfontosságú elemei. Amikor egyértelművé válik, hogy nem fogja megdönteni a fennálló rendet, a konzervatívok ezt bizonyítéknak tekintik arra, hogy az eredeti megközelítés valóban örökké fog létezni.

6. Ez általában rövid életű győzelem az öregedő technológia számára. Általában nem sokkal ezután egy másik új technológiának sikerül elavulttá tennie az eredetit. A régi technológia életciklusának ebben a szakaszában fokozatos hanyatlásnak indul, eredeti célját és funkcionalitását átveszi egy frissebb vetélytársa.

7. A régi technológia teljes életciklusának 5-7 százalékát kitevő utolsó szakaszban végleg régiséggé válik (ahogyan a lovaskocsi, a csembaló, a bakelit hanglemez és a mechanikus írógép).

A XIX. század közepén több előfutára is volt a fonográfnak, köztük Léon Scott de Martinville fonautográfja, amely a hangrezgéseket rajz formájában rögzítette. Azonban Thomas Edison volt az, aki a meglévő elemeket egybefogta és 1877-ben feltalálta az első berendezést, amely rögzíteni és lejátszani is tudta a hangot. Ezután további finomításokra volt még szükség, hogy a fonográf kereskedelmi forgalomba kerülhessen. 1949-ben vált teljesen elavult technológiává, amikor a Columbia bemutatta a 33-as fordulatszámú bakelitlemezt, majd az RCA Victor a 45-ös fordulatszámút. A hamis trónkövetelő a magnókazetta volt, amelyet az 1960-as években mutattak be és az 1970-es években népszerűsítettek. Korai rajongói azt jósolták, hogy kis mérete és többszöri felhasználhatósága elavulttá teszi a viszonylag nagy és sérülékeny bakelitlemezeket.

Nyilvánvaló előnyei ellenére a magnókazettán nehézkes a felvett anyag keresése, a maga jellegzetes módján torzít, és nem hűen adja vissza a hangot. A halálos csapást a kompakt diszk, a CD vitte be a bakelitlemeznek. A CD közvetlen hozzáférést biztosít a tartalmához, a minősége pedig megközelíti azt, amit az emberi hallórendszer egyáltalán érzékelni képes. Ekkor merült végképp feledésbe a fonográffelvétel. Noha még ma is gyártják, a technológia, amelyet Edison közel 130 évvel ezelőtt feltalált, régiséggé vált.

Vagy gondoljunk a zongorára, egy olyan technológiai területre, amelyben személyesen is érintett vagyok! A XVIII. század elején Bartolomeo Cristofori azt szerette volna elérni, hogy az akkori csembalókon attól függően más hang szólaljon meg, hogy az előadó milyen erővel nyomja le a billentyűket. Találmánya, a gravicembalo col piano e forte („hangos és halk csembaló”) nem aratott azonnal sikert. További finomítások, például Stein bécsi és Zumpe angol mechanikája segített abban, hogy a zongora meghatározó billentyűs hangszerré váljon. Teljesen kiforrott formáját Alpheus Babcock 1825-ben szabadalmaztatott találmányával, a vasból készült, egy darabból álló kerettel érte el, és azóta csak apróbb módosításokat végeztek rajta. A hamis trónkövetelő az elektromos zongora volt az 1980-as évek elején, amely jóval tágabb körű funkcionalitást kínált. Az akusztikus zongora egyféle hangjával szemben az elektromos változat tucatnyi hangszer hangját kínálta, a szekvencerek és az automatizált kíséret révén pedig a zenész akár egy teljes zenekar hangzását előállíthatta. Emellett oktatóprogramok segítségével lehetett gyakorolni rajta a játékot, és még sok egyéb funkciója volt. Mindössze a jó minőségű zongorahangzás hiányzott belőle.

Ez a kritikus hiányosság és az elektromos zongorák első nemzedékének ebből következő bukása ahhoz a széles körben elterjedt nézethez vezetett, hogy a zongorát soha nem fogja leváltani az elektronika. Ám az akusztikus zongora „győzelme” nem lesz örök.

A digitális zongorák sokkal szélesebb körű funkcióikkal és kedvezőbb ár–teljesítmény-arányukkal már most sokkal több háztartásban vannak jelen, mint az akusztikusak. Sokan úgy vélik, hogy a digitális zongorák hangja ma már legalábbis eléri, ha meg nem haladja az akusztikus zongorák hangjának minőségét. A koncert- és luxuszongorák kivételével (amelyek a piac igen kis részét adják) az akusztikus zongorák eladásai folyamatosan csökkennek.

A kecskebőrtől a letöltésig

Tehát a technológiai életciklus melyik szakaszában van a könyv? Az előfutárai a mezopotámiai agyagtáblák és az egyiptomi papirusztekercsek voltak. Az i. e. II. században az egyiptomi Ptolemaioszok hatalmas könyvtárat hoztak létre Alexandriában tekercsekből, és betiltották a papirusz kivitelét az országból, hogy csökkentsék a versenyt.

Az első könyveket valószínűleg II. Eumenész, az ókori görög Pergamon uralkodója készíttette, kecskék és juhok bőréből készült pergamenlapok felhasználásával, melyeket összevarrtak és fából készült fedéllel láttak el. Eumenész ezzel a technikával létre tudott hozni egy az alexandriaival vetekedő könyvtárat. Körülbelül ugyanebben az időben a kínaiak is kialakítottak egy durva, bambuszcsíkokból készített könyvfajtát.

A könyvek fejlődése és beérése három nagy találmány révén történt. A fadúcos nyomtatás, amivel legelőször a kínaiak kísérleteztek az i. sz. VIII. században, lehetővé tette, hogy a könyveket nagy mennyiségben sokszorosítsák, s ezzel a világi és vallási vezetőkön kívül a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tegyék. Még nagyobb jelentőségű volt a mozgatható nyomóelem megjelenése, amivel a kínaiak és a koreaiak már a XI. században kísérleteztek, de az ázsiai írásjelek bonyolultsága miatt nem jártak sikerrel. Johannes Gutenberg a XV. században (1455-ben) a római betűkészlet viszonylagos egyszerűségét kihasználva kinyomtatta a Bibliát, az első nagyobb lélegzetvételű művet, amelyet teljes mértékben mozgatható nyomóelemekkel nyomtattak.

Noha a nyomtatás mechanikus és elektromechanikus folyamatát folyamatosan fejlesztették, a könyvkészítés technológiájának következő minőségi ugrása a számítógépes szedéssel érkezett el, ami két évtizeddel ezelőtt elavulttá tette a mozgatható nyomóelemeket.

A tipográfiát ma már a digitális képfeldolgozás részének tekintik.

Ahogy a könyvkészítés teljesen érett technológiává vált, körülbelül húsz évvel ezelőtt megjelentek a hamis trónkövetelők az „elektronikus könyvek” első hullámának formájában. Miképpen az általában lenni szokott, ezek a hamis trónkövetelők drámai minőségi és mennyiségi előnyöket kínáltak. A CD-ROM-on vagy flashmemóriában tárolt elektronikus könyvek több ezer könyvnek megfelelő információmennyiséget hordoznak, számítógéppel kereshető formában. Az interneten, CD-ROM-on vagy DVD-n lévő enciklopédiákban gyorsan rá tudunk keresni egy-egy kifejezésre, számos logikai feltételt adhatunk meg a keresésnél, ami egyszerűen lehetetlen például az én polcomon sorakozó harminchárom kötetes enciklopédiának az esetében. Az elektronikus könyvekben lehetnek animált képek, és a szövegek az általunk adott input szerint is változhatnak. Az oldalak nem feltétlenül sorban követik egymást, hanem intuitívabb kapcsolatok mentén is bejárhatók.

Ahogy a fonográf és a zongora esetében is történt, a hamis trónkövetelők első nemzedékéből hiányzott (és még ma is hiányzik) az eredeti technológia egyik lényegi jellemzője, ami jelen esetben a papír és a tinta kiváló vizuális minősége. A papír nem remeg, az átlagos katódsugárcsöves számítógép-monitorok ezzel szemben másodpercenként ötvenszer-hatvanszor frissítik a képüket. Ez a főemlősök vizuális rendszerének egyik evolúciós adaptációja miatt jelent problémát, nevezetesen amiatt, hogy a látóterünknek csak egy kis részét látjuk nagy felbontásban. Ez a rész, amely a retina látógödrében képeződik le, ötven-ötvenöt centiméteres távolságot feltételezve egy körülbelül egy szó nagyságának megfelelő területre fókuszál. A látógödrön kívüli terület nagyon alacsony felbontású képet érzékel, ám rendkívül érzékeny a fényerősség változásaira. Ez a képesség tette lehetővé elődeink számára, hogy hamar észrevegyék a támadásra készülő ragadozókat. A VGA monitorok folyamatos vibrálását mozgásként érzékeli a szemünk, és ez folyamatos mozgást idéz elő a látógödörben. Ez jelentősen lelassítja az olvasási sebességet, és többek között ezért rosszabb a képernyőn lévő szöveget olvasni, mint egy nyomtatott könyvet. Ezt a problémát a nem vibráló TFT kijelzők oldották meg.

A másik kritikus probléma a kontraszt – egy jó minőségű könyv tinta–papír kontrasztja körülbelül 120:1; az átlagos képernyőké feleennyi –, illetve a felbontás. A könyvekben a szöveg és az illusztrációk körülbelül 600–1000 pont per hüvelyk (dpi) felbontásúak, a számítógép-képernyők felbontása nagyjából tizedennyi.

A számítógépes eszközök mérete és súlya kezdi közelíteni a könyvekét, de még mindig nehezebbek, mint egy puhakötésű könyv. És a papírkönyvek akkumulátora soha nem merül le.

Ám ami a legfontosabb: ott van még az elérhető szoftverek problémája, ami alatt a forgalomban lévő hatalmas mennyiségű nyomtatott könyvet értem. Az Egyesült Államokban évente ötvenezer új könyvet adnak ki, és több millió van kereskedelmi forgalomban. Komoly erőfeszítések történnek jelenleg is a nyomtatott anyagok beszkennelésére és digitalizálására, de sok időnek kell még eltelnie addig, hogy az elektronikus adatbázisok hasonló mennyiségű anyagot tartalmazzanak. Itt a legnagyobb akadály a kiadók teljesen érthető vonakodása a könyvek elektronikus változatának megjelentetésétől, tekintettel arra, milyen pusztító hatással volt az illegális fájlmegosztás a zeneiparra.

Ezekre a korlátokra folyamatosan születnek a megoldások. Az új, olcsó megjelenítő eszközök kontrasztja, felbontása, képélessége és betekintési szöge kezd közelíteni a jó minőségű papír dokumentumokéhoz. Fejlesztés alatt állnak a hordozható eszközök számára tervezett energiacellák, amelyek több száz óra üzemidőt tesznek lehetővé. A hordozható elektronikus eszközök mérete és súlya már összevethető a könyvekével. A legfőbb problémát az elektronikus információ biztonságos terjesztése fogja jelenteni. Ez alapvető érdeke a gazdaságunk minden szintjének. Hamarosan minden információ lesz – még a fizikai termékek is, amint körülbelül húsz év múlva valósággá válik a nanotechnológia alapú gyártás.

——————————————————————————————

Moore törvénye, és ami azon túl van

„Az ENIAC kalkulátora 18 000 elektroncsőből áll és 30 tonnát nyom. A jövő számítógépei mindössze 1000 elektroncsőből fognak állni, és talán 1,5 tonnát fognak nyomni.”

(Popular Mechanics, 1949)

„A számítógép-tudomány annyira szól a számítógépekről, mint a csillagászat a távcsövekről.”

(E. W. Dijkstra)

Mielőtt elgondolkodnánk a szingularitás további következményein, vizsgáljuk meg a technológiák azon széles körét, melyekre a gyorsuló megtérülések törvénye vonatkozik! A nagyközönség által legismertebb exponenciális trend Moore törvénye néven vált ismertté. Gordon Moore, integráltáramkör-tervező és később az Intel igazgatóságának a tagja, az 1970-es évek közepén megállapította, hogy az egy integrált áramkörre rázsúfolható tranzisztorok száma huszonnégy hónaponként megduplázódik (az 1960-as évek közepén még tizenkét hónap volt a becslése). Tekintettel arra, hogy így az elektronoknak kisebb távolságot kell megtenniük, az áramkörök gyorsabbak is lesznek, tovább növelve a teljes számítási kapacitást. Ennek következménye a számítás ár–teljesítmény-arányának exponenciális javulása. Ez a huszonnégy havonkénti megkettőződés sokkal gyorsabb, mint a korábban említett paradigmaváltás duplázódási sebessége, ami körülbelül tíz év. Általánosságban azt láthatjuk, hogy az információtechnológiai teljesítmény különböző mérőszámainak – ár–teljesítmény, sávszélesség, kapacitás – duplázódási ideje körülbelül egy év.

Moore törvényének alapvető hajtóereje a félvezetők méretének csökkenése, mely méret 5,4 évenként minden térbeli irányban a felére zsugorodik. (Lásd az ábrát lentebb.) Mivel a chipek gyakorlatilag kétdimenziósak, az egy négyzetmilliméterre eső alkatrészek száma 2,7 évenként duplázódik meg.{65}