Az univerzum törvényei éppen olyanok, és az alapvető erők kölcsönhatását irányító fizikai állandók értéke éppen akkora – méghozzá megdöbbentő, végletekig menő pontossággal –, hogy az lehetővé teszi világunkban az információ rendszerezését és evolúcióját (aminek eredményeképpen egyre nő az összetettség). Az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogyan jöhetett létre egy ilyen rendkívül valószínűtlen helyzet. Ahol egyesek az isteni kezet látják, ott mások a saját kezünket – nevezetesen az antropikus elvet, mely szerint csak abban a világegyetemben létezhetünk és tehetünk fel ilyen kérdéseket, amely lehetővé tette a kifejlődésünket.^{13} A párhuzamos univerzumokkal foglalkozó legújabb fizikai elméletek szerint sorra keletkeznek az új világegyetemek, mindegyik a saját egyedi törvényeivel, de a többségük gyorsan elpusztul vagy érdekes mintázatok (amilyet például a földi biológia hozott létre) kialakulása nélkül létezik tovább, mert a törvényeik nem támogatják az egyre összetettebb formák kialakulását.{14} Nehéz elképzelni, hogyan tehetnénk próbára ezeket az evolúciós elméleteket a korai kozmológiára alkalmazva, de nyilvánvaló, hogy a világegyetemünk fizikai törvényei pontosan olyanok, amilyenekre szükség van ahhoz, hogy lehetővé tegyék az egyre nagyobb rendezettség és összetettség evolúcióját.{15}

Második korszak: biológia és DNS. A több milliárd évvel ezelőtt elkezdődött második korszakban a szénalapú vegyületek egyre összetettebbek lettek, míg végül az összetett molekulacsoportok önmagukat replikáló mechanizmusokat hoztak létre, és megjelent az élet. A biológiai rendszerek végül kifejlesztettek egy pontos digitális mechanizmust (a DNS-t) a nagyobb molekulatársulás leírására szolgáló információ tárolásához. Ez a molekula kodonokból és riboszómákból álló támogató rendszerével lehetővé tette, hogy megörökítésre kerüljenek a második korszak evolúciós kísérletei.

Harmadik korszak: agy. Mindegyik korszak egy-egy, a „közvetettség” következő szintjére való paradigmaváltással folytatja az információ evolúcióját. (Azaz, az evolúció az egyik korszak eredményét felhasználva teremti meg a következő korszakot.) Például a harmadik korszakban a DNS-vezérelt evolúció olyan organizmusokat hozott létre, amelyek képesek voltak érzékszerveikkel érzékelni az információt, és fel tudták dolgozni, illetve el tudták tárolni ezt az agyukban és az idegrendszerükben. Ez a második korszakbeli mechanizmusoknak (a DNS-nek és a génkifejezést vezérlő fehérjék, valamint RNS-töredékek epigenetikus információinak) köszönhetően vált lehetségessé, amelyek (közvetett módon) lehetővé tették és meghatározták a harmadik korszakbeli információfeldolgozó mechanizmusokat (az organizmusok agyát és idegrendszerét). A harmadik korszak a legelső állatok azon képességével kezdődött, hogy felismerjék a mintázatokat, ami mindmáig az agyunk egyik legfőbb tevékenysége.^{16} Végül a fajunk kifejlesztette a képességet arra, hogy absztrakt mentális modelleket készítsen a megtapasztalt világról, és elgondolkozzon ezeknek a modelleknek a racionális folyományairól. Rendelkezünk a képességgel, hogy áttervezzük a világot az elménkkel, majd tetteink révén valóra váltsuk elképzeléseinket.

Negyedik korszak: technológia. A racionális és absztrakt gondolkodás adományát, valamint a többivel szembefordítható ujjat, a hüvelykujjat kombinálva fajunk átlépett a negyedik korszakba és a közvetettség következő szintjére: az ember által teremtett technológia evolúciójába. Ez egyszerű mechanizmusokkal kezdődött, és a bonyolult automatákig (önállóan működő mechanikus gépekig) fejlődött. Végül a fejlett számító- és kommunikációs eszközök révén maga a technológia is képessé vált bonyolult információmintázatok érzékelésére, tárolására és értékelésére. Az intelligenciának a biológiai és a technológiai evolúció során tapasztalt eltérő fejlődési sebessége a következőkkel szemléltethető: míg a legfejlettebb emlősök körülbelül tizenöt köbcentiméterrel növelték az agytérfogatukat minden százezer évben, addig a számítógépek számítási kapacitása évente nagyjából megduplázódik (lásd a következő fejezetet). Természetesen sem az agytérfogat, sem a számítási kapacitás nem határozza meg önmagában az intelligenciát, de fontos tényezői annak.