A kormányzó vendégszeretete még annál is kiválóbb lehetett, mint azt az ülnök mondta, mert Malindát több órán át magára hagyták. Feldúlt léptekkel járkált ide-oda a cellájában, s azt tervezgette, mit mondjon a védelmében.

– Tudom, hogy Birkabőr Horatio bosszúra szomjazik – mondta Télnek –, de még neki is adnia kell egy esélyt, hogy beszéljek. Muszáj! Talán csak egy kis időt, de engednie kell, hogy vallomást tegyek, és egy inkvizítor kijelentse, hogy az igazat mondom. Ezt még a felségárulási tárgyalásokon is engedik. Mit tagadjak elsőnek?

Tél nem válaszolt, ahogy Horatio se, szegény kis Pillanatot pedig, aki a padlón tanyázott, elmosta a halleves, amit Malinda két nappal azelőtt lehajított – vagy csak elmenekült előle. A lány mindenhol kereste őt.

Végül rádöbbent, hogy tántorog a kimerültségtől. A több hónapos testi és szellemi tétlenség után legyengítették az elmúlt három nap megpróbáltatásai. A sötétben tapogatózva megkereste a széket, és lerogyott rá. Túl sokáig várt. Mintha csak pár perc telt volna el, mielőtt csenevész fénypászma kúszott be az ajtó alatt, zörrent a zár, és megcsikordultak a zsanérok. Belépett Lidércnyomás, lámpással a kezében. Rögtön utána jött Pestis, és egyik kezét kinyújtva egyenesen Malinda felé indult. Malinda fölugrott, és elhátrált, de nem tudott hová menni. A torkát fojtogató ujjak nekinyomták a fal köveinek. Ököl csapott a mellkasára – egyszer, majd még egyszer.

Hörögve próbált ellenkezni. A fejét is beleverték a falba. Már megtanulta, hogy nem szabad küzdenie, és visszaütnie. Az még durvább fájdalommal és megaláztatással járt.

– Ez csak figyelmeztetés – acsarogta Pestis. Bűzlött a lehelete, – Ma este viselkedj, különben holnap rád állítjuk a férfiakat. Azt hiszed, ez a fájdalom?

Egy láb taposott a rüsztjére. Malinda visított.

– Ez semmi nem volt, egyáltalán semmi. Most menj! – A foglár átterelte a szobán az ajtó irányába.

A fogoly engedelmesen sántikált végig a homályban tekergő lépcsőkön, a háta mögött Pestissel, Lidércnyomással és a lámpással. Hatalmas árnyékok úsztak át előtte a köveken. A lépcső aljában a szokásos osztagnyi gyalogos katona várta, hogy végigkísérjék az alagútszerű folyosókon, vissza a Nagycsarnokba, középre helyezett, magányos székéhez.

Két ülnök asztalra döntött fejjel várta. Három másik késve érkezett – a fal mellett, hogy kerüljék a feltűnést. Több külföldi megfigyelő is velük tartott, hasonlóképp bizonytalan állapotban.

– Rendet az ülésen! – szólalt meg az elnök, és karba fonta reszkető kezét. Addig meredt mogorván jobbra és balra, míg az alvó ülnököket az ébrenlétbe nem böködték szomszédjaik. – Most pedig sorra vesszük ennek az asszonynak az utolsó, ám talán legvisszataszítóbb bűntettét. A tanú elmeséli a Tízhold huszadik éjszakán elkövetett cselekedeteit a tisztelt ülnököknek.

Malinda összeszedte a gondolatait a csatához.

– Aludni tértem. Meghagytam az udvarhölgyeimnek, hogy senkinek ne nyissák ki a lakosztályom külső ajtaját, hacsak nem ég a palota. Bezárkóztam, lefeküdtem, és elaludtam.

– Hány ajtó vezetett a szobájába?

Nem fogja hagyni, hogy Kutyát is belerángassák. Napokkal azelőtt elküldte a Pengét, és azon az éjszakán már épségben Királyfokon kellett lennie. Malinda kétségbeesetten reménykedett, hogy még mindig biztonságban van, és nem ejtette csapdába a Trónbitorló hálója.

– Hivatalosan egy. Volt egy titkos ajtó is, melyet kizárólag én ismertem, mint uralkodó, és Királynői Testőrségem főbb tagjai. A Testőrség ekkor már feloszlott, és...

– Egy titkos ajtó a hölgy hálószobájába, melynek célja a törvénytelen kéjelgés?

– Ha maga mondja, kancellár. Jóval az én időm előtt építették.

– De volt egy szeretője, aki használta?

Malinda hallgatott. Nem akarta belekeverni Kutyát, mindegy, mi lesz. Már így is rémálmai voltak, hogy egy börtönben van megláncolva, ahol kínozzák, és megcsonkítják. Még az is lehet, hogy megpróbálják rávenni a lányt valaminek a bevallására azzal, hogy behozzák Kutyát.

Az írnokok tollai abbahagyták a kaparászást.

– Az ülés jegyzőkönyvbe veszi, hogy a tanú megtagadta a választ.

– Ez kérdés volt? – vágott vissza Malinda. – Kijelentésnek tűnt.

– Hány szeretőt fogadott az ágyába?

Mintha halvány rosszallás pislákolt volna az ülnökök arcán, de egyikük sem tiltakozott.

– Ez a kérdés illetlen, lényegtelen, és követelem, hogy vonják vissza.

– Nem lényegtelen, mint nemsokára kiderül. Tehát volt egy második ajtó. Azt is bezárta, vagy nyitva hagyta az ágyasainak?

– A titkos ajtó egy másik szobába vezetett, és megbizonyosodtam róla, hogy annak is biztosan zárva van a külső ajtaja.

– Azt állítja, aludt. Mikor ébredt föl?

– Hajnal körül.

– Ki vagy mi ébresztette föl?

Az ülnökök mind magukhoz tértek, és Malinda gyanította, hogy a külhoni megfigyelők is. Erre a történetre vártak, a titokzatos, palotabeli gyilkosságra, melyről biztosan hónapokig beszéltek egész Eurániában.

– Szörnyű bűzre ébredtem.

– Mi okozta ezt?

– Egy holttest a padlón az ágyam mellett. – Igen, egyetértett azzal, hogy néhai kuzinja, Courtney herceg volt az. Igen, meztelen volt, és igen, átszúrták egy karddal. Nem tudta, mióta lehetett halott, de a halál természetesen ellazította a záróizmait. Utolsó jelenetében Courtney nem szegfűszegtől, rózsától vagy levendulától illatozott.

Mivel nem ismerte a kardok által ejtett sebeket, Malinda nem tudta, szemből vagy hátulról szúrták-e le, de az elnök erre elővigyázatosan nem kérdezett rá. Ő és több más inkvizítor is perceken belül a helyszínen termettek. Birkabőr tudta, hogy a lány állításai igazak és a rémülete valódi. Csakhogy most gyilkosnak akarta bélyegezni őt, ezért nem engedhetett neki kibúvót.

– Mit csinált?

– Segítségért kiáltottam. A gyilkos akár még ott is lehetett. – Gyenge kifogás volt. Ösztönből sikított. – Kinyitottam az ajtót, és beengedtem az udvarhölgyeimet. Ők is sikítottak.

– A titkos ajtó?

– Zárva volt.

– A másik szoba külső ajtaja?

– Később úgy tájékoztattak, hogy belülről zárva találták.

– Ez néhány órával azután történt, hogy bejelentették az eljegyzését?

– Igen.

– Beleegyezett, hogy fogadja a vőlegényét az ágyban azon az éjjelen?

– Célzott rá, hogy esetleg meglátogat. Ezért bizonyosodtam meg róla, hogy mindkét ajtó zárva van.

Csend lett, mintha az elnök nagyon óvatosan tervezgetné a következő lépést. Megkockáztatott egy újabb kérdést:

– Komolyan azt várja a tisztelt ülnököktől, hogy elhiggyék, a herceg és az orgyilkos is a zárt ajtón át jöttek be, majd a gyilkos távozott, és belülről bezárta maga után az ajtó reteszét?

– Nem.

– Mondja el az ülnököknek a szeretők nevét, akik rendszeresen meglátogatták a titkos ajtón át.

– Ismét tiltakozom a kérdés ellen.

– Ismét ragaszkodom hozzá, hogy ez lényeges, és a válasz megtagadását a bűnösség beismeréseként értelmezzük. Azonban tájékoztatom az ülnököket, hogy holnap reggel elolvashatják a hírhedt, feloszlatott Királynői Testőrség néhány korábbi tagjának vallomását, és...

– Mit művelt velük?! – ordította Malinda. – Hozassa elő ezeket az embereket, hadd lássák az ülnökök, hogy mit...

– Csöndet! Még egy engedély nélküli közbeszólás, és megvádoljuk az országgyűlés megsértésével. – A félhomályos gyertyafényben, kalapjának karimája alatt Birkabőr arca még a szokásosnál jobban is koponyának nézett ki. Az árnyékban ülő gödrökből rémisztő, figyelmeztető szempár irányult Malindára. Úgy értette: Pestis vagy Lidércnyomás megsértésével, vagyis viselkedj vagy szenvedj!

Mit számított, hogy orgyilkosnak állítja be a nőt, amikor már így is elég bűntettet varrt a nyakába ahhoz, hogy nyom nélkül eltüntesse? Miért kockáztatott ennyit ezzel az utolsó váddal? Azért, mert Euránia többi uralkodóházának szemében az orgyilkosság volt a legnagyobb bűn, a legnagyobb gonoszság, rosszabb még a koholt felségárulási vádaknál is. Ha elég messzire nézett vissza az ember az időben, minden dinasztia áruláson alapult. A királyok a hamis barátoktól és a mérges csókoktól féltek a legjobban. Ha Malinda tisztázni tudja magát e szenny alól, még talán kitörhet akkora nemzetközi felzúdulás, hogy megmentse őt a bakó bárdjától. Nem kecsegtetett sok eséllyel, de a másik lehetőség a biztos halál volt.

– A szemtanúk megerősítik – szólalt meg Birkabőr –, hogy a vádlott minden este legalább egy testőrt az ágyába engedett. A vádlott maga is beismerte, hogy kizárólag a királyi család tagjai és a Királynői Testőrség fegyveresei tudtak a titkos ajtóról. Szóval, úrnőm, beismeri, hogy a legkézenfekvőbb magyarázat az unokafivére megölésére vagy az, hogy személyesen maga gyilkolta meg a herceget, vagy hogy az egyik szeretője volt, és maga bezárta az ajtót, miután a gyilkos távozott?

– Nem ez a legkézenfekvőbb magyarázat.

A székét közrefogó inkvizítorok nem vádolták hazugsággal. Az ülnökök megrezzentek, és sokatmondó pillantásokat váltottak. Malinda csörtét nyert! Az elnöknek most muszáj lesz megkérnie, hogy részletezze. Bármennyi szenvedést is fog neki okozni később, azon az estén tisztázhatja magát a legkomolyabb vád alól.

Birkabőr gúnyosan kuncogott.

– Kétlem, hogy az ülnökök egyetértenének a maga különös, egyéni logikájával. – Recsegő hangja minden eddiginél érdesebb volt háromnapnyi szónoklás és zaklatás után. – Ám későre jár, és legszívesebben már mind berekesztenénk az ülést. Őrök, elvihetik a...

– Várjon! – csendült egy metsző hang. Minden szempár a közrendűek szószólója, a tiszteletre méltó Alfred Kildare irányába fordult, aki négy székkel az elnöktől jobbra foglalt helyet. – Szeretném hallani a szemtanú magyarázatát.

A kancellár elfintorodott. Akár most az egyszer elvesztette az uralmát az érzései fölött, akár szándékosan akarta megfenyegetni a szószólót, igen hátborzongató képet vágott.

– Ismétlem, későre jár.

– Néhány perc nem árthat. – Kildare túlélte a teljes hévvel tomboló Ambrose királyt... hozzá képest Birkabőr Horatio nem volt több morcos pillangónál. Amikor Malinda utoljára találkozott a szószólóval, felkapaszkodott, minden lében kanál parasztnak, meg ennél is rútabb dolgoknak nevezte, és megfenyegette, hogy az erőd egyik börtönébe veti. Azon a napon azonban ő volt az egyetlen, aki férfiként teljesítette a kötelességét. A szellemek áldják érte!

Az elnök beismerte a vereséget.

– Ám legyen! A tanú fogja rövidre! Véleménye szerint mi a kézenfekvőbb magyarázat?

Malinda mély levegőt vett, és olyan gyorsan kezdett hadarni, ahogy csak bírt:

– Először is, az udvarhölgyeim nem találtak fegyvert a szobában, tehát én nem lehettem a gyilkos. – Tőrkard vagy rövid tőr lehetett. Kutya Kardja, nem lyukat fúrna az ellenfelébe, hanem kettészelné. – Másodszor is, rossz alvó vagyok, biztosan meghallottam volna a dulakodást vagy a lezuhanó testet. Tehát már holtan hozták be, és olyan helyre tették, ahol belebotlok. Továbbá a hátán feküdt, és vérfoltok látszottak a mellén, tehát a halála után vetkőztették le... vagyis a kuzinomat felöltözve gyilkolták meg. Ami a zárt ajtót illeti, köztudomású, hogy a Fekete Kamara rendelkezik egy Aranykulcs nevű eszközzel, ami bármilyen zárat kinyit. Hogy a reteszt is kinyitja-e, arról az elnök úr többet tud nálam.

Mikor Birkabőr szólásra nyitotta a száját, Malinda újra belevágott:

– Ám még csak nincs is szükség bűbájra. Courtney herceg akár tudhatott is a rejtekajtókról – negyven éve szaglászott az udvarban –, az viszont biztos, hogy a Fekete Kamara is tudott róluk, mert a feljegyzéseik régebbre nyúlnak vissza, mint hogy a palota megépült volna. Így hát a legkézenfekvőbb magyarázat erre az ellentmondásra az, hogy van egy másik, titkos út a két szobából valamelyikbe.

– Ez a legképtelenebb... – fogott bele az elnök.

– Engedje befejezni! – sivította Kildare.

– Köszönöm, szószóló úr – felelte Malinda. – Hálás vagyok az udvariasságért. Amit utoljára érdemes megfontolni, az egy jogi bölcsesség is egyben: ki jár jól vele? Milyen előnyöm származhat ebből a képtelen bűntettből? A saját főinkvizítorom egy órán belül egy csapatnyi katonával tért vissza, és fogolyként ide, az Erődbe hozott. Nevetséges az ellenem felhozott vád, de ha Birkabőr Horatiót nézzük, aki akkor főinkvizítor...

– A tanú hazudik! – kiáltotta egy inkvizítor a füle mellett.

– A tanú félrebeszél! – csattant föl az elnök. – Örök, vigyék el a...

– Várjon! – kiáltotta több ülnök is a felfordulásban. A csodák éjjele jött el: a lármából kiemelkedő szószóló nem más volt, mint a vékony nyakú Lord Gyertyaláp, aki kipirultan ugrott talpra, és dühösen harsogott.

– Nem helyénvaló a részrehajlása, lordkancellár. Szavamra, visszataszítónak találom! Számtalan kimondhatatlan bűnnel vádolta meg a tanút – úgy igazságos, hogy ő is... ööö... tehessen pár megjegyzést...

– Köszönöm, kuzin – mondta Malinda, ahogy a férfi haragja elillant. A lány alig kapott levegőt, úgy vert a szíve, és pislognia kellett a szemébe ömlő izzadságtól, – Önök itt mindannyian tudják, hogy Birkabőr a főinkvizítorom volt, a Királynői Tanács felesküdött tagja. Megszegte a nekem tett esküjét, amikor hamis értesülésekkel látott el a lázadó seregek erejét és hollétét illetően, és valószínűleg sok más úton is. Mindhárom tálból egyszerre cseresznyézett, és amikor Courtney herceg megszegte az ígéretét, hogy nekiadja az aranyláncot, Birkabőr megölette őt, a testét pedig a hálószobámban hagyta, hogy tőlem is megszabaduljon. Utána jutalomként megkapta a kancellári címet másik áruló gazdájától...

– Csöndet! – csapott öklével az asztalra az elnök. – A tanú engem bemocskolhat, de az ülés nem tűri a zendülést legfőbb urunk, Neville király ellen! Felteszem, a nemes urak és tiszteletre méltó ülnökök egyike sem áll ki ily pártütő megjegyzések mellett?

Balra és jobbra sandított, mire az ülnökökre félénk csönd ereszkedett. A felségárulás büntetése bárkit megfutamít.

– Még nem végeztem! – kiáltotta Malinda. – Követelem a jogot, hogy vallomást tehessek a védelmemben.

– Ez nem tárgyalás – válaszolta a borzasztó öregember ecetbe mártott hangon –, tehát nincs ilyen joga. Azonban a tanú kapni fog tollat és papírt, és leírhatja vallomását a testületnek.

– Úgyhogy csöndet, asszony! Még egy szó, és elvitetjük.

– Tiszteletre méltó ülnökök, az elmúlt három nap során hallhatták, hogy a tanú bevallotta, már gyermekként is állandóan lázongott atyja és uralkodója, IV. Ambrose király ellen; hogy nagynénjének, Agnes hercegnőnek olyan bűbájt adott, ami a halálát okozta; hogy közrejátszott abban az óriási megtévesztésben, amivel ezt a gyilkosságot palástolták; hogy ő és az áruló Roland négyszemközt elrendezték, hogy királyi atyja Vizesparton legyen olyan időpontban, melyet esküdt ellensége, a bael király is ismert; hogy beszélt a baellel a hajóján, ígéreteket kapott tőle, és miután elengedte a hajójáról, megölte az apját, az imént említett chiviali Ambrose királyt; hogy mikor Kromman titkár urat nem sokkal később megölték, tudomással bírt a gyilkosok kilétéről, mégsem jelentette a hatóságoknak; hogy elment a Vascsarnokba, és saját Pengéjeként, illetéktelen megbízásból megkötött egy osztag félig kiképzett kardforgatót; hogy a következő napon az ő irányítása alatt ezek a kardforgatók tizenöt ártatlan ember haláláért feleltek a Platán téren; hogy összeesküdött az áruló Rolanddal, s olyan pénzt fogadott el, melyről tudta, sikkasztották; hogy a koronát szolgálók megvesztegetésével saját haderőt állított föl, holott tudta, hogy ez árulás; hogy semmibe vette a Régenstanács törvényes parancsát azzal, hogy elhagyta a helyet, melyet védelme érdekében a számára kijelöltek, és megjelent a királyi felség, vagyis öccse, a néhai V. Ambrose színe előtt; hogy a betegségét kezelő spirituális gyógyítás megtagadásával szándékosan megkurtította a gyermek életét; hogy a gyermek röviddel azután meghalt, hogy a tanú saját kezével utoljára megetette; hogy aztán másokkal szövetkezett, hogy meggyilkolja fivérét, Lord Granville-t, majd magáénak nyilvánította Chivial koronáját, holott az örökösödésből kizárta Radgar Æledinggel való házassága; hogy Rolandot, aki maga vallotta be pártütését, ármányos módon itt az Erődben gyilkolták meg, míg az ő vendége volt, ám ő természetesnek tüntette föl a halálát, és nem indított megfelelő vizsgálatot vagy hajtóvadászatot a gyilkosok után; hogy az ország törvénytelen uralkodójaként különféle gaztetteket hajtott végre, például helytelen, sietős és törvénytelen módon végeztette ki férjét, az említett Radgar Æledinget, mielőtt azt megfelelően kivallathatták volna az összeesküvésről, melyben ők ketten részt vettek; hogy Pompifarth városát az ő parancsa nyomán fosztották ki zsoldoscsapatok, melynek során több száz ember halt meg, és jelentős anyagi kár keletkezett. – Az elnök szünetet tartott, és egy pillanatra még rajta is igazi emberi kimerültség látszott. Összeszedte magát az utolsó mérgező szúráshoz. – Valamint az imént hallhatták sajátságos magyarázatát arról, hogy ismeretlen gonosztevők hogyan csúfították el hálószobája padlóját, és hagyták ott unokafivére, Courtney herceg meztelen testét.

– Örök, vigyék el a foglyot! Az ülést berekesztem.