9
A föntebb említett uralkodók ezennel egyezséget kötnek...
A DRACHVELDI EGYEZMÉNY PREAMBULUMA
Ambrose-t nővére halálhíre előbb megdöbbentette, majd feldühítette, Malinda megmenekülését viszont tőle szokatlan érzelgősséggel ünnepelte meg. Teljes mértékben támogatta azt, amit Courtney-val tett.
– Nem is értem, miért viseltem el idáig azt a varangyot – morogta. – Addig jelentett némi veszélyt, míg az anyja az örökösöm volt, de most már egy pohár vizet sem tudna felkorbácsolni. Elpazaroltam rá egy jó hercegi címet. – Így hát Courtney szedhette a sátorfáját, s hazaküldték új birtokára, hogy gondoskodjon az anyja temetéséről meg közeljövőben bekövetkező haláláról. Valószínűleg élvezte a helyzet iróniáját, csak hát nem oszthatta meg senkivel.
Az orgyilkosság sem tántorította el a királyt a bűbájnokok elleni harctól. Egy héttel később sem gondolta meg magát, amikor Malindán volt a sor, hogy gratuláljon apjának egy hajszál híján megúszott támadás miatt. A király épp a Nagyerdőben solymászott, mikor sarokba szorította egy félig ember, félig óriásmacska szörnyeteg. Mielőtt Rettenthetetlen végzett volna a bestiával, az kizsigerelte Sir Knollyst, és eltörte Sir Merész nyakát. Ambrose-nak még ekkor sem fordult meg a fejében a meghátrálás.
* * *
Nyárközép táján különös szóbeszéd kapott szárnyra, ami szokás szerint Arabel fülébe jutott el először. Egy fullasztó, forró délutánon sietett végig a hilburgh-i palota gyepén, hogy közölje a hírt Malindával, aki épp labdázni próbált Ambyvel és a fanyalgó Diannal. Senki, aki háromévesnél idősebb volt, nem lelte örömét ebben a gyötrelemben, miközben mindenki más a fák alatt heverészett díványokon, és sorra kapták a hűvös italokat az izzadó apródoktól. Csakis egy igazán szaftos pletyka késztethette elindulásra a főudvarhölgyet.
– Úgy hírlik, őfelsége rövidesen bejelenti gevíliai Dierda hercegnő eljegyzését.
– Remélem, a hercegnő higgadt természet.
– Fiatal kora miatt nem valószínű. – Arabel szeme csillogott. – Őfensége egy hónappal fiatalabb nálad.
Malinda elvétett egy lassú labdát, mire a koronaherceg visítva kinevette.
– Akkor szerezz nekem kelengyét! – felelte. Apja nem tűri majd, hogy kigúnyolják, amiért a felesége fiatalabb a lányánál. Előbb távozik majd a lány, minthogy megérkezne a királyné.
A házasság még egérutat is jelenthetett az egyre inkább börtönnek látszó udvarból. Még a nemesség is távolmaradt mindenféle ürüggyel, mert ők is érzékelték az udvar veszélyeit. Agnes halála óta nem került szóba újabb nevelőnő, ám a biztonsági intézkedések majdnem annyira korlátozták Malinda szabadságát, mint néhai nagynénje. A Pengék és a Fehér Nővérek nagyon leterheltek voltak, úgyhogy ritkán merészkedett ki a palotából, ahol az udvar éppen járt. Kis ideig szórakoztatta az Ambyvel való labdázás, ám ez is hamar ellaposodott. Ahogy ránézett a fiú kipirult arcára és kövérkés testére, megpróbálta elképzelni őt egy év múlva a kisöccsével vagy kishúgával. Saját magát is elképzelte, ahogy Amby unokahúgát vagy unokaöccsét tartja a kezében.
– Kinek leszek szende arája?
Arabel megvonta hatalmas vállát.
– Ugyanaz a két favorit: a fitaini Hesse herceg vagy...
– Azt hittem, ő épp szamárköhögéstől haldoklik.
– Azt mondják, pár évig még húzza. Ám Anciers hercege vezeti a sort.
Malinda fölsóhajtott.
– Tudom. Ő az, akinek a három előző felesége rejtélyes körülmények között halt meg.
– És nem csak feleségekről sustorognak – kotyogott közbe Dian. – Állítólag a szüzeket is igen szereti.
– Valaki igazán megmondhatná neki, hogy nem csak egyszer használatosak vagyunk. Még mindig ott lóg a hátamon az „Eladó” felirat?
– Méghozzá tűzzel írt betűkkel.
* * *
A többi nyári hír javarészt jó volt. Wadföldön a helytartó megnyert egy óriási csatát, foglyul ejtette a ciaránt, és láncra verve Grandonba küldte. A baelek továbbra is fenntartották a blokádot, ám egy ideje fölhagytak a portyákkal, és makacs szóbeszéd kelt szárnyra, miszerint megegyezés készülődik. Még több elementárist támadtak meg, még több borzalomra derült fény, még több rendet szüntettek be. Sorra veszett nyoma ismerős arcoknak a Pengék és a Fehér Nővérek soraiból, helyüket aggasztóan fiatal újoncok vettek át. Sir Kígyó és az Öreg Pengék azt állították, elpusztították az árulók egy fészkét valahol Keletvég mocsaraiban.
Az udvar épp Nocare-ban tartózkodott – a Meald-dombságot már aranyba és bronzba vonta az ősz –, mikor egy apród üzenetet hozott: Roland lordkancellár meghallgatást kér őfenségétől házassága ügyében.
* * *
Természetesen a pihenőszobájában kellett volna fogadnia, négyszemközt, ahol a Pengék lettek volna az egyedüli tanúk. Valamilyen perverz okból azonban úgy döntött, hivatalos audienciát tart a fogadószobájában. Arabel és Kristály támogatta őt közvetlen közelről, míg többi udvarhölgye a szoba túloldalán állt, épp hallótávolságon kívül. Majd’ belepusztultak a kíváncsiságba, ám Malindától akár föl is gyújthatták magukat – élete legfontosabb hírét készültek közölni vele. Hadosztálynyi pillangó cirkált a hasában.
Roland pontosan érkezett a toronyóra első ütésére. Testőreit az ajtónál hagyta, majd sajátos kecsességével előresietett, kezében egy keskeny mappával. Ahogy az ékes palástjában közelítő kancellárt figyelte, a hercegnő rájött, hogy nem számíthat Rolandnál jóvágásúbb férjre, sőt valószínűleg jóval kevesebbel kell majd beérnie: egy gyerekkel, egy nagyapával vagy egy belterjes torzszülöttel... A férfi fejet hajtott, előrelépett, újra meghajolt, letérdelt a párnára, és kezet csókolt Malindának. Roland keze melegebb volt az övénél.
A lány nem fecsérelte formaságokra az időt.
– Miben segíthetek, nagyuram?
Nem adott neki engedélyt, hogy fölálljon. A kancellár sötét, kifürkészhetetlen tekintetével pillantott föl rá. A hercegnő azt olvasta ki belőle, hogy ezt a játékot ketten is játszhatják.
– Örömteli hírt hoztam, fenség. – Kinyitotta a mappát, és átnyújtott egy papírost.
A papír megreszketett a lány ujjai között. Ügyes kézzel, ezüsttel rajzolt képet látott maga előtt egy fiatal férfi fejéről, aki a távolba bámul. Rövidre nyírt körszakálla és chivialiaknál hosszabb haja volt. A művész mindkettőt világos színnel alkotta meg, ami a férfi szemére többszörösen is igaz volt. Vonásai inkább erősnek tűntek, semmint jóképűnek, ám egy mozgalmas életet élő ember szikárságát tükrözték. Nem egy tunya ficsúr, az biztos... valószínűleg értelmes is. Netalán-tán katona, vagy esetleg költő – mintha némi gyöngédség bujkálna abban a tekintetben... Ezt az arcot fogja látni ezen túl minden reggel és minden este élete hátralévő részében? Közel sem annyira elborzasztó, mint rémálmaiban... sőt valahogy – őrjítően, mégis nagyon halványan – még ismerős is.
– Özvegy – mondta Roland. – Nincs törvényes gyermeke, sőt amennyire én tudom, gyermeke sincs. A felesége több mint egy évtizedig volt nyomorék. Félreállíthatta volna, mégse tette meg.
Milyen megnyugtató! A rajz megremegett a lány kezében. Odalökte Arabelnek. Nyelnie kellett párat, mire szóhoz jutott.
– A külső csalóka lehet, nagyuram. Mi a neve?
– A külseje kevésbé csalóka, mint a híre, úrnőm. Mert...
– Ki ez az ember?
Roland mély levegőt vett.
– Radgar Æleding, fenség.
– Az a kalóz?!
– Baelmark királya.
Malinda keze ütésre készen lendült hátra. Roland felkészült a pofonra, de mást nem tett. A lány visszafogta magát.
– Ez a legjobb, akit talált, vagy a legrosszabb? Ez a rabszolgahajcsár... gyilkos... szörnyeteg... – Megbicsaklott a hangja. – Maga felkapaszkodott, szemtelen... Eladna engem egy bestiának? Hozzáláncolna azokhoz a kietlen sziklákhoz? Az apám erről hallani... – Az ajtóhoz rohant.
Csak megpróbált az ajtóhoz rohanni. Mielőtt két lépést tett volna, Roland talpon termett, és megragadta a csuklóját. Soha senkit nem látott még ilyen gyorsan mozdulni.
– Eresszen el!
– Az atyja nincs a palotában, fenség.
– Vegye le rólam a mocskos kezét!
A férfi elengedte őt, ám még mindig közte és a kijárat között állt.
– Őfelsége a part menti védelmi rendszert ellenőrzi, és még két napig nem tér vissza. Végighallgat, úrnőm?
A kancellár remekül időzített. Vagy csak az apja nem volt elég bátor, hogy szembenézzen lánya könnyeivel. Amikor erre rádöbbent, Malindában még forróbban lángolt föl a düh, s minden könny kiveszett belőle. Eladták! Zsákmányként! Összeszorított fogakkal szólalt meg, hogy csak Roland hallja:
– Előbb ölöm meg magam, mint hogy annak az embernek az ágyába bújjak! – Chivialiak ezreit ragadta el az a vadállat, akiket agyatlan eszközökké igéztek, majd bael kereskedők a világ másik végén eladták őket. Tucatnyi város égett le, falvakat raboltak ki, hajókat foglaltak el. Most pedig a király lányát...
– Kérem, úrnőm – felelte Roland halkan –, hallgasson végig! A békeegyezmény már megköttetett és aláíratott. Az ön keze a kulcs, hogy véget érhessen ez a rémes háború, ami már tizedik esztendeje húzódik, és rengeteg szenvedést okozott. Ám van egy záradék, melyhez maga Radgar király ragaszkodott. Őfenségének tanúsítania kell, hogy önként fogadta el ezt a házasságot, szabad akaratából, és...
– Nem szabad akaratomból. Ha így állunk, hát nyugodtan tépje szét a drágalátos egyezményét, és lógassa föl az árnyékszékben! – Dühtől rázkódva kiabált. Bele se gondolt, mekkora botrányt okozhatnak a szavai. – Egy szavát sem hiszem! Ha az a hullarabló...
Roland nem emelte föl a hangját, mélyen búgó szavai mégis úgy hatoltak át Malinda mondandóján, mint forró kés a vajon.
– Radgar király édesanyját saját esküvője napján rabolták el erőszakkal Chivialból. Ő pedig váltig állítja, hogy nem akar...
Roland eltűnt.
Malinda megfordult. A kancellár újfent rendkívüli ügyességről tett tanúbizonyságot, ahogy a hercegnő mellett elugorva még éppen időben elkapta az ájultan összeeső Kristály úrnőt. Fél tucat Penge sereglett oda segítem. A hercegnőben csak ekkor tudatosult, hogy a nő, akiről Roland beszélt, Charlotte Gyertyaláp úrnő volt, Kristály nagynénje. Ezért tűnt olyan ismerősnek az arc a rajzon! Radgar király Kristály unokatestvére volt, s e halvány kapcsolat révén Malindának is távoli rokona.
A család baelmarki ágát ritkán emlegették.
* * *
Később sétáltak egyet a parkban Diannal. Kézen fogva mentek és a lehullott leveleket rugdosták, épp úgy, mint gyerekkorukban. Pengék követték őket tisztes távolságból – félig rejtett alakok a nagy bükkfák alatt.
Dian nagyon igyekezett segíteni.
– Ugye szóvá teszed majd atyádnál?
– Ha aláírt egy egyezményt, már késő.
– Baelmark érdekes élmény lesz. Még sosem próbáltam vörös hajúval. Vajon ott is... Igen, hát persze, hogy ott is olyan.
Malinda meglepett pillantással próbálta fölmérni, komolyan gondolja-e.
– Nem jössz velem!
– Ó, dehogynem megyek! Szükséged lesz valakire, és az igazat megvallva nem lesz egyszerű a...
– Nem jössz velem Baelmarkba, és punktum!
– Akkor mégis mitévő legyek? – Dian csak tessék-lássék tiltakozott. Láthatóan... és érthetően... megkönnyebbült, hogy nem kell száműzetésbe vonulnia a Tűzföldekre.
– Házasodj meg! Vagy csak hazudsz, mikor azt mondod, Chandos minden egyes alkalommal megkéri a kezedet, amikor az ágyban köttök ki?
– Ki az a Chandos?
– Valaki új van? Mesélj! Azt már tudom, hogy nincs vörös haja, de mije van?
Dian vihogott.
– A szokásos. – Elkezdte ecsetelni a részleteket.
* * *
Négy nap múlt el, mire Malinda engedélyt kapott, hogy találkozzon az apjával. Ambrose a hálószobájában fogadta őt, távol minden nyilvános helytől. Ott aztán senki nem hallja majd az őrjöngését, kivéve Törvényszegőt és az ajtónál kimérten őrködő két fiatal Pengét, Sir Orvilt és Sir Rufust. A király ingujjban és zekében fogadta. Egy padon folyt szét, miközben Törvényszegő az uralkodói hajkorona maradékát fésülte.
– Ne fáradj térdepléssel és hajbókolással. Ha vinnyogni jöttél, nem mész vele semmire. Azt mondtad, egészséges férfit szeretnél, márpedig Radgar Æleding olyan kemény, akár egy tölgyfából készült hajógerinc. Tökéletesen egészséges. S gondolom férfias is.
– De hát egy szörnyeteg!
Apja arcát ajakbiggyesztésre találták ki.
– Nem az! Biztos forrásból tudom, hogy igen kellemes külsejű, mi több, jóképű férfi. Azon is látszik, ahogy az első feleségével bánt.
IV. Ambrose nagy szakértője volt a feleségekkel való bánásmódnak.
– Rabszolgahajcsár!
– Bah! – A király ökölbe szorította a térdén nyugtatott húsos kezét. – Csupán kíméletlen harcos, ez minden. Szerinted a wadak miket mondanak rólam, hmm? Személyesen felelek minden erőszaktevésért és lopásért, amit a seregeim elkövetnek Wadföldön vagy Isilondban? A háború az háború, és semmi köze a katona magánéletéhez annak, amit ott tesz. Azt se hidd el, amit a nyomorukról összezagyválnak az emberek! Meglehet, hogy a baelek egy rakás csupasz sziklával kezdték, de most már annyi pénzük van, hogy akár aranyba is vonhatnák az összest. Radgar Æleding zsebből meg tudná venni fél Chivialt.
– Az övé volt ez az undorító ötlet vagy Rolandé?
– Nem számít, kinek az ötlete volt. – A király kezdett türelmetlennek tűnni, amivel arra utalt, lányának ideje távoznia. – Az számít, hogy végre aláírtuk a békét tizenegy év véres háborúzás után. Ha ő cserébe egy makacs nőszemély kezét kéri tisztességes házastársként, hát ki vagy te, hogy azt mondd, folytatódjon a gyilkolászás és a rabszolgavadászat? Ennyire fontosnak hiszed magad, hmm?
Feltárult előtte a karókkal teli verem – a kazamata, ahonnan nincs menekvés.
– Neked mennyire fontos a becsületed, felség?
Ambrose úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének.
– Nem beszélhetsz így velem!
– De mostantól igen! Egy tisztességes apában lett volna annyi tartás, hogy maga közli a hírt a lányával. Talán még a szerződés feltételeit is elmondta volna, és a beleegyezésemet kéri. – Észrevette, hogy Törvényszegő tátott szájjal mered rá. Az inas, aki általában nem figyelt föl semmire.
– Boszorkány! Hálátlan nyomorult!
– Ez az, üvölts csak! Toporzékolj! Vetess az Erődbe! Aztán adj át láncra verve a baeleknek, és mondd meg annak a Szörnyeteg Radgarnak, hogy szabad akaratomból megyek hozzá.
Ambrose talpra kecmergett, hogy szúrós tekintetével lenézhessen lányára. Vészjóslóan halk hangon szólalt meg:
– Két választásod van, kisasszony. Vagy szabadon beleegyezel a házasságba, vagy felségárulási per vár rád. Rolandnak hónapokba telt tető alá hoznia az egyezményt, te pedig csak úgy félredobnád? Újabb ezreket kárhoztatsz halálra és szolgaságra? Újabb véres éveket hoznál a fejünkre?
– Miért nem kérdeztél meg? – suttogta Malinda.
A király szeme még kisebbre szűkült, ahogy végigmérte a hercegnőt, és azon tanakodott, nyert-e.
– Mit feleltél volna?
Nem volt választása.
– Persze hogy belementem volna. – Ahogy kimondta, minden haragja elpárolgott. Még gyűlölet sem maradt benne, csupán megvetés: bárcsak az apja közölte volna a hírt.
– Akkor minek bolygattalak volna föl túl korán? Az is lehet, hogy semmi nem lett volna belőle, mint az eddigiekből. – A király előrebotorkált, és két nagy, párnához hasonlatos karja közé szorította a lányt, hogy addig se kelljen ránéznie. – Tudom, mennyire ijesztő lehet ez most neked. Mindig megvolt benned őseink bátorsága. Most mutasd meg! Erre az alkalomra a thergiai nagykövet lesz a bael konzul. Neki kell jóváhagynia az esküvő körülményeit, de a szervezést meghagyom neked. A lordkincstárnok mindent megtesz majd, amit csak kérsz. Ne sajnáld a pénzt, csapj látványos mulatságot! Nekem a saját esküvőmmel kell foglalkoznom. Lássuk, melyikünk tud pompásabb ünnepséget rittyenteni, hmm?
Malinda a háborgó tenger túloldalán lesz, mire az eljövendő Dierda királyné megérkezik. Nem fogja látni az esküvőjüket.
Ambrose elengedte őt.
– Nos?
– Igen kegyes vagy, felség! Minden lány fényűző esküvőről álmodik.
Elképesztő, de az apja hitt neki. Ragyogva veregette meg a vállát, majd rászólt, hogy induljon, és kezdje el a készülődést.
* * *
Rendkívüli szóbeszéd kelt szárnyra az udvarban, ami szerint Malinda megütötte a lordkancellárt, és nyilvánosan ordibált az atyjával. A hercegnő nem fáradt a cáfolattal, amivel amúgy sem ért volna el semmit.
Kristály úrnő elhagyta magát. Könnyek közt könyörgött Malinda engedélyéért, hogy távozhasson az udvarból, amit a lány megadott neki, holott nem állt hatalmában. Ezek után minden udvarhölgye és társalkodónője is menni akart, nehogy véletlenül Baelmarkba száműzzék őket. Mindegyiküket elengedte, csak Dian, Arabel és néhány szolgáló maradt mellette. A lordkincstárnok kellő időben közzétette a távozók névsorát az Udvari Hírmondóban. A hercegnő ekkor jött rá, hogy hatalomra tett szert, mivel Ambrose-nak szüksége van rá. Levetette apja igáját, és még nem volt ott a férje.
Amikor a hivatalos eljegyzési ceremónián az egész diplomáciai testület előtt kellett kijelentenie, hogy férje személye kedvére való, és önként beleegyezik a házasságba, majdnem a torkán akadtak a szavak. Végül sikerült őket kimondania valahogy, s később szignózott is egy hasonlóan őszintétlen levelet, amit a Szörnyeteg Radgarnak küldtek el. Mikor megérkezett a férfi válasza, olvasatlanul elégette.
Ám várt még a lányra az esküvő eltervezése, ahol esély mutatkozott egy apró bosszúra.
* * *
Bár a királyi csillagász útmutatása alapján 368 tizenhárom holdas év volt, így is elkéstek. Ugyan a baelek olykor télen is hajóztak, rajtuk kívül azonban senki nem tett így, márpedig Dierda hercegnő is a tengeren át érkezik... Mindent összevetve egyértelmű lett, hogy egyszerűen nincs elég idő két menyegző megszervezésére. A király persze duzzogott, de végül beleegyezett, hogy tavaszra halasszák mindkét esküvőt.
Malindát nem sok nagykövet érdekelte, ám a thergiai Nikolai Reinken mijnheer kivételt jelentett. Ezüst hajú férfi volt ragyogó kék szempárral – olyan, akár egy nagyapa. Ő adott neki elsőként eljegyzési ajándékot, egy pár arany fülbevalót – esküdözött, hogy tengeribetegség elleni bűbájjal vértezték föl őket. Ami ennél is fontosabb, hogy melegen két keze közé fogta a lány kézfejét, és vaskos akcentussal fűszerezett cselszövő hangján azt mondta neki:
– Többször is találkoztam jövendőbeli férjével!
– Járt már Baelmarkban? – Malinda meglepődött. Kevesen tértek vissza Baelmarkból.
– Dehogy, dehogy! Ám úgy hallom, nagyon szép ország. Radgar király gyakran látogat Thergiába. Persze inkognitóban. Ám nagy baráttya Johan királynak! Elbűvölő férfi. Roppant udvarias.
A lány elméje visszariadt az elbűvölő kalóz, az udvarias rabszolgavadász gondolatától. Eltöprengett, hogy vajon Reinken mijnheer volt-e az apja „biztos forrása”.
Őexellenciája kezet csókolt neki, majd elengedte.
– Ő maga persze nem fog Chivialba jönni az esküvőre. A királyok nem így szoktak házasodni.
– Jobb is így, a végén még nekem kellene összeraknom a férjem darabjait a nászéjszaka előtt.
Őexellenciája udvariasan nevetett.
– Az biztos, hogy Radgar nem a legnépszerűbb vőlegény, akit választhatott, úrnőm. Chivial nem kedveli őt, igaz?
Ahogy a menyasszonya sem.
* * *
Tízhold egy csípős reggelén Reinken nagykövet számos írnok társaságában Szürkevégbe látogatott, hogy elkezdjék megtárgyalni az esküvői terveket. Lord Whitney, a kincstárnok is ott volt: aszott, örökké ideges öregember. Ő is hozott magával pár tollnokot. Malinda csak a Pengéit vitte, mert hitt benne, hogy a kard hatalmasabb a pennánál, mindegy, mit mondanak egyesek.
Lord Whitney üdvözölte az ideiglenes bael konzult. Tíz tollhegy merült tintába s kezdett el sercegni a papíron. Reinken míjnheer válaszolt. Még több sercegés. Egy idő után komolyra fordult a beszélgetés.
– Radgar király kifejezetten kérte – jelentette ki Reinken –, hogy őfensége ne próbáljon bael nyelftudásra szert tenni az esküvő előtt. Úgy féli, a bael bűbájok a legalkalmasabbak erre a célra.
– És különben is anyanyelve a chiviali? – kérdezte Malinda. A lordkincstárnok összerándult, a nagykövet pedig tapintatosan elmosolyodott.
A királyok általában meghatalmazottakon keresztül házasodtak. A pótvőlegény ezután elkísérte a menyasszonyt férje országába egy újabb ceremóniára és a szükséges egyebek érdekében.
– Aggodalomra oka nincs! – biztatta őexellenciája. – Radgar küld majd egy bárkát vagy egy karavellát. Nem fogja kitenni magát az óceánon faló átkelésnek egy nyitott hajón!
– Sárkányhajót akarok – közölte határozottan Malinda. Úgy érezte, ez családi hagyomány.
Az öregember megrázta a fejét.
– Nem, nem, úrnőm! A hosszúhajókon nincsenek kabinok! Ki lesz téve az időjárás fiszontagságainak. Napokig csak szél és vízpermet! Viharok!
– Sárkányhajót akarok, pajzsokkal, vörös vitorlával, rémisztő orrdísszel, meg mindennel! Azt akarom, hogy igazi kalózok evezzenek. Legalább valamire emlékezni fognak a vendégek.
– Nos, falóban!
A lordkincstárnok reszketett.
– Feljegyzés – diktálta. – Lovaskatonákat készenlétbe helyezni.
A hercegnő megnyerte az első vitás pontot. Nekifogott a másodiknak. Fenébe a hagyománnyal: nem Szürkevégben fog házasodni. Grandon utcáin lázongani fog a tömeg Apja Chivial történetének legrövidebb ülésezését követően kénytelen volt elnapolni az országgyűlést, mert a képviselők fölháborodva fogadták a hírt, hogy az örökösödési sorban második személy egy bael kalózhoz megy feleségül. Nem, az esküvőre Vizesparton kerítenek sort, ami pár mérfölddel lejjebb van folyás iránt, és kényelmesebb egy hosszúhajónak. Könnyedén söpörte félre Lord Whitney tiltakozását. Elvégre a király szabad kezet adott a lányának, nemde?
Vizespart elfogadtatásával minden szükséges ponton nyert. A többi később is ráér, mikor az apja kisebb eséllyel jön rá időben arra, mire készül, ahhoz, hogy időben megállítsa. Bár Malinda még nem tudott róla, máris szélesre tárta az ajtót a katasztrófa előtt.