34

 

Magához szólította a hollót, az oroszlánt, és a mező összes egerét.

ELBERTHA LEGENDÁJA

A szoba kicsi volt, zord, és Malinda parancsának megfelelően egyetlen asztal és szék alkotta a bútorzatot. Gondos kezek egész éjjel életben tartották a tüzet, hogy az ősi kövek átmelegedjenek. A szék már-már trónnak tűnt: tölgyből faragott hivalkodó darab volt, fölötte az uralkodói baldachinnal – remélte, hogy nem lesz erre szükség a tekintélye emeléséhez. Apjához hasonlóan állva szerette intézni ügyeit. Azon a reggelen már jobb ruhája volt: királynői öltözék, melyet Dian szerzett csodával határos módon. A lány úgy döntött, marad az aranyabroncsnál és a kibontott hajnál – így úgy nézett ki, mint ádáz, rettegett ükanyja, Charis királyné.

A tűzhöz kényelmesen közel helyezkedett el, háta mögül a keskeny ablakon át sütött be a fény. Morcosan Sir Fitzroyra, a két jelen lévő Penge egyikére meredt. A férfi úgy állt a fal mellett, mintha ráfestették volna.

– Bevett eljárás, úrnőm – jelentette ki makacsul.

Apja semmit nem tett Pengék nélkül, még fürödni sem fürdött. Malinda hamar leszögezte, hogy nem tűr el ilyen szintű felügyeletet, ám erősen gyanította, hogy most nem járna sikerrel, ha ki akarná hajítani Fitzroyt. Meg kellett szoknia, hogy életében mindenhol ott lesznek a Pengék. Fitzroy legalább a Testőrség mostani tagjaiból a legidősebbek közé tartozott, több mint harmincéves vénember volt. Nem fog fecsegni, ha a királynő bolondot csinál magából aznap.

A másik Tél volt, akit Fursa nevezett ki Malinda titkárának – bölcs döntésnek bizonyult, mert a Testőrség legtöbb tagja rühellte volna a feladatot. Télnek remek emlékezőtehetsége volt, általában még papírt sem hordott magánál, csak rágnivaló ujjakat.

– Nos, Sir Tél? Ki akar elém járulni? Rád bízom, hogy valamiféle sorrendet állíts fel közöttük!

Tél elvette a kezét a szájától.

– Akkor először Sir Piers, felség. További hét, korábbi királyi tanácstag és tizenegy nemes, mind hűséget akarnak esküdni. Kéri a nevüket?

– Leírva, ha lehet.

– Igenis, úrnőm. Valdor főkapitány jött a lázongásokról jelenteni, csakhogy nincsenek. – Épp csak annyi szünetet tartott, hogy gyorsan megrághassa jobb hüvelykujját. – Souris marsall hozott egy listát azokról a Granville-helyőrségekről, melyeket megadásra kellene felszólítani. Két főhivatalnok is van itt a kincstárból teljesen kétségbeesve, mert nincs pénzük a számlák kifizetésére. Grandon főpolgármestere és a városatyák hűséget akarnak esküdni. Sas címerkirály néhai fivére temetésével kapcsolatban...

– Először Pierst fogadom, aztán a heroldot. Küldess Sir Kígyóért! A főpolgármestert sem várathatom túl sokáig. De leginkább a tisztelendő anyával akarok beszélni. Gondolom Szürkevégben van.

– Nem tudom... azt hiszem, itt maradt éjszakára, úrnőm. Utánanézek... – Tél meghajolt, és távozott, hogy beküldje Pierst.

Malinda előre kitalálta, milyen hírt hoz Piers, és a tekintete már azelőtt megerősítette a lányt, hogy a Penge kinyitotta volna a száját. Nagy fájdalommal értesíti őfelségét, hogy Lord Roland váratlanul elhunyt az éjjel. A királynő hátat fordított, és úgy tett, mintha kinézne az ablakon, csakhogy a kis üvegtáblák elhomályosították a kilátást. A hirtelen rátörő könnyektől se látott tisztábban.

– Felteszem, ugyanaz a betegség vitte el, mint amelyik tavaly Kromman titkárt. – Vajon megint sorsot húztak? A Fekete Kamara valószínűleg ki tudná fürkészni, melyikük tette, de egy ilyen vizsgálat elrendelésével az egész Testőrséget maga ellen fordítaná. Megtörtént, és dühöngéssel nem lehet meg nem történtté tenni. – A felesége?

– Múlt éjjel hazautazott a gyermekeihez, úrnőm.

Kate is kegyelmet kért neki, de ez Durendal ötlete lehetett. Tudnia kellett, hogy a Pengék teljesíteni fogják a kívánságát. De a királynő nem hagyta jóvá! Ám nem is tiltotta meg. A bosszút tiltotta meg, nem a kegyelmet. Akkor sem engedelmeskedtek volna neki, ha megkéri őket. Ez a Testőrség belső ügye volt. Így hát múlt éjjel a Roland család elköszönt egymástól, és Kate útra kelt...

Malinda megfordult. Meg kellett erőltetnie magát, hogy nyugodt maradjon a hangja.

– Úgy vélem, neked kellene megvinni a hírt az özvegynek Sir Piers. Te felelsz ezért az erődért, és a királyi vendéglátásért, melyben vendégeit részesíti.

A férfi megrezzent az oldalszúrástól.

– Ahogy őfelsége parancsolja.

– Nem ismerem Kate anyagi körülményeit, de mondd meg neki, hogy ő és a gyermekei semmiben nem szenvednek majd hiányt! Most pedig figyelj rám! Azonnal elmész Dominikhez, és közlöd vele, terjessze el az egész Rendben, hogy többé semmi ilyesmit nem fogok eltűrni... semmi ilyesmit, semmilyen körülmények közötti Azonnal össze kell hívnom az országgyűlést, és foggal-körömmel harcolnom kell majd, nehogy rögtön feloszlassák a Rendeteket. Az egész ügy reménytelen lesz, ha ennek a bűntettnek híre megy. A Pengéknek végleg végük lesz! Most pedig tűnj innen! – Hirtelen kiáltását hallva Piers máris a kilincs után kapott. Malinda még Fitzroyra is megpróbálta rámeredni, de a Penge elméletileg nem volt ott, nem hallott, nem látott, és jelen esetben azt sem engedélyezte magának, hogy észrevegye a lány pillantását.

* * *

 

Következőnek Sas címerkirály jött, hogy Amby temetéséről beszéljenek. Malinda elfogadta, hogy az előkészületek legalább két napot vesznek majd igénybe.

– Tegyen hozzá, amit csak gondol! Hozasson el minden zenekart, amit ismer! Imádta a zenekarokat.

A herold bólintott, de akkorát, hogy az kisebb meghajlásnak is elment.

– És a gyászbeszéd, felség?

– Beszélek majd egy keveset. Nagyon keveset. Bármi több képmutatás lenne. Senki más nem ismerte igazán. Lakoma nem lesz.

– Hozzátehetek némi tűzijátékot? Kedvelte a tűzijátékot?

Malindának tetszett a herold lényegre törő stílusa. Könyvmolynak tűnő, harminc körüli férfi volt. Furcsa köntöse miatt látszott fiatalnak, mert a királynőbe már beleivódott a gondolat, hogy a heroldok mindig öregek.

– A tűzijátéktól félt. De kérem, szervezze csak meg! A nép szereti.

Újabb bólintás.

– Köszönöm, úrnőm. Hoztam önnek pecsétvázlatokat is. Ez meglehetősen sürgős, mivel minden hivatalos ügyet... – Már beszéd közben rajzokat terített ki az asztalon. Malinda kurta pillantást vetett a tervekre. Meglehetősen hasonlítottak apja pecsétjére, azzal a különbséggel, hogy hozzátettek egy jelképes rózsát, anyja családjának szimbólumát. – Az jó lesz.

A herold összeszedte a papírokat.

– Sok más ügy van még, felség, de nincs egy olyan sem, ami ne várhatna néhány napot.

Malinda elmosolyodott.

– Egyvalami van. Talán tud segíteni. Szükségem van egy személyi titkárra, valakire, aki szorgalmas, hatékony, és körültekintő. Egy Pengében nem tudnék egészen megbízni – ezt Fitzroy kedvéért mondta –, de egy Kromman úrhoz hasonló inkvizítorban sem. Vajon... tud esetleg olyan ígéretes írnokról a Főiskolán, aki legalább néhány hónapra hajlandó lenne rengeteg munkát a nyakába venni?

Sas Címerkirály muskátlipiros lett, szépen kihúzta magát díszes köntösében, és kettőt nyelt.

– Ha őfelsége esetleg fontolóra venne engem...

Malinda azt hitte, az ország egyik vezető heroldja rangban messze egy egyszerű titkár fölött áll, ám néhány kérdés fényt derített tévedésére. Ez a pozíció több pénzzel, több megbecsüléssel, és sokkalta érdekesebb munkával járt. Kenőpénz elfogadására is számos lehetőség adódhat, de ezt nem említette. A neve tiszteletreméltó Robert Kinwinkle volt, egy olyan báró tizenegyedik gyermeke, aki sokkal híresebb volt testi erejéről, mint anyagi megfontoltságáról. Heroldként már éppen hogy, de a dzsentrihez tartozott, ám még a közelmúltban történt címerkirályi kinevezése után is csak annyi bevételhez jutott, hogy szűkösen ugyan, de megéljen. Elhízni vagy családot alapítani nem maradt pénze. Azt állította, töviről-hegyire ismeri a kormányzat működését. Halálra dolgozná magát, ha őt érné a megtiszteltetés, hogy őfelsége titkára lehet.

– Ezennel kinevezlek, Kinwinkle úr! Nem kérem majd túl sokszor, hogy dolgozd magad halálra. Tudsz azonnal kezdeni?

A férfi letérdelt, és megcsókolta a kezét.

– Ebben a pillanatban, felség. – Azzal egyetlen tétova szó nélkül elismételte a teljes hűségesküt.

Malinda remélte, hogy szerencsésen választott.

– Kérlek, értesítsd Sir Télt, hogy amint tájékoztatott mindenről, felváltod őt! Dönts magad a fontossági sorrendről, de a tisztelendő anyával azonnal találkozni akarok, amint ideér.

Ahogy Kinwinkle távozott, Malinda elcsípte Fitzroy tekintetét, melybe a Penge ezúttal engedett némi derűt költözni. A lány megismételte korábbi pillantását, mire a férfi szeme újra kifejezéstelenné vált.

* * *

 

A következő látogató Sir Kígyó volt, aki előző este is tiszteletét tette a hűséget esküdő korábbi tisztviselők között. Lendületesen és stílusosan hajolt meg. Malindának a kora hajnali órákban eszébe jutott, mint kancellár, de nem volt egy Roland. Túlságosan kapkodó, vakmerő és cinikus volt – ellenségeket szerezne neki. Különben is, más célra is felhasználhatta.

– Úgy látom, nem híztál meg a börtönben, Sir Kígyó.

– Nem, felség. Még egy hónap, és átfértem volna a rácsok közt.

Nem mutatta jelét megpróbáltatásainak, holott csupán kérkedő bajuszának egyetlen szálán múlhatott, hogy nem jutott ugyanarra a sorsra, mint Durendal. Beszélgettek egy kicsit, és nem említették a néhai Lord Rolandot. Malinda eltöprengett, vajon a lovagokat is meghívták-e a Testőrség gyilkos lutrijára, és hogy vajon Kígyó képes lett-e volna véget vetni régi mentora szörnyű szenvedésének. Arcán szokásos kevély mosolya játszott, s nem árulkodott semmiről. Malinda rátért a lényegre.

– Először is szeretném megköszönni az Alattomként nyújtott segítségedet. A szolgálataidat uralkodásom első kitüntetési listáján is elismerem majd.

– Kardom mindig őfelsége szolgálatában áll. – Újfent meghajolt.

– Remélem is, mert a kincstár üres. Eltart majd egy darabig, mire sikerül összehívni egy új országgyűlést, és meggyőzni, hogy szavazza meg az adót. Azt akarom, hogy folytatódjék a Szörnyháború.

Kígyó szeme fölcsillant.

– Az Öreg Pengék készen állnak!

– Eleget láttam ebből a gonoszságból ahhoz – válaszolta Malinda –, hogy akkor is el akarjam taposni őket, ha nincs szükségem pénzre. Milyen hamar tudtok megindulni?

– Mindenképp össze kell gyűjtenem a fiúkat. A legtöbben lent vannak a Vascsarnokban.

– Igen, Sir Dominik elmondta. Lenyűgöz és meghat az, ahogyan a Rend továbbra is a korona érdekéért munkálkodik, Sir Kígyó. – Amikor Granville feloszlatta a Bűbájnoki Törvényszéket, Durendal és Kígyó titokban a Vascsarnokba küldték a lovagokat, hogy segítsenek a kardforgatók kiképzésében. Azt Malinda nem kérdezte, miből pénzelték az iskolát a protektorátus alatt.

– Örömmel szolgálunk, felség. Három-négy nap alatt vissza tudom hozni őket ide. Még itt, Grandonban is vannak kifüstölni való fészkek. Kölcsönvehetek pár katonát a Nagyrétről?

Ezután még tárgyalniuk kellett a fizetségről és a jogosítványokról, de nem tartott sokáig, hogy Kígyó vigyorogva távozzon kidolgozni a részletes tervet. Ezúttal Malinda jóízűen mosolygott Fitzroyra, aki úgy tűnt, meglehetősen rosszul van. A királynő újrakezdi a Szörnyháborút, miközben a Testőrségben kevesebb mint negyvenen maradtak?

* * *

 

Kinwinkle úr hozott egy tekercset, rajta ötven ember nevével, akik már izgatottan várták, hogy találkozhassanak őfelségével. Emellett bejelentette a tisztelendő anyát.

Az idős nő, aki hosszúkás kalapját a szemöldökfa alatt lehajolva belépett a szobába, nemzeti emlékműnek számított. Magas volt, szikár, fehérbe öltözött. Már Malinda gyermekkorában az udvarban tartózkodott, és akkor sem tűnt kevésbé öregnek, mint most. A szeme szúrt, akár a cipészár, orrával pedig akár csónakbelsőket is faraghattak volna. Az arcát keretező fátyol elrejtette az esztendők által megviselt nyakát, ám a háta olyan egyenes volt, akár a dárdanyél. Igaz, hogy Malindát tévelygő kilencévesként kezelte, de ő mindenkit tévelygő kilencévesként kezelt. Mereven pukedlizett. Várt, hogy meghallgassa uralkodója kérését, és valahogy már előre rosszallás sugárzott belőle.

– Hallottad a tragikus hírt Lord Rolandról?

A tisztelendő anya szája még keskenyebbre húzódott.

– Szörnyen visszataszító! – Nem árulta el, hogy ezzel Birkabőr Kikérdezésére, vagy a Pengék válaszára céloz.

– Valóban. Sokszor hallottam apámtól, hogy Lord Roland volt a legjobb kancellárja, én pedig újra rá akartam ruházni a hivatalt. Most viszont késlekedés nélkül új embert kell találnom. Eszembe jutott, hogy hosszú éveken át voltál a Tanács tagja, anya.

Ráncok mélyültek rosszalló fintorrá.

– Igaz, úrnőm, ám csak ritkán jártam el a tanácskozásokra egész addig, míg az ön atyja bele nem kezdett abba, amit most Szörnyháborúként ismerünk.

– De láttál férfiakat jönni, és...

A fintor elégedett mosollyá alakult.

– És szeretné, ha lehetséges kancellárokat ajánlanék? Nos, talán Dechaise báró szolgál a legrégebb óta... megbízható és becsületes, de gyanítom, már nagyon szeretne nyugdíjba vonulni. Lord Granville megbízottjai közül is jól teljesítettek néhányan, ám hogy őfelsége kész-e megbízni...

Malinda a fejét ingatta.

– Nem ezért hívattalak, anya.

– Ó! – Az idős hölgy nem szeretett tévedni. – Akkor hogyan szolgálhatom őfelségét?

– Kancellárként.

Nagyon rég lehetett, hogy a tisztelendő anya álla így leesett volna.

– A Tanácsban is szereztél tapasztalatot – mondta Malinda. – És... hány éve is vezeted a Fehér Nővéreket?

– Tizenegy.

– Kétségtelenül a leghatékonyabban irányított szervezet egész Chivialban. Úgy hallottam, nincsenek politikai ellenfeleid, ami fontos. És – tette hozzá huncutul – nem félsz sem férfitól, sem szörnytől.

– Hát, azt nem tudom... – Úgy nézett ki, mint aki mindjárt megcsípi magát. – Felség, teljesen váratlan és igen ijesztő megtiszteltetés... túl sok... idő kell, hogy... Ugye tisztában van vele, hogy alattvalóinak szőrösebbik felének már egy női uralkodó elfogadása sem fog könnyen menni? És ezzel egyszerre egy női első minisztert ajánlani nekik... Bölcs ez, felség?

Talán nem. Malinda elhatározta, hogy nem néz oda, de egészen biztos volt benne, hogy Sir Fitzroy falfehérre sápadt a döbbenettől.

– Nem ajánlok senkinek semmit. Kinevezlek. Ha szeretnéd ideiglenesnek tekinteni a pozíciódat, néhány hónap múlva felülbírálhatjuk a döntésünket. Addig is azonban te vagy Chivial kancellárja. – Kinyújtotta a kezét, hogy a tisztelendő anya megcsókolhassa. – Hívhatod magad lordkancellárnak vagy kancellárúrnőnek, amelyik csak tetszik. Természetesen mindig legalább grófi cím jár a hivatallal. Tehát...

– Malinda nevetett. – Nem is tudom a neved, grófnő!

– Ma már nem sokan emlékeznek rá. – Az idős nő szemében megjelenő csillogás alapján ő is kezdte értékelni a helyzet humorát. – Lángcsillag, felség. – Bármilyen furcsa is volt gyakran a Fehér Nővérek neve, mindig tökéletesen illett tulajdonosukra.

– Kitűnő! – felelte Malinda. – Add kölcsön a kardod, Sir Fitzroy! Kérlek, térdelj le, anya! Állj föl, Tölgytolli Lángcsillag grófnő. Köszönöm, Sir Fitzroy. Most pedig, kancellár: a kormány nincstelen, pár aktatologató a kincstárból meg itt vár kint, hogy ezt közöljék velem. Kinwinkle úr majd megmutatja őket neked. Tudd meg tőlük, mire van szükségük jövő hétig! Utána öleld át kedvesen a főpolgármestert, és közöld vele, hogy néhány napon belül meghívjuk egy fogadásra, ahol majd leróhatja tiszteletét... addig is küldd el, hogy szerezzen akkora kölcsönt, amekkora a kincstárnak kell!

– Egy hét? – hitetlenkedett az új kancellár.

– Elég kell legyen. Te, én és Sir Kígyó újrakezdjük a Szörnyháborút. Remélem, elkobozhatok majd valami értékes ingatlant, amit el lehet adni vagy biztosítéknak használni. És talán lesz ott egy-két törvénytelenül szerzett aranyrúd is.

Lángcsillag a fejét rázta.

– Komolyan nem hiszem, hogy alkalmas vagyok erre, felség.

Malinda finoman az ajtó felé terelgette.

– Nálam egész biztosan alkalmasabb vagy, úrnőm, és eddig én is egész jól boldogulok. Ha egy férfi is meg tudja csinálni, nem lehet túl nehéz, igaz? Miután kidobtad a főpolgármestert és a városatyákat, kérlek, írj össze egy listát a lehetséges tanácsnokokról! Róluk ebéd közben beszélhetünk. Szeretnék működőképes kormányzatot látni napnyugtára.

– Tudja, ebbe bele is halhatok! – harsant föl a friss kancellár.

– Akkor állami temetést kapsz – ígérte a királynő.

* * *

 

Néhány ügyet most Lángcsillagra kellett hagynia, nehogy összegubancolódjanak kettejük között a dolgok. Más ügyek kizárólag az uralkodóra tartoztak, és ezek közül az egyik Courtney kuzin volt, a királyi herceg, Galagonyafertály hercege, Leandre báró, részeges kujon, nemkívánatos uraság.

Mikor bekísérték, Malinda a trónon ült. Courtney jobb ruhákat viselt, mint előző nap, ám még mindig körbelengte a börtön halvány bűze. Előrelépett, meghajolt, és szégyenlősen elmosolyodott.

– Gratulálok, drága felség. Klasszikus ellenpuccs, úgy értesültem. A történészek imádni fogják. Soha nem kételkedtem benned igazán, bár bevallom, kezdtem egy icipicit aggódni.

Malinda nem engedett a legerősebb Ranulf-ház tekintetből. Courtney térdelni fog, akkor is, ha a királynőnek hívnia kell az udvari lovaskatonákat, hogy levágják a lábszárát.

A férfi elővette értetlenkedő fintorát, és a Pengét kezdte tanulmányozni.

– Szükségünk van Fitzre, kedves? Elvégre ez csak egy kis családi csevej, nemde?

– Nem. Nem az. Ha apámmal tetted volna azt, mint velem múlt éjjel, visszahajított volna a börtönbe, és otthagy három évre. Valószínűleg meg is korbácsoltatott volna. Még mindig megtehetem.

Courtney kihúzta magát, így elérte teljes, vállig érő magasságát.

– Komolyan hiányzik belőled az együttérzés, drágám! Tudod te, mennyi héten át sínylődtem abban a csatornában! Egész életemben egyedül a legjobb minőségű selymen aludtam, és ott lent még a szalma is nyirkos és elfogadhatatlan volt. Az étel... ó, a szellemekre!... az étel... Elképzelni se tudod! Nap nap után, éj éj után rettegni a kínzástól! Hallani a meg-kínzottak sikolyait! A patkányok! A folytonos remény, hogy elbukott a zsarnok, hogy diadalmaskodott az én drága Malinda kuzinom. Hát persze hogy ideges lettem! Már azzal is szükségtelenül kegyetlen vagy, hogy szóba hozod.

– Egész pontosan hány embert kínoztak meg a füled hallatára?

– Többet is... nem számoltam pontosan. Ám biztosíthatlak, egyikük sem szenvedett jobban, mint ma reggel én. A fejem...

– Ugyan! – dörrent rá Malinda, majd megacélozta magát. – Azzal, ahogy múlt éjjel viselkedtél, még egy dagonyázó disznópásztort is megszégyenítettél volna, nem hogy egy...

– Óvatosan! – Courtney fölemelte a kezét. – Ne mondj semmit, amit megbánhatsz, kedves! Gondolj a jövőnkre!

– A jövőnkre? Azt mondtad, a mi jövőnkre?

– Mi mást mondtam volna? Tudod, hogy érez Chivial a trónra kerülő királynőkkel kapcsolatban, egyetlenem. Meghagyom, te vagy a törvényes örökös, a vér szerinti hercegnő, első a sorban, csakhogy Estrith és Adela ott feszül a nyakad körül. Nagyon különös sugdolózás kapott szárnyra körülötted Pengékről, orgiákról meg hasonlókról. Meggyilkoltál egy nemzeti hőst, és még mindig ott bujkálnak a kérdések, hogy milyen szereped is volt Ambrose halálában, mit mondtál Radgar királynak, és mit mondott ő neked... – Önelégülten vigyorgott, kivillantva rossz fogait. – Most pedig, kedves, én vagyok az első számú örökösöd. A törvény szerint is. Apád végrendelete szerint is. Elismerem, tíz-tizenkét évvel idősebb vagyok nálad, de...

– Majdnem huszonnégy évvel vagy idősebb.

– A szellemekre! Olyan rég volt? Mintha tegnap lett volna. Attól azonban még tény marad, kuzin, hogy az ország nem szíveli a gondolatot, hogy egy kamasz, női kényúr vezesse. De ha hozzám jössz, és együtt fogunk uralkodni, a közrendűek örömködnek majd, a főnemesek meglágyulnak, a...

– Elég! – bömbölte Malinda, mire a férfi összerezzent. – Akkor se házasodnék össze veled, ha a másik lehetőség az lenne, hogy máglyán égetnek el. Nekem aztán semmiféle silány bájitalt nem fogsz beadni, Courtney.

– Őfelsége rébuszokban beszél.

– Szerelmi bájitalt. Tudom, hogyan csaltál régebben szívügyekben. A Fehér Nővérek mindig is tudták. Apa is tudta, de el akarta kerülni a bevádolásoddal járó botrányt. Nos, nekem nincsenek ilyen félelmeim. Takarodj vissza a galagonyafertályi barlangodba, te züllött szörnyszülött! És maradj is ott, míg vastagon be nem borít a moha, különben letartóztatlak többszörös erőszaktevés vádjával.

Courtney felfújta magát, mintha vitára készülne, azonban Sir Fitzroy keze megragadta a gallérját, és megpördítette. Durván kilökték az ajtón, majd becsapták mögötte.

– Köszönöm! – szólalt meg levegőért kapkodva Malinda, majd hátradőlt a trónon, míg szíve abba nem hagyta a zakatolást. Hozzámenni Courtney-hoz? Nevetséges!

Csak később, a Lángcsillag kancellárral elköltött ebédje alatt jutott eszébe, hogy Courtney kuzin csak nem térdelt le előtte.

* * *

 

Így hát folytatódott a nap.

Már halványult a délutáni fény, mikor Malinda Neville Fitzambrose-ért, az Áruló fiáért küldetett. Az unokaöccse volt, egyidős lehetett vele, és soha nem találkoztak.

Bár alig egy napja vetették tömlöcbe, ruháiból máris csak bűzlő rongyok maradtak, és olyan börtönszagot hozott magával, hogy az egész szobában érezni lehetett. Láncra verve hozták, csörögve, botladozva érkezett, mégis hat Penge kísérte, akiket maga Sir Dominik vezetett. Térdre lökték a foglyot a trón előtt. Mivel a kezét bilincsek fogták hátra, tehetetlenül az arcára zuhant. Vas nyakpántjánál fogva rángatták talpra.

– Elég lesz! – szólt rájuk dühösen Malinda. – Uralkodjatok magatokon! – Természetesen minden fogollyal így bántak: aki ilyen helyzetben találta magát, biztosan tett valamit, amivel kiérdemelte, de a királynő gyűlölte látni a Pengék kéjes kegyetlenkedését.

Neville arca mocskos volt, borotválatlan, és friss zúzódások borították. Sötét, erős szálú haja állandóan a szemébe hullott, és mikor megpróbálta kirázni, rendre hozzádörzsölte a nyakát a rozsdás pánthoz. Mivel a padlón feküdt, nem nagyon lehetett megállapítani a magasságát, de megtermett volt, az biztos. Rendes körülmények között valószínűleg még elég jóképűnek is tűnt volna. Kihívóan meredt Malindára.

– Mennyit mondtak neked? – kérdezte a nő.

– A taknyos halott, te pedig megölted az apámat. Kurva!

– Nem! – kiáltotta Malinda épp időben, hogy megmentse őt a veséjébe vágódó csizmától. Ha Neville rá is jött, mitől menekült meg, nem adta jelét.

– Elmondom neked a tényeket. Ha szeretnéd, inkvizítort hívatok, aki tanúskodhat, hogy az igazat mondom. Szeretnéd?

A férfi vicsorgott.

– Minek töröd magad? Gondolod, hogy jobban hinnék az egyik inkvizítorodnak, mint neked?

– Jól tennéd – felelte. – De akkor jöjjön az igazság! Az öcsém tegnap reggel meghalt. Törvény és jog szerint királynő lettem. Apád megtagadta a hűségesküt, ellenállt a letartóztatásnak, és elesett a kirobbanó harcban. Ahogy több más ártatlan ember is.

Neville mogorva arckifejezése nem változott.

– Melyik ember ártatlan? – Egy Penge ökle csapódott a fülének, amitől majdnem felborult.

– Elég legyen! – ordította Malinda. – Dominik, ha még egyszer bántod ezt a foglyot, kirúglak a Testőrségből, és kizáratlak a Rendből. És ez mindenkire vonatkozik. Hozzatok neki széket meg egy pohár bort, és oldozzátok el a kezét. Most!

Dühös csöndben ült, míg unokaöccsét leültették vele szemben a székre. Két kézzel elvette a felé nyújtott poharat, és mohón ivott. Ezután olyan haragosan nézett Malindára, mint aki szégyelli, hogy gyengeséget mutatott. Ám a tekintete semmi volt a mögötte álló Pengék arcára kiülő megvetéshez képest.

– Az apád nem volt ártatlan – mondta Malinda. – Szándékosan kelt föl a törvény ellen.

– Ő volt a legidősebb fiú! Neki kellett volna királynak lennie!

– Akkor mégis miért ismerte el Ambyt?

A fogolynak ez az érv valószínűleg nem jutott eszébe.

– Méltó volt királynak – válaszolta barátságtalanul a férfi. – Remek király lett volna belőle!

– Valóban? – Malinda igyekezett megértően, nem pedig kárörvendően kérdezni ezt. – Biztosan ezt mondta neked, és érthető is a hűséged, de nézz szembe a tényekkel! Volt serege, kincstára, és fél éven át akadálytalanul irányíthatta a kormányzatot. Az én oldalamon csak a jog volt és néhány férfi, akik hajlandóak meghalni értem. A vetélkedésünk tíz percig tartott. Ez alapján Granville Fitzambrose még mindig méltó királynak tűnik neked? Ám egészen addig jól szolgálta az országot, és őszinte részvétem. Most viszont el kell döntenem, mi legyen veled.

– Gyerünk, vágd csak le a fejem! – A tombolás igen éretlennek tüntette fel Neville-t, ám valószínűleg kibírhatatlanul rettegett, és kétségbeesetten kapaszkodott az önúralmábá.

– Inkább nem. Nem neheztelek rád. Az apád megtett az Erőd kormányzójának.

– Jogában állt!

A királynő elmosolyodott.

– Igen, mert ő volt a lordprotektor. Törvényes kinevezés volt, bár lehet, hogy nem túl bölcs. Könnyedén túljártak az eszeden, és legyűrtek. De nem tettél semmit, ami az én szememben árulásnak minősülne.

Neville próbálta tartani a mogorvaságot, de a reménytől tágra nyílt a szeme. Barna szeme volt, nem borostyán.

Meglehetősen vonzó szeme. A férfi a mostoha unokaöccse volt. A vérrokonság törvényei alapján túl közel álltak, hogy összeházasodhassanak, ám az uralkodók megítélhettek maguknak kivételeket. Ha elkerülhetetlen volt valamiféle dinasztikus házasság, Neville még mindig sokkal kevésbé lenne visszataszító választás, mint Courtney. Jobb, ha nem marad itt a környéken, nehogy az országgyűlés kísértésbe essen.

– Ha jól értem a helyzeted – fogott bele Malinda –, nem maradt más családtagod. Az apád elveszítette földjeit és címeit. A katonáskodáson kívül nem ismersz más mesterséget. Valdor főkapitány azt mesélte rólad, jól bánsz az alabárddal. Hajlandó fölvenni téged fegyveresnek az udvari lovaskatonák soraiba.

A fogoly az ajkához emelte a poharat. A torkán nem látszott, hogy nyelne, úgyhogy csak az arcát rejtegette, míg gondolkodott. Tényleg azt várta, hogy Malinda levágatja a fejét?

– Szavamra, igazán szomjas lehetsz – mondta a királynő. Neville leengedte a poharat, mire Malinda ismét elmosolyodott. – Ez tisztességes ajánlat. Hűséget esküszöl, a főkapitány fölvesz téged, így lesz miből enned. Én pedig megígérem, ha jól viselkedsz, három év múlva... vagy akár előbb is... méltóbb címet kapsz, olyasmit, ami illőbb a véredhez és a nevedhez.

A férfi még duzzogott egy kicsit – viaskodott benne a szégyen és a félelem.

– Ennyi az egész? Hűségeskü?

– Ez elég komoly dolog. Olvasd föl neki az esküt, parancsnok!

– Felség! Ez az em...

– Csöndet! – kiáltott rá. – Az apám parancsait is megkérdőjelezted? Egy szót se többet! Nálad van egy példány az esküből?

Dominiknél valóban ott volt az eskü egyik példánya az erszényében, mivel mostanság nagy szükség mutatkozott rá. Fenyegető tekintettel olvasta föl.

Neville vállat vont.

– Esküszöm.

Malinda egy sóhaj kíséretében kiengedett.

– Nem jó, mert el kell ismételned a szavakat. De örülök, öcsém. Egy nap majd talán megismerhetjük egymást, és barátok lehetünk. Ez nem a családunk erőssége. Folytasd, parancsnok! Mondasd el az esküt, mosdassátok meg Neville-t, öltöztessétek föl, és engedjétek el! Nem bánthatjátok! – Fölállt. – És nincs ellenkezés!

– Úgy érti, vigyük a főkapitányhoz, felség?

Malinda megtorpant az ajtóban.

– Nem. Nagyfiú már, és megbízunk benne. Hadd menjen ő maga.

– Úgy számolt, hogy többet nem látja Neville-t.

* * *

 

Családi vacsorapartival zárta a napot – Brinton hercegét és hercegnéjét látta vendégül, illetve három válogatott Gyertyalápot. Courtney-t nem. Unalmas esemény volt, amin az Erődben készült pocsék étel sem segített, ami kihűlve érkezett valami elképesztően távoli konyhából. A királynő olyan korán visszavonult, amennyire az észszerűség keretei közt csak lehetett – és az uralkodóknak senkivel nem kellett túlzóan udvariasnak lenniük. Elment hát aludni.

* * *

 

– Szóval, hogy tetszik? – tudakolta Dian, miután az utolsó szobalány is távozott, és magukra maradtak a tűz fényénél a szokásos fésülködéshez.

– Micsoda? – kérdezett vissza elégedetten Malinda.

– Az önkényeskedés. Már két egész napod volt rá. Sokkal kezelhetőbb a hajad, mint általában.

– Talán ezentúl mindig így hagyom, és ez lesz a divat. Az önkényeskedés jó móka. Nem is tudtam, hogy ilyen könnyű. Hihetetlenül élvezem. Kutya kint van az előszobában?

– Kutya és hét másik.

– Ne törődj a hét másikkal – hagyta meg a királynő. – Csak küldd be Kutyát! Úgy érzem, meg kell erőszakolnom valakit.