20

 

Meg kell ismernie a járást a palotában.

SIR DOMINIK

Malinda sarkában a Pengéivel egészen a Kancelláriáig rohant a főbejárattól, szájtáti, a botránytól felpaprikázott udvaroncokat hagyva maga mögött. Arról tájékoztatták, hogy a lordkancellár reggel északra lovagolt a Tanács többi tagjával, hogy találkozzon a lordprotektorral. Ezután a király lakosztályához futott, ahol, amint remélte is, megtalálta az ideiglenes parancsnokot, Sir Dominiket. Az előszobában kockázott pár másik férfival – a királyt épp lekötötte az alvás. Mikor a parancsnok fölkelt, hogy üdvözölje, a hercegnő kinyögte a rossz hírt, mire a harcos visszarogyott a sámlijára. A lány még soha nem látott krétafehér Pengét.

– Először is embereket kell küldenie, hogy megkeressék Diant! – fejezte be.

Sir Dominik a fejét rázta, és tovább reszketett, miközben beszélt:

– Senkit nem tudok küldeni. Megkérdezhetjük a kincstárnok hivatalát, hogy tudnak-e mellőzni néhány lovaskatonát. Szinte mindenki északra ment. Ó, a szellemekre, fenség, mennyire volt rossz?

A nő körbepillantott négy bánatos őrzőjére.

– Volt köztetek egy is, aki nem talált el valakit? – Négy fejet csóváltak meg. – Az én hibám volt, parancsnok. Hallottam, hogy kifütyülték a Pengéket, amikor visszatértem Vizespartról. Nem figyelmeztettem Sir Fursát. Utasításokat sem adtam neki.

– Figyelmeztetnem kell a lovaskatonákat. Lehet, hogy nemsokára tömeg gyűlik a kapuhoz.

– Fenség? – szólalt meg Tél, és nem vette ki az ujját a szájából. – Kinek a felhatalmazására kötött meg minket?

– Durendaléra.

– De ha a lordprotektor még nem is...

– Nem hiszem, hogy ezt most kellene megbeszélnünk, Sir Tél. Sir Dominik, szeretném bemutatni a testőreimet, ám azt hiszem, az lesz a legjobb, ha azonnal megyek és szólok a kincstárnok embereinek erről a problémáról. Magát ez nem kell, hogy aggassza.

De a lordprotektort fogja.

* * *

 

Dian röviddel azután sértetlenül került elő, és a saját szobájában talált rá Malindára, ahol Rubint és Gerle úrnők riadtan figyelték az izgatott kutyaként loholó Pengéket, akik minden sarkot végigszimatoltak. A feldühödött Dian alaposan megmondta a magáét a hercegnőnek. Elmondta, hogy többtucatnyian haltak meg – a legtöbben nők és gyerekek, akiket agyonnyomtak a riadalomban. Emellett volt még pár kard vágta seb, sok sérülés és vér a macskaköveken. Egy tömeg közeledett feléjük.

Sir Fursa elővonta kardját, térdre ereszkedett, és Malinda felé nyújtotta.

– Fenség, kudarcot vallottam. A hibáim kitették magát a...

– Barom! – Kutya megragadta őt erős kezével, és valósággal félretolta őt az útból. Dühtől kivörösödve meredt Malindára márványszemével.

– Mit csinált rosszul? Hagynia kellett volna, hogy megöljenek vagy bántsanak? Mi csak áthaladtunk, ők támadtak ránk. Mit csinált rosszul?!

A nő elképedve hátrált egy lépést a Penge haragja láttán.

– Semmit! Én hibáztam. – Legutóbb, amikor végiglovagolt a Platán téren, megéljenezték. Ez még a vizesparti mészárlás előtt volt. – Helyesen cselekedtél, parancsnok.

Még Diannak is el kellett ismernie, hogy bármit próbálna most tenni Malinda, csak rontana a helyzeten. Nem volt felhatalmazása. Az alacsonyabb rangú hivatalnokok, akiket itt hagytak a palota irányítására, nem hoztak saját döntéseket, és nem fogadtak el parancsot tőle. Mindennel meg kellett várni a lordprotektort.

* * *

 

Mikor Malinda szembesült a ténnyel, hogy Pengéi nem csupán levertek, hanem piszkosak és trágyafoltosak is, az udvari szabóért küldetett. Pár perc alatt ott termett: zömök, fújtató kis emberke volt, kinek az élete egyetlen nagy nekikeseredésből állt – az arisztokrata kliensek elvárták, hogy azonnal kiszolgálják őket, viszont a végtelenségig nyújthassák a fizetést. A férfi nyomában seregnyi alultáplált tanonc csoszogott, akik mintadarabokat, szövetgyűjteményeket és mérőszalagokat hoztak magukkal. A szabó valószínűleg azt remélte, megbízzák őfensége ruhatárának pótlásával – melyet a baelek ragadtak el –, mert elég rosszul palástolta csalódottságát, mikor megtudta, hogy mindössze négy egyenruhára lesz szükség villámgyorsan. A csatlósai felét elhajtotta, s velük tartott mind az összes csipke, bársony és brokát, melyet magukkal hoztak.

A Pengék számára azonban ez a legkevésbé sem volt rutinszerű. Tollászkodni kezdtek, ahogy az ottmaradt tanoncok körbevették őket, hogy méricskéljenek és jegyzeteket firkantsanak le.

– A címerem természetesen a zöld rombusz, benne ezüstfehér ágaskodó oroszlán – mondta. – Ismeri a zöld árnyalatot, amit szeretek?

– Hogyne ismerném, fenség. A mély erdei árnyalat az? Kiegészítők és egyéb ruházat is lesz, harisnya, ingek, lábbeli...?

– Minden, amit a Királyi Testőrség is kap.

– Akkor selymet a parancsnoknak?

A gyűrött gyapjúharisnya gyakori látvány volt a testőrökön. Az ő csapatába csak nyolc láb tartozott, és a tulajdonosaik igencsak lógatták az orrukat a piacon történt összeomlás óta.

– Selymet mindegyiküknek. A legjobbat.

Kapzsiság csillant a szabó tekintetében.

– Akkor ingek és alsóruházat is... ezüstkapcsok... érdes borjúbőr... gyöngygombok? Bársony a köpenyekhez? Még a helyettes parancsnok...

– Azt mondtam, a legjobbat! A pénz nem számít.

A férfi mélyebbre hajolt, mint amire Malinda szerint a derékbősége alapján képes lett volna, majd tapintatos kérdezősködésbe kezdett őfensége személyes igényeit illetően.

* * *

 

Nem sokkal később, mikor a hitetlenkedő szabó újra ellenőrizte az eredményeket, melyeket tanoncai Kutya lemérésekor rögzítettek, egy meglepetésvendég trappolt be, akinek ruházata szintén lélegzetelállító szabói műremek volt.

– Malinda, drágám! – Courtney herceg szélesre tárt karokkal közeledett, hogy átölelje őt, ám elállták az útját, és Sir Fursa sötét, viharos tekintetével találta szemben magát.

– Minden rendben, parancsnok. A kuzinom.

Fursa félreállt az útból, és meghajolt.

– Őszintén elnézését kérem, fenség.

– Mm! – Az apró ember elismerően mérte végig a Pengét. – Ismerek néhány személyt, kik igencsak nagy örömmel találkoznának magával, parancsnok.

– Uraságod kegyes! – Fursa modora ellentmondott szavainak: elharapta őket, inkább sértően szóltak.

Courtney szemügyre vette a többieket. Elsomfordált két szabó mellett, hogy jobban megnézhesse Képest.

– És ez a jóképű fiatalember?

– Ő sem!

– Fursa? – motyogta Malinda, aki meglepődött a szobán hirtelen eluralkodó feszültségen. Senki nem gondolhatta komolyan, hogy Courtney fenyegetést jelenthet. Piperkőc, igen, de ártalmatlan.

– Nos, azért gondold meg! – célozgatott homályosan a kuzinja. – Távol tudnálak tartani az úri nép azon tagjaitól, akiknek durvább az ízlésük. – Töprengve vizsgálta Kutyát. – Vagy hozzájuk terelhetnélek. Malinda kedves! Látom, szép munkát végeztél a Vascsarnokban.

Engedte, hogy a férfi csókot nyomjon az arcára. Aznap levendulától bűzlött.

– Azt hittem, visszamész Galagonyafertályba.

Tétován legyintett.

– Hát, tudod, hogy van ez, drágám. Az ember egyszerűen nem szakíthatja el magát olyan könnyen a régi barátoktól. – Ha arra utalt, hogy végigjárta az összes ágyat, ahol az elmúlt negyedszázadban megfordult... a lány a gondolatba is beleszédült. – És a drágalátos Granville még meg találna sértődni, ha nem lennék itt, hogy üdvözöljem.

Ebben a Hercegnő erősen kételkedett. Gyanította, Hogy Granville-nek nagyjából annyi kedve lehetett Courtney-hoz, mint az apjának: kevés, és az is ritkán.

– Úgy hallottam, bátor őreid máris bizonyították rátermettségüket – szólalt meg a férfi, majd drámaian suttogva folytatta: – Kicsoda az a széles vállú?

– Sir Kutya. Tényleg volt egy kis gond. Tragikus félreértés, magamat okolom, amiért...

– Ó, soha ne tégy ilyet, gyermek! Mindig lesznek majd mások, akik megteszik érted. Különben is, parasztok, akik rátámadnak a királyi hercegnőre? Csak azt kapták, amit megérdemeltek. Atyád rávette volna a főpolgármestert, hogy térdepelve csússzon be a palotába, és kárpótlásul felajánljon pár szekérnyi aranyat. Ne aggódj emiatt!

– Nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod.

– Amúgy is elnyerték méltó büntetésüket – vigyorgott önelégülten kuzinja. A szeme egyre a Pengék felé kalandozott. – A nyúlánk?

– Sir Képes. Mit értesz méltó büntetésen?

– A csőcselék, kedvesem. Durva dolgokat kiabáltak a kapu előtt. A lovasság épp az imént szórta szét őket, s úgy hiszem, ezúttal emlékezetes leckét kaptak. Nos, repülnöm kell.

Courtney elsuhant a palota labirintusába. Malinda az ablakhoz vonult, és végignézett az istállók tetején. Elgondolkodott, vajon az udvari lovaskatonák vagy a Kancellária miféle arc nélküli lakája parancsolta ki a lovasságot, és hány újabb ember sérült meg. Jó eséllyel ezért a katasztrófáért is őt vádolják majd, ő pedig egész biztosan saját magát vádolta. A Pengék veszélyes fegyverek voltak – kétséges módszerekkel szerzett magának négyet, és nem bírta kordában tartani őket.

– Sir Fursa? – szólalt meg anélkül, hogy odafordult volna. Mikor a Penge odaért mellé, folytatta: – Megsértődtél valamin, amit Courtney herceg mondott.

– Elnézését kérem, fenség. A jövőben megpróbálom...

– Nem, tudni akarom, miért. Ártatlannak tűntek a szavai. Azt hittem, gazdag hölgyekkel való összeismertetést ajánl föl nektek. Gondolom, szeretnétek inkább saját magatok barátságokat kötni, de... Nem?

– Nem hölgyekkel, fenség – dünnyögte Fursa.

Malinda buzgón bámulta tovább a tetőket.

– Sajnálom, de ezt el kell magyaráznod.

– Ööö... A Vascsarnokban figyelmeztettek minket, hogy megvan a módja, hogy egy Penge több pénzhez jusson az udvarban, fenség. Hölgyekkel is, nyilván, de... más személyekkel is. Említették a kuzinját is.

– Óva intettek Courtney-tól?

– Kimondottan, fenség.

– Azt hittem, hogy ő a... szoknyát hajkurássza.

– Azt is, fenség. Vannak barátai, akik nem... mindenféle barátja, azt mondták.

– Sokat kell még tanulnom – sóhajtotta Malinda.

– Nekünk is – morogta Fursa –, de négyünk közül senki nem vágyik ilyen leckére. Ha vágytunk volna rá, a Vascsarnokban áteshettünk volna rajta.

A szellemekre! A világ napról napra furcsább lett.

* * *

 

Az első erdőzöld-fehér egyenruhákat napszállta előtt meghozták. A köpenyeket és lábbeliket másnapra ígérték. A ruhák látványos javulást hoztak Pengéi megjelenésében. Dian ájulást tettetve szédült Fursa karjaiba – erre Malinda is erős késztetést érzett. Négy ájulásra, az igazat megvallva. Na, jó, háromra. Kutya még így is gyűröttnek tűnt, mint egy ruhába bújtatott medve, no de ő még fényesre pucolt páncélban se ragyogna. Megnyerőbb volt, amikor az üllőn gubbasztott ing nélkül.

Később Sir Dominik látogatta meg őket, Malinda pedig büszkén mutatta be testőrsége tagjait, akik persze mind jóval Dominik után jártak a Vascsarnokba. Ha a helyettes parancsnok úgy is vélte, hogy a hercegnő túlzásba esett az egyenruhák terén, udvariasságból nem említette.

– Úgy látom, sokkal jobban teljesített, mint amitől előre féltem, úrnőm. Nagymester beszámolói olyanok voltak, mint valami gyászjelentés. Na most, minden kardforgatónak szüksége van rendszeres gyakorlásra, úgyhogy azt javaslom, váltsuk le az őreit éjszakánként. Az embereim ünnepélyes esküvel fogadják majd, hogy úgy védelmezik magát, mintha az ő védencük lenne... ami valójában igaz is. És persze elvihetjük őket kettesével is, hogy soha ne maradjon az...

– Nem! – Fursa elborzadt, ahogy Képes és Tél is, Kutya pedig csak rámeredt, ujjai a kardja markolatán játszottak.

Dominik vigyorgott.

– Valamint meg kell ismernie a járást a palotában, parancsnok, és általában is tanulnia kell az udvarról.

Bár Fursának láthatóan hízelgett, hogy a rangján szólították, tétovázott.

– Talán egy-két hónap múlva.

– Úgy vélem, sürget minket az idő – szúrta közbe Malinda. – Nem szeretném, ha másodrangú kardforgatók őriznének. Egyébként pedig mindenkinek szüksége van szórakozásra. Dominik parancsnok, gondoskodik róla, hogy legyen idejük élvezni az életet?

– Körbevezethetjük őket. Mit gondol, milyen lányokat kedvelnek? Alacsony vagy magas, karcsú vagy telt, félénk vagy szenvedélyes, készséges, buzgó, gyengéd, viharos vagy tüzes?

A hercegnő Pengéi összenéztek. Fursa szólalt meg:

– Ha őfensége kifejezetten parancsba adja...

* * *

 

Pár nappal később megkérdezte a Pengét, körbevezették-e már a palotában, és egyszerre szórakoztatta és bosszantotta az a megfontoltság, amellyel válaszolt:

– Igen, úrnőm.

– Szürkevég nagyon régi épület.

– Valóban az. Zavarba ejtő.

– És tele van titkos járatokkal.

– Ó?

Kígyó nem ebből a szobából ragadta el Malindát a Kutyák Éjszakáján.

– Van titkos út a hálószobámba?

– Ömm... megígértem, hogy... – A bátor Sir Fursa úgy húzta össze magát, mint a gyermek, akit sütilopáson kaptak.

– Valamint megesküdtél a lelkedre, hogy megvédesz a veszélytől. Mi lesz, ha orgyilkosok jönnek arról?

– Lehetetlen, hogy arról bárki is jöjjön. A Királyi Testőrség tagjainak fenntartott szobákhoz vezet.

– Akkor tegyük fel, hogy a gyilkosok a főbejáraton jönnek, és lemészárolják a Pengéket, akik ott teljesítenek szolgálatot. Hogyan meneküljek el egy olyan kijáraton át, melyet nem tudok megtalálni?

Fursa ekkorra már skarlátvörös volt, ám keményen kitartott.

– A Testőrség azért tartja meg ezeket a titkokat, mert minél kevesebben tudnak róluk, annál jobb, fenség. Szürkevéget I. Ambrose építette száz évvel ezelőtt, és ez a lakosztály a sajátja volt. Volt egy külön lépcsője egy olyan helyre, ami fontosabb szerepet töltött be egy hálószobánál. A párkányzaton látható címerek Blanche grófnéhoz tartoznak, az ő híres...

– Hírhedt.

– Hírhedt, ömm...

– Szeretőjéhez.

– Barátjához. De ez a szoba most már a Testőrség vívótermének öltözője.

– Lenyűgöző! Igazán remek az emlékezőtehetséged! – Mikor kiegyenesedett, Malinda olyan magas volt, mint a testőre. – Mutasd meg!

Fursa követte a hercegnőt a hálószobába, de addigra új mentséggel állt elő.

– Megígértem a vezérnek, fenség. Ha megtudja, hogy megszegtem a szavamat, soha többé nem bízik meg bennem. Nem tudom teljesíteni a kötelességem a Testőrség közreműködése nélkül.

– Ebben van valami – hagyta rá a lány. Semmi haszna nem lett volna, ha nyílt lázadásra kényszeríti az emberét. – Csak mutasd meg, hogy nyílik ezen az oldalon, cserébe soha senkinek nem mondom el, és nem engedem, hogy a Testőrség tudtára jusson!

Fursa vonakodva fogadta el ezt a kompromisszumot. Egy fali pillérhez lépett a kandalló és az ablak között.

– Azt mondták, hogy... – Erősen balra tolta az áloszlopot. Mikor semmi nem történt, a másik irányba is megpróbálta, mire félrecsúszott annyira, hogy felfedjen egy fogantyút a falban. Ezt meghúzva a faborítás egy része kinyílt, és föltárult a lefelé vezető lépcső. – Íme!

– Köszönöm, parancsnok. – Malinda elsétált. Fursa gyönyörű volt, mikor dühös lett.

* * *

 

Az éjféli leckék újabb eredménye bukkant föl a következő reggelen, mikor épp el akarta hagyni lakosztályát. Elcsípte, hogy Dian azt mondja:

– Óóó, hát nem szép?

Malinda megfordult. Az ifjú Sir Képes keze a háta mögött volt, arcán az elvörösödés folyamata zajlott le.

– Mi szép?

Fursa megbámulta beosztottját.

– Egy csecsebecse, úrnőm. A Testőrség engedélyezi, ám ha maga sértőnek érzi a nyilvános mutogatásukat, megtilthatom, hogy szolgálatban hordja.

– Az attól függ, mit mutogat. Mutassa, Sir Képes!

Képes egy alapos kínzáson átesett szerencsétlen grimaszával nyújtotta ki a kezét. Egy gyűrűt tartott benne, amibe egy igen látványos gyöngyöt foglaltak. Szokatlan rózsaszín árnyalata volt, és többet érhetett, mint amit a fiú egész életében megkeres. Malindaelgondolkozott, vajon érintettek lehetnek-e Courtney kuzinja egyes barátai.

– Gyönyörű! – szólalt meg a hercegnő. – Milyen szokatlan szín!

– Tökéletesen illik a füléhez – jegyezte meg Dian.

– Nagyon keményen dolgozhatott, hogy kiérdemelje! – mondta Kutya.

– A hölgy nagylelkű – állapította meg Tél.

– Nem feltétlenül – vetette föl Fursa. – Akár még igen fukar is lehet. Attól függ, milyen ügyes a fiú.

Képes, talán mondani se kell, úgy nézett ki, mint aki belehal a megaláztatásba.

– Parancsnok, ha Sir Képes hordani akarja – folytatta Malinda –, akkor természetesen nincs ellenvetésem. – Egész életében azt nézte, ahogy a Pengék ilyen kis csecsebecsékkel hencegnek. Néhányszor még viccelődtek is velük Malinda jelenlétében, mintha nem jött volna rá, mit jelentenek.

– Nem kellene a maga közelében hordania, fenség – mondta Fursa, és megindult az ajtó felé.

– Miért?

– Mert megesküdött rá, hogy megvédi magát a szeszélytől.

– Könyörgöm, hadd öljem meg! – morogta Kutya.

Malinda megindult magánseregével. Büszke volt a fejlődésükre.