A magánéletében azonban egy zsarnok volt – szögezte le Malinda. – Sosem szerettem, ám a halálát nem terveztem el, de még csak nem is kívántam.

A kéményben felnyögő szél fanyar füstöt sodort feléjük a kandallóból, és megrázta a föléjük szögezett, ősi lobogókat. Az idős nemes, aki föltette a kérdést, nyugtalanul fészkelődött. Midland márkija volt. Ambrose király féleszűnek tartotta.

– Talán ildomosabb – az elnök előrehajolt, és végighordozta tekintetét az asztal mentén –, ha a nemes lord akkor veszi számításba a szemtanú érzéseit, ha a tények is sorra kerültek. A bizottságot nem az érdekli, mit érzett, hanem hogy mit tett.

A szerencsétlen nemes nem akart szembenézni a koponyafejből bámuló achát tekintettel, inkább visszasüppedt székébe. Miután az öregember tisztázta, ki a vezér, kavicsszemét újra a királynőre szegezte.

– Kezdjük hát! Irtunk egy listát kérdésekkel a szemtanúnak. Talán úgy a legegyszerűbb, ha a bűnös cselekményeket az elkövetésük...

– Bűnös cselekmények?! – csattant föl Malinda. – A megfogalmazás túl sokat sugall. Sok bűnös cselekmény történt, de igen ritkán voltam én az elkövető. Például amikor kineveztem magát a Királynői Tanácsba, vajon csak naiv voltam, vagy csak elképesztően hanyag?

– És a megannyi rejtélyes halál vajon baleset volt vagy gyilkosság? – recsegte a kancellár. – Ezt kell kiderítenünk. A bizottság időrendben veszi végig az eseményeket, kezdve Agnes, özvegy Leandre báróné hirtelen bekövetkezett halálával. – Az öregember nem vett elő jegyzeteket, mert az inkvizítorok bűbáj révén tökéletes emlékezettel rendelkeztek. Ha több száz oldalnyi kérdést is írnának, mindegyik azonnal eszébe jutna. – Kérem, tájékoztassa a bizottság tagjait az elhunyttal való viszonyáról.

Malinda vállat vont.

– A tények közismertek. Időpocsékolás az egész, de úgyis rengeteg időm van. Sajnálom a nemes urakat, ha nincs jobb dolguk ennél. Agnes? Agnes néném. A családi perpatvaroknak nagy hagyományuk van a Ranulf-házban. Atyámnak négy testvére volt, kik közül hárman fiatalon meghaltak. A másik túlélő legidősebb nővére volt. Jóval születésem előtt megszökött egy báróval, igen, egy egyszerű kis báróval! Még csak vikomt sem volt. – Remélte, hogy a közrendűek megjutalmazzák egykét mosollyal, de úgy tűnt, senki nincs mókás kedvében. – Nagyapámat annyira megdöbbentette néném hiányos jó ízlése, hogy mindkettejüket az Erődbe záratta. Leandre belehalt a mocsokban összeszedett lázba. Agnest végül elengedték, ám megfosztották minden királyi címétől és újszülött gyermekétől is, akit az udvarban neveltek föl. A felek még akkor sem békültek ki, mikor apám trónra került. Legalább is... igen, 368-ig, két évvel ezelőttig. Akkor Ambrose az udvarba hozatta. Ekkor találkoztam vele először. Pár hétig maradt, majd hirtelen elhunyt.

– És hogyan halt meg? – kérdezte nyikorgó hangon az elnök.

– Nekem azt mondták, hazament a Leandre-kastélyba, ahol lázas lett, és rövid úton meghalt.

– Magának ezt mondták. De ez az igazság?

Nem, és egy inkvizítort senki nem tudott becsapni.