25

 

Egy királynak juhászkutyának kell lennie, nem farkasnak.

IV. AMBROSE

Két nap múlva – mintegy bizonyítékként, hogy a titokzatos Alattom megbízható próféta – a Királyi Testőrség eltűnt. A Hírmondó később bejelentette, hogy a Régenstanács Beaufort palotáját választotta őfelségének gyermekkori lakhelyül. Bárhová ment a király, a Pengék követték, úgyhogy az ismerős kék-ezüst egyenruhák egyik napról a másikra kámforrá váltak. A Hercegnői Testőrség a Szürkevégben maradt maréknyi lovag és személyi Penge segítségével fejlesztette tovább kardforgató tudományát.

Malinda először akkor értesült az új helyzetről, amikor Arabel érkezett feldúltan, hatalmas melléhez szorította a hercegnőt, és sírva fakadt. Csalfa úrnőt nevezték ki őfelsége nevelőjének, és Arabel úrnő szolgálatára többet nem tartottak igényt.

– Ismerős arcokra van szüksége maga körül! – zokogta. – Idegenekkel indították útnak. Legalább hagyhatták volna, hogy vele legyek néhány hétig.

Valamint egyeztethettek volna a gyermek nővérével, vagy legalább tájékoztathatták volna. Miközben régi barátját vigasztalta, Malinda eltöprengett rajta, hogy az arctalan ők, akiről mindenki beszélt, valójában Granville álarcát jelentették, és mostanra neki is elég oka lett gyűlölni a lordprotektort.

Rá pár nappal később került sor, mikor a Tanács elé szólították. Nem érte váratlanul. Egyik vagy másik Pengéje majd’ mindennap hozott valamilyen szóbeli üzenetet Sir Kígyótól.

– Alattom azt mondta – morogta Kutya, miközben bemászott az ágyba – „Mondd meg neki, hogy a Tanács ki fogja kérdezni! Mondd meg neki, hogy szabadon beszélhet bármiről, ami az apja halála előtt történt, de arról nem, ami utána! Mondd meg neki, hogy tartsa a szemét Patkányképűn! Tombolni fog, de igazából az ő oldalán áll.” És nagyon óvatosnak kell lenned, amikor megdörgöli a fülét.

– Ki az a Patkányképű?

– Nem mondta. Ennyi. Elfelejthetjük végre az egészet? – Kutyának igen egytekervényű volt az agya.

* * *

 

Másnap reggel hívatták, hogy jelenjen meg egy óra múlva. Nyolc férfi ült egy hosszú asztal mögött, de csak hárman voltak a Tanács tagjai, a többiek inkvizítorok vagy egyszerű hivatalnokok. Az, akit Sir Wrandolphként mutattak be neki, annyira egyértelműen Kígyó Patkányképűje volt, hogy a másik kettő csakis Zabolátlan Egér és Disznó lehetett. Disznó elnökölt. Eleinte illedelmesen, tiszteletteljes mederben folytak a dolgok. Malinda a szoba közepén foglalt helyet, a baldachin alatt, oldalán Képessel és Fursával. Dian és Pillanat nővér egy padon osztoztak a kandallónál.

– Kegyeskedne őfensége tájékoztatni a Tanácsot, ki választotta ki a vizesparti palotát az esküvő helyszínének? – Tollak sercegtek, ahogy a hivatalnokok fóliánsokat körmöltek tele.

– Én.

– Kegyeskedne őfensége tájékoztatni a Tanácsot, miért hozta meg ezt a döntést?

És így tovább. Némelyik téma meglepte őt, például mikor hosszasan kérdezgették Agnes nénje haláláról. Mivel nem volt mit rejtegetnie, őszintén felelt. Idővel egyre célzottabb kérdéseket kapott. Megerősítené, hogy ezeket a terveket Reinken nagykövettel és a lordkincstárnokkal egyetértésben alkotta meg, akik mindketten meghaltak a mészárlásban?

– Nem láttam a testüket, de így tájékoztattak. Azonban a tanácskozásokat rögzítették, úgyhogy a Kincstárnoki Hivatal megerősítheti, amit mondtam.

Elárulná, pontosan milyen ügyekben bírálták felül őfensége kívánságait? Patkányképű megvakarta a fülét.

– Nem emlékszem pontosan. Természetesen a végleges megállapodás nem minden eleme volt az én első választásom. Ide lehetne hozatni a jegyzőkönyvet?

Természetesen nem lehetett. Beismerte, hogy az apját bosszantotta lánya zsugorisága, ám rámutatott, hogy a biztonsági intézkedések Ambrose kezében maradtak. Elmesélte, amire magából az esküvőből emlékezett. Nem, nem maradt kettesben Leofric thegnnel egyetlenegyszer sem, a szertartás után sem. Leírta, hogy zajlott a beszélgetés közte és Radgar király között.

– Kegyeskedne őfensége tájékoztatni a Tanácsot – érdeklődött Zabolátlan Egér –, mennyi idő telt el azután, hogy leszállt a hosszúhajóról, mielőtt atyját lelőtték volna?

A valódi neve Souris marsall volt – dörzsölt ember. Disznó fontoskodó volt és bizonytalan, Patkányképű – akár mert titokban segítette őt, akár alkalmatlansága miatt – pedig rendre elkalandozott a lényegtelen részletek felé. Ám a kis Souris a hosszú orrával és sörtebajuszával fürge volt, nyers, türelmetlen, és a leginkább húsbavágó kérdéseket tette föl.

– Csupán pillanatok – felelte Malinda. – Úgy a móló feléig jutottam... nagyjából annyit mentem, amilyen hosszú ez a terem.

– Őfensége nem látta, mikor lőttek a hosszúíjjal?

– Inkább számszeríjnak hangzott. Egyáltalán nem láttam.

Zabolátlan Egérnek fölcsillant a szeme.

– Kegyeskedne őfensége elmagyarázni a Tanácsnak, hogy lehet, hogy nem vett észre egy számszeríjat, melyet ekkorra már fölhúzhattak, és a közelben tarthatták? Egy nyitott hajóban? Ez nem olyasféle tárgy, amit csak úgy zsebre dugnak.

Malinda leereszkedő mosollyal jutalmazta.

– A hajó nem csupán üres doboz volt, marsall: ládák, kövek és hordók borították, mindenhol állatbőrök takarták. Az íjat elrejtették valahol. Biztosíthatom, hogy nem volt szem előtt.

Mi történt, miután elröppent az első vessző? Közeledtek a futóhomokhoz – Róka, Fitzroy és a Kromman-leszámolás –, de annyian látták őt Roland lován, hogy nem tagadhatta le, a kancellár mentette meg.

– Nem haladhatnánk? – panaszkodott Patkányképű, miközben fülzsírt bányászott. – Elárulná a vádlott a bíróságnak, mi történt, mikor visszatért a palotába a kancellárral?

– Bíróság?! – pattant föl Malinda. – Vádlott?! Eddig úgy tudtam, a Régenstanács vizsgálatában segédkezem, nem pedig tárgyaláson vagyok. Egy hercegnő csakis egy főrangúakból álló bíróságot ismerhet el. Becsaptak. Nem vagyok hajlandó több kérdésre válaszolni.

Disznó és Zabolátlan Egér dühösen néztek a kétbalkezes Patkányképűre.

Malinda kisétált, és senki nem próbálta megállítani őt.

* * *

 

Másnap egy csapatnyi talpas jött érte. Megpróbálták kívül tartani Pengéit a tárgyalótermen, de nem élezték tovább a helyzetet, amikor meglátták Estét és Hajlandót, márpedig ők ketten igen élesek voltak. A teremben a tisztelet és az udvariasság nem léteztek többé. A hivatalnokok és az inkvizítorok a háttérbe szorultak, az ajtóba pedig katonákat állítottak, mintha meg akarnák akadályozni, hogy bárki távozzon. Azt várták Malindától, hogy álljon, miközben a három tanácstag trónra hajazó, míves székekben ült – Disznó és Zabolátlan Egér ugyanúgy, mint tegnap, most is ott volt, de Patkányképű helyére Halszemű érkezett.

Malinda tiltakozott a sértés ellen, majd megtagadta, hogy egyetlen szót is szóljon. Alattom azt mondta, Granville nem akar nyílt botrányt. Csakhogy arra magától is rájött, hogy a kikérdezők utasításba kapták: találjanak elég rőzsét, hogy kipattinthassanak egyet – és így a lordprotektor házasságba kényszerítheti a hercegnőt. Kemény munkának bizonyult némának maradni a fenyegetések és sértések záporában. Néhány óra elteltével, mikor már mindenki majd’ felrobbant, Halszemű elkövette ugyanazt az ügyetlen hibát, amit az előző nap Patkányszemű. Nyíltan megfenyegette Malindát, hogy az Erődbe vetteti.

Este elővillant a hüvelyéből.

– Próbálja csak meg kiadni azt a parancsot, nagyuram! – csattant föl Fursa. – Nem fog a végére érni.

Disznó talpra ugrott.

– Őrök, tüntessék el ezt a két férfit!

Az őrök Fursát figyelték. Képes talán túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy veszélyes legyen, ám mégis ő volt az, aki keresztülsuhant a termen, és Disznó lába közé csúsztatta Hajlandót.

– Kérem, csak óvatosan, nagyuram – mondta nagy komolyan. – Nagyon éles a hegye.

Disznó trónja ott volt a háta mögött, és nem tudott sehová menni. Mikor talpasai elkezdték előhúzni kardjaikat, rájuk rikoltott, hogy ne mozduljanak.

– Ezt nem ússza meg! – Máskor vöröses, most krétafehér arcáról csörgött az izzadtság.

– Lábujjhegyen talán biztonságosabb lenne, nagyuram. – Képes hangyányit emelt a pengén. – Kicsit magasabbra? Így jó. És úgy hiszem, be akarta rekeszteni az ülést. Őfensége és kísérete szabadon távozhatnak?

Disznó bólintott.

– Mondja ki, nagyuram!

Disznó elvisította a parancsot, és végignézte, ahogy Malinda és kísérői elindulnak. Képes hátralépett, meghajolt, és követte őket, ám a kezében tartotta Hajlandót, és intett vele az ajtót őrző katonáknak, hogy álljanak félre. Nem próbálták meg megállítani. Védence után rohant, és nyitva hagyta az ajtót, hogy hallhassák a nevetését.

* * *

 

Malinda hasogató fejfájással tántorgott vissza a lakosztályába. Le kell feküdnie, jelentette ki, és úgy is tett. Fursa a titkos járaton át odaküldte Kutyát, hogy segítsen neki. Az igazat megvallva Kutya nem volt túl jó a csak-fekvés-és-ölelésben, ami most pont Malindának kellett volna. A lány egy idő után úgy érezte, eléggé összeszedte magát, hogy hagyja, hadd folytassa a Penge azzal, amihez sokkal jobban ért, és az is segített.

Mikor kezdett leszállni az est, elküldte Kutyát, rendbe hozta magát, és cselédlányért csengetett. A csengettyűre Fursa parancsnok válaszolt: kezében egy idézést tartott, melyről pecsét lógott.

– A Tanács határozata, fenség. Előkészítettek magának egy királyi rezidenciát. Udvari lovaskatonák kísérik az úton... a hajnal első fényénél indulunk.

– Hová?

– Egy helyre, amit Királyfoknak hívnak, fenség. Tél úgy hiszi, a parton van, északkeleten...

– Ismerem. – Furcsamód a gondolat, hogy bezárják Királyházba, abba a roskadozó kőhalomba, nem borzasztotta el. Még volt is egy sajátos bája. A képzeletében megszépítette a helyet a gyerekkor aranyköde, és felcsigázta a gondolat, hogy ott szabadon lehet Kutyával. Bárhol jobb lehet most, mint az udvarban.

Eközben Fursa rendkívül fiatalnak és tanácstalannak látszott.

– Mi a parancsa, úrnőm?

– Mik a lehetőségeim?

– Azt hiszem, az engedelmeskedés és a menekülés.

Nem akart menekülni, még akkor se, ha lett volna hova futnia.

– Nem hiszem, hogy komolyabb veszély fenyegetne Királyfokon, mint itt. Ti pedig mindenképp nagyobb biztonságban lesztek.

Fursa az ajkába harapott.

– Ha odaérünk.

– Ó! Most már értem. – Nem csoda, hogy így félt a fiú. Az északra lovaglás három-négy napot venne igénybe, s egy részére igen vad, nyílt terepen kerül sor, ahol a Sian-protokollnak nem sok hasznát veszik. Lehet, hogy az út végén néggyel kevesebb Pengéje lesz, mint az elején. – Szükségem van Alattom tanácsára. Kutya elment vívni, szóval lehet, hogy már hallott is felőle. Ha nem, neked kell megkeresned.

* * *

 

A hírtől felbolydult a háznépe. Dian kijelentette, hogy mindenképp csatlakozik hozzá a királyfoki úton, és meglátogatja a családját. Még Arabel is azt mondta, talán vele tart, holott azelőtt utálta a helyet. Az udvarhölgyek még bizonytalankodtak, Pillanat nővérnek pedig engedélyre volt szüksége a priorisszától. Nagy sürgés-forgás támadt, ahogy nekiláttak a pakolásnak, és dobozt doboz után küldtek le az istállóba, hogy a kocsikra pakolják őket.

Ezek után mindenki megértő volt, amikor őfensége korai takarodót hirdetett, még a cselédlányokat is elküldte, mondván, Diantól minden segítséget megkap, amire szüksége van.

Ám amint becsukódott mögöttük az ajtó, Malinda nagy levegőt vett, és azt mondta:

– Valamit nem árultam el neked eddig.

Barátnője elvigyorodott, és átölelte.

– Ha azt akarod mondani, kedvesem, hogy szerelmes vagy, az nem titok. Hetek óta ott ragyog a nap a lámpásodban.

– Ó! – Malinda mérges volt. – Nem hetek óta...

– Felgyulladt körülötted a világ! Szerintem mások nem vették észre, de én túl jól ismerlek. És mivel a Pengéid nem kúsznak-másznak itt, hogy benézzenek az ajtók alá meg a kulcslyukakba, ki tudom találni, ki az. Gratulálok!

– Te tudod?

– Ó, igen! Nagyon jóképű. Irigy vagyok.

Soha senki nem nevezte volna jóképűnek Kutyát, hacsak nem húz zsákot a fejére. Malinda a fejét ingatta.

– Találgass még!

– Nem a parancsnok? – Dian lebiggyesztette az ajkát, majd sokat-mondóan mosolygott. – Ó, hát ő nagyon ravasz, és... Nem is ő? Nahát, az ifjú zsivány! Azt beszélik, ő forgatja a leggyorsabban a kardját a palotában, de nem gondoltam volna, hogy...

Az ajtó kinyílt, épp csak annyira, hogy átférjen rajta Kutya és hűséges pallosa. Némán csukta be.

Dian mosolya lehervadt.

– Lenyűgöző, megtermett férfi – suttogta tréfásan. Kutya mogorván Dianra meredt, felszegte nagy állát, Malindához trappolt, és átnyújtott egy szál vörös rózsát.

– Köszönöm, kedvesem – mondta a hercegnő, mintha ez bevett dolog lett volna a Pengétől, és csókra kínálta ajkát. Remélte, hogy jobban palástolja a döbbenetét Diannál. Vajon a többiek bujtották fel Kutyát, vagy a saját ötlete volt?

Hogy Dian mit mondott volna még, azt nem tudták meg, mert Kutya ezután kinyitotta a fal egy szegletét, és beengedte a Hercegnői Testőrség többi tagját. Nagyon meglepő vendég tartott velük – nem Alattom, ahogy Malinda várta volna, hanem az, akinek harci álneve Arató lenne. Majdnem húsz évvel volt idősebb mindenki másnál a szobában, öltözéke pedig jellegtelennek tűnt szokásos karmazsin köpenyéhez képest, ám Lord Roland még így is volt annyira férfi, hogy Fursa csak egy csinos kisfiúnak tűnt mellette. Mélyen meghajolt Malinda előtt.

A lány csókot nyomott az arcára.

– Hosszú időn át méltatlanul ítéltem el magát, nagyuram. Most már azonban értékelem rendkívüli hűségét, és szégyellem, hogy valaha is kétségbe vontam magát.

– Jól tette, hogy nem bízott bennem, fenség. A hűségem elsősorban mindig az atyjához kötött. Most már a testvéréhez köt... a fiatalabb testvéréhez. – A mosolya halálos volt, akár a macskaszemes kardja.

– Nincs különbség az ő érdekei és az enyémek közt, és nem is lesz soha.

– Ebben eddig is biztos voltam, de örömmel hallom, hogy ezt mondja.

– Jöjjön, üljön le, excellenciás uram! – Egy székhez vezette, ő pedig a mellette lévőre ült. A többiek köréjük gyűltek, és állva maradtak. – Ha Granville meg tudja győzni az országgyűlést, hogy törvényesítsék, kihez köti majd hűség?

Lord Roland körbepillantott a hallgatóságán, tekintete bizonytalanul elidőzött Dianon. Még ülve is uralta a szobát.

– Őexcellenciájához természetesen, akit arra biztatnak, hogy éppen e célból hívja össze az országgyűlést, amilyen hamar csak lehet.

Malinda félrebeszélést vélt fölfedezni a kellem mögött, akárha valami halálos vízi szörny ólálkodna egy napsütötte tó mélyén.

– Ki biztatja?

– Én és sok más hűséges követője – mondta színtelenül a kancellár. – Sajnos királyi atyja teli kincstárat hagyott rá... Bizonyára tudja, hogy egy chiviali király sem szedhet adót, míg az országgyűlés meg nem szavazza neki a jogot, amit „támogatásnak” hívnak. Mivel a Régenstanács birtokában van az elementárisok vagyona, eddig nem volt szükség a támogatásra. Ez a helyzet azonban nem tartható fenn sokáig, mert a bael háború újrakezdődött, és a lordprotektornak fenn kell tartania a Wadföldön hagyott sereget meg a katonákat, akiket magával hozott délre. Tél előtt ki fog fogyni a pénzből.

A kancellár csak hárította a kérdést, nem válaszolta meg.

– Miért nem tud kisajátítani még néhány bűbájnoki rendet?

Lord Roland mosolygott. Nem olyasfajta mosoly volt ez, amilyet bárki is szívesen látna az ellenfele arcán.

– És folytassa a Szörnyháborút? Ahhoz szüksége lenne Sir Kígyó és társai vagy hasonló fenegyerekek csapatának támogatására. A Fehér Nővérekre is szüksége lenne, és okom van azt hinni, hogy a tisztelendő anya nem hajlik az együttműködésre. – Rosszallóan megrázta a fejét. – Továbbá a lordprotektor visszautasította a Királyi Testőrség védelmét. Zsoldosai kemények ugyan a csatatéren, de nem elég kifinomultak ahhoz, hogy szörnyekkel és hasonló ármányokkal bánjanak el.

– Nem meri majd?

– Maradjunk annyiban, ha van egy csöpp esze is, vonakodni fog. Márpedig van neki. Agyafúrt egy ember, fenség. Vonakodik összehívni az országgyűlést, mert tudja, hogy sosem lehet megjósolni a hangulatát. Visszatérve az eredeti kérdésére, miért bátorítom, hogy hívja össze? Először is elég valószínűtlen, hogy a törvényesítéséről szóló javaslatot valaha is elfogadnák. Vegyük a maga egykori jegyesét, De Mayes herceget! – Roland szünetet tartott, hogy lássa, Malinda tudja-e követni őt. A hercegnő nem tudta. – Míg felnőtt nem lesz, az anyja a régens. A hercegsége az ország egyik legnagyobb földbirtoka. Noha még nem foglalhatja el a helyét a felsőházban, az anyja sok nemest meg tud mozgatni, akik a rokonaik vagy a bérlőik. Az alsóházban húsz embere van. Csakhogy van két bátyja a lepedő rossz oldaláról... és gondolja, hogy az anyja támogatná Lord Granville törvényesítését? Számos nemesnek vannak fiai, akiket nem szívesen ismernének el fényes nappal. Folytathatnám még, fenség, de szerintem érti a lényeget. A törvényesítés túl sok precedenst teremtene... lehetséges, de nem valószínű.

A magyarázata meggyőző volt, de nem megnyugtató. Több sárkányt keltett életre, mint ahányat levágott.

– Ha ez az ügy az országgyűlés elé kerül – folytatta a kancellár –, el kell majd mondanom, amit tisztelt apjától hallottam nem sokkal a halála előtt. Azt mondta Lord Granville-ről, hogy briliáns katona, de túl könyörtelen ahhoz, hogy uralkodó legyen, és ha őlordságáé lenne a főhatalom, hamarosan a chivialiakkal is olyan véresen bánna el, mint a wadakkal. Ily királyt nem akarok szolgálni, fenség.

Malinda a megnyugtató szavakat hallva hálásan bólintott.

– Úgy gondolja, megelégszik majd vele, hogy lordprotektor maradjon?

– Amíg maga az örökös, igen. A másik út a polgárháború, hogy erővel vegye el a koronát, és miért kockáztatná ezt meg, ha már úgyis övé a hatalom? Magát fájdalommentesen eltüntetheti egy külföldi házassággal, Courtney herceget pedig úgy akarja semlegesíteni, hogy gyanúba keveri őt anyja titokzatos halálával kapcsolatban. Lord Granville elég okos ahhoz, hogy ne becsülje alá a herceget. És elég hiú ahhoz, hogy azt higgye, négy-öt évig gond nélkül tud majd rátermetten uralkodni, és ebben akár igaza is lehet. Ekkor pedig, ha bármi történne őfelségével, az országgyűlés szinte biztosan belemenne az államcsínybe.

Malinda pedig a negyedik-ötödik gyermekét hordaná ki valami távoli helyen.

– Hogyan segíthetek Ambynek, hogy túlélje a gyerekkorát?

Az ünnepelt vívó ismét hárította a támadást.

– Meg kell várnunk az országgyűlést, úrnőm, és reménykedni a jóakaratában. A fő indok, amiért szeretném, hogy összeüljön, hogy hátha megmásítják atyja végrendeletét, és magát nevezik ki régensnek. Ami szerintem ennél valószínűbb, hogy megpróbálja visszaállítani a Tanácsot olyan kormányzótestületté, amilyet Ambrose megálmodott, és eltávolítja Granville pribékjeinek a többségét, akik most irányítják. Nekem és más hozzám hasonlóknak most igen kevés befolyásunk van, és állandóan fennáll a veszély, hogy kitesznek minket. Az országgyűlés egész biztosan azt akarja majd, hogy maga egy chivialihoz menjen hozzá, ne pedig száműzetésbe kerüljön.

Malinda végignézett a társain. Lord Roland őt ugyan megpróbálta megnyugtatni, de a Pengéit nem. Azok zord arcot vágtak.

– Tehát húzzuk az időt? Azt tanácsolja, fogadjam el a száműzetést Királyfokra?

A kancellár sóhajtott.

– Nincs jobb javaslatom. Ha a tengerentúlra menekülne, azzal kútba esne az ügye, és ez egyébként sem jöhet szóba, míg a baelek fenntartják a blokádot. Ha semmibe veszi a határozatot, letartóztatják, ami hűséges védői számára egyet jelent a halállal. – Körbenézett, tekintete megállapodott a legifjabbon. – Sir Képes, téged egyébként is komolyan fenyeget a letartóztatás veszélye azok után, amit Sir Hilaire-rel műveltél ma. Bárcsak láthattam volna! Lenyűgöző, hogy ki tudtál jutni.

Képes kisfiús vigyorától ragyogott a szoba.

– Attól félt, hogy tényleg kijutok vele – a kardom hegyére tűzve.

Roland nevetett a leghangosabban, ám nem tartott soká a derű.

Visszatért az aggodalom.

– Az út természetesen veszélyes lesz. Legfrissebb értesüléseim szerint a kísérete négy lándzsás lovaskatonából és a Fekete Lovasok harminc lovasíjászából áll majd, akiket személyesen Souris marsall fog vezetni. – Kérdően pillantott Malindára.

– Nem ő volt ott a tanácsban, ami kikérdezett? Alacsony, hosszú orr, roppant harcias alak? – Zabolátlan Egér. – Agyafúrtnak tűnt.

– Igen, ő az. Fekete Lovasai Euránia egyik legnagyobb tisztelettel övezett zsoldoscsapata. A fitaini háborúkban tanulták a mesterséget. Wadföldön Souris Granville fő alvezére volt.

– Ő a Pöttöm Mészáros? – vonyította Tél. – Akkor halottak vagyunk!

– Remélem, nem. Én a következőket javaslom: az első néhány órában valószínűleg semmi komoly nem fog történni, és Beaufort-hoz közel haladnak majd el. Ha szólok Sir Dominiknek, ő biztosan tud nélkülözni úgy egy tucat Pengéből álló kíséretet. Már biztos az agyukra megy, hogy ott ülnek, és egy gyereket őriznek a kaszálók közepén. Mondjuk, egy tizenhat fős Penge-csapat elvenné Souris kedvét, hogy bármi durvával próbálkozzon az út során.

Malinda nem érzékelt lelkesedést a katonái körében. Fursa szólalt meg:

– Minden tisztelettel, excellenciás uram, a lordprotektor megfogadta, hogy feloszlatja a Testőrséget, és ezt csak erővel teheti meg. Őfensége nem az elsődleges védencük. Megkockázatná vezér, hogy kettéosztja az erejét, és emberei harmadát ilyen veszélyes útra küldi? Lehet, hogy éppen ez a lordprotektor célja: négyünket és a Testőrség számottevő részét eltakarítani egyetlen csapással. Talán még őfenségét is.

Tél kivette a határozatot Fursa kezéből. Durendal grimaszolt.

– Nem akarok arra gondolni, hogy Granville képes lenne erre. – Azonban láthatólag elbizonytalanodott, és közel állt hozzá, hogy egyetértsen. – A Fekete Lovasok jók ugyan, de nem emberfölöttiek. Igazság szerint, parancsnok, a maguk feladata szinte lehetetlenség, mert négy ember nem szállhat szembe az állammal. Ha a védencük megtagadja a parancsot, börtönbe kerül, vagy törvényen kívülivé lesz.

Hová menekülhetne, hol tudnák elbújtatni? Hacsak nincs valakinek jobb...

– Csitt! – szólalt meg Kutya.

Sok esztendő telhetett el azóta, hogy valaki így szólt Lord Rolandhoz. Elkerekedett a szeme. Tél a kandallópárkányon álló gyertya fényénél olvasta a határozatot. Mikor a végére ért, visszaugrott az elejére. A körmét rágta, noha Malinda azt hitte, már leszoktatta róla.

A kancellár vállat vont.

– Azt akartam mondani...

– Csitt! – ismételte meg hangosabban Kutya.

Roland tekintete ezúttal résnyire szűkült. Kínos csönd telepedett a szobára, ahogy mindenki más igyekezett úgy tenni, mintha nem hallották volna.

Végül Tél, arcán tanácstalan fintorral, Malindához fordult.

– Azt írja, holnap kell Királyfokra költöznie, úrnőm. És nagyon hamar holnap lesz.

– Így igaz.

– És kíséretet bocsátanak a rendelkezésre.

– Igen.

– Azt viszont nem írják, hogy igénybe is kell vegye a kíséretet.

Egy súlyos pillanatot követően Roland megszólalt:

– Kezdek szenilis lenni!

– Én is – bólintott Fursa –, pedig csak egy évvel vagyok idősebb nála.

– Nem értem – morogta Kutya.

Képes vállon veregette.

– Ne aggódj te amiatt, Ló! Ha valakit meg kell ölni, majd szólunk. Máskülönben csak tedd, amint őfensége mond!