7

A háborút a szeretkezéshez hasonlóan nem lenne szabad nyilvánosan művelni.

LEANDRE BÁRÓ

Koplalása második napján már minden akaraterejére szüksége volt, hogy kihajigálja a tálcákat az ablakon. A roston sült hattyú illata mintha minden idők legkegyetlenebb kínzóeszköze lett volna. Öröm az ürömben – a szobája alatt elterülő rózsakertet lezárták, ám ebédidőben mindig összegyűlt pár bámész a torlaszok mögött. Híre ment a dolognak, aminek drágalátos atyja egész biztosan nem örült.

A harmadik napon annyira remegett, hogy órákba telt, mire magától felöltözött, ám csak azért is fölvette a ruháit. Ha levonszolják az Erődbe, nem hálóingben fogják elvinni. Miután felöltözött, elterült az ágyon, és nem csinált semmit, csak a finom fogásokra gondolt. Néha eszébe jutott szerencsétlen Sas, akivel nagyon rosszat tett, és Agnes néni, aki az Erődben szült gyermeket, majd minden uralkodói címétől megfosztották.

* * *

A tolózár zörgése volt az egyetlen figyelmeztető jel. Már nyílt az ajtó, amikor Malinda fellökte magát az ágyról. Bandita parancsnok körbepillantott anélkül, hogy a lány szemébe nézett volna, és kihátrált. A lánynak még épp maradt ideje letenni a lábát a padlóra, aztán Ambrose teste töltötte ki az ajtót. A hercegnő körül forgott a szoba. Így kicsit durvábban esett térdre annál, mint amennyire eredetileg akart.

Becsapódott az ajtó. Valaki más is bejött, ám Malinda a király terebélyes lábikráján tartotta a szemét, ami hurkákba gyúródott a fehér selyemnadrág alatt.

– Hallgatjuk a könyörgésedet – szólalt meg apja egy idő után.

– Őszintén sajnálom, hogy szégyent hoztam őfelségére.

– Hmmmpf! Nem elég, közel sem elég.

– Megcsókoltam egy fiút. Beismerem, tolakodó voltam, de a rangbéli különbség miatt nem tehette meg ő az első lépést. Vonakodva engedelmeskedett csak, mint azt a kémeid biztosan elárulták, és egyikünk sem akarta, hogy az ügy tovább...

– Céda! Nagyban tárgyalok fél Euránia királyaival és hercegeivel, hogy jó partit találjak neked. Erre kiderül, hogy talán romlott holmival kufárkodok!

Malinda ekkor törődött bele. Ambrose már döntött, és bármire is jutott, nem változtathatja meg, hiába mond akármit.

– Ez nem igaz, mint azt a labdatáncoltató fókáid gondolom elmondták.

– Magasról tettél a parancsomra, hogy női nyerget használj!

– Csak amikor a női nyereg életveszélyes lett volna.

Atyja mély morgást hallatott.

– Megmondtam már, hogy nő vagy, nem dárdás lovaskatona. Kelj föl!

Fölállt, és összekulcsolt kézzel, lesütött szemmel várt. A király hasa hatalmas aranybrokát hegy volt, zsíros öklével csípőjét támasztotta. Malinda látóterének peremén ott csillogott Ambrose szeme a vajasbödönre emlékeztető arcba rejtve. A másik látogató, szégyenének szemtanúja egy sötét ruhába öltözött, idős nő volt – mást nem tudott megállapítani róla. Az uralkodó a látogató felé fordult.

– Hercegnő, íme az unokahúgod, Malinda!

Döbbenet! A lány a nőre pillantott. Húsos volt, feketébe öltözött – olyan volt, akár egy teletömött zsák, és a karmaiban tartott sétapálcára támaszkodott. Kalapja évekkel ezelőtt kiment a divatból, és rusnya, ősz hajpamacsok türemkedtek ki alóla. Kopottas ruházatát mintha elméretezték volna, az arca pedig sötét volt és durva, akárha évek óta nem mosakodott volna. Az orra randa pacaként türemkedett ki a ráncok közül.

– Nos? – vakkantotta Ambrose. – Köszöntsd a nagynénédet, gyermek!

Malindát megfosztották a címeitől? Egy uralkodó lányai rangosabbnak számítottak a nővéreinél. A lány bemutatott egy pukedlit, amivel ideiglenesen elleplezhette a zavarát. Amikor kiegyenesedett, már uralta a vonásait.

– Örömömre szolgál, hogy végre találkozhatok őfenségével.

– Hmmf! – Nagyon úgy hangzott, mintha az öccse mondta volna. – Nos, ez nem tart majd soká!

A király kuncogott. Mit eszeltek ki ezzel a rusnya banyával?

– Ő királyi fensége, Agnes hercegnő.

Malinda bemutatott még egy, kisebb pukedlit.

– Elnézést kérek ő királyi fenségétől. – Maradt remény. Ha a nénje ily magas rangra emelkedett, akkor előkelőbbnek számított egy egy-szerű fenségnél, tehát Malinda még mindig hercegnő volt.

– Agnes kegyesen beleegyezett, hogy a nevelőnőd lesz – jelentette be Ambrose. – Amíg férjhez nem adunk. Az utóbbi időkben túl lazára fogtam a gyeplődet, de ennek most vége. Érthető vagyok?

– Igen, felség.

– Akkor magatokra hagylak benneteket, hogy megismerkedjetek. Holnap hivatalos vacsora lesz annak örömére, hogy a nővérem visszatért az udvarba. Elvárom, hogy tökéletesen viselkedj – akkor és ezen túl mindig. Tudd, hogy hajszál híján úsztad meg a börtönt!

Kövér; nagyképű fajankó! Mikor Ambrose hátat fordított, a nők pukedliztek, bár ez Agnesnél alig volt több biccentésnél. Amint becsukódott az ajtó, merev járással az egyik székhez sántikált. Minden lépésnél a földnek koccantotta a sétapálcáját. Úgy ült le, mint akinek minden tagja fáj.

Courtney anyja! Hasonló, kerekded alakjuk volt, ám az asszony magasabbra nőtt, akkora lehetett, mint Arabel. Ez a savanyú, vén banya lesz mostantól Malinda fogva tartója? Jutalmul visszakapta királyi címeit, ám ezeket valószínűleg ugyanilyen gyorsan vissza is veszik tőle, ha bármilyen illetlenségben segíti unokahúgát. A király most biztos nagyon ravasznak hiszi magát.

– Gratulálok!

Agnes hercegnő egy darabig még szöszmötölt a szoknyájával, mielőtt némi szemöldökráncolás kíséretében tudomást vett volna a megjegyzésről.

– Ez mégis hogy értsem?

Malinda kuncogva sétált az ablakhoz, s szemügyre vette az időjárást. A gyomrát uraló üres fájdalmat elsöpörte az izgalom, ami azóta se tért vissza.

– Úgy, ahogy mondtam. Bármi is történt közted és a nagyapám között, legalább tizenkilenc éve vissza kellett volna térned az udvarba. Örömmel látom, hogy végre igazságos döntés született, és boldog vagyok, hogy én szolgáltathattam az ürügyet, még ha nem is szándékosan tettem. – Átsuhant a szobán a székhez, és puszit nyomott az öregasszony arcára. – Üdvözöllek!

Agnes olyan fintorral jutalmazta a csókot, ami még a vén zsarnoknak is becsületére vált volna.

– Nem kell tenned nekem a szépet, kisasszony! Nem veszem be az alattomos cseleidet. Mostantól a nap minden percében a szemem előtt leszel. Nincs több Pengékkel szalmában hempergés, arra mérget vehetsz!

– Néném! Nem zavar, ha nénémnek szólítalak, ugye? Becsszó, úgy nyolcéves korom óta nem hemperegtem szalmában. Megcsókoltam egy ifjút a lószerszámos szobában, és ennél nagyobb gonoszságot soha többé el sem akarok követni. Tudom, hogy férfi módjára lovagoltam, de azzal mi a baj? Igazán nem szükséges akarnok gyermekként bánnod velem.

– Azt majd meglátjuk! Apád azt mondta, „nagyon szoros legyen a gyeplő”! – Az öregasszony ráncai rideg, elégedett kifejezésbe rendeződtek.

Malinda eleget vigyorgott, hogy visszacsalogassa a fintort.

– Atyám nem érti a nőket, és soha nem is fogja. „Királyi fenség”? Örülök, hogy ilyen keményen alkudtál. Courtney, gondolom, örül?

– Courtney? A tizedik Leandre báró, immár Courtney herceg, nemsokára Galagonyafertály első hercege? – Agnes sárgás fogcsonkokat villantott. – Ó, hogy vele aztán mit műveltek! Az apja sírna szégyenében, ha tudná, milyen nyámnyila alakot nemzett! – Összecsattantak a fogai. Olyan volt a szája, akár az egérfogó.

– De... nem értem!

– Azt hiszed, kemény veled az apád, gyermekem? Nem tudod, mit jelent ez a szó. Az én apám elvette tőlem a kisbabámat. Lenyisszantotta, és elvitette, mielőtt egyáltalán láthattam volna. Az udvarban nevelték föl, azt mondták, az ő érdekében. Azt mondták, vigyázni fognak rá, de közben túszként őrizték, hogy engedelmeskedjek nekik. Meg is tettem. Őérte türtőztettem magamat, és egy kastélyban sorvadtam el. És most tudom meg, micsoda egy senkiházit faragtak belőle! Courtney? Ne beszélj nekem Courtney-ról!

Innen nézve Ambrose nem tért volna el gyökeresen a családi hagyományoktól, ha végül tényleg a wadföldi lázadók vezéréhez adja őt. Pillanatnyi szünet után újabb kísérletet tett.

– Találkoztál már az unokaöcséddel, a kis Ambyvel?

– Minek kéne találkoznom vele? Egyik büdös kis taknyos olyan, mint a másik.

Mogorva, megkeseredett, tökéletesen megbízhatatlan vénasszony volt. Ám olyan asszony is egyben, akivel nagyon rútul bánt az apja és a fivére. Öltözetét elnézve szegénységben élt, a keze alapján meg mintha ő ásta volna ki a zöldségeket a kertben, és ő súrolta volna a padlót. Az élethossznyi száműzetés után édes lehet a győzelem íze. Ám az udvart még egy olyan nőstény oroszlán is fenyegetőnek érezhette, akinek sikerült kisajtolnia egy hercegi címet a kötözködő Ambrose-ból.

Malinda odasétált hozzá, és letérdelt mellé.

– Mert ő az egyetlen igazán kedves ember az egész családban! Imádnivaló! Nagyon hiányzott ebben a pár napban, és lefogadom, hogy én is neki. Már tud beszélni, és... nos, majd meglátod. Hadd vezesselek körbe a palotában, drága néném... Mennyire izgatott lehetsz most! Meglátogatjuk Ambyt, utána...

– Nem látogatjuk! Holnap lesz a fogadás, és rövidesen szabók érkeznek, hogy méretet vegyenek, és...

– Fúúúj! – A lány megragadta a karomszerű kezet. – A szabók lesik a hercegnők minden óhaját, nem pedig fordítva. Hadd húzzam meg azt a csengettyűzsineget, néném! Ha nem fejezték le minden udvarhölgyem, se perc alatt kerítek neked ruhát. Egyelőre Arabel úrnő valamelyik ruhája jó lesz rád. Megfésülik a hajad, megszépítenek, kicicomáznak, s egy óra múlva már elő is léphetsz az udvar legnagyobb ámulatára! – Abban az egy órában kell, hogy legyen elég idő Malinda számára, hogy magába tömjön néhány süteményt és egy enyhén átsütött ökröt...

Agnes hercegnő sokatmondó pillantást vetett rá: gyanakodott, ám kicsit mégis sikerült elcsábítania.

– Hát te meg mire készülsz?

– Néném, néném! Semmire, esküszöm! Mégis mit gondolsz, kinek az oldalán állok? Veled nincs bajom, de az apám nagyon rosszul bánt velem. Nem olyan rosszul, mint veled a te atyád, de azért elég rosszul. Hiszen csak egyetlen csókot loptam! Azt hiszi, nagyon ravasz, hogy téged nevezett ki őrkutyának, de sokkal több közös van kettőnkben, mint sejtené. A lehető legszebben akarok viselkedni, komolyan! Azt akarom, hogy te és én kart karba fonva, felszegett fejjel, jó barátnőkként masírozzunk el IV. Ambrose előtt. Akkor vajon mit gondol majd? Nos, akkor meghúzhatom a csengettyűzsinórt?

Nagynénje sötéten meredt rá, majd – olyan lassan, ahogy a hóember olvadozott a Kéthold napjának fényében – kurta bólintással jelezte: megadja az engedélyt.