24

 

Sokkal több szeretetet lehet kapni pénzért, mind pénzt szeretetért.

COURTNEY HERCEG

Malindát rendkívül feszítette a vágy, hogy világgá kiáltsa a remek hírt a tetőről, reggelre úgy döntött, Pengéit leszámítva senkivel nem oszthatja meg a titkát, még Diannal sem. Ha kiderül, nem csak egyszerű botrány fog kipattanni: Granville felhasználná, hogy tönkretegye őt, a szeretője pedig meghalna. Ám nem lesz egyszerű értesíteni Fursát Kutya új feladatáról anélkül, hogy a többiek is megtudnák. Reggeli után bejelentette, hogy meg kívánja látogatni a királyi üvegházat, melyet Haralda királyné építtetett, és Négyholdkor tele van nyári virágokkal. A terv nem váltott ki különösebben nagy lelkesedést a hölgyek körében, de az udvarhölgyek nem vitatkoztak hercegnőkkel. A lány nevetséges diskurzust folytatott az aszalásról, a kiültetésről, még a trágyázásról is – így vezette végig kompániáját a lombozatok sorai között, el a mélyen meghajoló kertészmesterek és a sárban térdeplő kertésztanoncok mellett, mígnem rábukkant egy igen apró üvegházra, tele rózsákkal. Csak neki, és két szolgálatban lévő Pengéjének, Fursának és Télnek jutott hely odabent.

Már nyíltak az első rózsabimbók. Kutya a szeretője volt, és a szíve majd’ széthasadt az örömtől. Azonban még egy teljes napnak és egy fél éjszakának el kellett telnie, hogy újra vele lehessen...

Megcsodált egy skarlátszín virágot.

– El kell mondanom valami bizalmasat, parancsnok.

– Mindhalálig megbízhat a Testőrségében, úrnőm. Sajnálatos, hogy nem tesz mindig így.

– Ez most... Mit mondtál?!

– Néhány napja a cselédlányokat hallottam tereferélni a papucsán és a köntösén lévő porról. Pókhálók, ilyesmi. Földerítette a lépcsősort, holott megígérte, hogy nem fogja.

Ó, a szellemekre!

– Nem ezt ígértem. Csak azt, hogy titokban tartom. Mit mondtál nekik? Hogy szeretek az éjszaka közepén házimunkával foglalatoskodni, és a pongyola remek portörlő is egyben?

Fursa arca még vörösebben lángolt.

– Fölvetettem, hogy a kosz talán az őfensége ágya alatt tíz év alatt összegyűlt porból származik, és ildomos lenne föltakarítaniuk. Bandita úrnő egyetértett. Szerencsére senki nem vette észre a lábnyomait az ajtónál – igen halványak voltak, és feltöröltem őket az egyik szőnyeggel. Azonnal említenem kellett volna az incidenst, ám feltételeztem, hogy miután kielégítette a kíváncsiságát...

– Honnan tudtál az ágyról?

– Természetesen rendszeresen benézek alá. – Fursa elhagyta megszokott tiszteletteljes modorát. Fiatal volt, bizonytalan, és valószínűleg nagy elánnal igyekezett visszaemlékezni a védencirányításról szóló leckéire. – Egy szemétdomb,.. Azért nem adtam parancsot korábban a kitakarítására, mert bármilyen gonosztevő, aki ott ténykedik, nyomot hagyott volna. Csakhogy a papucsa ma reggel ismét koszos volt, tehát múlt éjjel nyilván újra szaglászott. Ma már nem tehettem mást, megfenyegettem a cselédeket. Figyelmeztetnem kellett őket, hogy az őfenségéről szóló pletykák terjesztése nagyon súlyos következményekkel jár.

Mi van a köntösével? Egy aprócska, jelentéktelen foltot talált ugyan rajta, de a gardróbba akasztotta, úgyhogy a cselédlányok nem láthatták. Dian előtt kellett visszajutnia oda. Csak a papucsáért.

– Lementem, és megszólítottam Sir Kutyát.

Parancsnoka arca mulatságos módon változott dühödt vörösből hamufehérré.

– Lesétált a szobába anélkül, hogy tudta volna, ki van ott?

Malinda elindult egy sor cserépbe ültetett fehér rózsabokor mentén.

– Nem.

– De... Ó! Kutya? – Újra előtört a haragja. – Kutya nyitva hagyta magának az ajtót? Lesz pár szavam Kutyához, fenség! Bármilyen megállapodás...

– Hát nem tudsz a kémlelőnyílásról?

Fursa azonnal leeresztett. A vascsarnoki reflexek elképesztően gyorsak voltak.

– Nem, fenség. Ha megsértettem volna...

– Nem nagyon. Javaslom, derítsd föl a lépcsősort olyan alaposan, ahogy az ágyam alatt nézel szét! Egy találka sem marad titokban előled... sőt, Sir Kutya volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy tájékoztassalak arról, ami megtörtént. Múlt éjjel lementem a lépcsőn, és pontosan tudtam, hogy senki más nincs rajta kívül a szobában. – Lehajolt, hogy megszagoljon egy bimbót, így rejtve maradt az arca. – Fölhívtam magamhoz. Lehet, hogy a jövőben is meg fog látogatni a szobámban. Immár mindenről értesítettelek, és a jövőben is így fogok tenni. – Kiegyenesedett, de nem nézett a férfi szemébe. A hercegnő arca bármely rózsánál vörösebb lehetett.

– Őszintén sajnálom, hogy kételkedtem őfenségében. És Sir Kutyában.

A lány kényszerítette magát, hogy a testőreire nézzen. Tél szeme tágra nyílt, de legalább nem vigyorgott úgy, mint Képes fog, ha meghallja a hírt. Fursa jól rejtegette a sebeit. Mosollyal jutalmazta.

– Bocsánatkéréssel tartozom, amiért ennyire óvatlan voltam. Mit tehetünk a cselédekkel és a papucsommal?

– Lefizeti vagy kirúgja őket.

Malinda újabb korai bimbóra bukkant, melyet megcsodálhatott. Véget kellett vetnie a találkának, mielőtt a kint állók gyanakodni kezdenek.

– Nem. A hamura fogjuk. Mikor legközelebb látod őket, említsd meg, hogy arra panaszkodtam, megpörköltem a lábszáramat, mert elaludtam a székben, lábammal a kandallón. Gyenge, de néhány cselédlánynak csak elég lesz.

– Igen leleményes, úrnőm. – A bokor fölött tanulmányozták egymást. Tél aggodalmasan ráncolta a homlokát.

– Míg mást nem mondok – folytatta a hercegnő –, Sir Kutya osztozik majd az ágyamon. Szükségtelen megemlítenem, hogy a hercegnőkre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a hercegekre, és komoly baj ér engem, ha ez kitudódik. Nem igazságos, de így mennek a dolgok. A lordprotektor egész biztosan ellenem használja majd, ha megtudja. Kutya egész biztosan meghal. – Talán a többi Pengéje is. – Meg tudjátok őrizni a titkomat?

– Igen, úrnőm, de csak akkor, ha nem okoz gondot folyamatosan változtatni Kutya őfenségével töltött óráit. Máskülönben a Testőrség gyanút foghat, miért részesül a Penge különleges elbánásban.

Malinda nem tudta elrejteni a mosolyát. Igencsak különleges elbánásban!

– Természetesen. Viszont a lépcsőt le kellene takarítani. Remélem, a Pengéimnek nincs ellenére némi könnyű házimunka?

Az ismerős csillogás visszatért Fursa szemébe.

– Kutyáé lesz a megtiszteltetés.

A hercegnő nevetett.

– Milyen találó! Köszönöm. És neked is, Sir Tél. A kezetekben vagyok.

– Kutya kezében van, úrnőm – felelte Fursa –, én pedig megőrülök a féltékenységtől. Mindketten megőrülünk tőle, és az alapján, amit régebben mondott, tudom, Sir Képes is így lesz vele.

Malinda túlságosan megdöbbent, hogy bármi mást mondjon azon túl, hogy:

– Köszönöm! – A világ immár nőként gondolt rá.

– Ha megengedi, fenség... Tud a gyűrűproblémáról, igaz?

A nő kizökkenve pillantott egyik Pengéjéről a másikra.

– Képes a szolgáltatásaiért cserébe kapta a gyöngyöt? – Nem nézett Télre, hogy lássa, hordja-e a rubintját.

– Nem igazán. – Fursának nehezére esett rezzenéstelen arcot vágni most, hogy újra a párbeszéd győztes oldalára került. – Azt a gyöngyös gyűrűt jól ismerik szerte a palotában. Azt mutatja, hogy aki hordja, az Viola úrnőhöz tartozik, aki kikaparja bármelyik nő szemét, aki csak ránéz. Ám bűbáj is egyben. Biztosan tudja, úrnőm, hogy a szeretők gyűrűi általában egy évig vagy tovább nyújtanak védelmet. – Nem tudott róla, hogy létezik olyasmi, hogy szeretők gyűrűi, és ezt a parancsnoka is kitalálta. – Vagyis mielőtt elmúlna a bűbáj. A gondot az jelenti, hogy a Vascsarnok megkötése annyira erős, hogy elhárít más bűbájokat, s így a gyűrűket két-háromhetente újra meg kell bűvölni. Ez hatalmas költséggel jár, messze meghaladva egy Penge lehetőségeit. – Kotorászni kezdett az erszényében, és kihalászott belőle egy egyszerű aranykarikát. – Próbálkozunk ugyan, de a legtöbb hölgy a sajátját szereti adni, így megbízhatnak benne, hogy a bűbáj eléri a kívánt hatást.

A vörösséget Malinda arcán még a kinti bámészkodók is láthatták talán. Tudta, hogy vannak módszerek a nem kívánt terhességek elkerülésére, ám nem jött rá, hogy a Pengék trófeái is ezt a célt szolgálják. Dian vallomásai nem szóltak ilyen piszkos, romantikát mellőző témákról, és ő azt sem tudta, hordott-e Kutya gyűrűt az éjjel. Ahogy abban sem lehetett biztos, hogy Fursa a teljes igazat mondja, hiszen a Pengék szerették vitézségük legendáit terjeszteni. Azt azonban nem értette, ezt miért is terjesztenék.

– Köszönöm, hogy emlékeztettél – válaszolta. – Van még elég koronátok a kiadásokra szánt tárcában?

– Úgy vélem, elegendő lesz, úrnőm.

– Akkor kérlek, add Sir Kutyának, és engedj neki némi szabadidőt ma délután, hogy, ömm, újratölthesse a gyűrűjét!

– Ahogy őfensége parancsolja. Sir Tél?

– Csak azt akartam mondani őfenségének – fogott bele komolyan Tél –, hogy a mi szemszögünkből nézve a választott ágyastársa, aki egy közülünk, így hát megbízható, üdvözlendő, mert annyival egyszerűbb lesz önt őriznünk. Én is csak annyit bánok, ahogy a parancsnok mondta, hogy nem a legjobb embert választotta.

– Általánosságban egyetértünk, de a részletekben nem – ezt Fursa mondta.

– Ennyi elég lesz, uraim! – Malinda az ajtóhoz sétált, kiélvezve a bókokat, és azon töprengve, hogy (hihetetlen!) akár még lehet is bennük egy kevéske igazság. Hisz’ Kutya is azt mondta neki, hogy gyönyörű.

* * *

 

Rettegett a pillanattól, amikor szemtanúk előtt kell vele találkoznia, márpedig erre azonnal sor került, amint visszaért a lakosztályára. Szerencsére a férfi térdre vetette magát, megragadta a kezét, hogy megcsókolja azt, és arról halandzsázott, hogy mennyire meg akar halni érte. Pár naponta kitörtek belőle ilyesfajta őrült kirohanások, és mostanra mindenki megtanult fittyet hányni rájuk, de így legalább értelmet nyert Malinda pironkodása.

A románc nehézségei ismét előtérbe kerültek, amikor megérkezett Sir Képes, hogy leváltsa Télt. Az összes nő rettegve sikoltott föl, mikor meglátták a négy durva karmolásnyomot, ami bal szemétől az állkapcsáig díszítette az arcát.

– Vívtam – magyarázta tartózkodóan. – Vívólecke a tornateremben.

A hitetlenkedő rikácsolás közepette Dian szólalt meg:

– És mégis, ki akkora mestere a vívásnak, hogy négy hajszálpontosan párhuzamos vágást ejt az arcodon?

– Sir Kígyó – felelte Képes, és különös pillantást vetett Malindára. – Lenyűgöző a korához képest, pedig legalább harminc. És körmönfont!

Az ifjú Pengék is tudtak körmönfontak lenni. A sebeket láthatóan néhány órával korábban ejtették, ő pedig meg sem próbálta meggyógyíttatni őket. Emellett igyekezett biztosra menni, hogy mindenki látja a gránátkövet, ami az ujját ékesítette a rózsaszín gyöngy helyett. Viola úrnő nem számíthatott többet Képes szerelmére, már ha az egyáltalán megérdemelte ezt a nevet.

Ostoba kölyök!

Nem sokra rá odasompolygott Malindához, átadott neki egy papírost, a hercegnő pedig félrevonult, hogy egymagában olvassa el. A cirádás, dőlt betűket olyan kacskaringósan rótták, hogy alig bírta kibogozni őket – csakis egy körmönfont elme szüleményei lehettek.

Vannak még barátai fontos helyeken, ám jelenleg nem mernek mutatkozni. Ne rémüljön meg, mikor eltávolítják a Királyi Testőrséget! Talán fenyegetőzik majd, de az a terve, hogy külföldi férjet talál a hercegnőnek. Nem okozhat nyílt botrányt, Húzza az időt, és utasítsa el azokat, akik fölajánlják, hogy támogatást szereznek magának, mert lehet, hogy kettős játékot űznek! Égesse el ezt a papírt. Ne bízzon senkiben, csak a Pengéiben, és bennem, barátjában!

Alattom

Hmm! Az ifjabb Pengék gyakran a kardjaik nevén hivatkoztak hőseikre. Képes célzása komoly utalás volt arra, hogy Alattom nem más, mint Sir Kígyó. Később megkérdezi Kutyát. Kígyó Roland egyik pribékje, ami megmagyarázza, miért említette a fontos helyeket. Malinda csupán kétszer látta Kígyót a Kutyák Éjszakája óta, ebből egyszer az esküvőjén. Az üzenet alapvetően azt tanácsolta neki, amit ő maga is tenni akart, de az „időhúzásra” való célzás aggodalmat keltett benne. Miért kell az időt húzni? Hogy Granville férjet tudjon találni neki? Vagy hogy Amby meghalhasson?

* * *

 

További tíz-húsz év után ez a nap is véget ért, és a hercegnő ágyba bújt. Persze még órákat kellett várnia éjfélig, de azért sikerült elaludnia – úgy hét-nyolc alkalommal. Felébredt kevéssel azelőtt, hogy Kutya jött volna, felélesztette a tüzet, és gyertyákat gyújtott, de utána megint elalhatott. És egyszer csak ott állt ő, az ágy mellett, úgy nézve Malindát, mintha órák óta ott lenne.

– Kedvesem! – suttogta a nő.

Kutya nem moccant.

– Miért? – A morgása úgy csikorgott, akár az acélba harapó fűrész.

– Mit miért?

– Miért én? Te hercegnő vagy, én meg csak mocsok. Miért szennyezed be a tested ilyen mocsokkal, mint én?

Épp rossz hangulatban volt. Malinda kinyújtotta a karját, óvatosan, nehogy a szükségesnél jobban elmozdítsa a paplant.

– Gyere hát, és mocskolj be!

Kutya megnyalta a száját.

– Miért? – recsegte újra. – Az izmaim miatt? Csak a duzzadó karom tetszik?

– Imádom az izmaidat, Kutya, de nem ezért szeretlek. Bújj be az ágyba, és elmondom, miért! Siess!

– Elfújjam a gyertyákat?

– Nem kell – válaszolta, bár eddig fel sem merült benne, hogy több lehetőség is van.

A Penge a legkevésbé sem volt szégyellős. Malinda izgatottan figyelte, ahogy előhúzta a pallosát, és óvatosan a székre tette, ahol közel esett a kezéhez. Aztán levette a köpenyét és a kardszíját, ledobálta őket a földre, s hasonlóan tett a zekéjével, a csizmájával és a nadrágjával is. Kioldozta a zsinórt, ami a dolmányát a harisnyájához rögzítette, és levette azt is. Egy szál ingben állt ott, mely alig ért le a lábát borító ezüstös bolyhokig.

Malinda megfeledkezett róla, hogy ketten is űzhetik ezt a játékot: Kutya fölemelte a pokrócot, és lenézett a lány meztelen testére. Jaj! És nézte tovább, mintha nem hinne a szemének, vagy próbálná megjegyezni. A hercegnő sejtette, hogy mindenhol elpirult.

– Biztos vagy benne? – morogta a Penge.

– Biztos? Hát meggyulladok, te nagy ökör! Azonnal ide azokkal az izmokkal! – Felugrott, megragadta az ingét, és lerántotta az ágyra. Még így is, hogy végre ott volt mellette, és rajtuk a paplan, Kutya csak feküdt ott, mint holmi forró hóbucka... noha Malinda már tudott annyit, hogy megérezze, a férfi teste kívánja őt.

A Penge elfordult a csókja elől.

– Mondd el, hogy miért én!

– Mert te te vagy, te marha! Ha szép embert akarnék, Fursát csábítanám el, aki még aznap este egy másik nő ágyába vetné magát, nem igaz? Téllel jól lehet a politikáról beszélgetni. Ha csak egy gyors hempergésre vágynék, Képest kérném meg. Téged akartalak, mert te tudod, mi az a fájdalom.

Kutya morgott.

– Nem tudom, milyen terhet cipelsz – suttogta Malinda, és próbálta kellően romantikus módon lehúzni róla az inget –, és nem is érdekel. Te hordozod. Te szenvedsz tőle. Te érted, hogy az élet kemény és kegyetlen, és néha már úgy hiszed, nem bírsz továbbmenni. De mindig továbbmész, és mindig is tovább fogsz menni. Erős vagy, Kutya, és nem csak az izmaidra gondolok. Te férfi vagy... a többiek mind csak fiúk.

– Öt hónappal vagyok idősebb...

– Tíz évvel idősebb vagy, mint amennyi Fursa valaha lesz. Nekem férfi kell. Most pedig itt van egy mellettem meztelenül az ágyban, rajtam meg nincs ruha. Tégy valami alkalomhoz illőt! Ha nem érsz hozzám, sikítok!

– Mocsok vagyok.

– Szeretlek!

– Ne mondd ezt többet!

– Csss. Jól van, mocsok vagy. Szar vagy. Mihaszna. Kutya vagy. Takarodj az ágyamból, te állat, és küldj ide egy igazi...

Kutya hirtelen elborította őt – szájjal, nyelvvel, kézzel, testtel, csókolta, szívta, gyömöszkölte, dögönyözte, és figyelmeztetés nélkül széthúzta a lábát. Malinda elnyomott egy fájdalomkiáltást, mikor belé-hatolt, és eszelősen pumpálni és döfölni kezdte.

Pillanatok alatt véget ért, és Kutya zihálva omlott rá, akár egy partra vetett hal. A lány megsimogatta átizzadt haját. Eltartott egy darabig, mire visszavonult, de addigra a szapora lélegzetvételekből zokogás lett, és könnyek csorogtak le Malinda mellén. Kutya mellett soha nem lesz megjósolható az élet. Tudta, hogy ez egy próbatétel, de csak abban volt biztos, hogy a düh rossz válasz lenne – a férfi talán még őnála is kevésbé értette az egészet.

– Nem kellett volna ezt tennem – motyogta.

– Nem, valóban.

A Penge megpróbált fölemelkedni, mire Malinda ujjai megragadták a haját.

– De megtetted, én nem törtem meg, és még mindig szeretlek.

– El kell mennem. Igazad van; állat vagyok.

– Márpedig itt maradsz. Szeretlek.

Kutya riadtan kapta föl a fejét.

– Nem szerethetsz! Nem szabad!

A lány lenyalta a sós könnycseppeket a férfi szemhéjáról.

– De szeretlek, és te semmit nem tehetsz ez ellen. Most pedig jóváteszed azt, amit az imént csináltál. Most fáj, szóval nagyon lassan kell majd csinálnod, és kétszer olyan sokáig. Kezdheted is.

– Nem megy. A férfiaknak idő kell.

– A nőknek pedig több kell. A jobb fülcimpám nyalogatásával kezded. Ha elégedett vagyok az ott nyújtott teljesítményeddel, további utasítások következnek.

* * *

 

Sokkal-sokkal később, mikor az ég halványszürkén derengett az ablakon túl, Malinda mocorogva fölébredt, s látta, hogy Kutya a kandallópárkányon pislákoló utolsó gyertya fényénél ül. A hideg ellenére nem voltak rajta a ruhái. Egy könyvet olvasott, összeráncolt szemöldökkel összpontosított, ujjával követte a szavakat. Mikor megérezte magán a tekintetét, ledobta a kötetet, és odasietett hozzá. Ezúttal lelkes volt, és jól láthatóan begerjedt.

– Megint? – rántotta le a takarót.

– A szellemekre, ember! – nyögte a lány. – Nem tudom. Lehetséges egyáltalán? Egész éjjel megállás nélkül csináltad. Hányszor is...?- De már benn is termett mellette az ágyban, és Malinda hatalmas, fehér fogakból álló farkasvigyorral találta szemben magát. A fogak közül néhány letört, és több hiányzott. Rájött, hogy Kutya mosolyogni próbál. Bármennyire is sajgott, nem mondhatott neki nemet. – Rendben – mondta. – Kezdd gyöngéden!

* * *

 

Napvilágnál, mikor szobalányai öltöztették őt, megpillantotta Kutya könyvét, mely még mindig a szőnyegen hevert, s kérte, hozzák oda neki. Régi volt, mocskos és rongyos – hitvány vacak, amit egy rézpetákért vesz az ember. A cím lekopott a borítóról, és a címlap is hiányzott, de Malinda fölismerte benne Alberino Veriano Rejtett tudását, az egyik klasszikus varázslatgyűjteményt. Szándékosan homályos nyelvezettel írták, és a benne található formulák már rég kimentek a divatból – még azok is, amelyek legalább régebben értek valamit. Senki se tanulmányozná ma ezzel a könyvvel a bűbájokat. A könyvjelzőszalagot egy bűbájhoz tették, melynek a fejlécében az szerepelt: „A holtak megidézése”.