60
új, nem szívesen látott világok hírhozói, távol a saját csa-ládja problémáitól.
Mindig csak problémák voltak. Nem értette, miért szükséges, hogy a sok szociális munkás és nevelőszülő bele-avatkozzon a családjuk problémáiba. Amióta az édesanyja meghalt, a problémák is egyre súlyosabbak lettek. Sokkal súlyosabbak. Miért is nem hagy fel az apja a kábító-szerekkel, amelyek a problémákat szülték és a nyakukra hozták ezeket az embereket? Miért nem viszik el ezek a gyámügyes emberek inkább a drogokat helyette?
A magas nő abbahagyta a beszélgetést az apjával, majd odafordult Macyhez, lehajolt, és a térdére támaszkodott, így már alig volt nagyobb, mint a kicsi lány. – Macy, ez itt Mrs. Irene Hummel. Mrs. Hummel az új anyukád.
Macy lopva Mrs. Hummelre pillantott, azután az apjára, akinek arckifejezése meg se rezzent a nő szavaira.
Anya? Ez az asszony egyáltalán nem úgy festett, mint egy anyuka, akire szívesen vágyna.
– Köszönöm, de nekem volt anyukám – válaszolta fé-lénken, és tapasztalatai ellenére csak abban reményke-dett, hogy a szavaival talán még változtathat a helyzeten.
Mrs. Hummel óriási füstgomolyagot pöfékelt, amely rövid időre eltakarta az arcát.
– Nagyon szerencsés kislány vagy – folytatta a gyámügyes nő. – A négyévesnél idősebb gyerekeket csak nagy ritkán fogadják örökbe. – A nő felegyenesedett, és hirtelen még magasabbnak látszott, mint eddig. – Ideje elbúcsúzni.