28
– Végre egy mosoly – suttogta. Hátradőlt a székében, és engem figyelt. – Ezek szerint itt nincs a családodból senki. Na és a barátokkal mi a helyzet?
– Nem sok ismerősöm van Salt Lake Cityben. Voltak a szobatársaim, de amikor az egyetemről kimaradtam… –
A lányra néztem. – Volt egy barátnőm…
– Csak volt?
– Négy évig jártunk együtt. Három nappal ezelőtt le-velet kaptam tőle, az eljegyzéséről értesített.
Macy a fejét rázta. – Tényleg nem túloztál. A baj sosem jár egyedül.
– Csőstül jön – feleltem. Ittam még egy keveset a csokoládéból, azután ismét odafordultam hozzá, és a ke-zemmel végigszántottam a hajamon. – Fogalmam sincs, miért mondom el neked mindezt.
– Mindig idegeneknek meséljük el a legféltettebb tit-kainkat.
– Szerinted miért van ez?
– Talán mert ők nem tudják felhasználni ellenünk, amit hallanak.
Ebben volt valami. – Úgy érzem, az életem a feje tete-jére állt, mintha csak valamiféle társast játszottam volna, és valaki két dobás között megfordította a táblát. Árvá-nak érzem magam…
A szavaim láthatóan mély hatást gyakoroltak Macyre. – Tudom, milyen érzés… – mondta halkan.
Egy darabig ismét csak hallgattunk, és én közben be-fejeztem a csokoládémat. Végül felemeltem a bögrém. –
Köszönöm.