27
– Alabamából költöztem ide. Az egyetemre jöttem.
– Akkor hát egyetemista vagy – állapította meg némi csodálattal a hangjában.
– Az voltam. Most már csak dolgozom.
– Hol dolgozol?
– A West Középiskolában. Gondnok vagyok.
– Én is a Westbe jártam – mondta Macy. – Egy ideig legalábbis. – Rám szegezte a tekintetét. – Mondd el, mi nincs rendben!
– Mi van? – kérdeztem vissza. Azután mélyet sóhajtot-tam. – Múlt héten meghalt az édesanyám.
A lány arca elkomorodott. – Sajnálom. – Egy pillanattal később átnyúlt az asztal fölött, és kezét az enyémre tette. – Mesélj róla!
– Ő volt a legjobb barátom. Bármilyen vészes is volt körülöttem a helyzet, rá mindig számíthattam. – A han-gom újra elcsuklott. – Még a temetésére sem mentem el. Senki sem tudta, hol érhetnének utol, így a haláláról is csak két nappal a temetés után szereztem tudomást.
– Annyira sajnálom – ismételte. Egy perccel később megkérdezte: – A családod délen lakik?
Bólintottam. – Igen.
– Akkor hát egyedül kell megküzdened ezzel az egész-szel?
– Úgy van. – Ittam még egy kortyot a csokoládéból.
– Megtört lélekre a csokoládé a legjobb gyógyír – tré-fálkozott. – Én imádom a csokit. Az Isten jóvátétele a brokkoliért.
Akaratom ellenére is mosolyognom kellett.