31
– Mintha azt mondtad volna, hogy nem messze.
– Nem akartalak terhelni.
Miközben arra vártunk, hogy a szélvédő végre kitisz-tuljon, Macy hátranyúlt, és a hátsó ülésről előhúzott egy doboz mézeskalácsot. – Kérsz?
– Persze. – Benyúltam a dobozba, és kivettem egyet.
Ő is vett belőle.
– Egyszerűen imádom – közölte.
Amikor a szélvédő eléggé kiolvadt ahhoz, hogy kilás-sunk rajta, Macy sebességbe tette az autót, és lassan kigu-rultunk a parkolóból az útra. A kocsi hátulja kissé csúszkált.
– Ez már félelmetes – mondta Macy. – Hihetetlen, mennyi hó esett. – Lenyúlt, és bekapcsolta a fűtést. Tizenöt percnyi igencsak veszedelmes autózás után rámu-tattam a hatalmas, roskatag házra, ahol laktam.
– Ott van. Az a ház, ott szemben.
Macy az út széléhez kormányozta az autót, egy utcai lámpa alá. Bekapcsolva hagyta a motort, de azért behúzta a kéziféket. – Biztos, hogy jól vagy?
– Tökéletesen. Köszönöm. Mindent köszönök.
– Semmiség. – Hirtelen elmosolyodott. – Van itt még valami a számodra. – Átnyúlt előttem a kesztyűtartóhoz, elővett belőle egy kártyát, és odaadta nekem. – Ha ezt a kártyát felmutatod a kávézóban, vendégünk vagy egy ingyen kávéra és sütire. Egyszer neked is meg kell kós-tolnod a híres csokis süteményünket.
A kártyát becsúsztattam az ingem zsebébe. – Kösz szépen. – A szemébe néztem. – Miért vagy ilyen kedves hozzám?