24
Félszegen bámultam rá, a kezem a zsebembe süllyesz-tettem. – Lerobbant az autóm… csak telefonálni szeretnék.
Tetőtől talpig végigmért, azután lassan hátralépett, és kitárta előttem az ajtót. – Jöjjön be!
Leráztam cipőmről a havat, és beléptem. A lány bezárta mögöttem az ajtót, miközben kigomboltam a kabátom.
– Itt hátul találja a telefont.
Követtem egy irodába. Szégyentelen összevisszaság uralkodott a helyiségben. Az íróasztalon halomban állt a papír; úgy nézett ki, mintha valaki egy egész vödör sze-metet borított volna rá. Az egész helyet belengte az őrölt kávé illata. A lány a telefonra mutatott.
– Ott van. Az asztalhoz is leülhet, ha akar.
– Köszönöm. Van esetleg egy telefonkönyve?
– Az arany oldalak, vagy a rendes?
– A rendes.
Előkereste a telefonkönyvet egy közeli szekrényen magasodó halomból, és átnyújtotta nekem. Kikerestem egyik haverom számát, akinek a bátyja autókat bütykölt.
Tucatszor is hagytam kicsengeni a telefont, azután felad-tam. A lány együtt érzően nézett rám. – Nem veszik fel?
– Úgy tűnik.
– Szeretne felhívni valaki mást?
Senki sem jutott eszembe. – Nem tudom, kit hívhatnék.
– Én ismerek egy szerelőt – mondta, majd rögtön a homlokát ráncolta. – De ilyenkor biztos nincs a műhelyében. Akar esetleg taxit hívni?
Nem volt rá pénzem. – Nem. Majd gyalogolok.