1453. május 19.

A szándék hát az lehet, hogy nékem az utolsó csöppet is ki kell innom a pusztulás és a halál serlegéből, mielőtt készen állnék.

Nem eshettem el az elmúlt éjszaka.

Hogy hatást gyakoroljak Giustinianira, azt mondottam egyszer, kemény vagyok. Csupán azt akartam mondani, hogy a lélek képes a testen és a testi fájdalmakon uralkodni. Kemény azonban nem vagyok.

És már a lelkem sem ura a testemnek.

A hivatásos katonák irigykedve mondogatják:

– Neked aztán jól szolgál a szerencse, Jean Ange!

Nem szerencse az! És most már az eddiginél is keserűbben tudom, hogy senki nem hal meg, míg el nem jön az ő órája.

Bármennyire véletlenszerűnek, bármennyire céltalannak lássék is ezeken a napokon és éjszakákon a halál dühöngése városom falain.

Az ágyúgolyó villám módjára követi az Isten által megrajzolt pályát.

Tegnap éjszaka megsemmisítettük hát a törökök mozgó támadótornyát. Sokak szerint ez még nagyobb csoda, mint a torony felállítása volt egyetlen éjszaka alatt.

Az éj legsötétebb óráiban a torony lábánál feküdtem török ruhába öltözve. Hallottam a jelszavukat. Valaki még rám is lépett a sötétben, de mert nem mozdultam, halottnak vélt.

Virradat előtt két órával benyomultunk a toronyba, sikerült feltörnünk valamennyi csapóajtaját, és bedobáltuk a puskaporral töltött agyagkorsókat. Másképpen nem tudtuk volna a tornyot fölgyújtani. Hajam és szemöldököm leperzselődött. Kezem is tele lett égési sebekkel. Giustiniani rá sem ismert az arcomra, amikor mint egy féreg, visszamásztam a városba. A toronyba behatolók közül én voltam az egyetlen, aki visszatért.

A torony török legénységéből néhánynak sikerült elmenekülni. Azokat azonban már reggel kivégeztette a szultán, és levágott fejüket karók hegyébe szúratta.

Az ágyúk dörgésétől zúg a fülem, és a padló hintázik a lábam alatt.

Arcom és kezem sajgása azonban semmi a szívemet mardosó keserűséghez képest.

Először Magyarországon, a földrengés után. Aztán a mocsárban Várnánál. Ott mondotta: „Találkozunk a Szent Romanosz-kapunál.” Az elmúlt éjszaka vártam, hogy találkozom vele. Ám ő nem érkezett meg a színhelyre.