1453. április 13.

Nyugtalan éjszaka. A városban nem sokan alhattak. Az éj közepén reszkettette meg a várost az óriás ágyú dörrenése, és szörnyű torkolattüze az éjszakai égboltot színesre festette. Egész éjszaka dolgoztak a falakon, hogy a keletkezett hasadékokat betömjék és a fenyegetett pontokra a gyapjúval és szénával töltött zsákokat erősítsék.

A török hajóhad az Oszlopok kikötőjében vesztegelt. A hajókról roppant mennyiségű faárut és kőgolyóbisokat rakodnak ki. A velenceiek nagy gályáikkal a láncnál várakoznak, készen arra, hogy megvédelmezzék. Az egész éjszakát riadókészültségben töltötték hajóikon.

Nappal a törökök nagy ágyúi egyenként hat-hat lövést tudnak leadni. Úgy tűnik, hogy a Blachernai fala a Kaligaria-kapunál bírja a legjobban, noha az óriáságyú épp vele szemben áll. A palotában elszállásolt velenceiek a palotabeli templomban érdeklődve vizsgálgatják a Blachernai Szent Szűz-ikont. Már hisznek a görögöknek, akik azt állítják, hogy a csodatévő Panaghia oltalmazza a Blachernai falait.

Latin még ez idáig egy sem halt meg, bár kettő súlyosan megsebesült. Őket megvédi a vértjük. A fegyverbe hívott kézművesek és szerzetesek közül ezzel szemben már sokan elestek az Aranykaputól a Rhésziasz-kapuig terjedő védelmi szakaszokon. így megtanulták azt is, hogy okosabb, ha a fejükre húzzák a kényelmetlen sisakot, és azért sem kell panaszkodni, ha a mellpajzsnak a szíja szorít egy kicsit.

Gyarapodnak a tapasztalatok. Minél többen esnek el, annál inkább fokozódik a törökökkel szembeni gyűlölet. Nők és aggastyánok jönnek ki a városból a falakhoz. Ruhájuk szegélyét az elesettek vérébe mártják, és a hit mártírjaiként áldják őket.

Megszokik az ember mindent. Bizonyára mindenhez hozzá tud szokni. A nagy ágyúk dörgéséhez és a föld remegéseihez is, a leomló falak robajához és a szilánkok süvítéséhez is, noha tegnap még úgy hittem, az ilyesmit megszokni soha nem lehet. A görcs oldódik a gyomorban, és a lélegzés egyenletessé válik.

A hajóhad megfigyelőket helyezett el Péra tornyán, ahonnan figyelemmel lehet kísérni a török hajóhad mozgását a Boszporusz-öbölben. A lánc is szilárdan áll, Péra parti tornyához erősítve. Pérából naponta járnak át genovaiak és zsidó kereskedők a törökök táborába. Hasznos híreket továbbítanak a városba. Ilyen hát Péra semlegessége. Ε pillanatban azonban a szultán sem tehet ellene semmit. A formailag semleges Péra az ő számára sokkal hasznosabb, mint egy ellenséges Péra. A pérai kereskedők tehát jó üzleteket csinálnak. De úgy gondolom, mindent vissza kell majd fizetniük, ha a szultán győz.

Azt írtam, ugye, ha győz a szultán. Ilyen ingadozó volna az emberi szív? Hát ilyen szíves örömest hiszi azt, amiben reménykedik? A szultánok korábban is hiába ostromolták Konstantinápolyt. Ez igaz. Nekik azonban sem ágyúik nem voltak, sem hajóhaduk.

A görögök hatalmukban tartották a tengert, és a Boszporusz nyitva állt. Most azonban Konstantinápoly el van zárva. Csak a pápa és Velence által állított hajóhad megérkezése menthet meg bennünket. Vagy a világpolitikának valami hihetetlen fordulata. A magyar seregek támadása az ostromló törökök hátába. Ilyesmi azonban nem történhet meg. Már nem. Az az idő már elmúlt. Az egész éjszakai égboltot vörösre festő ágyútűz már az új kort hirdeti. Az ágyúk, a janicsárok, a szultánok korát, amely az embert és a hitet is a hatalom eszközévé fokozza le.