1453. március 25.

Két nappal ezelőtt a szultán elindult Adrianopoliszból. Most már csak napokról lehet szó.

A Forrás Szent Istenanyja kolostorában a nagy falon kívül a szerzetesek megtagadják kolostoruk kiürítését. Vastag falaik védelmében fegyvereikkel, nyilaikkal azelőtt is visszaverték a török rablócsapatok támadásait. Tíznél alig több katona szolgált védelmükre. Ma azonban a katonákat visszaparancsolták onnét. Egyetlen katonát sem szabad elveszíteni. Ám a szerzetesek sem hajlandók elhagyni a kolostorukat. A császár pedig nem kényszerítheti őket.

A szelümbriai erődítmény a Márvány-tenger partján még egyre védekezik, noha a városban itt úgy hallottuk, már régen megadta magát, miként más erődök és támaszpontok is a part mentén, meg a belső országrészben is. Gyülevész török csapatok tartják ostrom alatt, várva a szultán megérkezését.

Az éj leple alatt sikerült egy kis haj ócskának kiszökni és hírt hozni. Azt tudakolták, átengedhetik-e az erődöt a törököknek. Az ő erejük túl kicsi ahhoz, hogy a szárazföldön keresztül tudják magukat visszaverekedni a városba. A kikötőt viszont körbezárták a török gályák. Azt kérik, hogy a császár hajói menjenek értük.

A szél azonban nem kedvező. Egyetlen felelős parancsnok sem vállalhatja, hogy tíz emberért veszélybe sodorja a hajóhadat. Az a tíz ember hát el van veszve. A védekezéssel ők ítélték halálra saját magukat.

Konsztantinosz császár üzenetet küldött nekik: Bízzatok Istenben! Én nem segíthetek rajtatok.