1453. január 12.

A házamban maradok. De a mendemonda szájról szájra jár. Nem lehet feltartóztatni. A falakon is keresztülhatol.

A szultán Ázsia valamennyi kikötőjében hajóhadat építtet.

A szerbek barátsági és segélynyújtási szerződésük alapján kénytelenek lovasaikat a szultán seregéhez küldeni. Keresztények fognak keresztényeket ostromolni.

Egyedül vagyok. Bennem nem bíznak. Tehát fölösleges vagyok.

Visszatértem elmélkedési gyakorlataimhoz. De mi hasznom belőlük, ha a szívem nyugtalan. Megfontoltam mindazt, amit meg kellett gondolnom, és választottam. Istennek léte nem fér be a világi értelem határai közé. Isten létezik. De hogy hogyan létezik és cselekszik, azt a gondolat nem tudja megmagyarázni. A révület sem egyéb, mint test. Bárki juthat eksztázisba böjtölve és lelkigyakorlatokkal. De mi haszna belőle az embernek, ha teste akár lámpásként ragyogna is. Úgyis idő és tér határai közé van bilincselve.

Istenről nem lehet megmondani, hogy micsoda. Még csak azt sem, hogy mi nem, ahogyan a misztikus teológia véli. A szavak korlátozottak és így fogyatékosak, mint minden, ami embertől való. Ha tagadom Istent, elismerem őt. Ha elismerem Istent, azzal tagadom. íme, a szív teljes sivársága!

Rosszul alszom. Almom nyugtalan. Sok mindent éltem át és tapasztaltam álmomban. Álmom utólag éppen olyan valóság, mint amit a valóságban éltem át. Korábban ura voltam önmagamnak, úgy, hogy álmok nélkül mélyen tudtam aludni, bármikor akartam.

A szerelem csak bódulat és mámor, ami tovatűnik. Utána csak keserűség és szomorúság marad.

De még mindig mámoros vagyok. Még mindig kábulatban csupán azért, mert tudom, hogy ugyanebben a városban él, ugyanezt az eget nézegeti.

Lemondtam mindenről, egymás után. Hát nincs vége a lemondásnak? Hát ezért került még az utamba ez a kísértés? Hogy siváran és hidegen ébredjek álomra és bódulatra? Tavaszra várok, tavaszra. Az utolsó tavaszomra. És Konstantinápoly utolsó tavaszára is.

Emészt a várakozás. Mégis csodálatos várni, ha van valami várnivaló. Mámorra várok. A halálra várok!

Istenem, hát nem fizettem a legmagasabb árat mindezért, amit kapok? A legszegényebb, a legegyszerűbb ember is megkapja ugyanezt, bármilyen fizetség nélkül. Hát ilyen az isteni esztelenség, Isten? Szörnyű kísérletező vagy, amióta a markodba zártál engem!