7.2. MILY DURVA FENEVAD

A pókok egy sokkal szélesebb hálót is létrehoztak, amely túlterjed a bolygójukat övező hálózat fizikai nyúlványain. Az űr hidegében biotechnológiai receptorok fogják a rádiójeleket, várják a semmibe küldött, hangtalan üzenetek visszatérését, gravitációs zavarokat kutatnak, és az elektromágneses spektrumba is kinyúlnak. A láthatatlan háló szálainak remegése elárulja, ha vendégük érkezik.

Számos nemzedéken át készültek erre a napra. Amióta sikerült szilárd kapcsolatot kialakítaniuk Istennel, az egész bolygó a járólábai hegyén áll. Az egész civilizáció összefogott a közös cél érdekében, amely nem más, mint a túlélés.

A Hírnök mindig is erre akarta felkészíteni őket, olyan fegyvereket akart nekik adni, amelyekre szerinte szükségük lesz, hogy képesek legyenek megküzdeni a bolygójukért. Ám csak amikor többé már nem gyerekekként – majmokként – tekintett rájuk, akkor vált képessé arra, amit kezdettől fogva tennie kellett volna: kommunikálta a problémát, és hagyta, hogy ők maguk találjanak rá olyan megoldást, amely illik a világképükhöz és technológiájukhoz.

Isten rejtélyességének megszűnése több kedvező következménnyel is járt. Ezek egyikeként a teljes pókcivilizáció olyan egységbe kovácsolódott, amelyre korábban nem volt példa. Kevés dolog képes úgy fókuszálni egy közösséget, mint a végső és visszavonhatatlan kihalás veszélye. A Hírnök bőségesen ellátta őket ijesztő jóslatokkal azt a pillanatot illetően, amikor a Gilgamesh visszatér. Összeszedte a saját fajáról megmaradt emlékeit, de csak hierarchiát, belharcot és rombolást talált, mert az emberiség elpusztította a Föld élővilágát, azután a saját kolóniáit, végül pedig önmaga ellen fordult. Az emberek nem tűrhették a vetélytársakat. A Hírnök alaposan elmagyarázta, hogy az emberiség a saját fajtáját sem viseli el hosszú távon, nemhogy egy tőle idegen értelmet.

Ezért volt hát képes a pókvárosok politikai egyesülése létrehozni a hatalmas, orbitális hálózatot, hiszen a legjobb elmék dolgoztak össze globális értelemben, használták fel minden eszközüket és képességüket. A pókokat a félelem hajtotta bele az űrkorszakba.

Bianca felnéz az alkonyi égre, a szinte láthatatlan Nagy Csillagfészek, az orbitális város törékeny sávjára, és úgy érzi, jobban örülne, ha mindez nem az ő élete során jött volna létre.

Közeleg az ellenség.

Ő maga nem látta ezt az ellenséget, mégis tudja, hogy néz ki. Az érkezők első felbukkanása régi, évszázadokon keresztül fennmaradt Megértésekben szerepel, abból az időből, amikor a faj még egy jóval könnyebben megérthető ellenség miatt nézett szembe a kihalás lehetőségével. A hangyák szuperkolóniájának legyőzése napján égitest csapódott a bolygóba, és olyan lények léptek ki belőle, amelyeket csak az utóbbi nemzedékek során ismertek meg jobban: emberek. Akkoriban óriásoknak számítottak ezen a világon.

Bianca a rég elhunyt ősei szemén keresztül látja a foglyul ejtett szörnyeteget, amely az égből zuhant le, és bár akkoriban még a Hírnök küldöttjének hitték, azóta megtudták, hogy a közelgő ellenség, a végítélet előfutára volt.

Nehéz elhinni, hogy egy ekkora, esetlen lény értelmes lehet, de mint kiderült, az volt. Sőt több mint értelmes. Az a lény – amilyen a Hírnök is volt valaha – az űr-fajhoz tartozott, az elsődleges fajhoz, az ősi űrutazókhoz, amelynek Bianca világa az életét köszönhette. És most visszatér, hogy kitörölje ezt a hibát az univerzumból.

Tűnődése közben Bianca egy önfenntartó és fotoszintetizáló, mesterséges izmokkal hajtott, drótvezérelt kapszulában kiér Hét Fa hatalmas városából, eljut a legközelebbi horgonypontig. Kiszáll, és a város szűkössége után hatalmasnak érzi maga körül a teret. Világának trópusi és mérsékelt területeit még mindig többnyire erdőségek borítják, részben mezőgazdasági okokból, vadvédelmi területként, részben pedig állványzatként a települések építéséhez és terjeszkedéséhez. A lifttel ellátott horgonypontok körül tisztán tartják a terepet, csak egy harminc méter magas selyemsátor emelkedik a felfelé tartó cső töve körül. Maga a horgony olyan magasra nyúlik, hogy szem nem követheti. Persze mindenki tudja, hová tart; felnyúlik a lehető legmagasabbra, túl a bolygó légkörén, és még annál is magasabbra, karcsú fonálként tartja a hold-bolygó-távolság felénél lévő Nagy Csillagfészket. Az egyenlítő tele van ilyenekkel.

Az egykori léghajósnak igaza volt: könnyebben is fel lehetett jutni bolygó körüli pályára, csak elég erős szálakat kellett fonni hozzá.

Bianca találkozik a segédjeivel, öt alárendelt nősténnyel és két hímmel, akikkel együtt belépnek egy másik kapszulába. Ennek a mozgatásához némileg több szükséges, mint az egyszerű mechanikai elvek megfelelő méretű kiterjesztése. Elképzelhetetlen messzeségben egy ereszkedő ellensúly is segíti a kapszula emelkedését. Bianca faja évszázadok óta folyékonyan beszéli a matematika nyelvét, amelyet a gyakorlatba átültetve képessé váltak arra, hogy közvetlen lifttel menjenek fel egy űrállomásra.

Bianca tábornok, taktikus. Arra készül, hogy elfoglalja helyét a Nagy Csillagfészek nyüzsgő közösségében, és segítsen a bolygó védelmi tervének végrehajtásában a nagy ellenséggel, a Csillagistenekkel szemben. A faj túlélése tekintetében övé a végső felelősség. A tervet nála jobb elmék sora dolgozta ki, de az ő döntései tesznek különbséget siker és bukás között.

Hosszú az út felfelé, Biancának van ideje töprengeni. Az ellenség olyan technológia gyermeke, amelyet elképzelni sem lehet, mert a saját fajtájának legnagyobb tudósai sem képesek hasonlót megálmodni. Egyszerre használják a fémeket, a tüzet és a villámot, amelyek egyenként is pusztító fegyverek lennének a bosszúszomjas istenségek kezében. A pókoknak selyem, fa, biokémia és szimbiózis áll a rendelkezésére, és persze mindazok megkérdőjelezhetetlen bátorsága, akik rábízták az életüket Biancára.

Ő pedig a kétségbeesésével küzdve fon és fal, fon és fal, miközben társaival együtt a tátongó sötétség felé tart, amelynek peremén a népe legnagyobb építészeti remekműve, a csillámló Nagy Csillagfészek övezi a világukat.

Orbitális pályán, a külön várost képező, világméretű háromdimenziós szobor mélyén Portia felkészül a küzdelemre.

A nagy egyenlítői hálót lakhelyek tarkítják, amelyek egymásba kapcsolódva nyúlnak ki lefelé vagy fölfelé. A nyolclábúak nagyon gyorsan alkalmazkodtak a fenti körülményekhez, elvégre a pókok kiválóan alkalmasak arra, hogy súlytalanságban éljenek. Mászásra születnek, és kezdettől fogva három dimenzióban tájékozódnak. Éles látásával ez a faj tökéletesen be tudja célozni a helyet, ahová erős hátsó lába segítségével ugrik. Ráadásul ha valaki mégis elront egy ugrást, az előtte font biztonsági kötél megmenti. Bizonyos értelemben, ahogyan ezt Portia és sok társa is gondolja, arra születtek, hogy az űrben éljenek.

Már rég túlléptek a nehéz űrruhákon is, amelyeket az első léghajósok használtak. Portia és osztaga gyorsan és hatékonyan mozog a kifeszített szálakkal telefont vákuumban; olyan manővereket gyakorolnak, amelyekkel felkészülhetnek a közeledő összecsapásra. A védőruha javarészt a hasukon helyezkedik el, lemezes tüdejüket szükség esetén vegyi úton generált levegő tartalék táplálja, így nincs szükség tartályokra és gondosan beosztott adagokra. A képzés, a technológia és a viszonylag igénytelen anyagcsere együtt lehetővé teszi, hogy megfelelő védőfelszerelésben akár napokig is az űrben tartózkodjanak. A szintén kémiai fűtőegység ugyancsak a test alatt kap helyet egy kis méretű rádióberendezéssel együtt. A szemeket és a szájszervet üveglappal ellátott maszk fedi, és a szövőmirigyhez mesterséges selymet termelő egység csatlakozik, amely a levegőtlen térben is erős szálakat készít.

A pókok külső vázát átlátszó filmréteg borítja egyetlen molekula vastagságban, amely megakadályozza a nyomáscsökkenést és a folyadékvesztést anélkül, hogy túlságosan eltompítaná az érzékelést. A lábak végét méretre igazított, ízelt és szigetelt tok védi a hővesztéstől. Igazi, harcra kész űrkatonák.

Ahogy fonálról fonálra ugrálnak erőfeszítés nélkül, céltudatosan és gyorsan haladnak.

Az ellenség közeledik, ahogy a Hírnök már nemzedékekkel korábban megjósolta. A szent háború fogalma teljesen idegen az egész fajtól, ám a közelgő összecsapás mégis ilyen jegyeket visel. Ha nem tudják megvédeni magukat, az ősi ellenség a pókok népének puszta létezésére fog törni olyan fegyverekkel, amelyeknek a fogalmát sem képesek megragadni. A Hírnök minden tőle telhetőt megtett, hogy bemutassa nekik az emberiség technikai és harci képességeit. Olyan nyomasztó benyomást keltett, mintha istenek vonulnának fel a zöld bolygó ellen a maguk borzalmas fegyvereivel.

Portia nem táplál illúziókat. A pókok legjobb védelmét pontosan az jelenti, hogy a hódítók ott akarnak élni a bolygójukon, és ez megakadályozza őket abban, hogy a földi technológia legborzalmasabb szélsőségeit vonultassák fel ellenük. Ha így tennének, akkor azt tennék tönkre, amiért harcolnak.

Ennek ellenére még számos olyan fegyvert hozhatnak magukkal, amelyet a pókok nem ismernek, és fogalmuk sincs, hogyan védekezzenek ellenük.

Csak annyit tehetnek, amit az elmúlt nemzedékek százai során mindig is tettek: felmérik a lehetséges fenyegetést, hogy a technológiájuk és filozófiájuk által lehetővé tett legjobb módon felkészüljenek az elhárítására.

Sereget állítanak ki: Portia a több száz katona egyikeként szolgál a frontvonalon, és csupán egyike a tízezreknek, akikre még szükség lehet a háború során. Sokan meg fognak halni, vagy legalábbis erre számítanak. A tét nagyon magas: az életek elvesztése mindig is része volt a háborúnak, ám jó okuk van áldozatokat hozni. Nem csupán egyetlen faj létézése, hanem az egész bolygó evolúciós történelme forog kockán.

Portia hallotta, hogy Bianca felfelé tart. Persze mindenki örül, ha a globális védelem parancsnoka feljön hozzájuk, ám maga a tény, hogy a vezetőjük egyáltalán elindult, nagyon is közvetlenné teszi a veszélyt. A holnapért vívott háború elkezdődik. Ha veszítenek, számukra nem jön el több holnap, és ezzel együtt a tegnapok is semmissé válnak. A kozmosz szemtelenül halad tovább a maga kiismerhetetlen útján, mintha az intelligens pókfaj sohasem létezett volna.

Portia tudja, hogy fajuk nagy elméi számos különféle fegyvert és tervet dolgoztak ki, ám így is csak bízhatott benne, hogy a kapott stratégia a lehető legjobb, amit ebben a helyzetben alkalmazhatnak, tehát a leghatékonyabb és legjobban kivitelezhető egyben.

Ő és az osztaga megállnak, figyelik a katonák többi csoportját, ahogy kúszva-ugrálva haladnak a hatalmas hálón a meghatározott helyük felé. Portia felnéz az égre. A fent ragyogó új csillag megjelenése borzalmas katasztrófát jósol, és nem csak holmi babonás asztrológusok szerint. Amikor az univerzum történetének egyik szelete összeütközik egy másikkal, valóban elérkezik a világvége.

Jönnek az emberek.