4.2. S ELJŐ A HALÁL

Portia végignéz Nagy Fészek hatalmas szövevényén, és egy haldokló várost lát.

Az utóbbi nemzedékek során a település népessége közel százezer felnőttre és számtalan – megszámlálatlan – fiatal nyolclábúra hízott, és több négyzetkilométernyi erdőséget borított be a talajtól a lombokig. A pókok korának igazi metropoliszává vált.

Ám a Portia előtt heverő város egyre néptelenedik. A lassú haldoklás még csak kezdeti fázisban jár, de a nőstények máris százával hagyják el Nagy Fészket, hogy más városokba költözzenek. Mások csak elindulnak, hogy szerencsét próbáljanak a vadon mélyén, évszázados Megértésekhez nyúlnak vissza, és vadászó őseik életmódját választják. Sok hím is elszökik, és a város finom művű építményeinek egy része máris a karbantartás hiányának jeleit mutatja.

Közeleg a járvány.

Északon egy maroknyi nagyszerű város máris romokban hever. A betegség közösségről közösségre jár, már százezreket pusztított el eddig, és nemrég Nagy Fészekben is elkezdte szedni az áldozatait.

Portia tudja, hogy ez elkerülhetetlen, hiszen a mostani Portia egyszerre papnő és tudós. Tanulmányozza és próbálja megérteni a gyorsan terjedő betegséget, hátha megtalálja a gyógyírt.

Nem érti teljesen, miért ilyen erőteljes a betegség. Igen fertőző, és gyakorlatilag érintéssel – és valamennyire a levegőn keresztül is – terjed, így a nagyvárosokban összezsúfolódott pókok puszta létszáma miatt egy kisebb, más esetben kontrollálható fertőzés is olyan mértékű pusztítást okoz, mint annak idején a pestis a Földön. A testek ilyen mérvű koncentrációja egyébként is mindenféle egészségügyi problémákhoz vezet. A szenny és a nyomor révén Portia népe még éppen csak kezdi megérteni a kollektív felelősség fogalmát, amikor a járvány lecsap rá. A betegség teljesen készületlenül éri a pókokat. Anarchikus, szinte nem is létező kormányzatuk alkalmatlan mindazon döntések meghozatalára, amelyek egy ilyen csapás visszaszorításához szükségesek.

A betegség halálos voltának másik oka az az utóbbi évszázadban egyre elterjedtebbé vált gyakorlat, hogy a nőstények a saját társulásukban született hímek közül választanak párt, mert így akarják ellenőrzésük alatt tartani a Megértéseik terjedését. Noha ez egyfajta elismerése a hímek tanulási képességeinek, ugyanakkor beltenyészethez vezet, ezáltal jelentősen legyengíti az erős társulások tagjainak immunrendszerét. Emiatt pont azok esnek először a járvány áldozatául, akiknek meglenne a hatalma a cselekvéshez és az irányításhoz. Ezt a mintát már Portia is kiismerte, bár okát egyelőre nem érti. Annak élesen tudatában van, hogy a minta a saját társulására is jellemző.

Azt is tudja, hogy a betegségért bizonyos aprócska állatkák a felelősek, de a nagyítólencséi még nem elég erősek ahhoz, hogy lássa velük a járványt okozó vírust. A tudomására jutottak más városokban élő tudósok kísérleti eredményei, bár sokukat már magával ragadta a betegség. Néhányan még a védőoltás elméletéig is eljutottak, de Portia népének immunrendszere nem olyan hatékony, alkalmazkodó gépezet, mint az emberek és más emlősök szervezete. Hiába teszik ki a fertőzésnek, ez nem készíti fel őket a későbbi, hasonló ragályok leküzdésére.

A világ kezd széthullani, és Portia megdöbben, milyen kevés kellett ehhez. Sohasem gondolta volna, hogy a civilizáció ilyen törékeny entitás. Hall híreket más városokról, ahol a vírus már elterjedt. Amint a népesség fogyatkozni kezd a járványtól és a menekülők nagy száma miatt, a társadalmi struktúra hamar összeomlik. A pókok elegáns és kifinomult életmódja a barbarizmus, a kannibalizmus és a primitív, vad ösztönök szakadéka fölé épült. Végeredményben mégiscsak ragadozók.

Portia visszahúzódik a Templomba, átvág a polgárok tömegén, amely itt keres menedéket, vagy legalábbis bizonyosságot szeretne nyerni a túlon túlitól. Ma kevesebben vannak, mint az előző nap, és nem csak azért, mert egyre többen hagyják el a várost. Azért is, mert egyre többen ábrándulnak ki a Hírnökből és üzenetéből. Azt kérdik: Miért, hát mi jót tett velünk? Hol az égi tűz, amely megtisztít minket a betegségtől?

A papnő megérinti a kristályt fémtűjével, és eltáncolja az odafent áthaladó Hírnök üzenetét. Bonyolult lépéseivel tökéletesen leírja az egyenleteket és a megoldásokat. Mint mindig, ezúttal is mértéktelen bizonyosság tölti el azzal kapcsolatban, hogy van odakint valami. Biztos benne, hogy ami most megmagyarázhatatlan, az ettől még ugyanúgy megérthető, mint sok más, korábban ismeretlen jelenség.

Egy nap megértelek, gondolja, mintha a Hírnökhöz szólna, de a szavak üresen csengenek számára. A napjai meg vannak számlálva. Mindannyiuk napjai meg vannak számlálva.

Azon kapja magát, hogy az eretnek gondolat szórakoztatja. Bárcsak el tudnánk küldeni neked a saját üzenetünket! A Templom erősen ellenzi ezt az elképzelést, de Portia nem először tűnődik el a lehetőségen. Tud róla, hogy más tudósok, még tudós papnők is kísérleteznek azoknak a láthatatlan rezgéseknek a létrehozásával, amelyekkel az üzenet terjed. A Templom nem támogathatja nyilvánosan az ilyesmit, de Portia népe kíváncsi természet, és közülük is azok a legkíváncsibbak, akiket a Templom magához vonz. Elkerülhetetlen volt, hogy a hely az eretnekség üvegházává váljon, és azok gondozzák a legelszántabban ezeket a gondolatokat, akiknek az ortodoxiát kellene védelmeznie.

Ezen a napon Portia odáig jut, hogy elhiszi: ha valamiképpen beszélni tudnának a roppant nagy és üres téren túl keringő Hírnökkel, akkor válaszokat kaphatna, sőt gyógyírt is a betegségre. Még e gondolatsor folytatásaként a tudós papnő rájön, hogy az ilyen párbeszéd lehetetlen, mivel nem jönne válasz, ezért neki magának kell megtalálnia a megoldást, még mielőtt túl késő lesz.

A templomi szertartás után elmegy társulásának otthonába, a három fa közé kifeszített, számos szobából felépülő komplexumba. Az egyik hímmel akar találkozni.

A járvány tombolásának kezdete óta a hímek szerepe a társadalomban szinte észrevétlenül megváltozott. A hagyomány szerint egy hím számára az a legjobb, ha sikerül csatlakoznia egy nagy hatalmú nőstény kíséretéhez, és az gondoskodik róla. Akik értékes Megértésekkel születnek, azok többnyire a hozzájuk hasonlóan értékes árucikkek szerájába kerülnek, ahonnan előbb-utóbb kipárosítják és elcserélik őket, ahogyan azt a társulások közti hatalmi harcok éppen megkívánják. A mindkét csoporton kívül eső hímekre a város gettói várnak, ahol meg kell küzdeniük egymással az élelemért, és nőstény patrónus nélkül állandó veszélyben élnek. A betegség mindezt megváltoztatta. Az addig szükségtelennek és haszontalannak tartott hímek, akiket legfeljebb dísznek használtak, és akikre a legjobb esetben is csak alantas munkákat végző dolgozókként, a legrosszabb esetben pedig tiltott élelemként tekintettek, a csapás idején az egyik legfontosabb erőforrássá váltak. Kevésbé függetlenek, kevésbé képesek megvédeni magukat a vadonban, ezért a többségük nem menekül el a nőstényekkel. Nagy Fészek és sok másik város további működése egyértelműen a számos hímnek köszönhető, akik hamar lecsaptak a lehetőségre, hogy felvállalják a hagyományosan női szerepeket. Még harcosok, őrök és vadászok is vannak köztük, mert valakinek meg kell fognia a pajzsot, a parittyát és a gyújtógránátot, és nincs más, aki megtehetné.

A Portia pozíciójában lévő nőstények már rég kiválasztották hím kísérőiket, és bár némelyikük szó szerint csupán táncosokként vagy a fontosságuk hangsúlyozására tartja őket, mások viszont képzett segédeket nevelnek belőlük. A néhai Bianca a hím laborsegédeivel felfedezett egy mélyen rejlő igazságot a pókok nemi alapú politizálásával kapcsolatban, amikor arról panaszkodott, hogy a nőstény segítőivel folyton meg kellett küzdenie a dominanciáért, mielőtt rávehette volna őket feladataik elvégzésére. Márpedig az ősi ösztönök ma is ott rejlenek a civilizált felszín alatt. Például a jelenlegi Portia vonakodva bízik meg a hímekben.

Nem sokkal korábban kiküldött egy hímekből álló csapatot, kalandozók csoportját, amelyet korábban is megbízott feladatokkal. Mind tehetségesek, fiatal koruk óta együtt dolgoznak, amióta magukra hagyott pókocskákként meg kellett élniük valahogy Nagy Fészek utcáin. Portia szerint egyetlen nőstény sem vállalta volna el a küldetésüket, és abban a jutalomban részesülnek a teljesítéséért, hogy Portia társulásának támogatását élvezhetik. Élelmet, védelmet, tanulási, szórakozási és kulturális lehetőségeket kapnak.

Az egyikük visszatért. Csak az egyikük. Nevezzük Fabiannek.

Odalép Portiához a társasház mellett. Az egyik lába hiányzik, kiéhezettnek és kimerültnek látszik. Portia int egyet a tapogatóival, elküldi az egyik fejletlen hímet a bölcsőből, hogy találjon valami élelmet mindkettejüknek.

Nos? Türelmetlenül fészkelődve várja a beszámolót.

Rosszabb a helyzet, mint gondoltad. Emellett Nagy Fészekbe is nehéz volt visszatérni. Ha az utazóról azt gyanítják, hogy északról jön, a nőstényt elküldik, a hímeket azonnal megölik. A beszéde lassú csoszogás, a szavai elmosódnak, a ritmus egyenetlen.

Ez történt a társaiddal?

Nem. Egyedül én tértem vissza. Mind meghaltak. Rövid megemlékezés ez azokról, akikkel együtt töltötte az élete java részét. Persze Portia társadalmában köztudott, hogy a hímek képtelenek olyan kifinomult érzésekre, és nem formálnak maguk között olyan kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló köteléket, mint a nőstények.

A fiatal hím visszatér az étellel; kötözött élő szöcskét és zöldségpolipot hoz a tenyészetekből. Fabian hálásan mélyeszti bele méregfogát az egyik gúzsba kötött rovarba. Ahhoz is túl fáradt, hogy mérget használjon, csak szárazra szívja a görcsösen vonagló lényt.

Ahogy gondoltad, vannak túlélők a járvány sújtotta városokban, folytatja evés közben. De semmit sem őriztek meg az életmódunkból. Úgy élnek, mint az állatok. Csak szőnek és vadásznak. Találtunk hímeket és nőstényeket is. A társaim közül többet is elfogtak és felfaltak. Egyesével.

Portia nyugtalanul toporog. De sikerrel jártatok?

Fabian viszontagságai valóban kimerítőek lehettek, hiszen nem válaszol azonnal a követelőző kérdésre. Sőt visszakérdez: Nem aggódsz, hogy behozhattam a betegséget Nagy Fészekbe? Valószínűnek tűnik, hogy megfertőződtem.

Már bejutott.

A hím tapogatói lassan behajlanak, ami a beletörődés jele. Sikerrel jártam. Három fiatal pókot hoztam el a járványzónából. Egészségesek, és immunisak a betegségre, ahogy azok is mind, akik most ott élnek. Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy a betegség jót is tehet velünk.

Vidd őket a laboratóriumomba! Portia látja, hogy küldöttje lábai remegnek a fáradtságtól. Utána tiéd a társasház. Nagy szolgálatot tettél, jutalmat érdemelsz. Kívánj bármit.

A hím egyenesen a szemébe néz, ami tiszteletlenség, így vakmerő dolog – de ez a hím mindig is kivételes bátorságot mutatott. Mi más tenné ilyen használható eszközzé? Ha pihentem, segíthetnék a munkádban, ha megengeded, mondja Fabian. Tudod, hogy rendelkezem a biokémiai tudományok Megértésével, és még tanultam is hozzá.

A felvetés meglepi Portiát. Látszik a tartásán.

Nagy Fészek az én otthonom is, magyarázza a hím. Itt van minden, ami vagyok. Valóban úgy hiszed, hogy legyőzheted a járványt?

Abban hiszek, hogy próbálkoznom kell, különben biztosan elvesztünk. Ez józan és kijózanító gondolat, de tagadhatatlanul logikus.