2.4. SZEGÉNYES ROKONSÁG

Portia népe született felfedezőkből áll. Mint aktív ragadozók, akiknek az anyagcseréje sokkal nagyobb igényeket támaszt, mint az elődeiké, hamar túlvadásznák a területet, ha sokan maradnának egy helyen. A családok hagyományosan szétforgácsolódnak; a leggyengébb és legkevesebb szövetségessel bíró nőstények elvándorolnak, hogy új fészekbe rakják a tojásaikat. Ez a fajta szétszóródás rendszeres, és bár a mai pókok jóval kevesebbet petéznek, mint az őseik, sőt a kicsinyek halálozási aránya magas, mert utódgondozás terén is messze elmaradnak az emberitől, a faj kolosszális méretekben népesedik. Családonként útra kelve egyre jobban elterjednek a világukon.

Ám Portia expedíciója más jellegű. Nem a tojásainak keres megfelelő helyet, és már van otthona, ahová a tervei szerint vissza is kell térnie. Tudatában és beszédében a Nyugati Óceán melletti Nagy Fészeknek nevezi ezt az otthont, amelyet több száz társával, többnyire, de nem csak és kizárólag a rokonaival oszt meg. Nagy Fészek példátlan növekedését a levéltetvek háziasítása és tartása tette lehetővé, mert ezáltal elkerülhették a vándorlás egyik legfőbb okát, az éhínséget.

A nemzedékek során Nagy Fészek társadalmi felépítménye is egyre összetettebbé vált. Kapcsolatba léptek más fészkekkel, amelyeknek mindegyike kitalált valamilyen módot a sokaság etetésére. Kialakult egyfajta akadozó kereskedelem, néha élelemért, de többnyire tudásért. Portia népe mindig is kíváncsi volt a világ távolabbi szegleteire.

Ezért vándorol a társaival, ezért követik történetek, szóbeszédek és harmadkézből származó beszámolók nyomát. Küldték őket.

A hármas egy már elfoglalt területre lép be. A jelek tisztán felismerhetők; nem csupán rendszeresen karbantartott hidakat és fonalakat találnak a fák között, de a hálóból font mintázatok látványa és szaga egyformán arról árulkodik, hogy valaki már birtokolja a vadászterületet.

Portia pontosan ilyet keres.

Az utazók olyan magasra másznak, amennyire csak lehet, és látják, hogy tőlük északra a korábban végtelen erdőség drámai mértékben megváltozik. A lombok megritkulnak, meglepő méretű irtás váltja fel őket. Az irtáson túl is vannak fák, de más fajtából, és szabályos távolságra állnak egymástól. A látvány fájdalmasan mesterséges, ám a három vándor pont erre kíváncsi. Egyszerűen el is kerülhetnék ezt a kis családi fészket, amelyre rátaláltak, és jól megnézték maguknak. Csakhogy Portia terve, amelyet az utazás kezdetén kovácsolt, és azóta is lépésről lépésre követ, az információgyűjtésről szól. Az ősei számára ez még kínosan aprólékos felderítést jelentett, ő viszont már megkérdezheti a helyieket.

A hármas nyíltan, de óvatosan halad tovább. Van rá esély, hogy a helyiek elkergetik őket, de Portia képes a helyükbe képzelni magát, és megfontolni, ő maga mit tenne, ha betolakodókkal találkozna. Elég rugalmasan gondolkodik ahhoz, hogy tudja, ha lopva vagy agresszíven közelítenek, azzal eljátszhatják minden esélyüket.

A helyiek elég éberek ahhoz, hogy rögtön kiszúrják az újonnan érkezőket, és elég kíváncsiak hozzá, hogy messziről megmutassák magukat. Jeleznek Portiának és a társainak, hogy menjenek közelebb. Heten vannak, öt nőstény és két hím, mögöttük csinos kis fészek feszül két fa között. Szó szerint körülvették jelzőfonalakkal, hogy időben észrevegyék, ha egy vakmerő látogató túl közel merészkedik. A fészekből két tucat különböző korú pókocska figyeli az idegeneket, a közösségi bölcsőből keltek ki. Alig bújnak ki a tojásból, máris képesek elejteni az élő prédát, mi több, anélkül is megértenek bizonyos feladatokat, hogy megtanították volna őket erre. Talán három vagy négy fogja megérni közülük a felnőttkort. Portia faja számára ismeretlen az emlősök magatehetetlen csecsemő állapota, így a hozzá tartozó anya-gyermek kötelék is. Akik túlélik a gyermekkort, azok lesznek a legerősebbek és a legintelligensebbek, emellett ők fognak a lehető legjobban kommunikálni fajtársaikkal.

Tiszta időben, jó látási viszonyok között a csáprágólengető kommunikáció akár egy kilométeres távolságból is használható, bár mélyebb társalgásra nem alkalmas. A sokkal kifejezőbb rezgésnyelv nem jut messzire a talajban vagy az ágakon, ezért az egyik helyi nőstény gyorsan kifeszít egy kommunikációs hálót több fa közé. Ez elég nagy, hogy mindenki elhelyezkedhessen rajta egy-egy rögzítőpont mellett, és folyamatosan követhesse a beszélgetést. Egy másik helyi nőstény felmászik a hálóba, Portia egy intésére követi.

A Nyugati Óceán melletti Nagy Fészek üdvözletét hozzuk, kezdi Portia, és szavai azt jelentik, hogy bár csak hárman érkeztek, sok barátjuk van. Messzire utaztunk, és sok dolgot láttunk. Az információ gyakran önmagában is értékes árunak számít.

A helyiek gyanakvása nem oszlott el. A legnagyobb termetű nőstény beszél mindannyiuk nevében. Megborzong, arrébb lép: Miért jöttetek? Ez nem a ti helyetek.

Nem vadászni akarunk, válaszolja Portia. Nem letelepedni akarunk. Hamarosan visszatérünk Nagy Fészekbe. Hírt hallottunk, hogy… A rezgések tisztán és érthetően átadják a megnyilatkozást. Ösztönösen megértik egymást. Minket a ti helyetek mögötti hely érdekel.

A helyiek nyugtalanul fészkelődni kezdenek. Nem utazásra van, közli a vezetőjük.

Akkor pontosan ez az, amit fel akarunk fedezni. Elmondjátok, amit tudtok?

A helyiek továbbra is nyugtalanok. Portia rájön, hogy mentális térképe és terve valahol hibás lehet, mert nem úgy reagálnak, ahogy várta.

A vezetőjük bátornak akar látszani. Miért tennénk?

Cserébe mi is elmondunk dolgokat. Vagy cserébe Megértést adunk. A pókok számára az információ és a „Megértés” két különböző valutával egyenlő.

Vezetőjük intésére a helyiek lemásznak a hálóról, és szorosan összebújnak, miközben szemmel tartják az újonnan érkezetteket. Mocorogva-fészkelődve beszélnek, de csak apró mozdulatokkal, hogy a látogatók ne érzékelhessék. Portia is visszavonul a társaival.

Biancának nincs semmilyen gyakorlati ötlete azon kívül, hogy szívesen megküzdene a helyieket vezető nősténnyel, aki nagyobb nála. Viszont a hím meglepetést okoz.

Félnek, mondja. Bármi is van előttünk, attól tartanak, hogy felzaklatjuk, és megtámadja őket.

Portia szerint egy hím számára természetes, hogy félelemként értékeli a reakciókat. Viszont igaza lehet, és ettől csak még fontosabb, hogy kiderítsék az igazságot útjuk céljával kapcsolatban.

Végül a helyiek visszamásznak a hálóra, és az egyezkedés folytatódik. A vezető beszél mindenki nevében: Mutassátok a Megértést!

Portia jelez nősténytársának, mire Bianca kicsomagolja az egyik háziasított levéltetvet, és megmutatja azt a meglepett helyieknek. A kis állatból mézharmatot fej ki, amit Portia hálóba csomagol. Az édes anyag a kommunikációs háló közepére kerül. A helyiek óvatosan közelítik meg.

Amint megkóstolják a mézharmatot, és megértik, hogy a jövevények uralkodnak az állatok felett, máris készségesebbé válnak az egyezkedést illetően. A független élelemforrás értéke egyértelmű a számukra, főként a rejtélyes északi szomszédok miatt, akik hamarosan a vadászterületüket fenyegethetik.

Melyikre alkudnátok? A helyi vezető mozdulataiból süt a mohóság.

Két ilyen állatot adunk azoknak, akik teljesen elmondják, mi hever a földjeiteken túl, teszi meg ajánlatát Portia, de tudja, hogy a helyiek nem ezt akarják igazán. Petéink is vannak, de az állatok felnevelése és gondozása tudást igényel, különben fiatalon meghalnak, és nem lesz semmitek.

A vezető nőstény és a többiek sietős megbeszélést folytatnak, amelyből Portia csak néhány részletet kap el a háló remegésén keresztül. Túl izgatottak ahhoz, hogy óvatosak legyenek. Azt mondtad, van mit adnotok, követeli a vezető.

Ennek Megértését tudjuk elcserélni, de azért sokkal többet kérünk. Portia nem a tanításra utal, hanem valami sokkal mélyebb dologra. Faja folyamatos sikerének egyik titkára.

A nanovírus maga is alanya a változásnak, fejlődik az öröklődés során. Annak érdekében tervezték ilyenre, hogy kreatívan hajthassa végre kijelölt célját: a teremtői által meghatározott fejlettségi szintre kell emelnie a megfertőzött fajt, és amint a győzelem feltételei teljesülnek, ne segítse tovább a gazdatesteket.

A teremtők azért építették be ezt a biztosítékot, hogy ne neveljenek ki emberfeletti majom-istenségeket a pártfogoltjaikból.

Ám a vírust főemlős gazdatesteknek szánták, ezért az általa keresett végállapot is főemlőst feltételezett. A Portia labiata szervezetében sohasem fognak megjelenni feladata teljesítését jelző kondíciók. Így történhetett meg, hogy a nanovírus újra és újra mutálódott elérhetetlen célja érdekében, amely szentesített minden felhasznált eszközt.

A sikeresebb variánsok sikeresebb gazdatestekhez vezetnek, amelyek ezáltal a sikeresebbre mutálódott variánst örökítik tovább. A nanovírus mikroszkopikus szempontjából a Portia és a bolygó többi megfertőzött faja egyformán csak egy-egy vektor, amely irányt mutat a saját további fejlődéséhez.

Az ugrópókok története során az uralkodó fertőzés a faj szociális fejlődését is jelentősen meggyorsította. A vírus beleírta a tanult viselkedést az örökítőanyagba, ezáltal genetikusan örökíthetővé tette az új tapasztalatokat. Portia fajának gazdaságos, kényszerített evolúcióval fejlődő agya magasabb szintre jutott a strukturális logika terén, mint a szerencsés véletlenek által vezérelt emberi agy. A kialakult idegpályák kódolhatók, leírhatók genetikai információként, amely az utódokban már ösztönös megértésként jelenik meg; néha konkrét jártasságok formájában és izommemóriaként, de sokkal gyakrabban kontextusát vesztett, ösztönös tudásként, amelyet a következő nemzedék lassan megtanul majd használni élete során.

Ez a folyamat eleinte csak információmorzsákat közvetít a generációk között, ezért tökéletlen, sőt sokszor halálos. Ám a túlélő nemzedékek idegpályái, ezáltal a megújult gazdaszervezethez mutálódó vírus is egyre hatékonyabbá válik. Portia sokat tanul életében, de a tudása egy része veleszületett, vagy idővel nyilvánult meg, ahogy a nőstény egyre többet tapasztalt a világból. Ahogy minden újonnan született pókocska tud vadászni, mászni, ugrani és hálót szőni, úgy Portia minden vedléssel egyre jobban megértette a rezgésnyelvet, és egyre több részletet tudott felidézni elődei életéből.

Mindez már régóta így történik, Portia fajtársai a fejlődéstörténetük kezdete óta örökítik így az emlékeiket. Az utóbbi időben már azt tanulgatják, hogyan használhatják ki a nanovírus szintén fejlett lehetőségeit, miközben azok tovább segítik evolúciójukat.

Ő birtokolja a Megértést, erősíti meg Portia, és egyik tapogatójával hím követőjére mutat. De hasonlót hasonlóra cserélünk. Nektek is van Megértésetek. Hogyan éltek meg itt, és milyen óvintézkedéseket tesztek? Ezt keressük.

A következő pillanatban rádöbben, hogy túl sok lapot játszott ki egyszerre, mert a nagydarab nőstény mozdulatlanná dermed. A vadász rezdületlen tekintetével mered rá, mint aki nyers erőszakra készül, és az esélyeit latolgatja.

Hát Nagy Fészek végül eljutott a földjeinkre. Most nem vadászni jöttetek, de holnap a rokonaid vadászni akarnak majd itt. Való igaz, az elcserélt Megértés nem magának Portiának kedvez, hanem az eljövendő nemzedékeknek. Azoknak, akiknek a génkészlete még nem is létezik.

Mindenhol kutatjuk a Megértést, ellenkezik Portia, de mozdulatokkal és rezgésnyelven nagyon nehéz színlelni. Valamennyi beszűrődik az akaratlan testbeszédből, és csak fokozza a nagy nőstény gyanakvását.

A helyiek vezetője hirtelen hátrébb húzódik, két elülső lábát felemeli, kivillantja méregfogát. Ez a nyers erő nyelve, amely több millió éve változatlan. Nézd, milyen erős vagyok! Hátsó lábai megfeszülnek, máris ugrásra kész.

Portia figyelmezteti: Gondold meg! Visszakozz! Ő is megfeszíti az izmait, de nem alázkodik meg, nem hátrál meg, és nem is méri össze a méregfogát a másikkal.

Tűnjetek el, vagy harcoljatok! A helyiek vezetője dühös. Portia észreveszi, hogy ellenfele nem bírja követői feltétlen támogatását; azok főként nyugtalanságukat és aggodalmukat fejezik ki, néhányan figyelmeztetéseket küldenek a kommunikációs háló szálain keresztül.

Portia oldalra lép, és újabb rezdüléseket érez maga mögül: Bianca harcra kész, mozdulatai olyanok, mintha csatahimnuszt énekelne. A helyi vezetőt megzavarja a gondolat, hogy a látogatók szószólója nem a legjobb harcos a társaságban, és kissé visszább fogja magát. Mi több, Bianca páncélt is visel.

A vírus teszi lehetővé a Megértést, de az egy személy által birtokolható Megértésnek funkcionális korlátai vannak. Az új információ felülírja a régit, és az egyes újabb nemzedékeknek csupán kicsivel nagyobb az effajta ösztönös tudáskapacitása, mint az elődeiknek. A nagyobb fészkektől távolra szakadt családoknak meglehetnek a maguk trükkjei, amelyeket az elmúlt évek során gondosan fenntartottak és továbbfejlesztettek. Az egyének itt is képesek új dolgokat tanulni és tanítani, de az örökölt tudásuk korlátozott.

Egy olyan nagyobb közösségben, mint Nagy Fészek, sokféle Megértés maradhat fenn; a különböző vérvonalak átörökítik a saját trükkjeiket, és elcserélik azt egymással. A különféle felfedezéseket, fogásokat és trükköket kombinálni is lehet, így kísérleteznek velük. Ebből adódóan Nagy Fészek jóval több, mint a részei összessége. Bianca nem iparos, sem az öröksége, sem a tanulmányai nem teszik azzá, mégis megkapja a többiek tudásának eredményét: élénk és agresszív színekkel kifestett, íves fapajzsokat rögzített a két tapogatójára. Felágaskodik, összeméri lábait az ellenségessé vált nőstényével, azután felemelt pajzsokkal lekuporodik.

A rájuk jellemző módon harcolnak; bemutatót tartanak, fenyegetőznek, kivillantják a méregfogukat. Harci táncot járnak a kommunikációs hálón, minden lépés egy-egy sértés is egyben. A helyi nőstény nagyobb, és jól tudja, hogy megy az ilyesmi. Termete előbb-utóbb meg fogja győzni a látogatót, hogy vonuljon vissza, különben meghal.

Portia rokonsága felvértezett a szerszámhasználó ember jellemzőivel. Például jelentős károkat tudnak okozni egymásnak. Ősidők óta pókokra vadásznak mérgük ugyanúgy megbénítja a saját fajtársaikat, mint a köpködőket. Ha közelharcra kerül sor, a győztes általában behódol az ösztöneinek és a küzdelem végén jóllakik az ellenfeléből. Emiatt a kultúrájuk úgy fejlődött, hogy ma már többnyire elkerülik a közvetlen konfrontációt, mert tisztában vannak az ezzel járó kockázattal. Veszélyesek egymásra, és ez civilizáltabbá teszi őket, akárcsak a közös vírusörökségükből eredő rokonság.

Ám Bianca nem hátrál meg, bármennyire egyértelműnek látszik is, hogy az ellenfele erősebb nála. A fenyegetések egyre agresszívebbek, a nagy nőstény már kisebb ugrásokkal helyezkedik a hálón, miközben Bianca megveti a lábát, és készenlétben tartja a két pajzsot, hogy védekezhessen, ha eljön az első támadás pillanata.

Mindeközben Portia fonalat húz és valamit készít, felkészül Nagy Fészek egy másik találmányának használatára. Ez még újdonság, meg kellett tanulnia, ám valószínűleg a génjeiben adja majd tovább az utódainak.

A nagy nőstény pont akkor veti előre magát, amikor Portia elkészül. Bianca kivédi a méregfogtámadást, de az ütközés erejétől a hátára fordul. Dühös ellensége felágaskodik, hogy újra rátámadjon.

Ekkor egy kő találja el, és lelöki a hálóról. A termetes test görcsösen rángatózva leng egy biztonsági fonálon. A lövedék lyukat ütött az oldalán, és máris annyi testnedvet veszített, hogy a lábai kezdenek összezáródni a hasa alatt. Portia már újratöltötte fegyverét, a selyemből szőtt csúzli fonalai a mellső lábai között feszülnek, és két erős hátsóval húzza ki.

A helyiek megbámulják. Ketten közelebb kúsznak sérült vezetőjükhöz, de Bianca megelőzi őket, és ráveti magát ellenfelére, belemélyeszti a méregfogát.

Portia a helyieket méregeti, akik megadó testtartással mutatják, hogy mennyire elbátortalanodtak. A nőstények egyike, nem a legnagyobb, de a legbátrabb előlép, és feltesz egy kérdést a kommunikációs hálón keresztül: Mit akartok?

Portia ismét a korábbi javaslatot teszi: Cseréljünk! Közben Bianca ismét csatlakozik hozzá. Beszéljetek nekünk a szomszédaitokról!

Amikor végeznek, mindkét oldalon a másik fél alkuképességét latolgatják. Portia hím társa közelebb megy a helyiekhez, és egy adag gondosan becsomagolt örökítőanyagba szűri mindazt, amit a levéltetvek gondozásának és betanításának Megértéséről tud. Az egyik helyi hím hasonló csomagot készít a család területének mindennapjaira és az agresszív szomszédokra vonatkozó tudásból. A vírus örökítőképességének ez az aktív felhasználása nem a vírus által ösztönzött viselkedési minták következménye, hanem kulturális hagyomány; az információ a valutájuk, amelynek cseréje egyben a nanovírus génkódját is tovább terjeszti a fajon belül. A következő nemzedék nemcsak a Megértést örökli, hanem a rokonságot is, ezáltal hidat képez majd Nagy Fészek lakói és e kis család között. A laza közösség egyre kiterjedtebbé válik, már a bolygó java részét behálózza, és családonként-területenként visszakövethető.

Azok a riasztó dolgok, amelyet a helyiek mesélnek a potenciális veszélyt jelentő északi szomszédaikról, előbb-utóbb akár a Nagy Fészket is fenyegethetik.