Tizennyolcadik fejezet 

Bár még körülbelül Ötven méterre voltak a sziklatömbtől, Leia érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Az askajik az árnyékos részen álldogáltak. Az egyik kezükben a harmathátúik gyeplőit, a másikban a fegyvereiket tartották, és olyan testtartást vettek fel, hogy bármelyik pillanatban készek legyenek arra, hogy harcoljanak vagy meneküljenek – esetleg mindkettőt egyszerre. A szurdok falában lévő mélyedésből – voltaképpen egy óriási, korong alakú eróziós barlang volt – egy csapat urusai rekedtes károgása hallatszott. Ahogy közeledtek, és egyre több részlet vált láthatóvá a homokkúszóból, a körülötte lévő homok szinte életre kelt a hemzsegő állatok szárnyainak és kígyószerű nyakának hullámzó mozgásától. De nem is annyira a látvány, hanem a szagok voltak a leginkább árulkodók. Bár legalább tíz fokkal hűvösebb volt a szurdok mélyén, mint odafent a sík terepen – és a barlang árnyékában további tíz fokkal lehetett alacsonyabb a hőmérséklet –, a Tatuinon mindig kegyetlen hőség uralkodott. A galaxisban pedig semmi sem volt fogható a harcban elpusztult és a melegben bomlásnak indult áldozatok szagához. Csubakka utálkozva morgott.

– Szerintem is – felelte neki Leia. – De mégis inkább kibírok egy kis bűzt, ha ez azt jelenti, hogy Hant árnyékba vihetjük egy időre. – Mivel Leiát és Csubakkát sokkal jobban megviselte a hőség, a squibek a helyzetet kihasználva előresiettek, hogy ők nézhessenek körül először a homokkúszó fedélzetén. Leia továbbra sem értette, hogy a busás profiton kívül valójában mi motiválhatta a triót. A huttokat – és természetesen Threkin Hormot – nem számítva, ők voltak a legönzőbb teremtmények, akikkel élete során találkozott, ennek ellenére immár két alkalommal sem haboztak az életüket kockáztatni, hogy megmentsék Hant. Talán azt gondolták, hogy előnyt jelent majd számukra, ha Han életben marad. Leia szerint azonban mégis annak lehetett nagyobb az esélye, hogy olyan sajátos erkölcsökhöz tartották magukat, amiket rajtuk kívül senki sem értett. Nyilvánvalóan nagy hangsúlyt fektettek a partneri viszonyra, és fontos volt számukra a partnereikkel kötött üzlet, azonban a feltételeket olyan rugalmasan kezelték, hogy bármilyen hosszú távú egyezségben teljesen reménytelen volt bízni. Ha Leia igazán belegondolt a viselkedésükbe, rájött, hogy a squibek tökéletes megtestesítői voltak Lando Calrissian filozófiájának: tégy meg mindent, hogy segíts a barátodnak – egészen addig, amíg a saját érdeked is ezt kívánja. Ezen túl mindenki csak saját magára számíthatott.

A squibek jó néhány lépéssel korábban értek oda a barlanghoz, mint Leia és Csubakka. Átküszködték magukat az askajik vaskos lábai között – aztán hirtelen megálltak és vártak. Egy perc múlva, amikor Csubakka és Leia utolérték őket, ők is meglátták, hogy mi késztette erre az apró lényeket. A hatalmas üreg padlóján hemzsegtek az urusaik. Az állatok meggyilkolt javák és lemészárolt rohamosztagosok tetemei fölé görnyedtek, miközben hangosan sziszegtek, és pikkelyes szárnyaikat a közeledő askajik felé meresztgették. A holttestek között összezúzott felszerelések hevertek: siklóalkatrészek, végtagjaiktól megfosztott droidok, törött páracsapdák – amelyek legtöbbje még mindig a ládájában volt –, valamint két birodalmi robogó, amelyek közül az egyik a homokkúszó előtt az oldalán feküdt, a másik pedig a tetejére fordulva hevert a monstrum mögött.

– Most már legalább tudjuk, hogy a javák miért nem értek oda a találkozóra – állapította meg Borno, amikor csatlakozott Leiához és a többiekhez. – A birodalmiak előbb találták meg őket.

– Ez azért nem teljesen így van – válaszolta Leia. – Egy járőr találta meg őket.

– Nem igazán látom a különbséget – közölte Borno. Csubakka magyarázatot hörgött.

– Pontosan – helyeselt Leia. – A birodalmiak nem találták meg a homokkúszót. Mindössze annyit tudnak, hogy elveszítették az egyik járőrüket. Ha a Chimaera fedélzetén tudnának róla, már rég leküldtek volna egy felderítőosztagot, akik darabjaira szedték volna a homokkúszót. – Csubakka egy másik lehetőségre is felhívta a figyelmet. Leia megrázta a fejét. – Ha a birodalmiak csapdába akartak volna csalni bennünket, már megindították volna a támadást – felelte Leia, és az órájára nézett. Alig tíz percük maradt a TIE-vadász következő felbukkanásáig. – Ráadásul, ha tudnák, hogy merre tartunk, mi értelme lenne módszeresen átfésülni a sivatagot? – Csubakka ismét mormogott valamit.

– Hadd találjam ki, mit mondtál! – válaszolta Borno. – Ez azt jelenti, hogy ez igaz?

Csubakka bólintott, miközben C–3PO jelent meg két harmathátú között.

– Micsoda szörnyűség! – kiáltotta a droid. – A javák egyértelműen nem a barátaim, azonban amit azok a rohamosztagosok tettek, az olyan békeszerződéseket sért, amelyek a Régi Köztársaság óta érvényben vannak. Nem beszélve arról, amit azokkal a droidokkal műveltek… egyszerűen nem tudom felfogni, miért kellett megölniük a foglyokat!

– Azért, mert nem kedvelik a droidokat – válaszolta Borno. – És úgy általában a gépeket.

A droid megfordult, hogy szembenézzen az askajival.

– Elnézését kérem, uram, de a saját tapasztalataim szerint a Birodalom előszeretettel alkalmazza a legfejlettebb műszaki eszközöket.

– Borno nem a Birodalomról beszélt, 3PO – szólt közbe Leia, és a droid válla fölött Bornóra nézett. – A buckalakókra gondolsz, ugye?

– Igen, valószínű, hogy ők voltak. Biztosan akkor támadtak rájuk, amikor a rohamosztagosok átvizsgálták a homokkúszót – vélekedett Borno, és vaskos kezével a homokkúszó rámpája felé mutatott, ami tele volt apró mélyedésekkel és lyukakkal. – Azokat a buckalakók golyós puskáinak lövedékei okozták. – Leia bólintott.

– Borno, nem szeretnék tiszteletlen lenni az üzlettársaitokkal szemben – mondta halkan és határozottan –, de mindössze kilenc percünk maradt, amíg az a TIB újra felettünk lesz. Nagy eséllyel közvetlenül a szurdok fölött fog elrepülni, és a pilóta megláthatja…

– A lánctalpakat. Természetesen. Magam is láttam őket, így fedeztem fel a homokkúszót – felelte Borno, és gyors parancsokat adott askaji nyelven. Amikor a harmathátúak lovasai azonnal akcióba léptek, tolmácsolni kezdett Leia és Csubakka számára. – Sziklákat fogunk idehordani, hogy elrejtsük a lánctalpakat. Nem hiszem, hogy a halottakat zavarná, ha még pár percig várakozniuk kellene, mielőtt velük is foglalkozni tudunk.

– Attól tartok, egy kicsit tovább kell majd várniuk – jegyezte meg Leia, és ép karjával az urusaik felé legyintett. – Ha ezek a dögök szárnyra kelnek, és körözni kezdenek…

– Igaz, a birodalmiak felügyelhetnek rájuk – értett egyet Borno. – A javák biztosan megértenék.

– Az igazat megvallva – vágott közbe a droid –, a javák hagyományai meglehetősen…

– 3PO! – szakította félbe Leia.

– Igen, Leia hercegnő?

– Ne most!

– Természetesen. Csak azt próbálom elmagyarázni, hogy…

Csubakka shyriiwook nyelven kiáltott valamit, mire 3PO gyorsan Borno mögé bújt, és ijedten kijelentette:

– Nem, egyáltalán nem szeretnék a javák droidjainak sorsára jutni. – Leia ránézett az órájára, és bejelentette:

– Nyolc perc. – Intett a többieknek, hogy kövessék, és elvezette őket a barlang hátsó falához, ahol az üreg mennyezetét rézsútos fal kötötte össze a homokkal fedett padlóval. Itt legalább nem hevertek holttestek. A levegő frissítően hűvös volt – legalábbis nem volt forró –, és majdnem nyirkosnak érződött. Leia az egyik kezével elsimította a homokot, és miután Csubakka óvatosan letette Hant, odaadta 3PO-nak a kiürült vizes-palackokat.

– Menj, keresd meg a harmathátúinkat, és töltsd meg a palackokat a tömlőkből! – utasította a droidot. – Siess! Csubi, te pedig nézd meg, hogy valamelyik rohamosztagos páncéljában működik-e még a hűtőegység. Grees, nagyra értékelném, ha… – Leia megfordult, hogy közöljön valamit a squibbel, de észrevette, hogy sem ő, sem két társa nincsenek a közelben. – Ezek meg hová tűntek? – kérdezte meglepetten. Mindenki szétnézett, majd 3PO az urusaik nyüzsgő, pikkelyes tömegén túlra, a homokkúszó rámpájára mutatott.

– Azt hiszem, hogy ott vannak, hercegnő!

Csubakka hangosan felmordult és megfordult, hogy a squibek nyomába eredjen.

– Csubi, ne! – kérte Leia. – Először a páncélokat nézd meg. – Csubakka Hanra pillantott, majd újra a squibekre, aztán azt morogta, hogy Han teljesen ki fog borulni, amikor majd felébred, és kiderül, hogy a kis tolvajok miatta léptek meg a Killik Alkonnyal a mancsukban.

– Han máskor is kiabált már velem – felelte Leia. Tudta, hogy a barlang hűvösében Han valószínűleg a hűtőegység nélkül is hamar magához tér, de biztosra akart menni. – És bizonyára nem ez lesz az utolsó alkalom.

Csubakka a homokkúszóra nézett, és még egyszer hangosan felhördült. Bármit is állított Han, Csubakkát igenis érdekelte az Árnyékmozgalom kódja.

– Csubi, kérlek! – mondta Leia. – A squibekkel később is ráérünk foglalkozni.

– Leia hercegnő! – szakította félbe 3PO. – Szeretném hangsúlyozni, hogy később sokkal nehezebb lesz a squibekkel alkudozni. Úgy érzik, hogy becsapta őket, amikor nem árulta el nekik, hogy az a kreditkártya, amit odaadott nekik, személyhez volt kötve, és azt hiszik, hogy jelenleg nem rendelkezik annyi forrással, mint amennyit a Birodalomtól remélnek kapni. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy ha sikerül megszerezniük a festményt, akkor kapcsolatba akarnak majd lépni a Birodalommal, minket pedig a sorsunkra hagynak.

– Ó, igazán? – mormolta Leia. Magától is erre a következtetésre jutott, de akkor is bosszantó volt hallani. Ránézett a kronométerére. Hét perc. A barlang bejáratánál az askajik azzal foglalatoskodtak, hogy eltüntessék a homokkúszó nyomait, és sziklákat halmoztak fel a jármű lánctalpára. – És mindezt honnan tudod, 3PO?

– Hallottam, amint a squibek erről beszélgettek – mondta a droid. – Nyilvánvalóan azt hitték, hogy csak egy squib képes megérteni a titkos üzleti nyelvüket, azonban mivel több mint hatmillió nyelven beszélek folyékonyan…

– Tudom, 3PO – vágott közbe Leia, és amikor megfordult, azt látta, hogy Csubakka türelmetlenül vár, és egyre csak a homokkúszó felé néz. – Csubi, megtennéd kérlek, hogy megnézed azokat a páncélokat?

Csubakka és 3PO végre engedelmeskedtek, és magára hagyták Leiát egy palackkal, amiben még legalább volt valamennyi folyadék. Leia ivott két korty forró vizet, majd felemelte Han szemüvegét és a maradékkal megnedvesítette a férje arcát és a ruházatát. Figyelte, hogy Han a folyadék hatására összerezzen-e, és szívből remélte, hogy ez a kis nedvesség ezúttal megteszi a hatását, azonban mindössze egy gyenge köhögés volt az egyetlen reakció. Leia visszanézett a barlang mélye felé, és azt fontolgatta, hogy vajon mit találnak a squibek. Ha Kitster Banai a homokkúszó fedélzetén tartózkodott, amikor a taszkenek támadásba lendültek, Leiára egy igen kényelmetlen beszélgetés várt Tamorával – egy olyan témáról, amitől Tamora titkon rettegett. Leia újra Hanra irányította a figyelmét. A szín kezdett visszatérni az arcába, de még nem tért magához. Mivel nem volt náluk hidratáló infúzió, az ivás maradt az egyetlen módja annak, hogy folyadék jusson a szervezetébe. Leia közelebb hajolt az arcához, és suttogni kezdett:

– Ide hallgass, te nerf-pásztor! Elegem van abból, hogy mindent nekem kell csinálnom. – Megcsókolta Han száját, és egy kicsit megszédült, bár nem a szokásos módon. Rádöbbent, hogy nemcsak Hannak van szüksége folyadékra. – Rajta, nagyfiú! Ideje felébredni… – A látása már éppen kezdett elhomályosulni, amikor Han szemei végre kinyíltak, ezért próbálta rávenni magát, hogy ne ájuljon el. Leia elmosolyodott. – Na végre… – Han azonban nem nézett rá. A szeme üveges és üres volt, tágra nyílt pupillája nem zsugorodott össze a fény hatására. – Han! – kiáltott fel Leia, közben megragadta a férje vállát, és rázni kezdte. – Mit gondolsz, mi a fenét csinálsz? Gyere Vissza azonnal!

Mintha csak a parancsára történt volna, egy-egy fénypont jelent meg a két pupilla mélyén. A pontok lassan felemelkedtek, és apró tűzgolyókká duzzadtak, mígnem teljesen betöltötték a szemgolyókat, végül két apró napkoronggá váltak, amelyek az élettelen szemgödrökben sercegtek és sisteregtek.

– Han? – Leia nyelve a kétszeresére duzzadt, és nem jött ki hang a száján. Megfordult, hogy hívja Csubakkát, azonban a kiszögellés alatti árnyékok hirtelen olyan sűrűvé váltak, akár egy csillagköd mélye, és a vuki alakját nem lehetett megkülönböztetni a sötétben a többi szellemalaktól. Leia végre megértette, hogy mi történik. Ugye ez nem egy újabb Erő-látomás? Kérlek, csak ezt ne! – fohászkodott magában. Halk ropogást hallott lentről. Kényszerítenie kellett magát, hogy odanézzen. A fehér napok továbbra is ott égtek Han szemüregében.

– Az enyém! – Bár Han hangját hallotta, a hangszín nem az övé volt. A hang komor, sziszegő és közönyös volt. – Az enyém! 

– Nem! – kiabálta Leia reszelős hangon. – Kérlek… – Han szemeiben felizzottak a fehér tűzgömbök.

– Az enyém! – Leia első gondolata az volt, hogy szembeszáll a hang forrásával, és meg akarta ütni a jelenést, hogy elűzze. Aztán rájött, hogy valójában csak Hant ütné meg. A látomásokat nem lehetett legyőzni úgy, ha az ember szembeszállt velük. Nem, ilyen könnyen nem lehetett megszabadulni tőlük. Először meg kellett érteni a jelentésüket.

Álmos mormogás – Han álmos mormogása – hallatszott. Leia először azt hitte, hogy a látomás egy új, különös fordulatot vett, ezért odanézett, és megdöbbenve látta, hogy Han fehér birodalmi páncélban fekszik mellette. A feje egy összecsavart porköpenyen nyugodott, és egy szőrös fal térdelt mellette. Leia újra előre – azaz felfelé – nézett. Továbbra is Han arcát látta maga előtt, a szemében lévő fehér tűzgömbök aranyszínűvé váltak, és már alig ragyogtak.

– Ez csodálatos! – A hang ismerősen csengett, de nem Hané ahhoz túlságosan vidám és alázatos volt. – Úgy tűnik, Leia hercegnő kezd magához térni!

Egy mély hangú valaki dörmögött valamit shyriiwook nyelven, amit Leia nem értett meg teljesen.

– Tényleg nem gondolnám, hogy az én feladatom volna a hercegnőnek bármilyen… – A mély hangú illető ismét dörmögött valamit. A Leia fölé hajló arc – már nem Han arca volt, és nem is volt annyira emberi – visszahúzódott, és hangos, fémes koppanással beleütődött az alacsony, sziklás mennyezetbe. Egy hús nélküli kéz nyúlt be Leia nyaka alá, és felemelte a fejét. – Leia hercegnő, felajánlhatok önnek egy kis baktádot?

– 3PO? – nyögte ki halkan Leia, és alig kapott levegőt. – Mi történt?

– Sajnos nem vagyok orvos-droid – közölte C–3PO, mialatt a feje visszanyerte szokásos aranyszínű megjelenését. – Minden jel arra utal, hogy ön elájult. – Csubakka baljóslatúan morgott. – Megkérhetem, hogy igyon ebből egy keveset? – folytatta a droid, és barna folyadékkal telt palackot tartott a hercegnő szája elé. Leia mellett Han éppen egy adag baktádot köpött Csubakka mellkasára, és kifakadt:

– Hé, ez nem Gizer! De még csak nem is sör! – Csubakka fenyegetően hörgött, és újra a betege szája elé emelte a palackot. Han most már ivott belőle. Leia feltápászkodott, és meglepve tapasztalta, hogy az ő testét is fehér birodalmi páncélzat borítja. Sérült válla továbbra is fájt, de legalább működött.

– Mi… – nem fejezte be a kérdést, mert észrevette, hogy a teste milyen kellemesen lehűlt, majd magához vette a palackot. – Mennyi ideig voltam eszméletlen?

– Egy standard órával és huszonhárom perccel ezelőtt találtuk meg – válaszolta 3PO. – Csubakkának három urusaival kellett megküzdenie…

– Egy óra? – Az askajiknak nyilvánvalóan sikerült megfelelően álcázniuk a homokkúszót. Leia lenézett a barlangba és látta, hogy a földön továbbra is hemzsegtek az urusaik. A közelben három kicsavarodott nyakú teremtmény feküdt. Az askajik a barlang egyik végébe húzták a megrongálódott páracsapdákat, és abban bízva, hogy minél többet meg tudnak belőlük menteni, fizetség gyanánt éppen átadták a gyapjúszállítmányukat az új rakományért cserébe. A squibek, az örök opportunisták, ott nyüzsögtek a helyszínen, és segítettek felhordani a gyapjút a homokkúszó fedélzetére. Leia nem is foglalkozott velük. Még mindig a látomás – vagy csak egy rémálom? – hatása alatt volt, majd Hanhoz fordulva megkérdezte: – Hogy érzed magad?

– Rettenetesen. Olyan a fejem, mintha egy bantha gázolt volna keresztül rajta – felelte Han, és hüvelykujjával Csubakkára bökött.

– Ez a szőrzsák meg állandóan arra akar rávenni, hogy állott sáros vizet igyak. – Csubakka védekezően mormogott. – Nem érdekel, hogy mikor keverted! – mérgelődött tovább Han. – Akkor is olyan az íze, mint a sáros víznek.

– Sáros víz ide vagy oda, meg kell innod! – jelentette ki Leia, és elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy Han minél hamarabb felépüljön. Mosolyt erőltetett az arcára, és felemelte a saját palackját. – Ha iszol, én is iszom. – Han olyan arcot vágott, mintha épp most sétált volna be egy színházba, és egy gamorreai táncost látott volna a színpadon.  – Csak nem félsz? – kérdezte Leia.

– Na jó, rendben. – Han kikapta Csubakka kezéből a baktádot, de továbbra is a felesége szemébe nézett. Leia először azt hitte, hogy arra vár, hogy ő igyon először, de amikor felemelte a saját palackját, Han továbbra sem mozdult.

– Mi a probléma? – kérdezte tőle kihívó hangon.

– Semmi – dünnyögte Han, azzal az ajkához emelte a palackot, és miközben továbbra is őt nézte, hozzátette: – Csak azt nézem, hogy milyen vonzó vagy ebben a fehér szerelésben.

Leia beletúrt a hajába, és érezte, hogy tele volt homokkal és izzadsággal.

– Persze, képzelem – dohogott halkan. Sikerült meginnia az összes baktádot, annak ellenére, hogy borzalmasan meszes íze volt, és azon merengett, hogy fog-e tudni még egyszer iszapszínű italt fogyasztani anélkül, hogy ezt a rettenetes ízt érezné a szájában. Örült, hogy a férje is megitta a saját adagját.

– Kérsz még egyet? – incselkedett Han. Leia már a gondolattól is émelyegni kezdett, de bármire hajlandó lett volna, hogy Han meggyógyuljon. Ezért inkább kedvesen elmosolyodott, és így szólt:

– Persze, miért is ne?

– Készítsd el őket, Csubi! – mondta Han. Csubakka azt morogta, hogy ez talán nem a legalkalmasabb pillanat ivóverseny céljára, majd intett a barlang túloldalán lévő Bornónak, aki egyik hatalmas karjában egy javát tartva elindult feléjük.

– Úgy tűnik, a taszkenek nem öltek meg mindenkit – jegyezte meg 3PO. – Hát nem csodálatos?

Leia és Han egymásra pillantottak, majd Han így szólt:

– Lehet, 3PO, hogy a javákra való tekintettel én nem pontosan ezt a kifejezést használnám. – Borno megállt a csoport szélénél. Leia észrevette, hogy a java az egyik lábát kinyújtva tartja, és próbálja kímélni. Amikor Hannal együtt elkezdtek volna feltápászkodni, az askaji intett nekik, hogy maradjanak a földön, és megszólalt:

– Takarékoskodjatok az erőtökkel. Szükségetek lesz rá, amint útra kelünk.

– Útra kelünk? – ismételte Leia, és a látomására gondolva ideges pillantást vetett a nyüzsgő askajikra. – Mikor?

– Negyedóra múlva, amint sikerül felpakolnunk – felelte Borno. Csubakka feltett egy kérdést.

– Csubakka a birodalmiakról kíván érdeklődni – fordította 3PO. – Véleménye szerint még valahol a közelben lehetnek.

– Már egy órája nem hallottunk TIE-vadászokat – közölte Borno, elutasítóan intve. – Az egész galaxisban nincs olyan birodalmi, aki meg tudna találni engem ebben a szurdokban.

Leia és Han egymásra néztek; mindketten hallottak már hasonlóan merész kijelentéseket. Csubakka feltett egy újabb kérdést. Miután 3PO lefordította a kérdést, Borno a fejét rázva válaszolt:

– Nem találtuk meg a mohaképet, és embereket sem láttunk odabent, kivéve a halott birodalmiakat. – Haragos tekintettel ránézett a homokkúszóra, és hozzátette: – A squibek azonban nem akarnak beengedni bennünket a homokkúszó felső részébe.

– Hagytad, hogy rátegyék a mancsukat az Alkonyra? – kérdezte Han, és ingerülten nézett a feleségére.

– Egyéb dolgokkal voltam elfoglalva – felelte Leia a vállát vonogatva.

– Egyéb dolgokkal? – mordult fel Han. – Annak ellenére, hogy mi mindent megtettem azért, hogy megszerezzem? Hogy mi mindent tettünk érte? Hát mi lehetett ennél fontosabb?

– Te, Han – válaszolta Leia. – Azt mondtam Csubinak, hogy foglalkozzon inkább veled, és hagyja a squibeket.

Han a homlokát ráncolta, és inkább csalódottnak látszott, mint mérgesnek.

– Ez nem volt valami okos döntés, nem igaz? – dörmögte aztán. – Csubi a legerősebb közülünk.

– Han…

– Inkább őt kellett volna a squibek után küldened, és neked kellett volna itt maradnod, hogy foglalkozz velem – magyarázott Han, és látszólag nem vett róla tudomást, hogy Borno és Csubakka abbahagyták a beszélgetést és inkább rájuk figyeltek. – Lehet, hogy így nem is ájultál volna el…

– Han!

– Igen?

– Itt maradtam – mondta Leia.

– Hogyhogy itt maradtál? Hol?

– Itt, melletted.

– Igen? – Han kezdett összezavarodni. – Akkor ki felügyelte a squibeket?

– Senki – közölte Leia. Úgy tűnt, ez kisütötte Han energiacelláit. Másodperceken keresztül leesett állal bámult a homokkúszó felé, majd megkérdezte:

– Akkor hagytad, hogy a squibek egyedül menjenek az Alkony után? – Leia bólintott. – Mert aggódtál értem. – Leia ismét bólintott. –Nos… – kezdte Han, de talán életében először alig talált szavakat. Csubakka javasolt valamit neki. – Mi? – kérdezte Han. Csubakka magyarázatot mormogott. – Azt hiszem, ezt akartad mondani – helyeselt Han, és Leiához fordult. – Köszönöm.

– Szóra sem érdemes – felelte Leia, azzal az arcára varázsolta a lehető legdiplomatikusabb mosolyát, majd nagy nehezen feltápászkodott, és halkan hozzátette: – Nerf-pásztor…

Borno a szabad kezét Leia felé nyújtotta, és segített neki talpra állni.

– Elviszünk benneteket Motestába – mondta aztán. – Van ott egy birodalmi dezertőr, akiben meg lehet bízni.

Leia felidézte magában az imént átélt látomásnak azt a pillanatát, amikor Han pupillái teljesen tágak voltak, és nem reagáltak a fényre. Lehet, hogy a látomás csak egy álom volt, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre jelen pillanatban a legkisebb porcikája sem kívánta folytatni az utazást az askajikkal.

– Ne zavarjon titeket, hogy Gwend valaha a Birodalomnak dolgozott – folytatta Borno, majd egy pillanatra elgondolkodott, aztán hozzátette: – Az ő segítségével jutottunk el ide, a Tatuinra. És rövidesen egy másik törzsnek is segíteni fog. Ezért van szükségünk a páracsapdákra. – Leián nagyon rossz érzés lett úrrá. Az askajik nem arról voltak híresek, hogy szerettek vándorolni – sőt épp ellenkezőleg. Ha egy másik törzsnek is el kell hagynia a szülőbolygóját, és a Tatuinra kell menekülnie, akkor annak nagyon nyomós oka volt.

– Mikor indulnak? – kérdezte Leia, és Wedge titkos küldetésére gondolt az Askaj rendszerben, valamint arra, hogy Mon Mothma bármikor visszarendelheti a Lidérc osztagot, ha ő nem küldi el neki a jelentését záros határidőn belül. – Wilkadonn nagymoff látogatása után?

– Honnan tudod? – kérdezte döbbenten Borno.

– Logikusnak tűnt az időzítés – mondta Leia. – Nem tudod véletlenül, hogy elhagyták-e már Askajt?

– A bolygót még nem, de a falujukat már igen. Legközelebb csak akkor fogunk hallani róluk, ha már a Tatuinon lesznek – felelte Borno, közben gyanakvóan méregette Leiát, majd megkérdezte: – Már elszánták magukat a díj megfizetésére. Szerinted várni fogják őket a hajók?

– Nagyon remélem – mondta Leia, mert nem tudta pontosan, hogy mit válaszoljon. Bár nem ismerte a küldetés részleteit, tekintve, hogy milyen nagyszabású akcióról volt szó, nem lett volna szokatlan az Új Köztársaság Hírszerzésétől, hogy elköltöztetnek egy ellenállócsoportot – amelynek tagjaira más esetben halál várna. Leia megfogta Borno karját, és hozzátette: – Azt hiszem, tudom, hogyan fogják elszállítani őket. Mivel egyébként is beszélnem kell velük, így külön sürgetni fogom őket, hogy ne késlekedjenek. De van itt valami más is. Borno, nem mehetünk tovább veletek.

– Azt kéred, hogy hagyjunk magatokra? – Borno a barlang felé pillantott. – Itt?

– Ööö, igen – mondta Han, aki közben ugyancsak felállt. – Meg kell találnunk azt a festményt. – Leiára nézett. – Igaz?

– Igaz – értett egyet vele Leia. Borno azonban továbbra is kételkedve méregette őket, majd megszólalt:

– Bocsássatok meg, hogy ezt mondom, de a legközelebbi kunyhótól is száz kilométerre vagytok, a squibek pedig máris követelik maguknak a homokkúszó jogait… – elengedte a füle mellett a java mérges kirohanását, amit az imént elhangzott kijelentés váltott ki belőle –, és nem akarnak elvinni titeket sehová. Még akkor sem, ha valahogy sikerülne mozgásba lendíteniük a járgányt. Amennyire én tudom, az emberek nem igazán bírják jól a sivatagi sétát.

– Nem is lesz rá szükségünk – felelte Leia. Lehet, hogy azért, mert egy kicsit össze volt törve, de lehet, hogy ettől függetlenül, mindenesetre, a Tatuinra való érkezésük óta először, legbelül határozottan azt érezte, hogy ez a helyes döntés. – Van itt két robogó, és rengeteg pótalkatrész hever mindenfelé. Biztos vagyok benne, hogy valamit össze tudunk tákolni belőlük. – Csubakkára pillantott. – Nem igaz, Csubi? – Csubakka széttárta a karját, és horkantott egyet.

– Látod? – mondta Han, és Leia mellé állt. – Minden rendben lesz. Mindjárt szétnézünk, összerakunk valamit, és már itt sem vagyunk. – Borno pár másodpercig tanulmányozta őket, majd megkérdezte:

– Talán kétségbe vonjátok az ítélőképességemet? Ugye, nem gondoljátok, hogy a rohamosztagosok végleg eltűntek innen?

– Nagyon veszélyes lenne alábecsülni ezeket a birodalmiakat – válaszolta Leia, és attól félt, hogy talán most ítélik magukat lassú, halálos kiszáradásra – vagy éppen egy sokkal gyorsabb halálra, ha a taszkenek esetleg visszatérnek –, azonban úgy érezte, hogy ezt a gondolatot sokkal könnyebb figyelmen kívül hagynia, mint az ösztöneit. – Abban viszont biztos vagyok, hogy már így is sokszor volt nagy szerencsénk. Ha birodalmiakkal találkoztok, azt hiszem, mindannyian jobban járunk, ha mi nem leszünk ott veletek. – Borno széttárta a karját, ahogyan az imént Csubakka.

– Ha ezt akarjátok, ám legyen – dörmögte halkan.

– Igen, ezt akarjuk. – Leia éppen azt akarta javasolni Bornónak, hogy ne tagadja le, hogy látta őket, ha a Birodalom mégis rábukkanna a karavánra, de támadt egy jobb ötlete. – Borno, mit szólnál egy hordozható holo-adó-vevőhöz?

– Mit kell tennem érte? – kérdezett vissza Borno, és egyébként is keskeny szemei résnyire húzódtak.

– Igazából nem sok mindent – válaszolta Leia. – Mindössze annyit, hogy lépj kapcsolatba a Birodalommal, és közöld velük, hogy otthagytál minket a Nagy Sóstón, miután a TIE-k megijesztettek, és inkább úgy döntöttél, hogy nem segítesz nekünk.

– Hazudjak a Birodalomnak? – vigyorgott szélesen Borno. – Ezt az askajiknál senki sem tudja jobban csinálni!

– Remek! – felelte Leia, és ezt követően részletesen elmagyarázta a tervét.

– Nem probléma – mondta végül Borno. Kinyújtotta azt a kezét, amelyikkel a javát tartotta, amitől az apró teremtés fájdalmasan felszisszent. – Ezt a túlélőt az egyik páracsapda dobozában bujkálva találtuk. Remélem, tudtok rajta segíteni. Úgy tűnik, eltört a lába.

– Természetesen. – Leia belenézett a java csuklyája alatt ragyogó szemekbe. – Bár én nem vagyok orvos, nagyon sok sérülést láttam már el a harctéren. Megnézem, mit tehetek, ha megengeded.

– Go mob un loo? – hadart el egy kérdést a java.

– Azt szeretné tudni a kis fickó, hogy mennyit fog kérni érte – tolmácsolta 3PO.

– Tomo! 

– Ó, elnézését kérem – mondta a droid a javának. – A kis hölgy.

Leia elmosolyodott.

– Nem fog…

– Nem is tudom – vágott közbe Han. Eljátszotta, hogy szakértő módjára megvizsgálja a java lábát, majd Leiára nézett, és a tekintetével üzente neki, hogy menjen bele a játékba. – Ez egy nagyon komoly sérülés.

– Han! – kiáltott rá Leia. – Hogy tudsz egyáltalán arra gondolni… – Hirtelen abbahagyta, amit mondani akart, amikor Csubakka áthajolt a válla fölött, és ő is megállapította, hogy ez a legcsúnyább törés, amit valaha látott. 3PO kötelességtudóan tolmácsolt mindent a javának. A java hosszasan válaszolt, 3PO pedig fordította a szavait:

– Azt mondja, hogy a törés valójában nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Ha ellátják a sebét, cserébe kapnak tőle három ionkarabélyt, de egy energiacellával sem többet. – Han és Csubakka egymásra néztek, majd mindketten megrázták a fejüket. Leia most már mindent értett. Ránézett a sérült lábra, és így szólt:

– Mi az a nagy duzzanat? Elég csúnyán néz ki.

– Nos, úgy tűnik, rám itt már nincs szükség – mondta Borno. Lefektette a javát a földre, majd tokák egész sorával ékesített állával a többiek felé bökött. – Ha elkészültetek, szóljatok.

– Meg foglak keresni, amint végzünk – válaszolta Leia. A java közben egy újabb ajánlatot tett.

– Egy kiváló állapotban lévő T–11-es sorozatlövő karabélyt tud felajánlani – közölte 3PO.

– Egy T–11? – Han gúnyosan felnevetett. – Az már akkor is öregnek számított, amikor a Tatuninon még tavak voltak!

– Térképed nincs? – kérdezte Leia. Az övék továbbra is Bornónál volt, és esze ágában sem volt visszaadni. – Egy térkép jól jönne.

– Egy működő térkép – pontosított Han. A java felszisszent a fájdalomtól, majd ezt hadarta:

– Janna kuzu piké, jo.

– Nincsen térképe – mondta 3PO. – De el tudja mondani, hogy mi merre található. Csak bátran kérdezzenek tőle bármit.

– Ez nem az a homokkúszó, amelyik felszedte azt az összetört suhanót néhány nappal ezelőtt? – kérdezte Han. A java bólintott, majd 3PO segítségével megkérdezte tőle, hogy honnan tudja. – Onnan tudom, hogy követtem – mondta Han. – Engem persze kint hagytatok a viharban. – A java motyogott valamit, ami úgy hangzott, hogy „o-ó”.

– Elnézést kér…

– Persze, persze – mondta Han. – És biztos benne, hogy nem volt térkép azon a suhanón?

A java részletes magyarázatba kezdett, ami 3PO fordításában valahogy úgy hangzott, hogy a klánban mindenki furcsán nézett arra a gépre. Ki repül egy rakétahajtású suhanóval a homokvihar közepén? Kitster Banai biztosan meg akart halni, vagy megőrült, vagy talán egy hutt elől menekült. Mindenesetre egy versenysuhanót vezetett, és azokon nincs térkép. Leiának eszébe jutott, hogy Ulda megkérte azt az öreg fogatversenyzőt, hogy szereljen fel egy térképet Han gondolájára, mielőtt eladta nekik.

– De mi lett Kitsterrel? – kérdezte. – Megmenekült? Nem volt nála egy…

A java azonban félbeszakította, amit 3PO a következőképpen fordított:

– Herat szeretné emlékeztetni önöket, hogy jelenleg arról alkudoznak, hogy mennyit kérnek a törött lába gyógyításáért. Ha szeretnének tárgyalni annak az információnak az áráról, amire kíváncsiak, örömmel beszél majd róla, miután meggyógyították a lábát.

– Miért nem kötjük össze a kettőt? – javasolta Leia. – Az információt a gyógyításért cserébe.

– Ug – vicsorgott Herat.

– Nem – tolmácsolta 3PO.

– Nem? – ismételte Leia, mert alig hitt a fülének. Herat lába eltört, a társait lemészárolták, ő maga pedig vadidegenekkel volt körülvéve, de még így is előnyt szeretett volna kovácsolni magának. Az Új Köztársaságnak hozzá hasonló tárgyalókra volt szüksége. Leia frissen támadt tisztelettel nézett bele a java sárga szemébe, és elkezdte felhúzni a ruhája ujjait. – Nos, ha a T–11-es és a három ionkarabély a legjobb ajánlatod, ám legyen. Ebben a galaxisban azt kapod, amiért megfizetsz. – Herat a protokoll-droidhoz fordult, és hosszú mondatot csiripelt.

– Azt mondja, hogy magának olyan a szíve, akár egy hutté – fordította 3PO. – Mivel nagy fájdalmai vannak, és nem szeretne egész életében bicegni, hajlandó elmondani, hogy mi történt Kitster Banaival és a festményével.

A java mondott valamit, mire 3PO helyesbítette:

– Illetve, vagy a festményével.

– Nagyon keményen alkudozik – jegyezte meg Leia, és felsóhajtott. – Rendben, akkor beszéljünk a fájdalomcsillapítókról. – Herat hadarni kezdett.

– A taszkenek mindkettejüket elvitték – fordította 3PO. – Meg tudja mutatni, hogy hol tudják elfogni őket.

– Igazán? – kérdezte Han, és most valóban izgatottnak tűnt. – Na, ezért bedobunk egy légsínt.

– Tényleg? – Leia a férjéhez fordult. – Tényleg üldözni akarsz egy buckalakó törzset?

– Nagyon szép festményről van szó – felelte Han a vállát vonogatva.

– Persze, valóban az – mormolta Leia, és a lelki szemei előtt megjelentek a fehér napok, amint Han szemgödrében ülnek. Attól tartott, hogy az álom egyáltalán nem a karavánról szólt, és hogy nem ezt az utat kellett volna választania. De arra is látott esélyt, hogy a rémálom mindenképpen bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mit választott. Lehet, hogy a hang éppen erre utalt, amikor folyton azt mondta, hogy „az enyém”, mert a döntésétől függetlenül a jövő – legalábbis részben – ugyanaz lesz. Hannak azonban csak ennyit mondott: – Valóban nagyon szép festmény, de csak akkor, ha a buckalakók kellően nedves körülmények között tartják. – Han összevonta a szemöldökét, és nem értette, hogy Leia hirtelen miért nem akar mindenáron a festmény nyomába eredni.

– Jól tudod, hogy fel van szerelve egy páraszabályozó egységgel – mondta a fejét csóválva. – Egy különleges páraszabályozó egységgel

– Tudom – válaszolta Leia. – De most a buckalakókról beszélünk. A dolgok veszélyessé válhatnak.

– Veszélyessé válhatnak? Mit gondolsz… – Han nem fejezte be a mondatot, csak megrázta a fejét, és felvonta a szemöldökét – hogy ez a bűntudat vagy inkább a harag jele volt-e, azt még Leia sem tudta megmondani.

A java egy kérdést csicsergett.

– Herat szeretné tudni, hogy a birodalmiakat miért érdekli annyira a páraszabályozó egység – tolmácsolta 3PO. – És azt is kéri, hogy legyenek szívesek először vele befejezni a tárgyalásokat, mielőtt újat nyitnak egymás között. Nagy fájdalmak gyötrik.

– Egyrészt semmi köze hozzá, másrészt csak egy percet kérünk – felelte Han, és továbbra is Leiára szegezte a tekintetét. – Azt hittem, hogy szeretnéd visszaszerezni azt a festményt. Én mindenesetre szeretném visszaszerezni.

– Miért, Han? – kérdezte Leia.

– Mert mint mondtam, az egy nagyszerű festmény – jelentette ki Han, és a javára pillantva azon gondolkodott, hogy mennyit szabad elárulnia a részletekből. – És nem szeretném, ha a Birodalomhoz kerülne.

– Miért, Han? – ismételte meg a kérdést Leia. – És most nem arról van szó, hogy milyen hasznos volna számukra a páraszabályozó egység. Én azt szeretném tudni, hogy te miért nem szeretnéd, hogy a kezükre kerüljön.

Han kezdte megérteni, mire megy ki a játék.

– Azért, mert nem szeretném, hogy holmi birodalmi admirális magánlakosztályát díszítse – felelte, és kezdett védekező hangnemben beszélni, ami egyértelműen arra utalt, hogy egy olyan érzékeny valamihez közelednek, amit nem akart beismerni, sőt talán ő maga sem értett. – De ezt már mondtam.

– Nem jó válasz – mondta Leia. – Már nem tartozol az Új Köztársaság kormányához és a hadseregéhez. Miért zavarna, ha a festmény az ellenség kezére kerülne?

– Mert igenis érdekel, világos? – csattant fel Han, és meg sem várva, hogy Leia megrázza a fejét, így folytatta: – Mert mostanában igazi nerf-fej módjára viselkedtem.

– Na végre eljutottunk valahová.

– Mambé – csiripelte a java.

– Herat is ebben bízik – jelentette 3PO.

Leia nem reagált, inkább várta, hogy Han mondjon még valamit. Han kelletlenül nézett a feleségére, de folytatta:

– Nem tudom, mit gondoltam… azt hittem, hogy az Ideiglenes Tanács az egész kormányt jelenti. Azt persze ne várd, hogy a közeljövőben tárgyalni fogok Mon Mothmával vagy Borsk Fey’lyával, de túl sok szállal kötődöm az Új Köztársasághoz ahhoz, hogy egyszerűen hátat fordítsak neki. – Egy pillanatra elgondolkodott, majd a homlokát ráncolva hozzátette: – És ebben az egészben te vagy a legfontosabb, Leia. Ezen semmi sem tud változtatni.

Leia kissé elszédült, de most kellemesen.

– És én sem akarok. – Csubakka felmordult. Leia megfogta Han kezét, és legszívesebben megcsókolta volna, ha a java nem bámulta volna őket.

– Meg kell próbálnunk – mondta Han. Leia bólintott, és így szólt:

– Ebben az esetben el kell fogadnunk Herat ajánlatát. – Elindult az orvosi készlet felé, majd visszanézett a javára. – Hol tudnánk elkapni a buckalakókat? – Herat hosszú mondattal válaszolt.

– Először lássák el a lábát – közölte 3PO. – Szeretne meggyőződni róla, hogy nem változtatják meg ismét a feltételeket.

– Rendben – mondta Leia –, teljesen igaza van. – Csubakka morgott, és a homlokára csapott.

– Ezt most elintézted – jelentette ki Han, és mérgesen megrázta a fejét. – Soha nem fogjuk megkapni a fizetségünket. Herat indulatosan válaszolt.

– Azt mondja, hogy ő nem olyanfajta java – jelentette 3PO.

– Hát persze, hogy nem – morogta Han a szemét forgatva, és Csubakkára kacsintott. – Ugye még te sem hallottad ezt korábban? – Herat hosszasan és haragosan csiripelt.

– Jóságos tervezőm! – hüledezett 3PO. – Azt hiszem, ezt talán nem kellene lefordítanom! – Herat még mindig káromkodott, amikor Leia, kihasználva a pillanatnyi zavart, megragadta a java bokáját, és hirtelen megrántotta. Halk cuppanás hallatszott, majd Herat csuklyája alatt teljes lett a sötétség, mert sárga szeme becsukódott.

– Ööö, Leia, drágám? – kérdezte Han. – Azt hiszem, lemaradtál arról a részről, hogy nem kapjuk meg a fizetségünket. Mindegy, hogy mit mondanak, a javáknál szigorúan előre kell fizetni.

– Han, most azt akarod mondani, hogy hagyjuk ezt a kis teremtményt szenvedni, amíg nem mondja el azt, amit hallani akarunk?

– Hmm, most, hogy így mondod…

– Ráadásul az egyik lába el van törve – tette hozzá Leia. – Magunkkal kell vinnünk.

– Ezt szeretem benned annyira – dünnyögte Han a szemöldökét felvonva.

– Hogy gyorsan tanulok?

– Hogy kemény tárgyalópartner vagy.

 

Két órával késbb Leia és Han már tíz kilométerrel távolabb jártak a szurdokban. Egy kis betorkolló hasadék árnyékában térdeltek, ami éppen olyan irányban húzódott, hogy alkalmas volt a jelátvitelre. Amíg arra vártak, hogy Mon Mothma leüljön az apartmanjában lévő privát adó-vevő elé, nem volt más dolguk, mint az órájukon figyelni a másodpercek múlását. Leia válla még mindig sajgott, de a baktád hatására már majdnem úgy tudta használni, mintha meggyógyult volna – a fájdalmat leszámítva. Az askajik karavánja már régen eltűnt a sivatagi szurdokok útvesztőjében, kivéve Bornót, aki a hasadék szájától úgy tíz méterre ült a harmathátúján, és arra várt, hogy megkaphassa a holo—adó-vevőt. Csubakka, C–3PO, és Herat a kis hasadék szélénél álló birodalmi robogóban ültek, amelynek lebegtetőegysége folyamatosan üzemelt. A squibek valószínűleg még mindig a barlangban tartózkodtak, és azon ügyködtek, hogy megpróbálják életre kelteni az eltulajdonított homokkúszó reaktormagját. Az inicializáló egység azonban nem volt a helyén. Han korábban a barlang padlóján heverő egyik roncshalmaz tetején látta az alkatrészt.

– A főtanácsos melyik részét nem érti annak, hogy gyorsan? – kérdezte Han. Leiához hasonlóan az ő testét is halott rohamosztagosokról leszedett páncéldarabok borították, amelyekben magas fokozatra kapcsolta a hűtőegységet. – Már két perce várunk. – Leia tudta, hogy a Chimaera fedélzetén a felderítők mostanra már biztosan jelentették a felettesüknek – talán éppen az aukción látott Quenton parancsnoknak –, hogy gyanús adást érzékeltek a felszínen. Körülbelül öt perccel azután, hogy a parancsnokot riasztották, az első TIE-vadászok is megérkeznek, és az a látvány fogja fogadni őket, hogy Borno a szurdok szélén áll egy adó-vevő mellett, és integet nekik. További tizenöt perc – harminc, ha a két Solónak szerencséje van – kell ahhoz, hogy egy csapatszállító is megérkezzen. Ha minden a tervek szerint alakul, a csapatszállító parancsnoka elhiszi majd a Borno által hátrahagyott adattáblára írt üzenetet, és elrohan a Nagy Sóstó irányába, nem vesztegetve az időt és erőforrásokat a karaván vezetőjének a felkutatására. Borno megígérte nekik; hogy nem fogja hagyni, hogy élve elfogják – Leia pedig elhitte neki, ha másért nem, hát azért, mert mindenáron meg akarta őrizni a titkot, hogy hol van a faluja. Mon Mothma képe végre megjelent a holo-vetítő fölött. A kócos hajú főtanácsos álmosan pislogva nézett a kamerába.

– Leia? Szörnyen sajnálom… – motyogta elég kábán.

– Semmi probléma – szakította félbe Leia. – De sietnem kell. Mindössze hatvan másodpercünk van, mielőtt le kell állítanom az adást. – Mon Mothma hirtelen sokkal éberebbé vált.

– Értem. Sikerült megszereznie a festményt?

– Egyelőre nem, de a Birodalomnak sem – mondta Leia. – És friss híreim vannak a Lidércek küldetésével kapcsolatban. A helyi hírszerzéstől származó információk alapján az ottani lázadók már úton vannak a pozícióik felé, és nem lehet felvenni velük a kapcsolatot. Ismétlem, nem lehet felvenni velük a kapcsolatot.

– Helyi hírszerzés? A Tatuinon?

– Hosszú történet, és most sajnos nincs időm elmagyarázni – mondta Leia. – De a hírforrás megbízható.

A Mon Mothma szája körüli ráncok mélyebbé váltak az aggodalomtól.

– Leia, miután Luke eljuttatta hozzám a jelentését, úgy döntöttem, hogy visszarendelem a Lidérceket. A parancsot már kódoltuk. Harminc óra múlva fog kimenni.

– Vissza lehet vonni? – Mon Mothma az alsó ajkába harapott, és egy pillanatra elvette a tekintetét, amíg gondolkodott, végül a fejét rázva felelt:

– A festmény nélkül nem. Nem tudhatjuk, hogy a birodalmiaknak mennyi időbe fog telni feltörni a kódokat egy régi kulccsal…

– De tudni fognak a hálózat létezéséről – fejezte be Leia. – És lehet, hogy már ez is túl sok lesz.

– Pontosan tudja, hogy mit kockáztatnánk. – Leia tudta – egy egész csillagromboló-harccsoportot, benne Wedge Antillest, a Lidérceket, továbbá a Zsiványokat, és további jó néhány kiváló osztagot.

– Értem – mondta végül. – De szükségünk volna arra a harminc órára.

– Szükségünk? – kérdezte Mon Mothma.

– Han is a fedélzeten van – közölte Leia.

– Mondja meg neki, hogy üdvözlöm újra a csapatban – válaszolta mosolyogva Mon Mothma. – Az Új Köztársaság nagyon hiányolta. – Leia gyors pillantást vetett Hanra, és látta, hogy gúnyosan mosolyog a hologramra.

– Nagyon boldog lesz, ha meghallja – felelte. – Kérem, szóljon a hírszerzésnek, hogy minden csatornát figyeljenek. Most még nem tudom, hogyan fogok legközelebb kapcsolatba lépni önnel, de az biztos, hogy nem ezzel az egységgel.

– Rendben – mondta Mon Mothma. – Leia? Az Erő legyen önökkel.

– Köszönöm… azt hiszem, szükségünk lesz rá.

Leia megszakította az adást, azonnal kikapcsolta az egységet, és felnyitotta az oldalát.

– Ez az, amit nem szeretek a nőkben – dörmögte Han, mialatt Leia mellett térdelve eltávolította a szellemhullám-kódolót, és átállította a jeladókat úgy, hogy az egység úgy működjön, mint egy hétköznapi készülék. – Mindig biztosra mennek.

– Mert ez a helyes, Han.

– Látod, ez egy másik dolog, amit nem szeretek.

Han a zsebébe tette a kódolót, majd lezárta a burkolatot, és odavitte az adó-vevőt Bornónak.

– Mindent köszönünk, barátom – búcsúzott Han, és átadta az egységet. – Vigyázz magadra.

– Ti is, barátaim! Kívánom, hogy a homok soha ne olvassza meg a cipőtök talpát.

– Találj mindig árnyékot a napok elől! – válaszolta Leia. – Ha az Új Köztársaság kormánya bármiben a segítségetekre lehet, kérlek…

– A segítségünkre? – Borno felnevetett. – Nem hiszem, hercegnő. Éppen a kormányok elől bujkálunk.

Az askaji ezzel megfordult, kövér kezével intett nekik, majd harmathátújával ügetni kezdett a forró sivatagban.