Harmadik fejezet

Han még soha nem került ennyire egy műkincs hatása alá. Az elkövetkező két órában, amíg egy helyi lebujban várták az árverés kezdetét, a gondolatai folyamatosan a festmény körül forogtak: különösen az ragadta meg, ahogyan a killikek szembenéztek a viharral. A kép azokra az emberekre – és rovarokra – emlékeztette Hant, akiknek életét olyan erők irányították, amelyeket képtelenek voltak megérteni, amelyekkel az életük viharos szakaszai során találkoztak, és amelyekkel szemben nem tudtak mást tenni, csak saját reakcióikat voltak képesek befolyásolni. Han minduntalan elfeledkezett erről, amikor a széllel szemben szaladt, ugyanakkor ez volt az egyik dolog, amit a leginkább szeretett Leiában – az, hogy még a legnagyobb viharban sem rezdült meg; amikor körülötte mindenkit ledöntött a szél a lábáról, ő még akkor is szilárdan állt. Han mindent megtett volna, hogy Leia visszakapja a mohafestményt.

Fiatalkorában mindennap láthatta a Killik alkonyt, amikor elhagyta a hálókamráját, ezért ez jelentette számára az egyetlen valódi fizikai kapcsolatot egykori családja palotájával – az egyetlen tárgy, ami túlélte az Alderaan pusztulását. Ez a kép még mindig Leiához tartozott – nem mintha ez bármit is jelentett volna a potenciális vásárlók számára. Han ugyanakkor nem volt biztos benne, hogy az eladót valóban tolvajnak lehet-e tekinteni – a mohafestmény ugyanis éppen szállítás alatt volt, és a galaktikus mentési jogok ugyanúgy érvényesek a műkincsekre, mint bármi másra –, azonban mindenképpen volt valami oka annak, hogy egy olyan törvényen kívüli bolygón került árverésre, mint a Tatuin. Han egészen biztos volt abban is, hogy semmi köze sem volt a száraz sivatagi levegő kedvező élettani hatásaihoz. A kocsma, ahol Han és Leia helyet foglaltak, gyakorlatilag teljesen tömve volt. A levegő szinte párás volt a sok kilélegzett nedvességtől, a Mawbo Tánctermének közelében található többi lebujhoz hasonlóan. A vendégek – a legtöbbjük valószínűleg ugyancsak az árverés kezdetére várt – egymással cseverésztek, és legdíszesebb ruházatukban igyekeztek észrevétlenek maradni, miközben próbálták felmérni a konkurenciát. Han és Leia egy sötét sarokba húzódva próbálta azt a látszatot kelteni, hogy kizárólag egymással foglalkoznak, és csak néhányan vetettek rájuk egy-egy pillantást. Csubakka és 3PO az utca túloldalán egy másik kocsmában vártak, elég messze ahhoz, hogy még véletlenül se társíthassa őket senki „Jaxal” és „Limba” személyéhez, de mégis elég közel, hogy szükség esetén futva gyorsan odaérjenek. Az árverés eladói magányosan vagy párban érkeztek; közöttük volt az a barabel, aki az alasl edényeket árulta, és az a sötét hajú férfi is, aki a fiatal gondolaversenyzőről készült holo-kockát kínálta eladásra.

Hant nem érte váratlanul, hogy Leia a tekintetével követte a férfit egy üres bárszék felé. Bár Leia általában egy múló pillantásnál soha nem értékelte többre a holografikus műveket, ez a holo-kocka valamiért kivételes volt – és Han úgy érezte, hogy tudja, mi olyan különleges benne. A karját Leia székének támlájára csúsztatta, és elkezdte simogatni mű-lekkuját, amitől a Leia fejéhez erősített nyúlvány hálás mozgásba kezdett.

– Tudod – mondta Han –, még nem is mondtad, hogy kire emlékeztet a holo-kockában látott srác.

– Ő nem emlékeztetett senkire. Csak a szeme.

– Persze – mondta Han. – Ha te mondod… – Leia nem kapta be a csalit.

– Igen, én mondom.

– Mire vársz? Nekem elmondhatod… Szerintem is nagyon helyes kis srác volt!

– Miből gondolod, hogy szerintem is helyes?

– Abból, ahogyan ránéztél. – Leia egy olyan pillantást vetett rá, ami még egy napot is megfagyasztott volna.

– Na és?

– Vagyis talán van valami oka. – Leia résnyire szűkítette a szemét.

– Miről beszélsz, Han? – Han nagyot nyelt. Egyértelmű volt, hogy Leia legalább annyira tudta, hogy mire akart kilyukadni, mint ő, és azt is tudta, hogy milyen reakcióra számíthat tőle. Ugyanakkor ez egyike volt azoknak a kockázatoknak, amiket egy férfinak meg kellett lépnie.

– Talán arra utal, hogy szereted a gyerekeket – mondta Han. – Mert te is szeretnél egyet.

Leia arca kifejezéstelenné és érzelemmentessé vált, ami egyértelműen annak a jele volt, hogy mérges – rettentően mérges. Szinte tombolt. Hosszasan kortyolt az italából, miközben kerülte Han tekintetét.

– Még azelőtt beszélgettünk erről a témáról, mielőtt összeházasodtunk. Azt hittem, megértetted.

– Igen, megértettem – mondta Han. – De azt gondoltam…

– Megegyeztünk. – Leia hangos koppanással tette le a poharát az asztalra. – Miért gondolod meg mindig magad?

Han ráharapott a nyelvére. Hogyan kellene megmondania neki, hogy nem arról van szó, hogy meggondolta volna magát hanem arról, hogy ő maga változott meg? Hogy a házasság változtatta meg?

– Nagyon jól tudom, hogy miben állapodtunk meg – mondta. – De az felmerült már benned, hogy ez az egész teljesen irracionális?

– Irracionális?

– Irracionális. – Hannak meg kellett köszörülnie a torkát. – Hogyan lehetne egy gyerek…

– Gondolom, most azt fogod mondani, hogy most derült ki, hogy van egy közös gyereked Bria Tharennel – mondta Leia. – Ezt még el tudnám fogadni. Mindenkinek van múltja.

– Az igaz, de abban egészen biztos vagyok, hogy az én múltamban nincsenek gyerekek – mondta Han. Bria, egy magas, vörös hajú szépség volt az első szerelme, aki a felkelés egyik kezdeményezője volt – és aki átverte őt, végül mártírhalált halt, mialatt segített megszerezni az első Halálcsillag tervrajzait. – Briának megvoltak a saját titkai.

– Biztos vagyok benne, hogy azoknak semmi közük nem volt ehhez a beszélgetéshez.

– Attól tartok, valóban nem… – Han közelebb hajolt hozzá, és szinte suttogva mondta: – Tudom, hogy beszéltünk erről, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a sötét oldal tényleg a véredben lenne.

– Én nem ezt mondtam – javította ki Leia. – Az Erő van a véremben, ez pedig magában hordozza a hatalom és a romlás lehetőségét. Nap mint nap ezzel szembesülök.

– Ez nem szükségszerű. – Han megfogta Leia karját, és kijátszotta az ütőkártyáját. – Csak nézz a bátyádra. Senki sem olyan erős az Erőben, mint ő. Ha van valaki, akinek esélye volna arra, hogy elcsábuljon, akkor ő az.

Leia elhúzódott tőle, tekintetét a kocsma rendkívül szennyezett falára szegezte, és megitta az itala felét.

– Hagyjuk.

– Nézd, nem azt mondtam, hogy most kellene eldöntenünk…

– Tudod, hogy milyen érzéseim vannak a Bakura óta. – Leia továbbra sem nézett rá. – Egyszerűen nincs rá jogom, hogy olyasvalakit hozzak a világra, akiből egy újabb Darth Vader lehet. Ha nem tudsz ezzel a gondolattal megbarátkozni, akkor miért nem hagytad, hogy hozzámenjek Isolder herceghez? – Isolder nevének már a puszta említése is feldühítette Hant. Az egész Hapan-incidens csak arra volt jó, hogy még azt a kevés bizalmat is egy csapásra összezúzza, amit valaha is érzett a politikusok irányában.

– Mi a helyzet… – Han időben észrevette, ahogy a hangja erősödni kezd, ezért gyorsan összeszedte magát. Szétnézett, hogy valaki hallgatózik-e, de nem látott senkit, aki figyelte volna őket. Mivel lassan közeledett az árverés kezdete, a helyiség egyre hangosabb lett, aminek hatására egyre nehezebben lehetett beszélgetni még egy asztalon belül is. – Mi a helyzet Isolderrel? – Leia végre megfordult, és Han szemébe nézett.

– Ezzel mire akarsz kilyukadni?

– Szerintem elég egyértelmű – mondta Han. – Elmondtad neki, hogy nem akarsz gyerekeket?

– Nem került rá sor, ugyanis valaki elrabolt, mielőtt eljutottunk volna a beszélgetésnek erre a szakaszára.

– Igazán? – Han látta, hogy a pincérnő közeledik, és egy intéssel elküldte. – És mi lett volna, ha elértek ide a beszélgetésben? Szerinted Ta’a Chume engedélyezte volna az esküvőt, ha tudja, hogy nem szeretnél gyerekeket?

Leia összetört, és könnyes szemmel nézett rá.

– Han, miért csinálod ezt velem?

– Azért, mert magad sem tudod, hogy mit szeretnél.

– És te tudod? – kérdezte Leia.

– Látom, ahogy felragyog az arcod, ha valaki megengedi, hogy megsimogass vagy az öledben tarts egy gyereket – mondta Han. – És láttam, hogyan néztél arra a srácra a holo-kockában.

– Egyáltalán nem erről van szó…

– Tudod, hogy igazam van – szakította félbe Han. – Csak félsz beismerni. Az egyetlen oka, amiért nem akarsz gyerekeket, hogy még mindig félsz az apádtól – félsz tőle, és mérges vagy rá. Ez pedig elég gyenge kifogás, hogy ne legyenek gyerekeink. Főleg, hogy valójában mindketten szeretnénk. – Leia megvárta, amíg elhallgat, maid megkérdezte:

– Befejezted?

– Igen, végeztem. Nem túl bonyolult dolog ez.

– Szerintem sem – mondta Leia. – Ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy emlékszem, amikor azt mondtad, hogy nem jelent számodra problémát, ha nem lesznek gyerekeink. Tisztán emlékszem rá. – Han megvonta a vállát.

– Boldog vagyok, hogy összeházasodtunk. Lehet, hogy ettől változott meg a hozzáállásom a gyerekekhez. – Lenézett, és tekintetét a korsójában lévő sötét sörre szegezte. – Eddig nem is fogtam fel, hogy mennyire vágytam erre… mármint arra, hogy családom legyen. Azon szoktam gondolkodni, vajon milyen lehet gyereket nevelni, és biztonságos környezetet nyújtani számára, ahol felnőhet.

– Egy olyan otthont, amilyen neked sosem volt – mondta Leia.

– Igen, egy olyant – ismerte be Han. Már éppen elégszer látta, hogyan kezelte Leia a nehéz tárgyalásokat ahhoz, hogy tudja, milyen az, amikor szeretne témát váltani. – Viszont még mindig nem válaszoltál a Ta’a Chume-mal és Isolderrel kapcsolatos kérdésemre. Mégis mikor akartad elmondani nekik, hogy nem szeretnél gyerekeket?

– Nem tudom.

– Lehet, hogy soha. – Han nem volt keserű, inkább csak szerette volna bebizonyítani Leiának, hogy lehettek volna olyan körülmények, amikor nem zárkózott volna el ennyire mereven a gyerekvállalástól. – Lehet, hogy megkockáztattad volna az Új Köztársaság érdekében.

– Elmondtam volna nekik. – Leia felemelte az állát. – Sőt a Hapan Konzorcium hatalmával a hátuk mögött a gyerekeim még nagyobb eséllyel válhattak volna azokká a szörnyetegekké, amitől annyira rettegek.

Han mérges arckifejezése miatt kivillantak a devaroni álcájának részét képező hatalmas szemfogak.

– Ezt Ta’a Chume soha nem hagyta volna. – Leia egy jellegzetesen szomorú twi’lek mosolyt eresztett meg felé.

– Lehet, hogy pontosan ezért nem aggódtam annyira, amikor a hapanok eljöttek látogatóba.

 

Fél standard órával később Han és Leia a táncterem egyik magánfülkéjének tükörmező fala mögött ülve figyelték, amint a fő szint lassan megtelt nézőkkel és licitálókkal. Minden a pénz körül forgott: az ideges nevetés úgy hangzott, mint a kreditek csörgése; az elektronikus társalgás hangereje úgy hullámzott, mint a piaci alkudozás galaxis-szerte ismerős ritmusa; a pultosok és a pincérnők hangja, akik a szemrobbantót és a pallie-t kínáltak a rendes ár tízszereséért. A birodalmi őrparancsnok a fő színpad előtt állt, amit az árverésre készítettek elő. Tanácsadója már nem volt vele, ám a helyét két termetes, makulátlan birodalmi egyenruhába öltözött testőr foglalta el. Ők voltak az egyedüli vendégek a helyiségben, akik több mozgástérrel rendelkeztek, mint amennyire valójában szükségük volt.

Han látta, amint Grees, Sligh és Emala előretolakodtak a tömött táncteremben, és megközelítették azokat a résztvevőket, akik az Alkonyra készültek licitálni. A squibek azzal a látszólagos indokkal környékezték meg őket, hogy bennfentes információjuk volt az aukcióra bocsátott áruról. Voltak, akik vevők voltak az információkra; a squibek pedig a helyzetet kihasználva alig leplezett kiselőadást tartottak nekik a saját árucikkeikről. Volt, amikor a vevők fizettek is a tanácsokért, és volt, amikor nem, de a trió soha sem töltött el pár másodpercnél többet azzal, hogy vitatkozzanak velük vagy próbálják meggyőzni őket, mielőtt valaki másnál próbálkoztak volna. Azoknál töltötték a legtöbb időt, akik gyorsan megpróbálták elhajtani őket; néha több mint három percig győzködték őket, miközben azok csendben méregették a terepet. Volt néhány potyaleső is, akik abban reménykedtek, hogy bombaüzletet csinálhatnak, abból kiindulva, hogy az árverést a Tatuinon rendezték meg. Azonban a legtöbb résztvevő pitiáner bűnöző volt, akiket a licitálók azért béreltek fel, hogy megvédjék a náluk lévő kreditlapokat. Han észrevette, hogy Emala csendben kilop egy vibr-okést az egyik vendég csizmájának rejtett tokjából, miközben Grees és Sligh éppen kiselőadást tart a fegyver aqualish tulajdonosának.

– Ezek a squibek jók… lehet, hogy túl jók is – jegyezte meg Leia. Han mellett ült a fülke plasztoid asztalánál egy kényelmetlen heverőbe süppedve, amin egyszerűen lehetetlen volt más testhelyzetet felvenni. – Biztos vagy benne, hogy megengedhetjük magunknak azt az üzletet, amit kötöttünk velük?

– Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben van. – Leia kétkedően nézett vissza rá. A mű-lekkujába épített érzékelők azonnal reagáltak a hangulatára, és a csápok gyenge, alig látható hullámzásba kezdtek. – Ugye te is tudod, hogy sántikálnak valamiben?

– Persze, de ne feledd, hogy velünk van egy vuki. – Han a műszarvaival Csubakka irányába bökött, aki lent volt a színházteremben, és éppen megpróbálta valahogy átvészelni Sligh termékbemutatóját, miközben a többi squib gyanúsan méregette. Egy vörös sávot festett a bundájába a válla fölött; egy vukinak ugyanis nem sok lehetősége volt arra, hogy álcázza magát, egyedül a bundája mintázatát tudta megváltoztatni. Csubakka talán öt másodpercig tudta elviselni a squibek kiselőadását, maid kivillantotta a fogait és felemelte a karját, mire a három squib fejvesztve menekült a közeléből. – Látod? Minden rendben van. – C–3PO, akinek az álcája egy hamis zöldes patinában merült ki, néhány méterrel messzebbről szemlélte az eseményeket. Kisvártatva elindult, és megpróbált átfurakodni a tömegen, miközben udvariasan engedélyt és sűrű elnézéseket kért mindenkitől, aki mellett elhaladt. Leia aktiválta a kommunikátorát, és megnyitott egy közvetlen csatornát a droidhoz.

– 3PO, mit csinálsz? – 3PO felemelte a saját kommunikátorát.

– Úgy látom, hogy szükségük van egy tolmácsra. Éppen fel akartam ajánlani…

– Nincs rá szükség – mondta Leia. – Hagyd őket magukra. – 3PO megtorpant, de nem engedte le az adó-vevőjét.

– Biztos benne, felség? A squibek csak segíteni szeretnének, és úgy hallottam, hogy van néhány érdekes infor…

– Nem! – mondta Han, Leia kommunikátorába beszélve, miközben azért imádkozott, hogy a squibek eléggé be legyenek rezelve Csubakka reakciójától ahhoz, hogy ne vegyék észre a közeledő droidot. – Csak tedd a dolgod!

3PO pontosan egy másodpercig hallgatott – ami a sóhajtás elektronikus megfelelője volt –, majd Han és Leia fülkéje felé fordította a fejét, amivel gyakorlatilag egyértelműen elárulta a gazdái helyzetét annak, aki esetleg alaposan figyelte volna őket.

– Ahogyan parancsolják. – Leia kikapcsolta a kommunikátorát, közben a szemeit forgatta.

– Tényleg biztos vagy benne? – Han vállat vont.

– Mégis mi baj lehet? – A következő néhány percet azzal töltötték, hogy megpróbálták kiszúrni az őrparancsnok kísérőit. Nem volt nehéz dolguk. Eléggé megjósolható módon a terem átellenes oldalain, párokban helyezkedtek el, ráadásul jellegtelen zubbonyt és hivatali köpenyt viseltek egy olyan közegben, ahol mindenki más az újgazdagokra jellemző színpompás, kihívó stílust követte, vagy a bűnözők durva ruházatát viselte, esetleg a tatuini lakosokra jellemző rongyokba öltözött. Mintha a nézők és a licitálók is megérezték volta, hogy valami nincs rendben velük, ugyanis tisztes távolságra maradtak tőlük, ezért a birodalmiak olyan feltűnőek voltak, mint a rankorok egy nerf-karámban. Bár a kísérethez tartozó birodalmiak azonosítása egyszerű volt, a többi testőr felderítése több mint félórát is igénybe vett.

A tucatnyi nő és férfi a terem különböző pontjain elszórtan helyezkedett el, és vagy elegáns gazembereknek vagy helyi lakosoknak öltöztek. Han kiszúrta azt a fekete hajú férfit is, aki megpróbálta rájuk sózni a fogatversenyző kisfiút ábrázoló holo-kockát: a tömeg szélén, a birodalmi őrparancsnok közelében helyezkedett el. Félig elfordult testhelyzetben tanulmányozta a helyiséget; úgy tűnt, hogy nem egy konkrét személyt keres, viszont alaposan megfigyelte, hogy ki van jelen és ki nincs. Hant még mindig zavarta, hogy a férfi milyen mereven bámult Leiára az árverés előtt; hogy mennyire biztos volt benne, hogy rá tudja beszélni a holo-kockára; és főleg, hogy mennyire igaza volt.

Amikor elérkezett az idő, egy sápadt bőrű, mandulavágású szemű és hosszú, fonott, fekete hajú, erős testalkatú nő lépett elő a színpad hátsó részére vetített holografikus városképből. Megvárta, amíg a teremben mindenki elcsendesedik, maid kihívó, hosszú léptekkel a színpad elejére sétált. Mindezt olyan kecsesen és elegánsan csinálta, hogy szinte észre sem lehetett venni azt a mintegy negyven kilogrammot, amit aktív táncos karrierjét követően szedett fel magára. Hubba-füsttől érdes hangon köszöntötte az árverés résztvevőit, majd bemutatkozott: Mawbo Kem. A közönség hangos nevetéssel reagált arra a megjegyzésére, miszerint a jelen lévő férfiak természetesen már régóta ismerik.

Amint a nézőtér újra elcsendesedett, Mawbo egy gongütéssel jelezte az árverés kezdetét. Erre a jelre az a négykarú codru-ji, aki Hant és Leiát is kiszolgálta korábban, előrelépett, négy karjában ringatva az első licit tárgyát. Egy másodperccel később az árut bemutató nagy méretű hologram is megjelent a mennyezet alatt. Han legnagyobb meglepetésére az első tétel a fiatal gondolaversenyzőt ábrázoló holo-kocka volt. Néhány más bolygóról érkezett vendég hangos fújogatásba és sziszegésbe kezdett. A helyiek leordították őket, és még hangosabb örömujjongásba kezdtek, ami oda vezetett, hogy a helyiség megtelt rajongó és gúnyos felkiáltásokkal, amelyek egy idő után kezdtek túlságosan személyeskedővé válni, és már a jó ízlés határait súrolták. Mawbo, igazi profi műsorvezető lévén, mindvégig csendben maradt, és hagyta, hogy a hangzavar teljesen elhatalmasodjon a tömegen, és ezzel megadja a kezdő lökést az árveréshez. Tompa kattanás hallatszott a Han zsebében lévő adó-vevőből: Sligh jelezte, hogy a megbeszéltek értelmében elkezdi végrehajtani az alku második részét. Han két kattanással válaszolt: rendben.

– Fantasztikus – mormogta Leia. – Ébressz fel, ha megszerezték az Alkonyt… valamikor éjfél körül. – A hangszín ellenére Leia szeme a színpad fölött lebegő hologramra meredt. Hannak el kellett fordulnia, hogy elrejtse a mosolyát. A színpadon Celia két felső karjával tartotta a holo-kockát a feje fölött, és kihívó táncmozdulatokkal a színpad széle mentén parádézott. Mawbo így szólt:

– Amint láthatják, ez ugyanaz a kocka, ami ma reggel a tizenkettes fülkében volt kiállítva. Ez egy egyedi, eredeti hologram arról az egyetlen ember gyerekről, aki a játék története során valaha is megnyerte a Boonta-futam fogatversenyt. A hologram négy évtizeddel ezelőtt készült, most pedig az egykori pilóta legjobb barátja, Kitster Banai bocsátja árverésre.

Látva, hogy a közönség valami érthetetlen okból kifolyólag nem kezdett el kétkedve gúnyolódni, Han megszólalt:

– Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt meg lehet velük etetni. Még egy régi versenypálya is megvan a város szélén. Legalább a helyiek tudhatnák, hogy az emberek nem tudják vezetni a fogatokat.

A sötét hajú férfi, aki árverésre bocsátotta a holo-kockát – vagyis Kitster Banai – előlépett a színpad széléhez, és mondott valamit Mawbónak. Mawbo bólintott, vastag ujjaival visszaküldte Kitstert a helyére, majd így szólt:

– Szeretném tájékoztatni azokat a külvilágiakat, akik azután látogatták meg Kitster fülkéjét, miután a táblamonitorja meghibásodott, hogy a holo-kockában látható kisfiú a Mos Espában született Anakin Skywalk… A közönség újra hangos fújolásba és sziszegésbe kezdett, és a hangzavarban a név utolsó szótagját már nem lehetett tisztán kivenni. Mawbo csendet kért, de a közönség alig akart engedelmeskedni.

– Mit mondott? – kérdezte Leia, akit megint teljesen magával ragadott a holo-kocka. – Nem azt mondta, hogy Anakin Skywalker?

– Lehet… – Han egy kissé émelyegve odalépett a tükörmezőhöz, mintha ez a jelentéktelen távolság, amivel ezáltal közelebb került a holo-kockához, könnyebbé tenné számára, hogy valamilyen hasonlóságot fedezzen fel a fiú és Leia között. Igazából nem volt túl nagy a hasonlóság – leszámítva a magasan ülő arccsontokat, a szemek és talán az egész arc alakját –, de ahhoz mindenesetre elég volt, hogy az egész mégis lehetségesnek tűnjön. Han halkan átkozódott, de megpróbált nyugodt hangot erőltetni magára, amikor megszólalt: – Egyértelműen azt mondta, Anakin Sky-valami. Egyébként Luke tényleg említett valami olyasmit, hogy egy HoloHálózat-keresés alapján az apátok gyerekkorában a Tatuinon élhetett.

– De azt nem mondta, hogy éppen itt élt. – Leia az asztalt nézte. – Nem mondta, hogy Mos Espában élt.

Han megvonta a vállát.

– Végül is nincs olyan sok város a Tatuinon. – Becsúsztatta a kezét a zsebébe, és egyszer megnyomta az adó-vevője gombját – ez volt a jel Sligh számára, hogy ne licitálion. – Szóval annyira azért nem meglepő.

Leiának időbe telt, mire a szemébe tudott nézni.

– Fogalmad sincs az egészről. – Sligh két kattanással válaszolt: licitálni fog. Han megismételte a „ne licitálj” jelet, és közben megpróbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

– Nos, legalább a név megmagyarázza a dolgot.

– Mit magyaráz meg? – Han majdnem azt mondta, hogy a fiú kiléte magyarázat arra, hogy Leia miért nem tudta levenni a szemét a holo-kockáról, amikor csak ránézett, de még idejében észrevette Leia résnyire nyitott szemeit, és úgy döntött, hogy egy másik válasz talán biztonságosabb lenne.

– Azt, hogy egy kilencéves kis-srác hogyan nyerhette meg a Boonta-futamot – mondta végül Han. – Vele volt az Erő.

Mawbónak végül sikerült lecsendesítenie a közönséget, és azonnal megnyitotta az aukciót.

– Ki szeretné elkezdeni a licitet? – Ránézett az első sorban álló birodalmi őrparancsnokra. – Például ön, uram? A fiatal Anakin igazi karriert épített fel magának. – Hant nem igazán lepte meg, amikor látta, hogy a parancsnok kurta gesztussal visszautasítja az ajánlatot. A tiszt elég idős volt ahhoz, hogy Darth Vader hatalmának csúcsa idején is a Birodalomnál szolgálhatott; a felkelőknél csak azoknak a birodalmi tiszteknek volt több félnivalójuk Vadertől, akik közvetlenül alatta dolgoztak. Mawbo nem akart több időt elfecsérelni, és másik licitáló után nézett.

– Száz kredit! – Han nem látta a licitálót a tömegben, de az éles hang túlságosan ismerősen csengett. Sligh a Han által engedélyezett legmagasabb összeg harmadával nyitott, hogy megpróbálja elijeszteni a tétovázó vásárlókat, mielőtt azokat elragadná a hév, és nagyon feltornáznák az árakat. Mawbo csípőmagasságba eresztette a tekintetét az első sorban.

– Száz kredit a squibtől itt elöl.

– Egy squibtől? – sziszegte Leia. – Ugye, nem a mi squibieink licitálnak a Darth Vaderről készült kockára?

Han vállat vont, és megint küldött egy kattanást Slighnak.

– Jól hallottam, hogy…

– Százhúsz! – Az ajánlat egy szalmaszőke hajú, rongyos porköpenyt viselő helybéli nőtől érkezett.

– Százötven! – tett újabb ajánlatot Sligh, aki továbbra is megpróbálta elijeszteni a többieket.

– Mi az ördögöt művel? – Leia inkább riadtnak, mint meglepettnek tűnt. – Tudják ezek egyáltalán, hogy nem erre van szükségünk?

– Persze, hogy tudják. Ne aggódj. – Egy foltos bőrruhát viselő kurtzen 175-öt ajánlott, amire Sligh 180-at mondott. Han megint küldött egy kattintást. Grees kisvártatva belépett a tükörmezőn, és kinyújtotta az egyik sima tenyerét.

– Add ide a kommunikátorodat!

– Ugyan miért? – kérdezte Han. – Csak szeretnék biztos lenni benne, hogy Sligh tudja, bennünket nem érdekel ez a holo-kocka.

– Erre még az árverés kezdete előtt kellett volna gondolnod. – Grees megmozgatta az ujjait, és újból kérte az adó-vevőt. – Add már ide! Ezzel csak megzavarod Slighot.

– Mégis mire kellett volna gondolnunk az árverés kezdete előtt? – Leia szemei összeszűkültek.

– Miről beszél ez, Ha… ööö… Jaxal? – A tagadásnak semmi értelme nem lett volna. Leia túl jól ismerte Hant ahhoz, hogy meg lehetett volna vezetni, és Han tudta, hogy ha tovább játszaná az ártatlant, azzal csak még rosszabb helyzetbe hozná magát. Kivette a zsebéből az adó-vevőt, és odaadta Greesnek.

– Mondd meg neki, hogy álljon le. Nincs szükségünk a kockára.

– Már késő. – Grees lezárta a csatornát, és visszaadta a készüléket. – Az alku az alku.

Leiának majdnem leesett az álla.

– Alku? Te tényleg meg akarod venni azt a holo-kockát, amin… amin Darth Vader képe látható?

– Anakin Skywalker képe – javította ki Han. – És akkor még nem tudtam, hogy kit ábrázol. Azt hittem, szeretnéd azt a képet, hiszen alig tudtad levenni róla a szemed. – Grees elhagyta a fülkét, és beleolvadt a tömegbe. A licit már 230-nál járt, és most már Sligh volt az, aki szerette volna lelassítani az áremelkedés ütemét, mert mindössze 2-3 kredites lépésekkel ajánlott magasabb összeget a többieknél. A szőke nő és a kurtzen azonban nem akart együttműködni vele.

– Tehát azt hitted, hogy szeretnék egy holo-kockát. – Leia szigorú tekintettel méregette Hant, miközben mű-lekkui úgy tekergőztek a hátán, mint holmi kígyók. – Az apámról? – Han széttárta a karjait.

– Honnan tudhattam volna? – Az árverés már 260 kreditnél járt. Sligh ekkor egy merész lépéssel a háromszáz kredites határnak megfelelő ajánlatot tett, amivel végre sikerült elijesztenie a többi licitálót. Mawbo még megpróbált kicsikarni egy kissé magasabb ajánlatot tőlük azzal, hogy negédes hangon cseverészett a kurtzennel, illetve barátságosan ugratta a nőt, de végül feladta, és a tömegben arra a területre mutatott, ahol Sligh állt.

– Háromszáz kredit a squibtől – mondta. – Először, másodszor…

– Háromszáztíz! – mondta a nő.

– Háromszáztizenegy! – dobta vissza a labdát Sligh.

– Hé! Ez már túl van azon a határon, amiben megegyeztünk! – Han újra megnyitotta a csatornát a squib felé, és küldött neki egy kattintást, de csak annyit ért el vele, hogy egy másodperccel később a squib 320 kreditet ajánlott. Előlépett a tükörmezőn keresztül, de Greest és Elamát sehol sem látta. Megkérte Leiát, hogy várja meg, majd átpréselte magát a fülkék falai és a nézőkkel teli fő szint között található szűk folyosón. Leia természetesen nem várt rá a fülkében, hanem mire Han elérte a terem elülső részét, már közvetlenül mögötte volt. A terem elején a fontos személyiségeknek fenntartott, tágas fülkék – amelyek rejtett ajtajai a színház hátulsó részén található melléktermekbe nyíltak – egy emelvényen helyezkedtek el, mindössze néhány méterre a színpadtól.

– Azt hiszem, arra kértelek, hogy várj, amíg visszamegyek.

– Igen, ezt kérted – mondta Leia. – Mi folyik itt?

– Azt mondtam neki, hogy legfeljebb 300-ig mehet el. – A licit már 420 kreditnél járt. – Megszegi a megállapodásunkat.

– És ezek után bízzuk rájuk az Alkonyt? – Az egyik közeli fülkéből lebegtető hajtómű hangja hallatszott. Amikor Han odanézett, egy elhízott férfi kezét pillantotta meg a tükörmezőn keresztül, amint éppen egy szerviz-droidot rendelt oda magához. A kisujján szögletes gyűrűt viselt, benne egy hatalmas corusca drágakő látszott, amit nem lehetett nem észrevenni… illetve egykönnyen elfelejteni sem. Han már majdnem megkérdezte Leiát, hogy látta-e a férfi kezét, de Leia ekkor már a licitálók első sora mögött húzta maga után.

– Ne azzal foglalkozz, ami a fülkében van – mondta. – Most az a legfontosabb, hogy leállítsuk Slighot. Ha a végén megveszi nekünk azt a holokockát, a fejeden fogom széttörni.

– De ugye te is láttad azt a gyűrűt? – kérdezte Han. Leia közelebb húzta magához, és halkan így szólt:

– Számtalan feltűnő gyűrű van a galaxisban, drágám! – Amit Leia nem mondott el, az az volt, hogy a kirívó gyűrűk közül az egyik – történetesen éppen az, amit Han is látott – Threkin Hormhoz, az Alderaani Tanács jelentős hatalommal rendelkező, hihetetlenül kövér elnökéhez tartozott. Mivel Horm hatalmas előnyt – és egyúttal egy új otthonvilág lehetőségét – remélt az Alderaan és a Hapan királyi udvarainak egyesüléséből, ő volt a leghangosabb szószólója azoknak, akik arra ösztönözték Leiát, hogy menjen hozzá Isolder herceghez. Ezért Horm meglehetősen előkelő helyen szerepelt Han rosszfiú-listáján. Elosontak a birodalmiak mögött, ami pár fürkésző pillantást és két jól irányzott könyökmozdulatot váltott ki az őrparancsnok testőreiből, míg végül rátaláltak Slighra, aki egyedül állt abban a pufferzónában, amit a többi licitáló szabadon hagyott a birodalmiak körül. A licit már 510 kreditnél járt, és Hannak ki kellett rángatnia a squibet az első sorból, hogy megelőzze, mielőtt 520 kreditre emelné a tétet.

– Engedj el! – Sligh vicsorított, mintha harapni készülne, bár nem fordította el a fejét Han karja felé. – Még két licit, és az enyém lesz!

– Valóban? És kinek a pénzén? – kérdezte Han. – A határ, amiben megegyeztünk, háromszáz volt.

– Háromszáz? – kérdezte Sligh, miközben a közelben lévő többi licitálóra pillantott. – Miért, csak nem mentél csődbe? – Han szétnézett, és látta, amint a birodalmi őrparancsnok és néhány további licitáló is feléjük tekintget. Bár a tiszt túlságosan fegyelmezett volt ahhoz, hogy vigyorogjon, a szemében együttérzés tükröződött.

– Még nincs késő ahhoz, hogy visszavonjuk a másik megállapodásunkat, ha továbbra is így állsz a dolgokhoz.

– Visszavonjuk? – Sligh viselkedése arrogánsból riadottá vált.

– Azt nem teheted. Az egy külön megállapodás.

– Próbáld ki! – Han eleresztette Slighot, és visszakísérte Leiát a fülkéhez, miközben nagyon bosszantotta a rájuk szegeződő sok szempár. Miután újra elfoglalták a helyüket, Leia így szólt:

– Azt hittem, hogy azért béreltük fel a squibeket, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet.

– Igen, de ezt nekik nem mondtam el – válaszolta Han. – Valamiféle csapdát akartak felállítani.

– Miféle csapdát? – Han megvonta a vállát.

– Ki tudja? Hiszen squibekről van szó…