Tizennegyedik fejezet

Amikor Han felébredt, Leia parfümillatú, selymes haja takarta be az arcát, finom bőre melegítette az oldalát, és a légzése csiklandozta a fülét. Valamikor az éjszaka folyamán Leiának sikerült észrevétlenül újra bekötnie az infúziót, és visszabújnia mellé az ágyba, ezért már a száját sem érezte száraznak. A szoba kellemesen hűvös volt, az ágy fölötti ablakon az első napsugaraktól rózsaszínű égbolt fénye szűrődött át, és Han úgy érezte, hogy minden rendben van a világgal. Kivéve talán azokat a tompa hangokat, amik a lakosztály nappalijából szűrődtek át a hálószobába. Az elektronikus hangsugárzók által képzett hangok túlságosan ismerősen szóltak, és olyan pattogó ritmusuk volt, mint amikor valaki parancsokat osztogat. Pontosan olyan, mint amikor egy parancsnok utasításokat ad a rohamosztagosainak.

Han egy csapásra teljesen éber lett. Lenézett az ágy melletti éjjeliszekrényre, és látta, hogy a sugárvetője rajta hever, Leia fegyvere mellett. Valaki kiadott egy parancsot. Han nem akarta azzal tölteni az időt, hogy kihúzza az infúzió tűjét, vagy hogy felébressze a feleségét. Leia pisztolyát átdobta az ágy túlsó végére, felkapta a saját fegyverét, majd átgurult az ágyon, és menet közben elkapta Leiát. Égő fájdalmat érzett a karjában, ahogy a kanül kiszakadt belőle, majd Leiát magával rántva a padlóra zuhant. Leia félig kinyitotta a szemét, és azonnal Han szemébe nézett.

– Han? – motyogta, és álmosan mosolygott. – Édesem, most már tényleg jobban érzed magad…

– Sajnálom, de nézők előtt nem fog menni – morogta Han, azzal felkapta a padlóról a pisztolyát, és Leia kezébe nyomta. – Tudod, hogy nem vagyok olyan. – Leia tágra nyitotta a szemét.

– Miféle nézők? – kérdezte döbbenten.

– Csak figyelj. – Elcsendesedtek, és a szomszéd szobából átszűrődő, fojtott beszédfoszlányokat hallgatták. Túl halkak voltak ahhoz, hogy érteni lehessen őket, de a jellegzetes, gépies hangokat nem lehetett eltéveszteni. Leia legördült Hanról, és a hálószoba túlméretezett ajtaja felé vette az irányt.

– Hé, ne menj oda…! – tiltakozott Han, és gyorsan felült. Leia átlépett az ajtón. Han átugrott az ágyon, és Leia után vetette magát. – Legalább vegyél fel valamit! – Amikor átlesett a nappaliba, nem látott rohamosztagosokat. Leia az asztal mellett állt, és az adattáblát figyelte, amiből az elektronikus hangok is jöttek.

– Ezt Dama hagyta itt nekünk, hogy szemmel tarthassuk az előteret – tájékoztatta Leia, miközben felkapta a táblát az asztalról. Most, hogy egyik kezében a pisztolyát, a másikban az adattáblát tartotta, miközben hosszú haja selymes zuhatagként omlott a vállára, Han gyönyörűbbnek látta, mint valaha. Tudta, hogy ő a legszerencsésebb ex-csempész a galaxisban, és ha valahogy sikerülne leküzdeniük a gyerekvállalással kapcsolatos félelmeiket, bármikor is jöjjön el az ő ideje, úgy hagyná itt ezt a világot, hogy minden álma teljesült. Leia felnézett az adattábláról, és összeráncolta a homlokát. – Han, miért állsz úgy ott?

– Túl sok napsütés ért, legalábbis azt hiszem – felelte Han a vállát vonogatva.

– Össze fogod vérezni Dama padlóját – mondta Leia, és a férje karjára mutatott, amiből még most is csordogált a vér. – Tegyél rá gyorsan egy törülközőt vagy valami rongyot, és gyere ide.

Han felkapott egy kis kéztörlőt a bárpultból, és odament Leiához. Az adattábla képernyőjén egy csapat rohamosztagos volt látható, ahogy a Sidi Driss díszes előszobájában álltak. A vezetőjük a recepciós pultnál állt, és egy pa’lowickkal beszélt, aki annyira meg volt rémülve, hogy vékony végtagjai és hosszú ormánya jól láthatóan reszkettek.

– Nem tudom megnyitni azokat a feljegyzéseket! – mondta. – Én csak az éjjeli ügyeletes vagyok. A jelszavam nem érvényes a nappali feljegyzések megtekintéséhez. – A parancsnok megragadta az ormányánál fogva, és félig kihúzta a pultra, majd a szájához nyomta a sugárvetője csövét.

– De azt meg tudja tenni, hogy keres valakit, aki segít nekünk.

– Iaaghhheeen – mormolta a recepciós.

– Akkor rajta! – A parancsnok elengedte a pa’lowickot, aki nekitántorodott a pult mögötti ajtónak, majd rámutatott két rohamosztagosra, és odaszólt nekik: – Kísérjék el!

– Szerinted? – kérdezte Leia. – Harcolni fogunk?

– Nem tudom – dörmögte Han, és a hálószoba felé indult. – Mindenesetre az biztosan nem ártana, ha felöltöznénk. Ha sietősen kell távoznunk, a legutolsó dolog, amit szeretnék, egy teljes testre kiterjedő, igazi tatuini leégés.

– Szerintem harcolni fogunk – vélekedett Leia, és követte a férjét, de a szeme még mindig az adattáblán volt. – Nem ártana, ha felébresztenénk Csubit és a squibeket.

– Inkább ne használjuk az adó-vevőket, nehogy a birodalmiak elcsípjék a jelünket. Melyik fal Csubié?

Leia rámutatott az egyik falra, majd letette a táblát az ágyra, ahol mindketten láthatták, hogy mi történik, amíg felöltöznek. Han megütögette a falat a pisztolyával, a szokásos két rövid, két hosszú jelet adta, ami szinte azóta jelentette azt, hogy baj van, amióta Csubakkával együtt repültek. Miközben felvette a nadrágját, fél szemmel az adattáblát figyelte. Alighogy az éjjeli ügyeletes és a kísérete elment, az egyik rohamosztagos a parancsnok elé lépett.

– Nem kellett volna ennyire durvának lennie vele, őrmester – mondta a rohamosztagos. – Anélkül is hajlandó lett volna együttműködni.

– Sajnálom, uram. – Az elektronikus hangképzés ellenére tisztán lehetett hallani, hogy az őrmester korántsem sajnálta a dolgot. – Úgy tudtam, hogy a durvaság az új stílusunk.

– Az új stílus a hatékonyság – közölte a tiszt, akinek a páncélján semmi sem árulkodott a rangjáról. – És ha feleslegesen vagyunk durvák a polgárokkal, az nyilvánvalóan nem hatékony.

– Igen, uram! – válaszolta az őrmester. – Ugyanakkor nem szeretném, ha elmenekülnének.

– Természetesen. – A tiszt fellendítette a rohamkarabélyát, és nyugodt, de határozott mozdulattal fejbe vágta az őrmestert, aki elzuhant. Miközben a többi rohamosztagos csendben figyelte a jelenetet, a tiszt rászegezte a fegyverét a padlón fekvő beosztottjára. – Mondja, őrmester, szeretne most szívességet tenni nekem? – kérdezte a katonatiszt. – És legyen őszinte. Ez parancs. – Pillanatnyi csend után az őrmester így szólt:

– Nem, uram, nem szeretnék.

– Akkor miért gondolja, hogy egy olyan polgár, akivel durván bánt, bármit meg fog tenni nekünk, ami több annál az abszolút minimumnál, ami ahhoz kell, hogy életben maradjon?

– Nem tudom, uram – válaszolta az őrmester. – Azt hiszem, nem fog.

– Gratulálok, őrmester. Életben hagyom – jelentette ki a tiszt, és leeresztette a karabélyt. – Árulja el nekem, milyen kihallgatási stílust fog alkalmazni a következő polgárnál?

– Hatékonyat, uram.

– Helyes – válaszolta a tiszt, és utasított két rohamosztagost, hogy segítsék fel az őrmestert. – És azt tudja, hogy miért olyan fontos, hogy megtaláljuk ezeket a lázadókat és a festményüket?

– Azért, mert az admirális úr szeretné a gyűjteményében látni a festményt – mondta az őrmester. Han annyira elmerült az őrmester megleckéztetésében, hogy, szinte el is felejtette, hogy a birodalmiak az ő szállodájukban vannak, és biztosra vette, hogy a tiszt a sisakja rejtekében a szemét forgatja.

– És mi a helyzet a lázadókkal? Miért fontos, hogy elkapjuk őket?

Az őrmester helyett az egyik buzgó katona felelt:

– Azért, uram, mert az admirális ezt adta parancsba. Ennél nem kell többet tudnunk, uram.

– Őrmester, tartson fegyelmet az osztagában – rendelkezett a tiszt anélkül, hogy a megszólaló rohamosztagosra nézett volna.

– Igenis, uram! – Az őrmester rászegezte a sugárvetőjét a szabályszegőre, hogy lelője, majd meggondolta magát, és a tisztre pillantott. Amikor az megrázta a fejét, a fegyver tusával kemény ütést mért a katona sisakjára, nagyjából az áll magasságában. A rohamosztagos eszméletlenül roskadt a padlóra.

– Bárki legyen ez az új admirális, úgy tűnik, hogy képes az öreg rankoroknak új trükköket megtanítani – állapította meg Han, továbbra is az adattáblát bámulta. – Ez a tiszt nem követi a birodalmi doktrínákat.

– Nem bizony. De ha nem akarod, hogy nekünk is új trükköket tanítson, akkor fejezd be végre az öltözködést – válaszolta Leia, és a zubbonyra mutatott, amit Han elfelejtett felvenni. – Úgy érzem, ezek a rohamosztagosok nem fognak megelégedni azzal, hogy vetnek egy pillantást Dama vendéglistájára.

Han gyorsan magára öltötte a zubbonyt, majd újra ütögetni kezdett Csubi falán, aki végre megdöngette a falat vaskos ökleivel. Közben a tiszt tovább leckéztette az alárendeltjeit.

– Őrmester, szeretné, ha megismételném a kérdést?

– Nem, uram. Azért kell elfognunk ezeket a lázadókat, mert az Új Köztársaság söpredékéhez tartoznak. – A tiszt nem reagált. – Azért, mert inkább elpusztítanák a festményt, mintsem hogy hozzánk kerüljön – folytatta az őrmester. – Azért, mert olyan ügyesen álcázták magukat az árverésen, hogy az admirális szeretné tudni a személyazonosságukat.

– Kiváló, őrmester! – helyeselt a tiszt, és visszalépett a többi rohamosztagos közé. – Ha jól sikerül levezényelnie ezt az akciót, előléptetem szakaszparancsnoknak. – Az őrmester azonnal kihúzta magát.

– Nem tetszik nekem ez az alak – jegyezte meg Leia. Már teljesen felöltözött, és felcsatolta a pisztolytáskáját is. – Túl jó.

– Annak tűnik – erősítette meg Han. – Ráadásul minket használ oktatási célokra. Gyűlölöm. – A pa’lowick és rohamosztagosokból álló kísérete egy álmos kinézetű nővel tért vissza, akiről Hannak halvány emlékei voltak – akkor látta, amikor Csubakka behozta őt a szállodába. Kerek arca és homokszínű haja volt, és tekintete arról árulkodott, hogy nem fogja könnyen beadni a derekát. A nő odament a pulthoz, és az őrmester elé állva megszólalt:

– Dama Brunk vagyok, a Sidi Driss tulajdonosa. Amennyiben szobát keresnek, azt tanácsolom, hogy sétáljanak le a SandRest szállodába, mert minden szobánk foglalt.

Az őrmester nem figyelt Damára, a pa’lowickhoz fordult, aki azonnal Dama mögé bújt, és újra reszketni kezdett.

– Először is – kezdte fennhangon – elnézést kérek azért a bánásmódért, amiben a munkatársa részesült az elődömtől. Az efféle brutalitás nem tartozik a Birodalom hivatalos eljárásmódjai közé.

A pa’lowick ormánya a meglepetéstől felfelé görbült.

– Na, ne mondja, és mióta? – kérdezte Dama a szemét résnyire vonva.

– Ez egy új rendelkezés. – Az őrmester továbbra is a pa’lowickra nézett. – Láthatja, hogy az elődöm leváltásra került, és biztosíthatom, hogy elnyeri méltó büntetését, amint visszatérünk a hajónkra.

– Mégis mit gondol, kivel szórakozik? – követelte a pa’lowick. – Tudom, hogy ki volt az, aki meghúzta az ormányomat.

– Ön téved. Az az ember, aki meghúzta az ormányát, már nem parancsnok, és büntetésben részesült – hazudta a rohamosztagos. – Letépte a narancsszínű rangjelzését a páncéljáról, rányomta a mellette álló rohamosztagos páncéljára, majd visszavette tőle. – Én vagyok az utóda. Új viselkedési szabályzatunk van, és amennyiben ezt valaki nem tartja be, gyors megtorlásban lesz része.

– Persze – mondta Dama. – Mit szeretne?

– Válaszokat. Néhány lázadót keresünk…

– Itt nincsenek lázadók.

– Biztos vagyok benne, hogy maga így tudja – válaszolta az őrmester. – De higgye el, ők nem viselnek egyenruhát. Egy férfit és egy nőt keresünk, valamint egy vukit, és talán velük van egy protokoll-droid is…

– Tudtommal nincsenek ilyen vendégeink. – Dama a pa’lowick felé fordult. – Keesa? – Keesa megrázta a fejét. Dama a birodalmira nézve megkérdezte: – Segíthetünk valami másban?

– Esetleg squibek?

– Squibek sincsenek – állította Dama a fejét rázva.

– Biztos benne? – kérdezte az őrmester. – Azért kérdezem, mert azt hallottuk, hogy hármat is láttak itt az előtérben. Elképzelhető, hogy egy háromüléses siklón érkeztek. – Dama szemmel láthatóan nyugtalan lett.

– Ezt meg hol hallotta?

– Ezek szerint igaz? – kérdezett vissza az őrmester. Dama csendben maradt, és egyértelműen azon gondolkodott, hogy mit válaszoljon.

– Bajban vagyunk – vélte Han. Megszólalt az ajtócsengő, és Leia, aki vizes-palackokat aggatott az övére, átsietett a nappaliba, és kinyitotta az ajtót Csubakkának és C–3PO-nak. – Hol vannak a squibek? – kérdezte Han. Csubakka azt morogta, hogy a folyosó végén vannak, miután végre sikerült elaludniuk az egész éjszakai vízi játékot követően.

– Majd kifelé menet felszedjük őket – hadarta Leia, mialatt kapkodva próbálta betömni a hordozható holo-készüléket és néhány további felszerelést egy zsákba. Az adattáblán látták, hogy Damának sikerült összeszednie magát, és úgy tett, mintha átböngészné a fogadó vendéglistáját.

– Nincsenek squibek – mondta végül. – De van néhány ranatunk. Lehet, hogy valaki összetévesztette őket.

– Lehet – válaszolt az őrmester. – Ugye megkérhetem, hogy ébressze fel őket? Csak egy percig zavarnánk őket. Feltéve, persze, hogy nem maga az, aki esetleg összetévesztette őket.

– Természetesen. Mutatjuk az utat. – Miközben Dama megfordult, hogy kilépjen a pult mögül, gyors pillantást vetett a rejtett biztonsági kamera felé, szájával azt a szót formázta, hogy „nyomás”, majd elindult a folyosón. – A keleti szárnyban vannak.

– Az a fogadó átellenes végén van – mondta Leia, és felvette a porköpenyét, majd segített Hannak felvenni az övét. – Segít nekünk, hogy időt nyerjünk.

– De nem igazán sikerült neki – jelentette Han, mivel most nála volt az adattábla, miközben ő is bedobálta a személyes tárgyait egy zsákba. – A birodalmiak nem vették be. – A kijelzőn látott kép alapján csak két rohamosztagos követte Damát és Keesát a keleti szárny felé. Dama megállt és az őrmesterre nézett.

– Maga nem tart velünk?

– A lehető legkisebb mértékben szeretnénk megzavarni a vendégei nyugalmát – válaszolta a férfi. – Két rohamosztagos is elég lesz ahhoz, hogy megállapítsák, a kérdéses vendégek squibek vagy ranatok. Mi addig itt fogunk várni Keesával. – Keesa ormánya ismét reszketni kezdett. Dama rámeredt a rohamosztagosra, de csak bólogatni tudott.

– Ahogy kívánja – felelte, és megszorította Keesa vállát. – Minden rendben lesz.

Természetesen semmi nem volt rendben. Dama alig ment el, az őrmester máris a pa’lowickhoz fordult.

– Látom, nagyon kedveli a főnökét. – Keesa bátortalanul bólintott. – Ezek szerint nem szeretné, ha baja esne. –  Keesa megrázta a fejét. – Akkor jó, mert lehetősége van, hogy megelőzze a bajt – mondta az őrmester. – Tudjuk, hogy hazudik nekünk.

– Hazudik? – kérdezte Keesa a szemét tágra nyitva. Az őrmester bólintott.

– Nos, hol vannak a squibek? – kérdezte. – Hol vannak az emberek és a vukijuk?

– Nem tudom.

– Ne hazudjon nekem! – kiáltotta az őrmester. – Ha még egyszer hazudik, azonnal…

– Őrmester! – Az őrmester megfordult, és szembehelyezkedett azzal a rohamosztagossal, aki rákiáltott.

– Igen?

– Lehet, hogy tényleg nem tudja – mondta a rohamosztagos, aki a rangjelzést nem viselő felettes lehetett. – Mégis, ettől még segíthet nekünk, nem igaz?

– Értem, mire gondol, uram. – Az őrmester visszafordult Keesa felé. – Nos, rendben, akkor…

– Nem érti, őrmester! – A katonatiszt előrelépett, és szembefordult Keesával.

Han és Leia közben követték Csubakkát és a droidot a squibek szobája felé.

– Ha szeretne elrejteni egy több fős társaságot ebben a szállodában, hová tenné őket? – kérdezte a tiszt. – Megígérem, hogy ha őszintén válaszol, nem esik bántódása sem magának, sem a főnökének.

Keesa arra a folyosóra mutatott, ami pont szemben volt azzal, amerre Dama ment.

– A huttok luxus-szárnyába – mondta remegő hangon. – Szinte senki nem lakott benne azóta, hogy Jabba és Gardulla már nem használják.

Han végignézett a folyosón, amin éppen haladtak. Tágas volt és henger formájú, pont olyan, amilyennek a huttok szerették, és lépcsők helyett csúszórámpák választották el egymástól az eltérő magasságú szinteket.

– Készüljetek – mondta Han. – Társaságunk érkezik. – Azonban ahelyett, hogy az egész csapat elrohant volna abba az irányba, amerre a pa’lowick mutatott, a tiszt az őrmesterhez fordult.

– Hívja ide a B-osztagot erősítésnek, és küldjön két rohamosztagost Keesával a titkos kijáratokhoz. Ha tényleg a megfelelő kijáratokhoz viszi őket, szabadon elmehet, miután megtaláltuk a lázadókat.

– Igen, uram! – vágta rá az őrmester, azzal kijelölt két rohamosztagost, hogy kövessék a reszkető pa’lowickot, felvette a kapcsolatot a másik csapattal, majd a tiszthez fordult: – Szabad egy kérdést, uram?

– Szóval kérdése van – felelte a tiszt, és kibiztosította a fegyverét, a csapat többi tagja pedig követte a példáját. – Ki vele! A kérdések mindig jók.

– Biztos benne, uram, hogy vannak titkos kijáratok?

– Ha a huttokról van szó, mindig vannak – válaszolta a tiszt, és intett, hogy a csapat induljon el a folyosón, de az őrmestert egy pillanatra visszatartotta, és a következőt mondta: – És jegyezze meg, hogy a kérdések jók. A kétségek viszont nem. Ha szeretne életben lenni a küldetés végén is, jobban teszi, ha észben tartja a különbséget.

– Igenis, uram! – hadarta az őrmester, és tisztelgett. A tiszt intett neki, hogy indulhat, ő pedig sietve elindult a folyosó irányába.

 

Han a squibek ajtaja előtt érte utol Leiát, és halkan odaszólt neki:

– Édesem?

– Igen, szívem? – kérdezte Leia, azzal benyomta az ajtócsengő gombját, és nem is engedte fel.

– Ugye nem az volt a terved, hogy valamelyik titkos kijáraton fogunk távozni?

Leia félig odafordult, és eleresztett egy feszült félmosolyt.

– Alig egy éve házasodtunk össze, de máris túl jól ismersz.

Csubakka figyelmeztetően morgott, hogy nemsokára rosszul lesz.

– Akkor azt hiszem, pajtás, hogy jobban teszed, ha most leszel rosszul – vágott vissza Han –, ugyanis nem hiszem, hogy a későbbiekben módod lesz ilyesmire. – Han mesélt a többieknek a rohamosztagosokról, akiknek Keesa megmutatta a menekülési útvonalaikat, majd arra utasította a rendszert, hogy kövesse a tisztet. Az adattábla mostantól folyamatosan őt mutatta, bárhová is ment a fogadóban. Ha harcolniuk kell – ami egyre valószínűbb volt –, Han tudni akarta, hogy a férfi éppen hol tartózkodik. Leia megütögette a csengőt, mintha ettől a squibek gyorsabban reagálnának. Han megnyitotta az épület alaprajzát. A luxusszárny négy szobából álló, különálló épületszárny volt a Sidi Driss hátsó részén, és a fogadó többi részétől zárt biztonsági ajtó választotta el. A tiszt a két kereszteződés közül már az elsőnél járt, mielőtt a folyosó véget ért volna a biztonsági ajtó előtt.

– Mi tart a squibeknek ilyen sokáig? – türelmetlenkedett Leia.

– Bármi legyen is – mondta Han –, vagy itt kell hagynunk őket, vagy valami más módot kell találnunk arra, hogy felébresszük őket.

– Nem hagyhatjuk itt őket – válaszolta Leia. – Túl sokat tudnak.

Csubakka kiengedte a karmait, és letépte a falról az ajtónyitó panelt, amitől azonnal megszólalt a szobában a riasztó. Gyorsan átnézte a kiálló kábeleket, kiválasztotta azokat, amelyekre szüksége volt, a fogaival letépte róluk a szigetelést, majd összeérintette a csupasz kábelvégeket. A túlméretezett ajtó kinyílt. Mögötte Emala volt látható, amint éppen vizes palackokat töltött a minibár csapjából. Sligh és Grees pedig éppen azzal küzdöttek, hogy még több palackot tömjenek bele három rongyos hátizsákba, amelyek jóval nagyobbak voltak náluk.

– Az emberek nem ismerik a magánélet fogalmát? – kérdezte Sligh.

– Elnézést, hogy megzavartuk önöket lopás közben – vágott Vissza Leia. – De a birodalmiak itt vannak.

– A birodalmiak? – Sligh felemelte a hátizsákját a hátára, és csodával határos módon sikerült állva maradnia, a hatalmas súly ellenére. – Miért nem ezzel kezdték?

Han ránézett az adattáblára és látta, hogy a rohamosztagosok már a szárny biztonsági ajtaja előtt álltak, és az őrmester éppen egy kódfejtőt kapcsol rá az ajtó vezérlőpaneljére. Leia a válla fölött kukucskált.

– Megint csapdában vagyunk – állapította meg. – Mi a terved? – Han körülnézett a díszes folyosón. Talált egy lebegőkanapét, ami egy, a Tatuinon biztosan nem létező vizes oázist ábrázoló kép előtt lebegett.

– Mit szólsz ahhoz a titkos ajtóhoz? – Leia megrázta a fejét, és a squibek szobájával szemben lévő ajtóra mutatott.

– Inkább arra. Az nem egy valódi szoba. Próbálkozzunk egy csempészeltűnéssel? – Most Han rázta meg a fejét.

– Ez a tiszt túl jó ahhoz – felelte, és a saját szobájukra, valamint a vele átellenes szobára mutatott. – Jobb lenne, ha inkább kereszttűz alá vennénk őket. Mindenki menjen be abba a két szobába!

Ahogy a squibek nehézkesen elcipelték mellettük a terhüket, Han kikapott egy palack vizet Sligh zsákjából.

– Hé, felborítod az egyensúlyt…

– Még nem késő, hogy csalit tegyünk a csapdánkba – figyelmeztette Han. Sligh elhallgatott, Han bedobta a vizes-palackot a kanapé alá, majd követte Leiát és Slighot az első lakosztályba. Csubakka a droiddal és a másik két squibbel együtt a szemközti szobát foglalta el. Alig léptek be, amikor a biztonsági ajtó kinyílt. Han az adattáblán látta, ahogy a tiszt és az őrmester elővigyázatosságból lead néhány lövést az ajtónyílásból. Két rohamosztagos bemasírozott a folyosóra, karabélyaikat lövésre készen tartva, majd a folyosó végén megálltak, és az egyikük megfordult, hogy biztosítsa a folyosót, amíg a másik óvatosan belesett a squibek szobájának félig nyitva hagyott ajtaján.

– Tiszta! – kiáltotta a rohamosztagos. Végignézett a folyosón, letérdelt a lebegőkanapé előtt, és felemelte a vizes-palackot, amit Han dobott oda korábban. – Úgy tűnik, a titkos kijáraton keresztül menekültek el.

– Biztos benne? – kérdezte a tiszt, aki gondosan ügyelt rá, hogy mindvégig a biztonsági ajtó válaszfalának takarásában maradjon. – Hajlandó volna akár az életét is feltenni rá?

– Igen, uram.

– Nos, akkor maga nem érdemli meg, hogy a rohamosztagosok páncélját viselje – mondta a katonatiszt. – Azonnal vegye le, hogy a lázadók ne tudjanak kárt tenni az értékes birodalmi felszerelésben, amikor végeznek magával.

– Uram?

– Ez parancs, katona – csattant fel a tiszt, és az őrmesterre nézve folytatta: – Hívja ide a tulajdonos kísérőit. Szükségünk lesz rájuk, hogy kifüstöljük innen ezt a söpredéket.

– Hutt nyálka! – morogta Han, és a többiekhez fordult. – Most kell rajtuk ütnünk. Sligh, te a padlón leszel, és tüzelj a folyosó vége felé. Leia?

– Igen?

– Te maradsz hátul, és te leszel a meglepetés…

– Han?

– Igen?

– Szó sem lehet róla. – Han sóhajtott.

– Rendben, akkor te és én a tisztet vesszük célba. Csubi fogja kilőni az őrmestert, Grees és Emala pedig Slighnak segítenek.

– Ez már jobban hangzik – mondta Leia.

– Ki van zárva! – ellenkezett Sligh. – Milyen dolog az, hogy a squibeknek kell a padlón lenniük?

– Azért, mert maguk vannak hozzá a legközelebb – vágta rá Leia.

– És láttuk, hogy milyen pontosan céloztok – tette hozzá Han. – Nem is tudnátok eltalálni a tisztet.

– Rendben, nem kell gúnyolódni – mondta Sligh, miközben levetette nehéz hátizsákját. – Csak kérdeztem.

Han megrázta a fejét, és Leiához fordult.

– Van még valami.

– Tudom… – felelte Leia, azzal lábujjhelyre állt, és szenvedélyesen megcsókolta a férjét. Olyan jó érzés volt, hogy Han majdnem elfelejtette, mire is készülnek éppen. – Szeretsz engem.

– Igen, persze, az is – dörmögte Han, és egy pajkos mosolyt villantott Leiára. – De amit voltaképpen kérdezni akartam, az az, hogy ugye nem felejtetted el feltölteni a pisztolyodat? – Leia szeme szikrázni kezdett, de amikor látta Han arckifejezését, elmosolyodott, és a kezét csípőre téve megkérdezte:

– Mégis, mit gondolsz? Elkezdhetjük végre?

– Csak szeretnék egy kis időt adni annak a rohamosztagosnak, hogy le tudja vetni a páncélját.

Han olyan szögben tartotta az adattáblát, hogy Leia és Sligh is láthatta, amint a rohamosztagos engedelmeskedik a tiszt parancsának – bár elsőként a lábszárvédőjétől szabadult meg. Han, miközben fél szemmel továbbra is az adattáblát figyelte, bekapcsolta a kommunikátorát, és utasításokat adott a többieknek a másik szobában.

– Nekem mi lesz a feladatom, Solo kapitány? – kérdezte 3PO.

– Az, hogy ne maradj le a többiektől. – A tiszt oldalra döntötte a fejét, mintha egy beérkező adást hallgatott volna, majd afelé a lakosztály felé pillantott, amelyben Han várakozott. Bár Han feltételezte, hogy a birodalmiak figyelik a rádióforgalmat, azt nem hitte volna, hogy ilyen gyorsan sikerül bemérniük a jelforrást. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a Chimaera legénysége a Birodalom legjobbjai közé tartozik. Han bedugta az adattáblát a porköpenye zsebébe, majd miközben Csubakkával beszélt adó-vevőn, megnyomta a nyitógombot. – Gyerünk!

Az ajtó egy szisszenéssel kinyílt, Han és Leia pedig azonnal elkezdték lézernyalábokkal beteríteni a folyosót. Jó pár lövés lepattant a tiszt sisakjáról és mellvértjéről, ami arra kényszerítette, hogy visszahúzódjon a biztonsági ajtó védelmébe. Csubakka sugárkarabélya is elsült a szemközti szobában, és hangos csattanás hallatszott abból az irányból, amerre a lövedék repült. Égett páncél szúrós szaga töltötte be a levegőt, és a biztonsági ajtó nyílásában az őrmester rúgkapáló lábát lehetett látni. A folyosó hirtelen elcsendesedett. Han lenézett, és látta, hogy Sligh a lábai között fekszik, és ő is beszüntette a tüzelést.

– Mintha azt mondtam volna neked… – kezdte Han.

– Mindketten halottak – vágott közbe Sligh, és felállt. – Úgy tűnik, hogy mégsem célzunk olyan…

– Han! – Leia éppen csak el tudta rántani a férjét néhány sugárnyaláb elöl. – Vigyázz magadra, rendben? – nyögte aztán. Sligh hasra vágta magát, és visszakúszott a szobába, miközben a hátán a bundája füstölögni kezdett egy túlságosan közel elhaladó lövedék jóvoltából. Han viszonozta a tüzet, és közben majdnem elveszítette a kezét, ahogy továbbra is záporoztak feléjük a lövések az ajtónyíláson keresztül. Érezte, hogy valaki megfogta a derekát, és hátrafordulva azt látta, hogy Leia elővette az adattáblát a köpenye zsebéből.

– Ez csak a tiszt – mondta Leia. – Egyedül van odakint.

Han a válla fölött rápillantott a kijelzőre, és látta, hogy egyetlen rohamosztagos fekszik a padlón a biztonsági ajtó sarkában. Az egyik kezében karabélyt, a másikban pedig lézerpisztolyt tartott, és szünet nélkül tüzelt.

– Ennyit az egyre gyengébb kiképzésről és a romló morálról jegyezte meg Leia.

– Bizony, még azt hinné az ember, hogy a császár valahogy feltámadt, vagy valami ilyesmi.

– Ne mondj ilyeneket – kérte Leia, és visszacsúsztatta az adattáblát Han zsebébe. – Sőt inkább ne is gondolj ilyenekre! – Leia megragadta Sligh hátizsákját és maga elé húzta. Sligh azonnal mellette termett.

– El akarja lopni a vizemet?

– Az én vizem, mivel én fizetek érte – Vágott vissza Leia, és odaadta Hannak a hátizsákot, a sugárvetőjéért cserébe. – Tudod, mit kell tenned.

– Persze – nyögte Han, azzal felemelte a nehéz hátizsákot. – Készüljetek!

– Mire? – Sligh a hátizsák felé ugrott. – Várj! – Han pont eltalálta a squibet, amikor hátralendítette a zsákot, és mialatt az apró lény átrepült a szobán, kihajította a zsákot a folyosóra. Bár a tiszt csak egy kézzel tartotta a sugárkarabélyt, így is meglepően jól használta. Abban a másodpercben, amikor észlelte a felé repülő fekete alakot, tüzet nyitott rá. A lövedékek megolvasztották a plasztoid palackokat, és azonnal felforraltak több tucat liternyi vizet. Sűrű vízgőz töltötte meg a folyosót. Leia elrohant Han mellett, a kezébe csapta a sugárvetőjét, majd kilépett a gőzzel teli folyosóra, és a tiszt irányába célzott. Han követte a feleségét, közben látta, hogy egy aranybarna folt is kivágódik a szemközti szobából, és a folyosón botorkáló fehér alak, valamint a biztonsági ajtó panelje felé rohan. – Várj!

Han lenyomta Leia fegyvert tartó kezét, miközben a barna szőrhalom elviharzott mellettük. Hatalmas csattanás hallatszott a folyosó túlsó széle felől, amit a falon lecsúszó páncél csikorgása és félrerúgott fegyverek csörömpölése követett. Csubakka diadalüvöltésben tört ki, és az egyik kezében tartott valamit, ami olyan volt, mintha a tiszt feje lett volna. Aztán döbbenten felmordult, hátralépett, és Han felé dobta a fejet. Han mindkét kezével elkapta a sisakot, és vékonyka hangot hallott annak hangszórójából:

– Uram, minden rendben? – Leia újra tűz alá vette a folyosót, Han pedig homályos, fekete alakot látott botladozni a párában, amint egyre kisebbé vált. Eldobta a sisakot – az üres sisakot –, és ő is tüzelni kezdett.

A menekülő tiszt hirtelen eltűnt a szemük elől, valószínűleg egy oldalfolyosó torkolatába ugrott be.

– Csubi, jól vagy? – kiáltotta Han. Csubakka morgott egyet, és elkezdett feltápászkodni. Alig kivehető, vörös szempár izzott fel a távolban a lassan oszló vízgőzben ott, ahol a tiszt eltűnt. Han a vörös szempárba fúrta a tekintetét, majd felemelte a fegyverét, hogy tüzet nyisson, azonban Csubakka időközben feltápászkodott, és eltakarta előle a célpontot. Mire megkerülte a vukit, a szempár eltűnt.

– Láttad azokat a vörös szemeket? – kérdezte Han.

– Láttam – válaszolta Leia. – A Birodalom most már idegenekkel is dolgozik? Nagyon elkeseredettek lehetnek.

Csubakka arról dörmögött, hogy inkább nagyon okosak. 3PO kilépett a folyosóra Csubakka lakosztályából, Grees és Emala egy lépéssel lemaradva követték. A squibek szinte tántorogtak hátizsákjaik súlya alatt, és előregörnyedve lépkedtek. Han csak egy pillantást vetett rájuk és így szólt:

– Folyton le fogtok maradni.

– És ez mióta a te problémád? – vágott vissza Grees.

– Később még hálásak lesztek, hogy tudtok valakitől vizet vásárolni – tette hozzá Emala. Sligh nagy csörömpöléssel felegyenesedett, miközben roskadásig telepakolta magát a halott birodalmiaktól zsákmányolt fegyverekkel és szerszámos övekkel. Han megrázta a fejét, és elindult a folyosó vége felé.

– Csubi, ha lemaradnak, lődd le őket – szólt oda a vukinak. Sligh megállt, hogy felvegye az őrmester és a tiszt fegyverét a padlóról. Bár nagyon hangosak voltak, a squibek végül nem maradtak le. Egy perccel később a kis csapat sikeresen kiosont a Sidi Driss egyik oldalsó bejáratán. Leia egy egykori föld alatti műhely ajtajára mutatott, ami abból az időből maradhatott meg, amikor a Sidi Driss még párafarm volt.

– Az ott a garázs.

– Úgy tűnik, hogy ott nincsenek őrök – válaszolta Han, és azonnal elindult a garázs felé. – Ha sietünk, eltűnhetünk innen, mielőtt…

– Biztosan napszúrást kaptál! – dühöngött Grees, miközben mindkét kezével a hátizsákja vállpántját fogta. – A birodalmiak csak arra várnak, hogy egy terepsikló vagy egy suhanó elhagyja a várost. Hamarabb ráküldenek egy rohamkompot, mint ahogy egy farmerfiú elkapna egy womp-patkányt.

– Van jobb ötleted? – kérdezte Han.

– Nem nézed ki belőlem? – morogta Grees, azzal megrándította az ormányát, és a Sidi Driss birtokának határán található itatókarám felé mutatott, amelyben több tucatnyi harmathátú álldogált. – Szerintem az a lényeg, hogy próbáljunk beleolvadni a környezetünkbe. – Leia a férje mellé lépett, megfogta a kezét, és halkan megszólalt:

– Han?

– Igen?

– Ez tényleg jó ötlet.