Hetedik fejezet

Miközben a sikló Mos Espa külvárosi részein haladt keresztül, Leia a tájat figyelte. A jármű egyik oldalán az űrkikötő kupolás épületei és a magas falakkal elválasztott dokkok látszottak, mint a galaktikus kereskedelem, valamint ezt a kietlen világot az otthonának tekintő számtalan faj figyelemre méltó alkalmazkodóképességének egyértelmű jelképei. A sikló másik oldalán viszont csak a végtelen sivatag aranyszínű sávja nyújtózott egészen a távolodó homokvihar lilás színű faláig – egyértelműen megmutatva, hogy a Tatuin mércéjével az ember mennyire jelentéktelen… és hogy mekkora erő és kitartás kell a túléléshez ezen a bolygón. Leia gondolatai minduntalan az apja körül forogtak.

Szó szerint letaglózta mindaz, amit Waldtól hallott. Most, hogy kiderült, hogy Anakin Skywalker gyerekkorában rabszolga volt, akár áldozatként is tekinthetett volna rá, és sajnálhatta volna. Csakhogy mindez szöges ellentétben állt azzal a szörnyeteggel, aki az emlékeiben élt… Ez pedig annyira felkavarta, hogy a lelke mélyén szerette volna elfogadni Wald botrányos álláspontját, miszerint az apja nem lehetett Darth Vader. Azonban talán még Wald eszmefuttatásánál is különösebb és felkavaróbb volt az, ahogyan a Tatuin hatott rá. Elkezdte átértékelni a bolygóról alkotott véleményét. Mos Espát már nem annak a romlottsággal teli űrkikötőnek látta, mint aminek az árverés előtt hitte, hanem Tamora és Wald, valamint a hozzájuk hasonló teremtmények otthonának, akik itt élték mindennapjaikat, itt öregedtek meg, és itt találták meg a boldogságukat. Még a sivatag is egyre kevésbé tűnt számára ellenségesnek.

Még mindig veszélyesnek látta – sőt még veszélyesebbnek, mint valaha –, de Leia most már képes volt meglátni a szépségét is: értékelte elképesztő méreteit és a színek rendkívüli kavalkádját, és valami megfoghatatlan vágy is vonzotta, ami a sivatag szívében rejtőző titkok ígéretét hordozta magában. Lehet, hogy csak kezdte megszokni ezt a helyet. De az is lehet, hogy az Erő volt rá ilyen hatással, felébresztett benne valamilyen spirituális kapcsolatot, ami az apja szellemével kötötte össze. Nem tudta meghatározni, hogy mi történik. Csak azt érezte, hogy egyre nyugtalanabb, és úgy tűnt, hogy már nem ő irányítja a küldetést. Az Erő egyértelműen mindvégig ott volt mindenben, amit most az apjáról hallott, a Falcon fedélzetén látott álmában, és a korábbi látogatásai során is. Azt ugyan nem mondhatta egyértelműen, hogy az Erő irányította a döntéseit, azonban azt biztosra vette, hogy megérintette, és olyan sötét sikátorok felé próbálta terelni, amiknek a felfedezésére még nem állt készen. A sikló a város szélén elterülő hatalmas mélyedésben kialakított arénába hajtott. A bejáratnál nem voltak sorompók, amelyek megakadályozták volna a bejutásban. Az út fölött átívelő fémtáblán a következő felirat állt: MOS ESPA SUHANÓ-ARÉNA. A SUHANÓ szó alól kilátszott egy másik, régi szó, amelynek első „Fo” és utolsó „seny” szótagja még mindig jól olvasható volt.

Tamora utasításai alapján Csubakka a pálya túlsó vége felé, egy sor roskadozó hangár irányába vezette a gépet. A hangárok előtt egy kis táblán a TULAJDONOSOK felirat szerepelt. A romos épületek ajtajain hatalmas rozsdafoltok éktelenkedtek, és minden sarokban magas homokbuckák álltak, amitől úgy tűnt, a hangárokat évek óta senki nem használta. Azonban a legtöbb hangárajtó közepére egy másik, kisebb, de még mindig vuki-méretű bejárati ajtót szereltek, előttük pedig a rendszeres használattól keményre tömörödött talaj arról árulkodott, hogy a hangároknak mégis lehetett valamilyen funkciójuk. Csubakka felnyitotta a jármű ajtajait, és amikor kimásztak a sikló légkondicionált fülkéjéből, azonnal mellbe vágta őket a Tatuin késő délutáni, poros forrósága. Tamora, aki a biztonság kedvéért Wald gondjaira bízta a gyerekeket, a középső hangár felé vette az irányt, ahol egy ósdi üdvözlő-droid állt a kettős rétegű páncélüveg ajtó védelmében. Miközben Csubakka és 3PO a siklónál maradtak, hogy a csoport azonosítását megnehezítsék, Leia és Han a fejükre húzták a köpenyük csuklyáját, és Tamorát követve ők is elindultak.

Miközben a hangár felé sétáltak, Han közelebb hajolt Leiához:

– Minden rendben?

– Igen, jól vagyok. – Leia pontosan tudta, hogy Han igazából mire gondolt, de most nem akart róla beszélni. – Miért ne volnék jól?

– Nem is úgy értettem, hogy rosszul lennél. – Han soha nem akarta észrevenni a felesége hangjában az ezt most hagyjuk hangsúlyt. – Csak arra vagyok kíváncsi, hogy pontosan mi történt Waldnál. Miért zavar, ha azt hiszi, hogy Anakin valamiféle hős volt?

– Nyilván nem zavar! – Alig mondta ki a választ, Leia máris megbánta, hogy ilyen éles hangon vágott vissza, ezért megállt és megfogta Han kezét. – Sajnálom, Han. Nehezemre esik feldolgozni ezt az egész ostoba, Darth Vadert igazi hősként feltüntető zagyvaságot.

– Igen, én is folyton arra gondolok, vajon mikor fog végre valaki az igazi kölyökről mesélni egy-két dolgot – mondta Han. – Arról a kölyökről, aki gránátokat kötözött a banthák farkára. – Leia alig láthatóan elmosolyodott.

– Azért annál nagyobb csínytevésekről van szó… – Han felemelte a szemöldökét, és kíváncsian várta a folytatást.

– Ne most, Han – kérte Leia, és az ajtó felé intett. – Most egy suhanót kell bérelnünk.

– Rendben, akkor majd később – felelte Han, és mosolyogva megcsókolta a feleségét, majd még jobban az arcába húzta a csuklyát, és az ajtó felé fordult. – De ha van ott bent egy holo-kép az apádtól valami állványra kiállítva, kérlek ne kezdj el vitatkozni velük. Anélkül is elég nehéz lesz rávenni Uldát, hogy segítsen nekünk megkeresni az exférjét.

Amint beléptek az ajtón, egyértelműen látszott, hogy ez nem az a hely, ahol bárki hologramját kifüggesztenék. Egy társalgó és egy fogadóiroda kombinációjában találták magukat, amit egy régi fogat-tulajdonos-fülkéből alakítottak ki. Tiszta és egyszerű volt, és mindössze egy bárpult, valamint hátul néhány fogadóablak volt benne. Elöl három sorban plasztoid asztalok sorakoztak egy páncélüveg ablak előtt, ami az alant elhelyezkedő arénára nézett. Bár jelenleg nem zajlott verseny, mégis jó néhány egyén üldögélt az asztaloknál, akik adattábláikba jegyzeteltek, illetve figyelték a technikusokat, miközben azok tesztfutamokat hajtottak végre. Leiát meglepte, hogy mennyire izgatottan ver a szíve, amikor gondosan felmérte a romos versenypálya valódi méreteit. A pálya legalább ötszáz méter széles volt, és mindkét irányban körülbelül két kilométeren keresztül lehetett követni, ahogy az egyik irányban egy sziklalabirintusban folytatódott, míg a másik irányból egy hatalmas, porlepte síkság formájában tűnt el a messzeségben.

Ez volt az az aréna, ahol az apja elnyerte a szabadságát. Miközben a szemét a lelátón lévő rengeteg üres széken nyugtatta, Leia szinte hallotta a tömeg önfeledt őrjöngését, amikor Anakin Skywalker átszakította a célszalagot. Abban a pillanatban a fiú még nem tudhatta, hogy milyen sors vár rá. Az élet akkoriban rengeteg lehetőséget tartogathatott számára – az egyetlen ember számára, aki megnyerte a Boonta-futamot. Ha előre láthatta volna azon a napon, hogy a verseny megnyerése pontosan milyen jövőt hoz neki és a galaxis lakóinak, akkor vajon csak másodikként futott volna be? Meglett volna a bátorsága ahhoz, hogy egész életében itt maradjon rabszolgaként a Tatuinon?

A bárpult mögül egy körülbelül ötvenéves nő lépett elő, végig Tamorát nézve, arckifejezése pedig egyértelműen megdöbbenésről árulkodott. Magas és vékony volt, erősen kiugró arc-csontja és magasan ívelő szemöldöke miatt egy kuati arisztokratára emlékeztetett, és ezt a benyomást még jobban felerősítette széles vállú palástja, illetve drágakövekkel kirakott öve.

– Ni-csak, ni-csak… Tamora Spice – mondta a nő, majd megállt, kezét a csípőjére tette, és alaposan végigmérte Tamorát. – Felszedtél egy pár kilót… bár ha belegondolok, egy másik nő férjének a gyerekeit hordtad ki, szóval meg is érdemled. – Tamora elvörösödött, de sikerült visszafognia magát, hogy élesen visszavágjon.

– Te pedig most is olyan elbűvölő vagy, mint mindig, Ulda. – Ulda közönyösen legyintett.

– Pénz – felelte, és keserűen elmosolyodott. – Erről jut eszembe, úgy hallottam, hogy Kit eladta azt a rettenetes holo-kockáját Mawbo aukcióján. – Tamora bólintott. – Azt mondom, jól tette – helyeselt Ulda, és végre vetett egy pillantást Tamora kísérőire is, azonban, mivel a csuklyáik által fedett arcvonásaikat nem tudta kivenni, nem is foglalkozott velük, inkább tovább kínozta Tamorát. – Most, hogy a Rendala-birtok végleg bezárt, gondolom, a pénzügyeitek nem állnak túl jól.

– Elvagyunk. – Ulda kivillantotta a fogsorát.

– Sajnálom, pedig már kezdtem azt hinni, hogy kölcsönt akarsz.

– Ami azt illeti… – kezdte Han. A nő bosszantó viselkedése miatt gyorsan fogyott a türelme, pontosan úgy, ahogy Leia sejtette. Tett egy lépést előre, és folytatta: – Végül is, igen. – Leia megragadta a csuklóját.

– Bízzuk ezt Tamorára.

– Igen, bízzátok csak rá – mondta Ulda, és olyan pillantást vetett Hanra, ami felért egy lézersugárral. – Akárkik is vagytok. – Egyértelmű volt, hogy már egy jó ideje érlelte a bosszút, ráadásul Tamora pont úgy viselkedett, ahogyan Ulda akarta. Leia visszahúzta Hant maga mellé, és a fülébe suttogta, hogy maradjon is ott. Tamora nyelt egyet, majd így szólt:

– A barátomnak igaza van. Szeretnék kölcsönkérni tőled valamit. – Ulda arca felderült.

– Igazán? – Intett Tamorának, hogy kövesse az egyik közeli asztalhoz, miközben továbbra is levegőnek nézte a többieket. Bár Ulda helyet foglalt az asztalnál, nem jelzett Tamorának, hogy ő is leülhet. – Kérlek, folytasd. Azt hiszem, ezt élvezni fogom.

– Talán mégsem fogod – közölte Tamora. – Ugyanis Kit bajban van. – Ulda hümmögött.

– És ezt miért ne élvezném? Szerintem megérdemlem.

– Nagy bajba került – mondta Tamora. – A birodalmiak a nyomában vannak.

– A birodalmiak? – Ulda arckifejezése meglepetésről és kétkedésről árulkodott. – És miért?

– Elvitte Wald gondoláját – folytatta Tamora a választ megkerülve. Ulda most őszintén meglepődött.

– Hogy mit csinált?

– Elvitte Wald suhanóját, és elindult a Boltív-szurdokba – ismételte meg Tamora –, hogy megpróbáljon elmenekülni a birodalmiak elől.

– Kit nem tud elvezetni egy suhanót! És a Boltív-szurdok… – Ulda nem fejezte be a mondatot, megrázta a fejét, majd újra Tamorára nézett. – Azt még nem mondtad el, hogy a birodalmiak miért vannak a nyomában.

Leia úgy döntött, hogy talán most érkezett el a pillanat, hogy átvegye a beszélgetés irányítását, ezért Tamora mellé lépett, és így szólt:

– Azért, mert ellopta azt a festményt, amit a birodalmiak is meg akartak szerezni. – Ulda felnézett, egyértelműen arra várva, hogy Leia mikor veszi le a csuklyáját. Miután ez nem történt meg, megvonta a vállát, és nem ellenkezett. A Tatuinon nem volt bölcs dolog erőltetni, ha valaki nem akarta megmutatni az arcát. Ulda ehelyett megkérdezte:

– A Killik alkonyt? – Leia bólintott.

– Miért?

– Ezt mi is szeretnénk megtudni – válaszolta Leia.

– Azért, hogy megmentse – vágott közbe Tamora. – Egy devaroni megpróbálta megsemmisíteni az árverésen, és Wald most mondta, hogy a birodalmiak azt hiszik, hogy valami el van rejtve benne.

– Persze, Kit csak segíteni akart – mondta Han cinikus hangon. – De azért pár kreditet biztosan nem utasítana vissza. – Ulda egy ideig gondolkodott, maid szomorúan megrázta a fejét.

– Bárhogy is legyen, hiányozni fog – mondta, és ismét Tamora felé fordult. – Alkalmanként megfordult itt, legalábbis még amikor volt pénze fogadni.

– Valóban? – Tamora megdöbbent. – Itt, nálad? – Ulda szomorúan elmosolyodott.

– Gondoltam, hogy nem mondta el neked. Férfiak… nem lehet bennük megbízni.

Tamora összeszedte magát, és így szólt:

– Wald azt mondta, hogy nálad van Rao gondolája.

– Na és? – kérdezte Ulda a vállát vonogatva.

– Akkor elviszem, és elmegyek vele Kitért – mondta Han.

– Igazán? – kérdezte Ulda, és Leiára nézett.

– A férjem gond nélkül el tud vezetni egy gondolát – jelentette ki Leia, és intett Hannak, hogy maradjon hátul. A kuati nők nem szerették, ha idegen férfiakkal kellett egyezkedniük. – Természetesen kifizetjük a bérleti díjat.

– Azt a járgányt nem adom bérbe – válaszolta Ulda. – De elgondolkodom rajta, hogy kölcsönadjak-e neki egy másikat.

– A többi járgány képtelen felvenni a versenyt Wald suhanójával – vetette közbe Tamora. – Amint Kit észreveszi, hogy valaki követi, ráadja a teljes tolóerőt, és már el is tűnt szem elől. Ezt te is tudod.

– Akkor megvásároljuk Rao suhanóját – ajánlotta fel Leia. – Tizenötezer elég lesz?

Erre már Ulda is felkapta a fejét. A Leia csuklyája alatti sötétséget vizslatta. Talán megpróbált rájönni, hogy ki lehet a titokzatos látogató, vagy csak azt számolgatta, vajon mennyit volna hajlandó megadni a suhanóért.

– Harmincezer – mondta Leia. – Kitster már így is húsz perc előnnyel rendelkezik.

– Sajnos ezen nem segíthetsz azzal, ha hagyod, hogy a férjed meghaljon – mondta Ulda, azzal felállt az asztaltól, és a szalon elülső részén összegyűlt társaság felé fordult. – Ody, menj és keresd meg Raót. Mondd meg neki, hogy álljon ki a régi suhanóval…

Egy kék bőrű, és a hatalmas tojásfején lefelé lógó fülekkel rendelkező er’kit megfordult a széken, és ránézett.

– Szerintem ez nem jó ötlet, asszonyom – tiltakozott. – Olyan állapotban van, hogy egy siklót sem tudna elvezetni.

– Már megint?

Az er’kit bólintott, és visszafordult az adattáblájához. Leia megkönnyebbült pillantást vetett Hanra, majd így szólt:

– Nem hiszem, hogy harmincezer nem volna elég, de…

– Nem a kreditekről van szó – mondta Ulda. – Húszért is odaadnám. Az az igazság, hogy az a szörnyeteg már hat pilótát megölt. Csak azért vettem meg, hogy távol tartsam a versenypályától. – Han előrelépett.

– Nézze, hölgyem, ha van benne egy ülés és egy hajtómű, én biztosan el tudom vezetni. – Leia legnagyobb meglepetésére Ulda nem förmedt rá Hanra, amiért szólni mert hozzá. Egyszerűen csak tanulmányozta egy ideig, majd Leiához fordult.

– Először meg kell néznem, hogy boldogul egy hagyományos suhanóval.

– Erre most tényleg nincs időnk…

– Ha tényleg olyan jó, hogy el tudja vezetni Rao suhanóját, akkor könnyedén behozzák az időt. Mindössze tíz perc az egész. – Válaszra sem várva Ulda ismét a helyiség elejében lévőkhöz fordult.

– Ody, vidd le ezt az embert a hangárhoz, és ültesd be az öreg Novastarba, hadd menjen vele egy kört a tesztpályán. – Az er’kit felállt, és erősen bicegve elindult feléjük.

– A Novastart adjam neki?

– Igen, a Novastart. Ne mondd, hogy megint ki kell mosni a füledet! – Ulda Leiára nézett. – Fogatversenyzők… néha azon gondolkodom, hogy azért maradt csak fél agyuk, mert versenyeztek, vagy fordítva: azért versenyeztek, mert csak fél agyuk van. – Szép kis fedőtörténet volt, de Leia nem most jött le a falvédőről, és megérezte a meglepetést az akit hangjából. Valami nem stimmelt azzal a Novastarral. A hercegnő Han felé fordulva megszólalt:

– Vidd magaddal a vukit, és alaposan nézzétek át azt a gépet. Ha nem tetszik, kérj egy másikat. – Leia már így is elég kényelmetlenül érezte magát, hogy belerángatta Hant ebbe az egészbe, ráadásul most felesleges kockázatot is kellett vállalnia. Hanhoz fordult, és összehúzott szemmel így szólt: – Biztos vagyok benne, Uldának semmi kifogása nem lesz ellene.

– Ugyan mi volna az, ami nem tetszik rajta? – kérdezte Han, azzal gyorsan bólintott egyet, hogy tudassa Leiával, hogy észrevette a figyelmeztetést, maid megfordult, és Ody nyomába eredt. – Már több mint húsz éve nem gyártanak a Novastarhoz hasonló járgányokat.

– Úgy látom, a férje tényleg ismeri a suhanókat – mondta Ulda mosolyogva. – Szeretne esetleg inni valamit? Beletelik egy pár percbe, mire feltűnnek a pályán.

– Egy szemrobbantót – felelte Leia, mert mindig ezt rendelte, amikor a keménylány-személyiségét viselte. – Atomizálva, szénsav nélkül.

– Csakis úgy – helyeselt Ulda, és Tamorához fordult. – Segítenél kérlek? Biztosra veszem, hogy még emlékszel, mi merre van. – Tamora sértődött arckifejezéssel nézett vissza rá, majd erőltetve elmosolyodott.

– Természetesen. – Nem lehetett tudni, hogy Tamora tényleg így akarta-e, de nagyon ügyesen játszotta a szerepét. Ulda figyelte, ahogy elsétál a bárpult mögé, maid önelégülten elmosolyodott.

– Tamora volt a legjobb mixerem – közölte, és a szalon eleje felé intett. – Kár, hogy ellopta a férjemet.

Leia lement a lépcsőn a legelső sorban lévő asztalokhoz, ahol különféle fajhoz tartozó egyedek az adattábláikat szorongatva figyelték a suhanók próbaköreit. A legtöbben nagyon idősek voltak, de az egyikük – egy csupa-száj, rendezetlen fogsorú veknoid – legalább annyira púpos és leharcolt volt, mint Ody, ráadásul az egyik karja hiányzott, a teste pedig tele volt égési sérülésekkel.

– Az a veknoid is fogatpilóta volt? – kérdezte Leia.

– Nem nehéz őket azonosítani – válaszolta Ulda. – Még a suhanóversenyzőknél is rosszabbul néznek ki. – Ulda intett Leiának, hogy kövesse, maid odasétált a veknoidhoz, és közel hajolt a füléhez, ami nem volt más, mint egy összeolvadt szövetkupac. – Teemto! – Ulda konkrétan ordított. – Mesélnél ennek a hölgynek valamit arról az időszakról, amikor még aktívan versenyeztél?

A veknoid nem foglalkozott vele. A tesztpályán az egyik suhanó hirtelen leállt, és leereszkedett a homokra. Beírt valamit az adattáblájába, de a testével úgy helyezkedett, hogy eltakarta a tábláját Leia és Ulda elől.

– A jó füledbe beszélek – folytatta Ulda. – Tudom, hogy hallasz. – Teemto végül felnézett az adattáblájából.

– Gyors volt.

– Ennyi? – kérdezte Leia. – Csak gyors? – Ekkor megjelent Tamora, tálcáján két pohárral. Teemto elvigyorodott, és elvette az egyik italt. Ép szemével kacsintott, és hozzátette:

– Nagyon gyors.

Ulda elvörösödött. Nem szerette, ha egy vendég előtt zavarba hozták – különösképpen, ha egy férfi tette ezt vele.

– Hát te aztán biztosan tudod – mondta. – Ha jól emlékszem, pont így veszítetted el a karodat. Túl gyorsan hajtottál.

Teemto vágott egy grimaszt, és az egyik ujjával megpiszkálta a fülét.

– Figyeljen, Ulda, szerintem ne erőltessük – mondta Leia. Elég időt töltött együtt Hannal ahhoz, hogy tudja, miben mesterkedik a kuati: egy pilótát csak úgy lehetett gyorsan beszédre bírni, ha megkérdőjelezték a tudását. – Ha Teemto nem akar róla beszélni… – Ulda azonban nem is figyelt rá, hanem Teemto hiányzó karjának csonkjára mutatott.

– Hallottad, amit mondtam. Azért veszítetted el a karodat, mert nem tudtad kontrollálni a sebességedet.

Teemto egy pillanatra Uldára meredt, maid Leiára villantotta rendezetlen fogsorát:

– Semmi gond nem volt a sebességgel, egészen addig, amíg az átkozott Beedo bele nem dobott egy csavarkulcsot a jobb oldali hajtóművembe.

– Ez nem hangzik túl jól – mondta Leia.

– Kifogás – gúnyolódott Ulda. Percről percre világosabb volt, hogy Kitster miért jött össze Tamorával, bár Leia azt még mindig nem értette, hogy eleve miért házasodott össze Uldával annak idején. Lenézett a pályára, ahol az egyik szervizakna mellett egy csapat szerelő és pilóta álldogált, azonban Hannak még mindig nyomát sem látták. – Meséld el a hölgynek, hogyan olvadt meg a füled – mondta Ulda. Amikor a veknoid nem válaszolt azonnal, hozzátette: – Vagy szeretnéd, ha inkább megnéznénk a feljegyzéseim között?

Teemto arckifejezése mérgesből hitetlenkedővé vált, de aztán morgott egyet, és Leiára bandzsított.

– Az a Boonta során történt. A taszkenek kilőtték az egyik hajtóművemet. – Ekkor Uldára nézett. – Van egy felvételem róla, hogy bebizonyítsam. Nem akarod, hogy elmeséljem neki, hogyan veszítettem el a szememet?

Leia alig hallotta az utolsó kérdést.

– A Boonta? A Boonta-futam?

– Pontosan – mondta. – Abban az évben történt, amikor az az ember gyerek megnyerte a versenyt.

– Anakin Skywalker? – kérdezte Leia, és mert kihallotta a saját hangjából a megdöbbenést, rájött, hogy túlságosan mohónak tűnt. Az lett volna a legbölcsebb, ha hirtelen témát váltott volna, és a többiek talán nem fogtak volna gyanút. Azonban mindenképpen meg akarta tudni, hogy milyen versenyző volt az apja – mennyire akart nyerni, hogy megváltsa a szabadságát. Ráadásul Han még mindig nem volt a pályán. – Tényleg annyira jó volt az a srác, ahogy mondják? – Teemto egy pillanatig tanulmányozta Leiát, hatalmas szája széles mosollyá húzódott, majd úgy döntött, hogy felesleges lenne még jobban felbosszantania Uldát, ezért inkább letette a korábban eltulajdonított italt.

– Anakin nagyszerű pilóta volt. Az ember, aki egy az egyben legyőzte Sebulbát? – Megvakarta az égési sérülések okozta hegeket, bár látszott, hogy nincs tudatában annak, hogy mit csinál. – Csak azt sajnálom, hogy a verseny legnagyobb részére nem emlékszem.

– De korábban te is versenyeztél vele – buzdította Ulda. – Meséld el, milyen pilóta volt a srác.

Leia azon kezdett gondolkodni, vajon Ulda rájött-e már, hogy ő kicsoda, és ha igen, akkor azzal, hogy hirtelen témát vált, csak igazolná-e a gyanúját.

– Úgy tudom, nagyon sok volt a csalás azokon a versenyeken – jegyezte meg komoran.

– Skywalker soha nem csinált olyat – felelte Teemto, és kifelé bámult a páncélüveg ablakokon. Gondolatban alighanem egy rég letűnt korban járt, majd halkan kuncogott, és folytatta: – Az a kis ember gyerek soha nem csalt. Talán túl fiatal volt ahhoz, hogy elhiggye, hogy trükközés nélkül, tisztán is lehet nyerni.

– Soha? – Leia ezt alig akarta elhinni. – Lehet, hogy csak maga nem vette észre.

Teemto ezúttal szabályosan vicsorgott.

– Hölgyem, látott ön valaha igazi fogatversenyt? – Ulda megragadta Leia karját.

– Mindenki azt mondja, hogy Anakin tisztán játszott. Egyike volt annak a kevés versenyzőnek, akik így csinálták – mondta, és a helyiség másik vége felé húzta Leiát. – Itt van végre a férje. Nézzük innen fentről, hogyan boldogul.

Tamora hozott neki egy friss szemrobbantót. Odalent Han és Csubakka Odyt követve a tesztpálya felé sétált, miközben egy viharvert suhanót vezettek maguk mellett. A terem másik végén a mozgássérült pilóták előredőltek az üléseiken és izgatott mormogásba kezdtek, Leia gyomra pedig összeszorult. Han korábban számtalan alkalommal untatta őt mesékkel, amelyek olyan versenyekről szóltak, amiket kölyökként megnyert; ezek azon kevés dolgok közé tartoztak, amelyekre örömmel emlékezett vissza a gyerekkorából – természetesen Dewlannán, a vuki szakácson kívül, aki annak idején vigyázott rá. Valami azonban nem stimmelt azzal a járgánnyal. Nagyon nem stimmelt.

– Azt hiszem, ezzel túl messzire mentünk – mondta Leia Uldának.

– Semmi ok az aggodalomra. – Ulda továbbra is figyelte, ahogy a tesztpálya felé sétáltak. – Ha a férje van olyan ügyes, hogy el tudja vezetni Rao suhanóját, akkor ezzel a kis Novastarral semmi problémája nem lesz.

Leia felismerte a klasszikus bothai hazugságvizsgálatot: tedd ki az alanyt egy olyan helyzetnek, amikor vagy be kell vallania, hogy hazudott, vagy be kell bizonyítania, hogy nem – ebben az esetben azonban mindig volt egy ravasz trükk. És Leia nem szerette a ravasz trükköket, különösen, ha Han élete forgott kockán.

– Nagyon szeretem a férjemet – mondta Leia, és olyan fagyosan beszélt, amennyire csak tudott; és híres volt arról, hogy egy wampát is meg tud dermeszteni a hangjával. – Nagyon mérges és csalódott volnék, ha szerencsétlen baleset érné.

– Akkor remélem, hogy tényleg olyan jó, amennyire mondja – felelte Ulda, és kissé megremegett. – Mindkettőnk érdekében. – A trió odaért a tesztpályához, ami nem volt más, mint egy vékony, homokos pálya a belső völgy körül, és a hosszúsága alig érte el az egy kilométert. Csubakka tartotta a suhanót, amíg Han felkapaszkodott rá. Ody megpróbálta ismertetni a kezelőegységeket, de amint rájött, hogy Han jól eligazodik a műszerfalon, inkább hátrébb lépett. Ebben a pillanatban Ulda előhúzott egy kommunikátort a ruhája ujjából, és beleszólt:

– Ody, megnézted a vezérsíkokat? – Ody bólintott, és az adó-vevőjét a szája elé emelte.

– Igen, még a hangárban. – Han aktiválta az ionhajtóműveket.

– Akkor meg is javítottad őket? – Ody megrázta a fejét, Csubakka pedig hátrébb lépett.

– Akkor ne csak állj ott! Szedd le arról a… – Han elcsavarta a gázkart, és már ott sem volt. Ulda leeresztette a vállát, az öreg pilóták felálltak, és hüledezve odamentek a páncélüveg ablakokhoz, Leia pedig a zsebében rejtegetett pisztolyához kapott. Han már félúton járt a pálya első szakaszán, amikor a suhanó orra hirtelen felemelkedett, majd a gép kilőtt az ég felé, mint egy rakéta. Ulda azonnal beleszólt az adó-vevőjébe. – Ody, mi történik?

Ody széttárta a karjait, miközben Han elérte az első kanyart, megfordította a suhanót, maid meredek ereszkedésbe kezdett, ami a pálya hátsó részére sodorta. Nem hozta egyenesbe a gépet egészen addig, amíg olyan közel járt a talajhoz, hogy egy kis homokfelhő kezdett megjelenni mögötte. Már megint fitogtatta a tudását. Ulda megkönnyebbülten felsóhajtott, az öreg pilóták pedig visszaültek a helyükre, miközben egymás között beszélgettek, és különböző megjegyzéseket irkáltak az adattábláikba. Leia a kezét a zsebében hagyta, és nem engedte el a pisztolya markolatát.

Han már a második körét kezdte, amikor újra a levegőbe emelkedett, majd átfordította a suhanót, és megismételte az előző manővert. Még javában kanyarodott, amikor Ulda ismét a szája elé emelte az adó-vevőiét.

– Ody, készítsd elő Rao suhanóját. És tegyél fel nekik egy holo-térképet is. – Az er’kit visszaintett, és a hangár felé indult – majd hirtelen a földre vetette magát, amint Mos Espa felől robogókon utazó birodalmi rohamosztagosok száguldottak be a pályára. Egyenesen az aréna túlsó vége felé tartottak.

– Ugye nem… – kezdte Leia. – Csak nem a…

– A Boltív-szurdok felé mennek – állapította meg Ulda az aréna túlsó végén található szurdok bejárata felé intett. – Az a legrövidebb út.

– Kit! – kiáltotta Tamora. Ulda ismét meglepte Leiát azzal, hogy a kezét Tamora vállára tette.

– Minden rendben lesz – mondta higgadtan. – A barátod fogja elsőként megtalálni.

– Igazán? – kérdezte Leia.

– Hát persze. – Ulda továbbra is Tamorát nézte. – Tudni fogja, hogy Kit merrefelé tart.

Tamora szinte kábultan kérdezte:

– Honnan?

– Kit az én férjem volt egy ideig – válaszolta Ulda, és nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el. – És azt hiszem, hogy van egy-két dolog, amit én tudok róla… de te soha sem fogod megtudni.