Carpheliani közjáték

Egy sereg üstökös haladt el a kupola előtt: fényes magjaik szabálytalan kettős nyilat formáltak, hosszú csóváik pedig ragyogó ezüst sávokat rajzoltak a sötét égboltra. A legnagyobb üstökös mozgása szabad szemmel is látható volt, egy másik – több ágú, szinte a fél rendszert átívelő izzó csóvával – látványosan hízott, és már akkora volt, mint egy hubba-dinnye. A panoráma éppen olyan káprázatos volt, mint amilyennek ígérték: tökéletes látványosság egy nászútra. A szűk megügyelőszinten nyomorgó háromszáz lény duruzsolása alapján Han Solo megállapította, hogy mindenki ezen a véleményen van. Leia, aki lazán, ugyanakkor divatosan öltözött, Han mellett állt: ujjatlan, testhez simuló felsőt és ugyancsak szűk zoosha nadrágot viselt, amit Han különösen elbűvölőnek talált. Barna szemei az alattuk található teraszra meredtek, és felvette a szokásos diplomata arckifejezését, ami sokkal inkább volt merev maszk, mint valódi mosoly. Alattuk egy csapat zajos kubaz áramlott ki a turbóliftből és haladt el mellettük, miközben hangos megjegyzéseket tettek azzal kapcsolatban, hogy nem kellene elállni a megügyelőszintre vezető utat.

– Sajnálom – mondta Han Leiának. A corphelioni üstökösök megtekintése a nászútjuk elején igazán romantikus állomásnak ígérkezett – egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy éppen a főszezont sikerült kiválasztaniuk, és az aszteroidán található szálláshelyek közül egyikben sem volt szabad szoba. – Úgy látom, ez a magánkupola mégsem annyira elhagyatott…

– Semmi baj, a lényeg, hogy legalább együtt vagyunk. – Leia megfogta Han kezét, majd elindult lefelé a sötét keményfából készült széles lépcsőn. – Van ott középen néhány üres dívány. Amint letelepszünk és rendelünk egy italt, már nem is fog zavarni minket ez a zaj.

– Rendben. Egy Rózsaszín Köd jól hangzik. – Han még legrosszabb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy házasságuk hajnalán egy romantikus nászút helyett hatalmas tömegen kell átverekedniük magukat, de legalább a dolgok innentől kezdve már csak jobbra fordulhattak. Legalábbis ha Leiáról van szó, általában ez szokott történni. – Lehet, hogy a pincér-droidtól füldugót vagy valami hasonlót is tudunk majd kérni. – Már majdnem félúton jártak a lépcsőn, amikor hirtelen rendkívül fényes villanás töltötte be az égboltot. A két Solo azonnal megállt, és az égre felnézve látták, amint az óriási üstökös látványosan két részre szakadt. A teraszt betöltő tömeg hirtelen elhallgatott.

– Na, ez már valami! – mondta Han. A két részre szakadt üstökös darabjai elkezdtek távolodni egymástól, és a csóváik keresztezték egymást, amint az egyik üstökös a Corphelion többi tagja felé vette az irányt. A másik üstökös viszont tovább növekedett a kupola fölötti sötétségben. Amikor a magja látszólagos átmérője már több méteresre hízott, a tömeg ideges beszélgetésbe kezdett a teraszon. Leia visszafordult a lépcsőn, és megkérdezte:

– Nem kellene inkább visszamennünk a Falconra? –  Han megfogta a karját.

– Lassan a testtel! – Tovább folytatta az egyre közeledő üstökös – vagyis inkább az üstökös szélén található sötétség – tanulmányozását, azt vizsgálva, hogy mennyire gyorsan és egyenletesen takarja ki a távoli csillagokat. – Azt hittem, szeretnéd megnézni a corphelioni üstökösöket!

– De nem ilyen közelről, Han!

– Ne aggódj! – felelte Han. A várakozásának megfelelően, miközben az üstökös jobb alsó szélén lévő csillagok tucatjai tűntek el adott idő alatt, addig a bal felső részen lévők csak kettesével-hármasával halványultak el. – Minden a legnagyobb rendben van.

– Ezt már mondtad – ellenkezett Leia. – Biztos vagy benne, hogy nem kellene inkább mégis visszamennünk a Falconra?

– Egészen biztos vagyok benne! – Han a felesége derekára tette a kezét. – És ezúttal tényleg így is van. Minden a legnagyobb rendben van, édesem! – Leia rápillantott a közeledő üstökösre, majd vissza Hanra. Arckifejezése sokkal nyugodtabbá vált, majd incselkedve elmosolyodott.

– Nos, rendben, nagyfiú. – Megfogta a kezét. – Az életem a kezedben van. – Kéz a kézben tették meg a hátralévő utat a lépcsőkön. Az elmúlt néhány másodpercben az üstökös kétszer akkorára duzzadt, csóvája pedig legyezőalakot öltött, ami a kupola negyedrészét is betöltötte. Egy előkelő bothai pár hirtelen felállt – a bundájuk teljesen felborzolódott –, és elindultak a lépcső felé. A tömegnek csak ez kellett: mindenki az aszteroida belsejében található evakuációs állomások felé kezdett rohanni. Leia egy csendes zugba húzta be Hant, majd mindkét kezével megfogta Han fejét. Miközben az izgatottan kiabáló emberek és a morgó idegenek már-már pánikszerűen rohantak fel a lépcsőkön, összekapcsolta az ujjait Han nyaka körül, és mélyen a férje szemébe nézett. Han szíve zakatolni kezdett.

– Hogyan rendezted meg ezt az egészet? – kérdezte Leia.

– Mármint mit? – Han teljesen össze volt zavarodva. Leia gyengéden közelebb húzta Han fejét az ajkaihoz.

– Az üstökös… – A nyelvével megérintette Han fülkagylóját, maid sóvárgó hangon folytatta. – Rajta, nagyfiú, most már elmondhatod. Ugye Wedge segített?

– Wedge? Szerinted Wedge odakint van, és ő mozgatja azokat az üstökösöket?

Leia gyengéden harapdálni kezdte a férje fülkagylóját. Zavarba ejtően jó érzés volt.

– Na jó, akkor Lando. Neki van az a nagy aszteroidavontatója, és egyébként is, ez pont az ő stílusa: lenyűgöző és hatásos. – Körülnézett a mostanra teljesen megüresedett teraszon. – És csak egy kicsit mesterkélt.

– Lando most a Nkllonon dolgozik. – Han fél szemmel az üstököst nézte. – Ezt te is nagyon jól tudod.

– Akkor tehát nem mondod el? – Leia becsúsztatta a kezét Han felsője alá, és ujjai játékosan végigszántottak a férfi hátán. – Biztosan nem?

– Nos, én… – Leia keze megpihent a válla mögött. – Egészen biztos vagyok benne – mondta Han. – Azt hiszem.

Az üstökös most már akkora volt, mint az Endor holdja, és Han komolyan aggódni kezdett, hogy híres pilótaérzékei esetleg cserbenhagyták. Mivel a mag eltérő ütemben takarta ki a környező csillagokat, ez arra utalt, hogy nem egyenesen feléjük tartott. Azonban, ha a jobb oldalán a csillagok továbbra is eltűnnek, elképzelhető, hogy az üstökös végül mégsem halad el mellettük.

– Ööö, Leia?

– Nem, meggondoltam magam, Han. – Leia leeresztette a karjait, és miközben egyik kezét továbbra is Han dereka köré fonva tartotta, megfordult és felnézett az égre. – De még mindig nem értem, hogyan tudtad ezt elintézni!

– De…

– Sshhh – Leia az egyik ujját Han ajkaihoz érintette. – Most nem akarok mást, csak nézni. Azt kívánom, hogy bárcsak elfelejthetnénk mindent, ami a Coruscanton történt, és mindörökre itt maradhatnánk!

– Valóban? – A közeledő üstökös már akkora volt, mint egy bantha. Han felnézett az eltűnő csillagokra, és próbálta megbecsülni, mennyi idő lehet még hátra, amíg az igazi titokra fény derül vagyis arra, hogy esetleg elszámolta az üstökös pályáját –, és mielőtt nekik is rohanniuk kellene a mentőkabinok felé. – Lehet, hogy ez utóbbi kívánságod rövidesen teljesülni fog. – Leia a férje vállára hajtotta a fejét.

– Bárcsak igazad lenne!

– Nos, talán… – Az üstökös mostanra annyira fényes lett, hogy ragyogó fénye az egész kupolát bevilágította, és már egyetlen csillag sem volt látható körülötte. Han végül arra a következtetésre jutott, hogy a helyzet tényleg veszélyessé vált, ezért elkezdte Leiát elhúzni a sarokból. – Igazából… – Ekkor az üstökös magja előtt végre megjelent a csóva fehéres fénye, és az egész üstökös oldalazó mozgásba kezdett a kupola fölött – míg végül távolodni kezdett tőlük. Han megkönnyebbülten sóhajtott, maid felöltötte legmegnyerőbb féloldalas mosolyát, és Leia felé fordult. Leia kissé zavarodottan kérdezte:

– Igazából mi?

– Igazából… – Han megvárta, amíg az üstökös áthaladt a fejük fölött a kupola másik oldalára, majd folytatta: – Szerintem teljesen le leszel nyűgözve attól is, amit ezután terveztem. – Leia felvonta a szemöldökét.

– Valaki nagyon biztos itt a dolgában, nem igaz? – Han bólintott.

– Megvan rá az okom. – Az aszteroida ekkor belépett az üstökös csóvájába, és apró porszemcsék milliárdjai csapódtak a részecskepajzsnak. A körülöttük lévő űr sötétjét hirtelen a megsemmisülő részecskék mikrovillanásainak csillogó bársonya váltotta fel.

– Igazad volt, ez lenyűgöző – mondta Leia. – Igazán lenyűgöző.

– Ez mind semmi – mondta Han. – Én erről beszéltem. – Magához húzta Leiát, és a száját az ajkára nyomta. Leia szorosan hozzásimult, és szenvedélyesen viszonozta a csókot, és egészen addig így maradtak, amíg a lépcső tetejéről felhangzó hangos éljenzés meg nem zavarta őket. Han kinyitotta az egyik szemét, és észrevette, hogy két tucat üstökösfigyelő bámul le rájuk, ezért elhúzódott Leiától.

– Leia?

– Igen, Han?

– Lehet, hogy mégiscsak vissza kellene mennünk a Falconra? – Leia megfogta a kezét, és elindult a lépcső felé.

– Már azt hittem, sosem kérdezed meg!