Hatodik fejezet

Mivel a négyszemélyes siklóban nyolcan voltak összezsúfolódva, Leiának Han ölében kellett ülnie. Ráadásul a járművet Csubakka vezette, aki az egész elülső részt elfoglalta. Tamora a protokoll-droid ölében ült az egyik elülső ülésen, és az volt a feladata, hogy mutassa az utat Mos Espa kereskedőnegyede porral telt, szűk sikátorainak labirintusán keresztül. Grunts Leiával és Hannal szemben ülve, ugyancsak a jármű hátuljában utazott, és miközben a fekete hajú Banai-gyerekeket tartotta az ölében, végig a vuki vezetési stílusán zsörtölődött. Bár egyik gyerek sem lehetett több hatévesnél, mégis ügyesen uralkodtak a félelmükön, késlekedés nélkül betartották anyjuk utasításait, és megpróbáltak olyan csendben lenni és olyan észrevétlenek maradni, amennyire csak lehetett, noha barna szemükből patakzottak a könnyek. Leia mindent megtett volna, hogy megnyugtassa őket, azonban végül csak megnyugtató mosolyt és bátorító szavakat küldött feléjük. Nem úgy tűnt neki, hogy olyan gyerekek volnának, akik örülnének egy vadidegen ölelésének, de még ha így is lett volna, tudta, hogy az édesanyjuk egyáltalán nem fogadna szívesen egy ilyen gesztust olyan valakitől, aki éppen az édesapjukat akarja elkapni.

– Itt fordulj le. – Tamora egy mellékútra mutatott, ami olyan keskeny volt, hogy Csubakkának meg kellett állítania a siklót, és a lebegtetőegységek segítségével kellett elfordítania, hogy behajthasson. Leia becsúsztatta az egyik kezét a köpenye alá, hogy szükség esetén minél gyorsabban elő tudja rántani a pisztolyát. Bár Tamora már két ellenőrzőpontot is kikerült, Leia továbbra is aggódott. Abból, amit eddig látott, úgy tűnt, hogy Mos Espa nyüzsgő kupolavárosában minden beláthatatlan kanyar mögött katasztrófa ólálkodik, és a napellenzők alatt meghúzódó sötét sarkokban mindenfelé baj leselkedik. Tamora nem véletlenül volt ennyire körültekintő: aki nem volt elég éber ebben a városban, az nem sokáig maradt életben. Ezt egyébként Leiának célszerű volt észben tartania, még Tamorával kapcsolatban is. A nő őszintén meglepődött – és talán egy kicsit megkönnyebbült –, amikor kiderült számára a két Solo valódi személyazonossága, és nem volt valószínű, hogy rosszban sántikált volna, hiszen a gyerekei is a siklóban utaztak. Azonban ha egy küldetésben idegenek és birodalmiak is részt vettek, az árulás lehetősége mindig benne volt a pakliban.

Tamora egyelőre nem tudott kielégítő magyarázattal szolgálni arról, hogy Banainak milyen tervei voltak a Killik alkonynyal. Többször hangsúlyozta, hogy utálja a Birodalmat, és – bármit is gondolt Leia – soha nem adná el nekik a képet, azonban Tamora nem tudta megindokolni, hogy a férje miért lopta el a képet. Az egyetlen logikus magyarázat szerinte az lehetett, hogy Banai csak azért vitte magával a képet, hogy megmentse, és azt gondolta, hogy előbb-utóbb talál majd rá egy vevőt az Alderaanról. Persze ez az egész nagyon gáláns volt, és az aukció előtt Leia eleget látott Banai gyűjteményéből ahhoz, hogy egyértelmű legyen számára: valódi műkedvelőről van szó. Ugyanakkor ez az ember egy Anakin Skywalkert ábrázoló holo-kockát állított ki a saját otthonában. Leia szerint egy tisztességes ember azonnal eltüntette volna a holo-kockát, amint eljutott hozzá a hír, hogy egykori barátja Darth Vaderré vált.

Ugyanilyen aggasztó volt a holo-kockáért folytatott heves licitálás is. Minden társaságban voltak olyanok, akik rajongtak a hatalomért, még akkor is, ha az különösen kegyetlen formát öltött. Viszont több tucat helyi lakos versengett… és több száz, szintén helyi néző gondolta úgy, hogy a holo-kocka valami értékes ereklye. Lehet, hogy volt valami zavar az Erőben, valami múltból visszamaradt kísértet, ami megzavarta Mos Espa lakosait, amitől egyszerűen nem látták, hogy Anakin Skywalker miféle szörnyeteggé változott. Ez megmagyarázhatta azt a látomást is, amit Leia élt át a Falconon – az apja gyerekkorának valamiféle szörnyű maradványa, ami valahogyan megérezte, hogy közeledik, és megérintette. Ha viszont Anakin hátrahagyott egy nyomot az Erőben, akkor lehet, hogy Luke-kal is ugyanez történt. Mindkettőjüket mélyen áthatotta az Erő, és a kettejük lenyomata összekeveredhetett… ez magyarázat lehetett arra, hogy Leia miért látta Luke-ot a sötét oldal felé fordulni. Sajnos fogalma sem volt, hogy mindez lehetséges-e, mindenesetre a gondolatai között kavargó lehetséges magyarázatok közül ez tetszett neki a legjobban.

Tamora szólt Csubakkának, hogy állítsa le a siklót a kereskedőnegyed szélén egy sárból és homokból épült, elhanyagolt kunyhó előtt. A kunyhó mögött nagy méretű, áttetsző falakkal határolt terület állt, rajta öt-méterenként lopásgátló mezőt generáló elektródokkal. A barikád mögött az egyszerű tehersiklóktól kezdve a teherűrhajókkal bezárólag mindenféle járműhöz tartozó burkolatelemek, lövegtornyok, és hajtóműalkatrészek voltak felhalmozva. A bejárati ajtó fölött a következő, fémből kivágott felirat állt: WALD ALKATRÉSZEK – SZINTE ÚJAK, MEGFIZETHETŐ ÁRON. Ha Tamora igazat mondott, Banai odabent várt rá. Csubakka felnyitotta az ajtókat, és kikászálódtak a siklóból a homokvihar elvonultát követő csendben. A homokréteg még vastagabbnak tűnt ezen a részen, mint az Espa-dombon, ami megrekesztette a meleget, és a Tatuin egyébként is fojtogató atmoszféráját annyira perzselővé tette, hogy lélegezni is alig lehetett. Mivel azonban az első nap már a horizont közelében járt, az esti fények megihlették volna Ob Khaddort is. Az épületek teteje fölött az égbolt a napnyugta skarlátvörös, réz és piros színekben pompázott, amit halványabb rózsaszínű és sárga sávok szegélyeztek. A ragyogó színkavalkádban pedig nagyjából tucatnyi, gyorsan növekvő H alakú repülő jármű látszott. Leia az egyre növekvő alakzatokra mutatott.

– Han, azok nem…? – Ismerős sivítás hallatszott abból az irányból, ami egyre hangosabbá és visítóbbá vált, mígnem az imént feltett kérdésére a válasz nyilvánvalóvá vált. – TIE-k! – Leia alig fejezte be mondanivalóját, a vadászgépek máris az Espa-domb fölé értek, és nagy sebességgel repültek a város fölött. A nyomukban felkavarodott homokfelhők szálltak fel a háztetőkről. Mire Han és a többiek megfordultak, hogy egy pillantást vessenek rájuk, a TIE-k máris felettük jártak, ráadásul olyan alacsonyan, hogy a levegő valósággal szikrázott körülöttük az ionhajtóművek által okozott kisülések miatt. A gépek olyan gyorsan húztak át felettük, hogy szabad szemmel lehetetlen volt követni őket, nyomukban pedig hangrobbanások sorozata kavarta fel a porral teli levegőt, és változtatta azt gomolygó, szürke köddé. A vadászgépek a sivatag felé távoztak, és eltűntek szem elől.

– Ez elég udvariatlan volt tőlük – mondta Han, miközben lesimította sztatikus energiától feltöltött hajszálait. – Az űrkikötőnek vissza kellene vonnia a birodalmiak leszállási engedélyét. – Csubakka, akinek bundáját az ionos töltés úgy felborzolta, hogy úgy nézett ki, mint egy két és fél méter magas üvegmosó kefe, mormogott valamit, és Mos Espa felé mutatott. Öt Sentinel-osztályú leszállóegység jelent meg az égen, és közeledett az alsó nap irányából. Az orruk lassacskán emelkedni kezdett, miközben a leszálláshoz készültek. Gépenként 54 rohamosztagossal számolva ez összesen 270 katonát jelentett – vagyis egy teljes század tartott a város felé.

– Ó, istenem! – kapkodott levegőért Tamora. – Mibe kevert bennünket Kitster? – A Tamora hangjából érződő rémület ugyan lehetett volna színlelt, de az arca annyira elsápadt, hogy ezt lehetetlen lett volna megjátszani. Leiához fordult, és hozzátette: – Mindez egyetlen festmény miatt?

– A birodalmi parancsnokok hozzászoktak, hogy megszerzik azt, amit akarnak – felelte Leia, majd aggódó pillantást vetett Hanra, és gyengéden az anyjuk felé terelte a Banai-gyerekeket. – Mi lenne, ha előremenne a gyerekekkel?

– Hát persze… a gyerekek. – Tamora kinyújtotta a kezét, majd egy újabb aggodalmas pillantást vetett a közeledő csapatszállítók irányába. – Odabent fogunk várni. – Miután bementek a kunyhóba, Han azt kérdezte:

– Mit gondolsz? Szerinted lehetséges, hogy valaki felismert minket az árverésen?

– Lehet – mondta Leia. – Bár nem tudhatjuk, de szerintem induljunk ki a legrosszabból. – Megfordult, és Grunts irányába nézett. Han bólintott, és a weequay felé fordult.

– Ööö, köszönjük a segítséget, de…

– Ez nem az én harcom. – A weequay megfordult, és indulni készült. – Semmi esetre sem akarok itt maradni.

Leia tudta, hogy egy weequaynek hiba volna pénzt felajánlani a segítségéért cserébe, azonban valahogyan szerette volna meghálálni neki, amiért kockázatot vállalt azzal, hogy nem fedte fel a kilétüket.

– Grunts, ha szeretné, hogy elvigyük erről a bolygóról…

– Annyira azért nem rossz itt, hogy egy vukival együtt utazzak. – Grunts a leszálló hajók irányába pillantott, amelyek a város különböző pontjai fölött lebegtek, és a földet érésre való felkészülés közben felemelték hátulsó vezérsíkjaikat. – Ráadásul, ha valaha elmegyek innen, akkor szeretnék oda menni, ahová valóban vágyom. – Csubakka mormogott valamit, ami úgy hangzott, hogy „jó ötlet”, de azt is jelenthette, hogy „sok sikert”. Leia és Han a fejükre húzták a köpenyük csuklyáját, és követték Tamorát Wald üzletébe. A helyiség sötét és meglepően hűvös volt, és ahhoz képest, hogy Mos Espában voltak, alig volt poros. Az üzlet úgy nézett ki, mint egy csatatér: mindenfelé lebegtetőegységek, szervómotorok és droid-alkatrészek hevertek. Tamora a gyermekeivel a kunyhó hátsó részében tartózkodott, ahol egy páracsapda alsó része részben eltorlaszolta az udvarra vezető ajtót. Han Csubakkához fordult:

– Azt hittem, gondoskodtál a squibekről. – Csubakka méltatlankodva morgott. – Micsoda? Egy szemetesbe zártad őket? – Leia alig kapott levegőt.

– Csubi, olyan lehet odabent, mint egy kemencében! – Csubakka vállat vont és horkantott. – Nem érdekel, hogy milyen nehéz megölni őket – mondta Leia. – Nem hagyhatjuk, hogy megfőjenek.

– Kit? – Tamora megpróbálta átverekedni magát a roncsokon, és a félig leszakadt polcok alatt be-benézett minden sötét sarokba. – Kitster, hol vagy? – A gyerekek, miközben szorosan fogták Tamora kezét, megpróbáltak segíteni a keresésben. Han előkapta a pisztolyát, és 3PO-hoz fordult.

– Őrködj.

– Kérem, ahogy óhajtja – felelte a droid, és fotóreceptorait a bejárati ajtón keresztül az udvarra irányította. – Jelenleg a siklón kívül semmi sincs odakint.

– 3PO, kérlek szólj, ha valaki erre tart – utasította Leia.

– Ó, értem – mondta 3PO. – Természetesen, Leia hercegnő. – Han néhány lépést tett előre, és elkezdte felmérni a helyiséget. Leia látta, hogy Csubakka lövésre készen tartja a sugárvetőjét, ezért intett Hannak, hogy kövesse, és a szervizpult túloldalára ment. A hátsó irodába vezető ajtó zárva volt. A hercegnő áthajolt a pult fölött és látta, hogy a padló tele volt adatkártyákkal, kreditkártyákkal és drága, kompakt energiacellákkal.

– Ez nem rablás volt. Nincs ekkora szerencsénk.

Leia elindult, hogy megkerülje a pultot, de Han – aki mindig lovagias volt, különösen, ha Leiáról volt szó – átvetette magát a pult tetején, és elállta az iroda ajtajához vezető utat. Megnyomta a nyitógombot, de nem történt semmi.

– Zárva. – Han hátralépett, és a sugárvetőjével az irányítópanelre célzott. – Vigyázzatok!

Az ajtó hangos reccsenés kíséretében résnyire kinyílt, és Han egy sugárkarabély csövével nézett farkasszemet. Leia óvatosan a pult mögé lépett, hogy minél közelebb kerüljön az ajtóhoz, de egy zümmögő hang megállásra késztette.

– Ne mozdulj, vagy füstté változtatom a fejed! – kiáltotta a rodiai, mialatt a pisztolyát Han csuklyája felé nyomta, ami hátrálásra késztette Hant, de a támadó továbbra is Leia tűzsávján kívül maradt. – Egyébként mit akartál csinálni az ajtómmal?

– Nézd, haver, csak szeretnénk megkeresni egy barátunkat. – Han gondosan ügyelt rá, hogy a sugárvetőjét ne irányítsa a rodiaira, ugyanakkor eldobni sem akarta. – Semmi közünk ehhez a rendetlenséghez.

– Nem hiszek neked – mondta a rodiai, aki továbbra is a csak résnyire nyitott ajtón keresztül beszélt. – Azt hitted, hogy a barátod az irodámban rejtőzködik? – Csubakka odalépett a pult túlsó végéhez, és az ajtó nyílására célzott – úgy tűnt, hogy Leiával ellentétben ő látja a rodiait.

– Wald! – kiáltotta Tamora, aki Csubakka mögül érkezett. – Tedd le a fegyveredet, és engedj be, hadd lássam Kitstert! – Wald azonban nem engedte le a fegyverét.

– Miből gondolod, hogy Kit itt van?

– Mert azt mondta, hogy itt találkozunk. – A Tamora hangjából sugárzó aggodalom őszintének tűnt. – Dolga van ezekkel az emberekkel.

– Az én alkatrészüzletemben? Miféle dolga van itt?

– Attól tartok, ezt sajnos nem mondhatjuk el – mondta Han.

– Én pedig attól tartok, hogy sajnos nem vehetem le az ujjamat az elsütőbillentyűről – vágott vissza Wald, és Han feje irányába lendítette a pisztolyát. – Már nem vagyok olyan erős, mint régen.

– Wald! – próbálta Tamora jobb belátásra bírni. – Nem hagynád ezt abba?

– Amint végre választ kapok a kérdéseimre, azonnal abbahagyom. Láthatod, mi történt az üzletemmel. Jogom van hozzá.

Han olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy ujjai elfehéredtek, és Leia nagyon jól tudta, hogy ez mit jelent.

– Mi lenne, ha mindannyian letennénk a fegyvereinket? – Leia visszatette a pisztolyát a helyére. – Ha valóban le akartuk volna lőni egymást, már régen megtettük volna.

– Én ebben nem lennék annyira biztos – dörmögte Han, és megpróbált belesni az irodába. – Én tudok türelmes lenni.

– Most éppen nem a te híres türelmedre van szükségünk. – Leia odalépett Hanhoz, elvette tőle a fegyverét, letette a pultra, majd Csubakkára nézett és bólintott. – Te is. Azt hiszem, Tamorának meg kell győznie Waldot, hogy önszántából jött ide. – Csubakka egy pár másodpercig mereven nézett az ajtón keresztül, majd baljóslatúan morgott, végül letette nyílvetőjét a pultra. Wald továbbra is Han arcához nyomta a fegyverét.

– Tamora, te és a gyerekek gyertek be az irodába! – Tamora a szemét forgatta, maid felkapta a számszeríjforma sugárvetőt a pultról, és Csubakkára szegezte. Leia attól félt, hogy félreértette az asszony hangjában csengő őszinteséget, a vuki pedig halkan morogni kezdett. Tamora nem foglalkozott vele.

– Rendben, Wald, most a kezünkben vannak. – Leia biztos volt benne, hogy a nő nem lenne képes meghúznia az elsütőbillentyűt, de ezt természetesen nem akarta közölni vele. – Most már végre hiszel nekem?

Wald olyan hangot hallatott, ami ahhoz hasonlított, mint amit a hegesztőpisztoly ad ki, amikor kezd kifogyni belőle a tüzelőanyag. A fegyver csöve végül eltűnt az ajtó nyílásából, és egy köpcös, alacsony rodiai totyogott ki az irodából. Leia soha nem tudta megállapítani a rodiaiak korát – részben azért, mert a legtöbbjük általában valamilyen erőszakos szakmát választott, és viszonylag fiatalon meghaltak –, azonban a megereszkedett csápok, a vékony ormány végén található szürke foltok, valamint a kitüremkedő szemgolyók tej-fehéres árnyalata alapján Wald egészen öreg lehetett.

– Elnézést a fegyverért – mondta, mialatt a jobb karját Han felé emelte. – Ugye nem haragszol?

– Nem… – Han megfogta a rodiai kezét, miközben olyan hangosan csikorgatta a fogait, hogy Leia tisztán hallotta. – Csak egy kicsit.

– Kit? – Tamora odadobta Csubakkának a fegyverét, megragadta a gyerekeket, és a pult mögött Wald irodája felé vezette őket. – Hol vagy?

– Nincs ott – felelte Wald, majd miután rájött, hogy a zaklatott nőnek a saját szemével kell meggyőződnie róla, inkább Han és Leia felé fordult, és hagyta, hogy Tamora szétnézzen az irodában. – Korábban viszont járt itt azzal a mohafestménnyel, amit mindenki keres.

 Leia megpróbálta elrejteni az arcára kiült ijedtséget, amit a „mindenki” szó hallatán érzett.

– És?

– Aztán Jergo, egy kubaz kém, bejött mögötte és előhúzott egy sugárvetőt. A mohafestményt akarta megszerezni. Kit azonban nem akarta odaadni neki. – Wald suttogni kezdett, és egy perzselt szélű lyukra mutatott a mennyezeten. – Majdnem sikerült megöletnie magát. Kénytelen voltam leütni Jergót egy hidro-kulccsal.

– És hol van most a festmény? – kérdezte Leia. Wald az iroda felé fordult.

– Várjuk meg, amíg Tamora is itt lesz. – Han kihúzott egy marék kreditkártyát a zsebéből.

– Nézd, elég nagy kár ért itt téged miattunk. Szeretnénk kifizetni a takarítás költségeit.

A Wald fején található csápok kifelé csavarodtak annak jeleként, hogy a gazdájuk ingerült lett.

– A kár nem miattatok, hanem Kitster és Tamora miatt történt. És nem engedem, hogy kihúzzátok a két Banait ebből a dologból, bármi legyen is ez az egész.

– Természetesen – felelte Leia, azzal kivette Han kezéből a kártyákat, és a rodiai kezébe nyomta őket. – Ettől függetlenül felelősnek érezzük magunkat a történtekért.

– Hát persze. – Wald a hangjában érezhető cinizmus ellenére elfogadta a krediteket. – Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy várjuk meg, amíg Tamora ideér. – Egy pillanattal később Tamora megjelent, egyedül, a szeme vörös volt a sírástól. A gyerekeket az irodában hagyta, majd rájuk zárta az ajtót és Wald mellé lépett.

– Rendben, Wald, mi történt Kittel?

– Bárcsak meg tudnám mondani – válaszolt Wald, és széttárta a karját, maid Hanra és Leiára pillantva így szólt: – Az az igazság, hogy fogalmam sincs.

– De tudsz valamit! – Tamora nem akarta feladni. – Mondd el!

Wald megismételte történetének azt a részét, amikor leütötte a kubaz kémet, majd hozzátette:

– Ez egy perccel azután történt, hogy Kitster beszélt veled. Egy darabig azt hittük, Jergo el akarta lopni tőle a képet, hogy eladja, de aztán egy csapat rohamosztagos jelent meg.

– Ugye nem vitték el? – hüledezett Tamora.

– Nem. – Wald előbb Hanra, maid Leiára pillantott. – A többit négyszemközt szeretném neked elmondani.

Csubakka morogni kezdett, de Leia felemelte a kezét és elhallgattatta. Fenyegetőzéssel semmire sem mennének.

– Ezt hadd döntse el Tamora.

– Ne aggódj, Wald – mondta Tamora. – Megbízom bennük.

Wald aggódva pillantott Han és Leia csuklyával borított arcára.

– Kit azt tanácsolta, hogy ne bízzak senkiben.

– Nekem is ugyanezt mondta – nyugtatta meg Tamora. – De Kitsternek fogalma sincs, hogy mit művel. Ezek az emberek viszont tudják ők a… hm… a tulajdonosnak dolgoznak.

– A tulajdonosnak? – ismételte a szót Wald, közben kíváncsian figyelte Csubakkát és 3PO-t, és az ormánya idegesen rángatózott. – Nem tűnnek egy kicsit durvának ahhoz, hogy műkedvelők legyenek?

– A megjelenés néha becsapós lehet – közölte Han.

– Elmondanád végre, hogy mi történt Kittel? – könyörgött Tamora. – Nem láttad, hogy mi folyik odakint? Az égen hemzsegnek a TIE-k és a birodalmi csapatszállítók. A végén Kitster megöleti magát.

Wald végül kelletlenül elvette a tekintetét Hanról és Leiáról, és azt mondta:

– Elvitte a régi suhanómat, és elviharzott vele a sivatagba.

– A régi suhanót? – kérdezte döbbenten Tamora. Wald bólogatott.

– És ez még nem minden. A Boltív-szurdokon keresztül ment.

– A Boltív-szurdokon?! – hüledezett Tamora. – Ez az, ahol a régi versenyeket rendezték? Az a Boltív-szurdok?

– Azt mondta, hogy ez az egyetlen esélye arra, hogy megpróbálja lerázni a birodalmiakat. Ebben igaza van, de ettől még az egész tiszta őrültség – válaszolta Wald, maid lekicsinylő pillantást vetett Hanra és Leiára, és hozzátette: – Javasoltam neki, hogy egyszerűbb lenne, ha eladná nekik a festményt, de hallani sem akart róla. Azt mondta, hogy a Killik alkony nem kerülhet birodalmi kezekbe.

Leia megkönnyebbülten sóhajtott. Tamorának legalább ebben igaza volt.

– Akkor vajon kinek szeretné Kitster eladni a festményt? – Wald újra Tamorára pillantott, és megkérdezte:

– Biztos vagy benne, hogy bölcs dolog lenne elmondani nekik?

– Igen, biztos vagyok – mondta Tamora. – Ji és Elly szeretnék élve viszontlátni az édesapjukat.

– Rendben. – Wald a padlót bámulta, belerúgott egy törött hangrögzítőbe, ami átrepült a helyiségen, maid megszólalt: – Hát éppen ez az. Azt hiszem, nem akarja eladni senkinek sem.

– Micsoda? – kérdezte egyszerre Leia, Han és Tamora. Wald újra Tamorára nézett.

– Nem gondolta át rendesen a dolgot. Egyre csak valami devaroniról és egy twi’lekről beszélt, akik fel akarták robbantani, ezért valami biztonságos helyre akarta elvinni a festményt.

– Biztonságos helyre… – Leia egyszerűen nem akarta elhinni, amit az imént hallott. – A Tatuinon.

– Természetesen a Tatuinon – helyeselt Wald. – A suhanóval nehezen tudna eljutni az Ohannra, nem igaz?

– Igen, ez igaz – értett egyet Leia. – Akkor most mitévők legyünk?

– Nos, azt hiszem, valami jutalomban bízik. Azt tervezte, hogy üzenetet küld Leia hercegnőnek – mondta Wald, maid közelebb totyogott Leiához, és hunyorogva próbálta kivenni a vonásait a csuklyája alatt. – Bár abban biztos vagyok, hogy Kit azt hiszi, hogy ön a Coruscanton tartózkodik, hercegnő! – Leia felsóhajtott.

– Van még valaki Mos Espában, aki nem tudja, hogy kik vagyunk? – mondta csüggedten, és lelökte a fejéről a csuklyát. – Azt hiszem, nincs értelme tovább rejtőzködnünk.

Wald hátrahúzta a fejcsápjait, maid hüvelykujjával Csubakka és 3PO felé mutatott.

– Egy droid, egy vuki, a festmény… sokkal ostobábbnak kellene lennem annál, amilyen vagyok, hogy ne jöjjek rá.

– Köszönjük, hogy felhívta rá a figyelmünket – felelte Leia, aki a többiekkel együtt természetesen tisztában volt azzal, hogy ha együtt maradnak, sokkal egyszerűbb azonosítani őket, azonban az események annyira felgyorsultak, hogy nem akartak elválni egymástól. Hanhoz fordult: – Legalább van valami, ami nekünk dolgozik.

– Legalábbis egy ideig – válaszolta Wald, és a mennyezetbe rejtett apró kamerára mutatott. – Kihallgattam a rohamosztagosokat, amikor az új admirálisukról beszélgettek.

– Pellaeonról? – kérdezte Han.

– Én mindössze annyit tudok, hogy félnek tőle – mondta Wald. – Jobb, ha tudják, hogy az admirális azt hiszi: van valami a Killik alkonyban, ami miatt az Új Köztársaság nem szeretné, ha a Birodalom megszerezné a festményt. Szerinte ez az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy a devaroni meg akarta semmisíteni.

Leia és Han elkeseredetten néztek össze. Nem tehették meg, hogy karba tett kézzel végignézik, amint a birodalmiak elsétálnak a kóddal, ami egyet jelentett volna az Árnyékhálózat leleplezésével és több ezer titkos ügynök halálával. Ugyanakkor rendkívül bosszantotta őket a gondolat, hogy ha nem tettek volna semmit, a kód a következő évtizedeket valamelyik admirális magánlakosztályának a falán töltötte volna, háborítatlanul és ártalmatlanul.

– Köszönjük, Wald, hogy elmondta nekünk – felelte Leia, aztán vett egy mély levegőt, hogy megnyugtassa magát, és Tamorához fordult. – Megpróbálná felvenni a kapcsolatot Kitsterrel? Megbeszélhetnénk vele egy találkozót.

Tamora bólintott, és aktiválta a kommunikátorát.

– Kit? – A helyiség hátulja felől, a felborult páracsapda mögül a saját hangja hallatszott. – Kit, hallasz?

Újra csak a saját hangja hallatszott a páracsapda felől. Csubakka a helyiség hátsó részéhez sétált, és egy ugyanolyan adó-vevőt emelt fel a padlóról, mint amit Tamora tartott a kezében.

– A csodába! – átkozódott Wald. – Jergo pontosan ott kapta el Kitet. – Leia felsóhajtott.

– Feltételezem, nincs akkora szerencsénk, hogy elmondta, pontosan hová akart menni…

Wald széttárta a karjait.

– Valami biztonságos helyre. Mindössze ennyit mondott. – A hercegnő Tamorára nézett, de fel sem tette a kérdését, miután látta a kétségbeesést a nő arcán.

– Egy egyszerű siklóval semmi esélyünk sincs elkapni – közölte. Han. – Főleg nem úgy, hogy egy rakás TIE van a nyomában. – Waldhoz fordult, és megkérdezte: – Nincs véletlenül még egy suhanód?

Wald és Tamora egymásra pillantott, maid Wald így szólt:

– Nekem nincs… legalábbis olyan, amivel utolérhetnétek Kitstert.

– Ez az, amivel Wald annak idején megváltotta a szabadságát – próbálta meg elmagyarázni a helyzetet Tamora. – Kitster és jómagam építettük egy olyan terv alapján, amit az egyik barátunk édesanyja talált a szobájában. – Egy jó adag büszkeséget lehetett felfedezni Wald hangjában. – Majdnem olyan gyors, mint egy fogat.

Furcsa érzés kerítette hatalmába Leiát, majd megkérdezte:

– Ki volt ez a barát?

– Anakin Skywalker – válaszolt Wald.

– Ismerted Anakint?

– Természetesen! – Wald sértődött hangon folytatta. – A barátom volt. Együtt voltunk rabszolgák.

– Az apám rabszolga volt? – kérdezte döbbenten Leia.

– Ne csináljon úgy, mintha ez valami mocskos dolog volna! – mondta Wald olyan hangon, mintha védekezne. – Gyerekek voltunk. Nem önhibánkból váltunk rabszolgákká.

– Nem így értette. – Han megfogta Leia kezét, és gyengéden megszorította, hogy felrázza a megdöbbenéséből. – Csak nehéz elhinni, hogy Darth Vader egy rabszolgából lett.

– Darth Vader? – Wald elutasítóan intett. – Ez hazugság. Anakin Skywalker soha nem vált Darth Vaderré.

– Valóban? – kérdezte Leia fagyosan, és érezte, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát. A rodiai makacs tagadása egy mély és fájdalmas sebet tépett fel benne. Darth Vader valódi kilétének tagadása gyakorlatilag ugyanaz volt, mint azt állítani, hogy szörnyű tettei valójában soha nem történtek meg. – Hát ezt meg honnan tudja?

– Onnan, hogy ismertem Anakint – vágott vissza Wald. – Önnek fogalma sincs arról, hercegnő, hogy mit jelent, illetve mit jelentett annak idején egy rabszolgának visszanyernie a szabadságát.

– Dehogynem! – Tamora megpróbált Leia és Wald közé kerülni. – Most azonban azzal kellene…

Wald megkerülte Tamorát és folytatta, miközben hangjából az Anakin iránti csodálata érződött.

– Soha nem gondoltam volna, hogy valaha sikerülhet. De Anakinnak sikerült.

– Ugyan már, egyszerűen szerencséje volt, és megnyerte a fogatversenyt – mondta Leia. – Ettől még nem lesz valaki hős.

– De igen, kedvesem, a Tatuinon az lesz – jelentette ki Han, azzal karon fogta Leiát, közelebb húzta magához, majd gyengéden így szólt: – Kapcsold ki az energiaforrásodat. Szükségünk van a fickó segítségére.

Hannak igaza volt, és ezt Leia is nagyon jól tudta. De ez a dolog valahonnan nagyon mélyről jött, és annyira erős volt, hogy egyszerűen nem tudta türtőztetni magát. Szerencsére azonban sikerült emlékeztetnie magát arra, hogy – legalábbis jelen pillanatban – nem ez a legfontosabb dolguk, és tudta, hogy félre kell tennie az érzelmeit.  Leia mély levegőt vett és így szólt:

– Sajnálom, Wald. Nyilvánvalóan eltérő emlékeink vannak Anakin Skywalkerről.

– Ez teljesen nyilvánvaló – mondta Wald. – És csak az egyikünknek van igaza. – Leia összeszorította a fogait, és sikerült lenyelnie egy csípős választ. Nyilvánvalóan – gondolta. Tamora megnyugodva felsóhajtott, maid megkérdezte:

– Mi lesz azzal a suhanóval…?

– Elnézésüket kérem, hogy megszakítom a beszélgetést – szólt közbe 3PO, mialatt ügyetlenül próbálta átverekedni magát a padlón szerteszét heverő törmelékek között. – A squibek megérkeztek.

– A squibek? – hüledezett Tamora. Csubakka mögé lépett, míg Han és Leia újra a fejükre húzták a csuklyájukat.

– Bízzátok rám őket! – mondta Wald, és az ajtó felé indult. – Biztosan azért jöttek, hogy megpróbáljanak eladni nekem valamit, amire semmi szükségem. – De elkésett. A trió dühtől remegve, felborzolt és zsíros bundával belépett a kunyhóba, az övtáskáik pedig a kukákban talált törött adó-vevőkkel, adattáblákkal és izzórudakkal voltak tömve. Wald az ajtótól három lépés távolságban fogadta őket.

– Grees, Sligh, nem veszek semmit…

– Mi pedig nem adunk el semmit! – mondta Sligh. A squibek úgy rohantak el a rodiai mellett, mintha az ott sem lett volna, és egyenesen Leia és Han felé tartottak, miközben alig bírták megállni, hogy ne a padlón heverő rengeteg érdekes kacatot vizsgálgassák.

– Egyszerűen nem hiszem el, hogy bánhattatok el velünk ilyen aljas módon! – mondta Emala Hannak. – Végig azt hittük, hogy becsületes játékosok vagytok. – Grees meglengette a kezében tartott kreditkártyát Han előtt.

– Ha még egyszer megpróbáltok átverni minket, ezt elvisszük, és egyenesen Mawbóhoz megyünk. Kifizetjük, és mi magunk fogjuk elvinni a festményt.

– Nincs nála a festmény – válaszolta Han, és megpróbálta elkapni a chipet, de Grees túl gyors volt. – Ráadásul Mawbót nem tudnátok kifizetni a mi pénzünkkel, mert úgysem aktiválná azt a kártyát.

– Szeretnéd kipróbálni? – kérdezte Sligh. – Azok után, ami a táncteremben történt?

Wald a squibek mögé lépett, és megkérdezte:

– Hát ezek meg hogy keveredtek bele ebbe az egészbe?

– Már nincsenek benne – jelentette ki Leia, azzal elővett egy kétezer kredit értékű kártyát a zsebéből, és Grees elé tartotta. – Kifizetünk titeket. – A squibek rá sem pillantottak az összegre, csak megrázták a fejüket.

– Nem tudtok minket kifizetni – közölte Sligh. – Mi nyertük meg a licitet.

– Ezért a festmény a miénk – tette hozzá Grees –, egészen addig, amíg meg nem kapjuk a kialkudott árat.

– Ez pedig nem fog megtörténni, amíg Mawbót két csapat rohamosztagos tartja fogva – mondta Emala.

– Kétszer annyit ajánlok, mint amit eredetileg felajánlottunk nektek az aukción a… ööö… áruitokért – mondta Leia. – Nézzétek meg.

– Nem érdekel – közölte Sligh. – Ez két külön dolog.

– Ha így szeretnétek játszani, ám legyen! – Leia továbbra is a kezében tartotta a kártyát. – Ebben az esetben érvénytelenítjük a transzferkártyát, ti pedig nemcsak a fizetségeteket, hanem a hasznotokat is elveszítitek.

A squibek szeme elkerekedett, maid Grees így szólt:

– Átgondoljuk. – A három squib az ajtó felé kezdett hátrálni.

Leia végignézte, amint elmennek, maid becsúsztatta a kártyát a zsebébe, és Han felé fordult.

– Szerettél volna valamit megkérdezni Waldtól? – Han arckifejezése üres maradt.

– Hogy?

– A suhanó? – emlékeztette Leia. – Wald azt mondta, hogy neki nincs másik járműve, amivel utolérhetnénk azt a siklót, amit Kitster elvitt.

– Rendben. De mi lesz azzal a transzferkártyával? Nem kellene érvénytelenítenünk?

– Nincs rá szükség – mondta Leia. – Ha nem vagyok jelen, hogy személyesen engedélyezzem a tranzakciót, a kártya azonnal megsemmisíti magát, amikor használni akarják.

– Jó volna látni, hogy végre valaki elkapja ezt a három gazfickót – mondta Wald. Az ormánya végén lévő szája mosolyra húzódott. – De azt hiszem, a suhanóval kapcsolatban sajnos nem tudok segíteni.

Tamora csalódottan nézett rá.

– Wald, kérlek… Ismered Kitstert. Tudod, hogy semmi esélye odakint… pláne, hogy a birodalmiak a nyomában vannak.

– Tudom – felelte Wald komoran bólogatva.

– Nézd, Wald – mondta Han. – Ha a Darth Vader-dolog miatt nem akarsz nekünk segíteni…

– Dehogyis! – Wald hangja éles volt. – Azt hiszed, hogy azért nem akarok segíteni egy barátomon, mert Leia Organa megsértette az apját?

– Természetesen nem – közölte Leia. – Amint mondtam, nagyon eltérően vélekedünk Anakin Skywalkerről.

Wald kidülledő szemeit egy pillanatra Leiára szegezte, maid megvonta a vállát.

– Miért kellene elhinnie bármit egy hercegnőnek egy öreg rodiai alkatrész-kereskedőtől? – dörmögte, majd Tamorához fordult: – Csak egy olyan suhanó van, ami képes utolérni azt, amit Kitster elvitt. Tudod, hogy hová kell menned.

Tamora elsápadt.

– Ugye nem Uldához?

– Tudom, hogy nem lesz könnyű – válaszolta Wald –, de nála van az az öreg rakétahajtású suhanó, amit régen Rao használt. Ha szeretnéd, akkor átviszem őket hozzá.

– Nem, egyből tudná, hogy mi a helyzet – felelte Tamora, a fejét rázva. Megfordult, és látszólag nem érdekelte, hogy bárki követi-e, majd így szólt: – Nekem kell mennem.

Leia egy ideig még nem indult el, majd amikor Tamora már biztosan hallótávolságon kívül járt, megkérdezte:

– Mi a probléma Uldával?

– Semmi különös – válaszolta Wald. – Leszámítva, hogy az illető hölgy történetesen Kitster első felesége volt.