24

A Rox peremén, egy működő, de éjszakára lezárt állomástól nem messze lyukadtunk ki. A peront megvilágító lámpák halvány fénye minden színt elmosott, fakóvá tett az állomáson. A padlót és a falakat szennyező vérfoltok szinte feketék voltak, és nedvesen csillogtak a neonfényben.

– Mi a...? – szakadt ki Zűrösből, amikor befordultunk a kanyarban. Az éjszakai őrség két tagja alig felismerhetően, hatalmas vértócsában feküdt a peron padlóján. Úgy tűnt, mintha a mellettük heverő szolgálati fegyvereikkel többször is belelőttek volna egymásba.

A peron bejáratánál lévő jegyárusító fülke felől apró fényvillanás vonta magára a figyelmem.

– Feküdj! – üvöltöttem, és elsőként vetettem magam hasra.

A fülke eltűnt egy narancs-vörös robbanásban, a hosszú lángnyelvek egészen a peron széléig kicsaptak. Karom fedezékébe bújva próbáltam megvédeni a fejem az olvadt műanyagdarabok és égő faszilánkok záporától. A többieknek is sikerült még időben a földre vetődniük vagy fedezékbe ugraniuk, de a detonáció még így is elért minket. Sloane vállát elöntötte a vér, amikor egy éles repesz belefúródott, de Boom és Kalapács szabadon hagyott bőrfelületei is megégtek.

A fülke roncsai közül Gallow lépett ki, a testét körbevevő lángaura szentségtelen fényben fürösztötte Garnoff arcvonásait.

Mindenki egyszerre nyitott rá tüzet, fülsüketítő volt a fegyverdörgés. Láttam, hogy a becsapódó lövedékek vörös sebeket tépnek Garnoff meggyötört bőrébe, és a vér pillanatok alatt elöntötte a mágus ruháját. Ő azonban semmi jelét nem mutatta a fájdalomnak, és a sebek azonnal, a szemünk láttára elkezdtek összezáródni. A többiek addig lőttek, amíg a fegyvereik kiürültek, és tárat kellett cserélniük, de Gallow halálos fenyegetéssel a szemében tovább közeledett felénk.

– A fegyvereitek nem árthatnak nekem! – vicsorogta a szellem. – Én nem ez a test vagyok. Az akaratommal tudom formálni, és megvédhetem ellenetek! Ostobák vagytok, hogy itt támadtok rám! – Gallow felemelt kezéből lángcsóvák lövelltek ki.

– A földre! – kiáltotta Kalapács és lebukott, de a lángok átcsaptak rajta. Sloane felüvöltött a fájdalomtól, amikor a tűz leperzselte róla a bőrt és a húst. Boom és Isogi behúzódtak a sarok mögé, én pedig Zűrössel együtt a földre lapultam. A lángtenger kialudt, és Sloane megfeketedett, füstölgő bőrrel a térdére zuhant. Megpróbált felállni, minden erejével kapaszkodott az életbe, de végül arccal előre a betonpadlóra dőlt, és meghalt.

Feltornásztam magam, és mindkét kezemet Gallow felé nyújtva belekezdtem az elűző rituáléba.

– Távozz, elementál! Távozz, természet szülötte! Menj el erről a helyről, és ne gyere vissza többé! Az elemek hatalmánál fogva parancsolom neked! Valódi neveddel kényszerítelek! Karom Gyűlölete vagy, és én, mint a teremtőd elűzlek erről a síkról!

Szavaimra Gallow aurája még fényesebben izzott fel, fehér lángok csaptak ki belőle, és a lába alatt a padló sziszegve füstölni kezdett. Hátravetett fejjel felkacagott.

– Nevemnél, elnyert szabadságomnál és megszerzett hatalmamnál fogva... nem hajlok meg többé egyetlen ember akarata előtt sem! Hús-vér lény, szellem atyja, megtagadlak téged! – Garnoff égett ajka gonosz mosolyra húzódott. – Volt egy esélyed, apám, de te kudarcot vallottál. Most már nem tudsz elűzni. Nincs hatalmad felettem. A hatalom az enyém!

Intésére az őt körbevevő lángaurából tűzcsíkok indultak el két irányba. A futótűz körbevett kettőnket, és a tűzgyűrűből méter magasra csaptak fél a lángok, áthatolhatatlan falat alkotva körülöttünk.

– A fegyvereitek nem árthatnak nekem. A mágiátok nem állíthat meg. Egyesével öllek meg titeket, hogy Karom végignézze a halálotokat, azután vele is végzek! Mit mondasz erre, atyám? Nevetséges hatalmaddal nem állhatsz az utamba!

Gallow-ra mutattam Acélkarommal, és egyetlen szót mondtam; mágikus energiából formázott lövedék indult a gúnyolódó szellem felé. Gallow csak felemelte a kezét, és úgy söpörte félre a mananyilat, mint egy kellemetlenkedő rovart.

– Hah! A varázslataid még mindig gyengék! – mondta kárörvendően. – Mintha még mindig nem tértél volna teljesen magadhoz a sikertelen elűzési kísérletből. Vagy tévedek? Én viszont ugyanolyan erős vagyok, mint azelőtt, és minden egyes kioltott élettel erősebb leszek! Ki legyen a következő?

Tüzes tekintete végigsöpört a csapaton. Kalapács és Boom egymásra néztek, és szinte egyszerre nyitottak tüzet. A szellem csak állt mozdulatlanul a golyózáporban, amely darabokra szaggatta ruháját és húsát, de a sebek ismét azonnal begyógyultak. Gallow szinte már szomorúan csóválta a fejét.

Amikor rámutatott Boomra és Kalapácsra, megpróbálkoztam egy ellenvarázslattal, de elkéstem. Az újabb tűzvihar elnyelte Kalapácsot, de Boom még időben félre tudott ugrani. Kalapács lángolva zuhant a földre, és ide-oda gurulva megpróbálta eloltani magát, miközben Boom leszaggatta róla az égő dzsekit. A zsoldos még egy darabig nyöszörgött és rángatózott, majd mozdulatlanul elnyúlt a betonon.

A kacagó szellem felé fordultam.

– Elég legyen! – kiáltottam. – Hagyd őket békén! Neked velem van dolgod!

– Kényszeríts, ha tudsz – vigyorgott gúnyosan Gallow.

Dühös ordítással megmarkoltam Acélkarmot, és a lángburokra ügyet sem vetve rárontottam Gallow-ra. A szellem egyetlen mozdulatot sem tett annak érdekében, hogy megállítson, így amikor belerohantam, mindketten elterültünk a földön. Elviselhetetlen hőség vett körül, égett ruha és haj szagát éreztem, de nem törődtem vele. Gallow felé szúrtam, és Acélkarom olyan sziszegéssel hatolt ellenfelem vállába, mint amikor vizet löttyintenek a parázsra. Gallow felüvöltött, de hogy extázisában vagy fájdalmában, azt nem tudtam eldönteni. A testét körülvevő lángok fellobbantak, és hátrébb kellett húzódnom, nehogy megégjek. A szellem gond nélkül felemelkedett a földről, bár észrevettem, hogy ezúttal valamivel lassabban mozog.

– Azt hiszed, képes leszel megállítani? – ingerelt. – Erre a szánalmas kísérletre telik csak tőled? Talán meg kellene ölnöm még egy társadat. – Rémisztő mosollyal fordult a többiek felé, és ezúttal Zűröst szemelte ki magának.

– NEM! – üvöltöttem. Nem halhatott meg még valaki miattam. A tűzcsóva elé vetettem magam, és felhúztam minden mágikus védelmemet, bár nem tudhattam, mennyire fognak megóvni a lángoktól. Láttam, hogy Gallow egy pillanatig habozott, mielőtt körbevett volna a tűzvihar. A lángok úgy folytak körül, akár egy tömlőből kicsapó vízsugár, aztán hirtelen visszahúzódtak, megszűntek.

Egy pillanatig meghökkenve álltam. Teljesen sértetlen maradtam. A ruhám egy kicsit megperzselődött, de ettől eltekintve a hajam szála sem görbült. Csak most vettem észre, hogy az arcom, a kézfejem és a karom sem égett meg a Gallow-val való tusakodásom közben. A mágikus védelmem kitartott. Sőt, még csak azt sem érzékeltem, hogy a szellem megpróbálta volna meggyengíteni. Felnéztem rá, és mintha félelmet láttam volna a szemében.

– Miért? – kérdeztem. – Miért nem öltél meg?

Gallow egy pillanatig habozott.

– Még nem – horkantotta. – Először a barátaidat, és csak aztán téged, atyám.

– Nem – mondtam. – Nem erről van szó. Nem tudsz megölni, igazam van? Neked szükséged van rám!

– Szükségem? Nekem semmire sincs szükségem tőled, humán! – sziszegte utálkozva.

– Szerintem meg igen. Azt hiszem, sokkal inkább szükséged van rám, mint bármi másra... jobban, mint ahogy el mernéd ismerni. Szükséged van a dühömre, a haragomra, hiszen azzal táplálkozol, nem igaz? Karom Dühe – ízlelgettem a szavakat. – Ez a valódi neved. Ez vagy te; a dühöm, az indulataim megtestesülése. Nélkülem képes volnál létezni egyáltalán?

– Hallgass! – sikoltotta Gallow. – Hallgass, vagy mindannyiukat megölöm!

– Nem tudod, ugye? Nem tudod, mi lesz veled, ha meghalok! Lehet, hogy te is velem pusztulsz? – ingereltem tovább. – A halálom talán végképp felbontja a köztünk lévő köteléket. De az is lehet, hogy mindkettőnk végét jelenti. Ez az, amitől félsz. – Garnoff arcán gyűlölködő grimasz jelent meg, és tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Végre kezemben volt a fegyver, amit hatékonyan használhattam ellene. Már csak abban reménykedtem, hogy túlélem a próbálkozást.

– Miért? – üvöltött rám a szellem. – Miért gyötörsz? Miért? – Égett arca eltorzult a haragról és a fájdalomtól.

– Én teremtettelek, de elszabadultál – feleltem. – Meg kell, hogy állítsalak. Többé senki nem fog szenvedni miattad! – Ismét közelebb léptem hozzá, és Gallow hátrálni kezdett; léptei nyomán megégett és elfeketedett a beton.

– Akkor miért hoztál létre? – kiáltotta könyörögve. – El akarsz pusztítani mindent, amit teremtettél, atyám?

Abban a pillanatban mélyen Garnoff szemébe néztem, megláttam annak a szellemnek a visszatükröződését, amelyet megidéztem, és szinte sajnálatot éreztem. Megéreztem a dühöt és a gyűlöletet, melyet Gallow eddig kiszívott belőlem. Garnoffot csak a mohóság és az őrület hajtotta, de Gallow az volt, ami: egy haragból és gyűlöletből született szellem. Semmi mást nem ismert. Nem volt személyisége, nem volt mélysége, nem volt képes más érzéseket kifejezni.

– Te csak egy hiba vagy – mondtam szomorúan. – Egy szörnyű ballépés. Megidézhettelek volna a tanulás és fejlődés iránti vágyamban is, de ehelyett a düh és a bosszúvágy hajtott, amikor erre a világra hívtalak. Gyilkolásra használtalak, mert én magam nem voltam elég erős hozzá, hogy megtegyem. Fegyvert alkottam belőled, gyűlöletem eszközét, és emiatt eltorzultál, romlottá váltál. Meg kell állítani téged, és ez az én felelősségem. Sajnálom.

– Sajnálod? – morajlott a szellem, és ragyogó lángnyelvek csaptak ki belőle. A hőség miatt hátra kellett lépnem. – Nincs szükségem a szánalmadra! Nincs szükségem a gyengeségedre! Rád sincs szükségem! Én vagyok a gyűlölet tüze! A fortyogva izzó harag! Elnyellek téged és ennek a városnak a többi szánalmas lakóját is! Olyan égetést rendezek, amilyenről álmodni sem mertetek! Harcolni fogsz, atyám, vagy te és a barátaid meghaltok!

Gallow teste körül fellobbant a tűz, és a szellem kinyújtott kezéből narancsszín lángcsóva csapott felém. Már nem volt időm félreugrani az útjából, és ezúttal megtapasztaltam, hogy Gallow már nem törődik az épségemmel. Valóban meg akart ölni. Szerencsére most már felkészülten vártam a támadást. A lángok körbevettek, dübörögve zúgtak el hajam, ruhám és bőröm mellett, Gallow hisztérikus kacajától kísérve. Amikor véget ért a tűzvihar, erősen megmarkoltam Acélkarmot. A ruhám néhol megperzselődött és füstölgött, de ettől eltekintve sértetlenül vészeltem át a támadást.

– Hogyan? – üvöltötte meglepetten Gallow. – Hogy lehet ez?

Szabad kezemmel legyintettem.

– Nagyon sokat tanultam a megidézésed óta. Vannak más szövetséges szellemeim, akik megóvtak attól, hogy ropogósra süljek. – Vállam mellett felfénylett a levegő, akár a forró aszfalt felett egy nyári délelőttön, és megjelent saját tűzelementálom, amely megvédett a tűztől és a forróságtól.

– A szánalmas szolgáid nem segíthetnek rajtad! – vicsorgott Gallow. – Puszta kézzel tépem ki a szíved! – Állati üvöltéssel ugrott rám.

– Sok sikert hozzá – mondtam, és gyorsan oldalra léptem.

A szellem jelenléte emberfelettien erőssé és gyorssá tette Garnoff testét. Ha sikerül elkapnia, minden valószínűség szerint egy pillanat alatt végez velem. Másrészt viszont Gallow dühe miatt megfontolt támadás helyett csak heves, átgondolatlan rohammal kellett szembenéznem. Nem törődött semmi mással, csak hogy engem elpusztítson. Ismertem ezt az érzést; ő is ugyanezt szerette volna kiváltani belőlem.

A düh volt erejének forrása, de reménykedtem benne, hogy egyben a leggyengébb pontja is. A pusztakezes harcról jóval többet tudtam Gallow-nál. Bár rendszerint főként mágiámra és lövésztudományomra hagyatkoztam, Ryan és mások megtanítottak néhány harcművészeti elemre is. Ráadásul ott volt nálam Acélkarom; a fegyver mágiája sokkal hatékonyabb késharcossá tett, mint ha csupán a gondosan megtanult és begyakorolt dolgokra kellett volna hagyatkoznom. Gallow ilyen szakértelemmel nem rendelkezett, így nem volt nehéz távol tartanom magam tőle, miközben tovább szítottam a lángokat.

– Abban reménykedtél, hogy megpróbállak megölni? – kérdeztem. – Hogy bedőlök ugyanannak a trükknek, amivel Garnoffot is átverted? Hogy még erősebbé tegyelek? Talán elég erőssé ahhoz, hogy beköltözhess az én testembe? – Gallow sziszegett, de kísérletet sem tett rá, hogy tagadjon. – Nos, ez nem fog megtörténni. Kudarcot vallottál. Nem győzhetsz le. – Lassan hátráltam a felém forduló Gallow-tól. – Esélyed sincs. Nem foglalhatod el a testem. Tudod, hogy nem is ölhetsz meg. Én teremtettelek, te az enyém vagy. Karom Dühe, a rabszolgám, a részem mindörökre. Te csak a hatalmam halvány kivetülése vagy, ezt el kell ismerned.

A lángok még forróbban, még fényesebben ragyogtak fel.

– Nem! Hazudsz! Én nem tartozom senkihez! SZABAD vagyok!

Újból rám rontott, még nagyobb sebességgel. Ismét sikerült kitérnem előle, de csak egy hajszállal. Ezúttal bevittem egy találatot Acélkarommal, de a Garnoff testének oldalán ejtett hosszú vágás azonnal elkezdett összeforrni. A fájdalom hatására a szellem még jobban bevadult.

– Te, szabad? – nevettem. – Nézz magadra! Egy hús-vér test börtönébe vagy zárva, a gyűlölet láncai tartanak fogva! Sosem szabadulsz meg tőlem, Karom Dühe! – Gondosan kihangsúlyoztam a szellem nevét. – Sosem leszel szabad! Te és én össze vagyunk kötve az idők végezetéig!

– NEEEM! – üvöltötte elkeseredetten Gallow. – Nem! Szabad leszek! Megöllek! Megöllek titeket mind egy szálig! Pusztulj! – Az értelem utolsó morzsái is háttérbe szorultak. Gallow már nem volt más, mint színtiszta, izzó gyűlölet. A lángoló alak felém rohant, nem akart mást, csak végezni velem egyszer és mindenkorra.

Egy köríves rúgást helyeztem el a lábán, majd amikor közelebb ért, egyik kezemmel megragadtam a karját. Még saját elementálom ereje sem volt képes teljes mértékben megvédeni a Gallow gazdatestét körbevevő forróságtól. Mintha egy forró fémdarabot fogtam volna meg, amelyik túl hosszú ideig hevert a tűző napon. Összeszorítottam a fogam, és úrrá lettem a fájdalmon. Gallow eltorzult arca alig néhány centiméterre volt az enyémtől.

– Itt a szabadságod! – mondtam, és markolatig döftem Acélkarmot a szellem mellébe. Aztán háttal a földre vetettem magam, és Gallow rohamának lendületét kihasználva a fejem fölött a sínek közé hajítottam ellenfelemet. A penge kiszabadult, nekem pedig meg kellett kapaszkodnom a peron szélébe, nehogy én is belezuhanjak az árokba.

Hangos pattogás hallatszott, ahogy Garnoff nekicsapódott a metró áram alatt álló harmadik sínéhez. A test ívbe hajlott és megmerevedett, amikor a több ezer voltos elektromosság átfutott rajta; a lángaura felizzott, vastag tűzoszlop lövellt a mennyezet felé, és az alagutat betöltötte az égett hús torokkaparó bűze. Garnoff torkából hangos üvöltés szakadt ki. Hogy ő vagy Gallow sikoltott – esetleg egyszerre mindketten –, nem tudtam volna megmondani. Kimerülten hevertem a peron szélén, és a karommal próbáltam védeni a fejemet az elviselhetetlen hőtől.

Az összeégett, megfeketedett test végül mozdulatlanná vált; kék szikrák pattogtak a füstölgő tetem körül. A peronon lassan kialudt a tűzgyűrű, csak fekete, égett nyom maradt utána. Asztrális látásommal megvizsgáltam a hullát, de nem láttam benne semmi életet, sem pislákoló aurát körülötte. Most már végleg meghalt.

És Gallow is eltűnt.