23

Amint befejeztem a kört, rögtön hozzákezdtem a rituáléhoz. Még az én mértékem szerint is összecsapott munka volt, de néha azzal kell dolgoznod, amid van. A betonplatformra rajzolt kör éppen csak akkora volt, hogy állva elférjek benne, és a tudás, valamint a védelem jeleivel és rúnáival vettem körül. Közéjük tettem a Gallow valódi nevét jelképező szimbólumokat is abban a reményben, hogy így könnyebben kapcsolatot tudok teremteni a szellemmel. Mi ketten már így is össze voltunk kötve, és nagyon bíztam benne, hogy bárhová is rejtőzött, megtalálom.

Egyetlen szál gyertya – szintén a kabátom zsebéből került elő – égett előttem a földön, amikor kántálni kezdtem a varázslat szövegét. Előhúztam Acélkarmot a tokjából, és beletartottam a pengét az apró lángnyelvbe. Garnoff vére még mindig ott volt rajta megszáradva. A vér normális esetben lehetővé tette volna számomra, hogy rituális varázslatot mondjak el Garnoffra, bárhol is tartózkodjon. Reméltem, hogy mivel Gallow megszállva tartja a mágus testét, a rituálé a szellemhez is el fog vezetni.

A vér felizzott és meggyulladt, fanyar szagú füst szállt fel belőle. Kiterjesztettem mágikus érzékeimet, és egy energiacsáppal kutatni kezdtem a nyomok után, hogy létrehozhassam a kapcsolatot. Közben monoton latinsággal kántáltam, hangom visszaverődött az alagút falairól; a többiek néma csendben figyelték tevékenységem. Alig vettem tudomást a jelenlétükről, minden figyelmemmel Gallow keresésére koncentráltam.

A kapcsolat létrejött, és belekezdtem a varázslatba; lassan, fokozatosan halmoztam fel az energiát, és óvatosan irányítottam keresztül a kettőnk között létrejött csatornán. Volt rá esély, hogy Gallow megérzi, mit művelek, és védekezni próbál. Arra a tényre alapoztam a kísérletemet, hogy Gallow hozzá van kötve a gazdatesthez, amely nem képes átlépni az asztrális síkra, hogy a csatornát visszakövetve támadást intézzen ellenem. Legalábbis reménykedtem benne, hogy ez a helyzet. Megpróbálhat elrejtőzni a varázslat elől, de megakadályozni a létrehozásában nem tud. Ha mégis megkísérli, a többiek várni fogják. Ha esetleg sikerülne magunkhoz csalogatni Gallow-t, annál jobb. De tudtam, hogy a szellem nem ilyen ostoba.

A percek egymás után múltak, miközben tovább növeltem a varázslat erejét. Egy egyszerű energiahálót hoztam létre, amely kifeszült Gallow és köztem. Azután elkezdtem feltölteni manával, hogy a szálak mentén kiterjeszthessem az érzékeimet, és pontosan meg tudjam határozni ellenfelem helyzetét – pontosan úgy, ahogy egy pók behatárolja a mozgást a háló rezgése alapján.

Heggyel felfelé magam elé tartottam Acélkarmot, a penge acélja a rituáléban iránytűként szolgált. A varázslat már majdnem készen állt. Elmondtam az utolsó sorokat, a latin szavak folyékonyan gördültek le a nyelvemről. A varázslat hangjára és áramlására koncentráltam, minden figyelmemet a befejezéshez szükséges energianyalábra összpontosítottam. Képek töltötték be az elmém, és egy pillanatra felvillant előttem a föld alatti alagutak és járatok részletes térképe. Gallow jelenléte úgy világított, akár egy jelzőtűz az árnyékban, lángnyelvként lobogott a folyosók sötét labirintusában.

– Megvan – mondtam halkan. – Gyerünk. – A többiek gyorsan felzárkóztak mögém, ahogy nekivágtam az alagútnak. Az egyedüli fényforrást apró kézilámpáink biztosították.

– Hol van? – kérdezte Zűrös.

– Nem messze. Azt hiszem, megpróbál minél mélyebbre jutni a Katakombákba. A vonatok ilyen későn már nem közlekednek, az állomásokon pedig senki sincs, ezért Gallow-nak el kell érnie a régi járatokat, ahol találhat táplálékul szolgáló embereket, és esetleg egy alkalmas búvóhelyet is.

– Tudja hogy követjük? – kérdezte Kalapács halkan. Fegyverét a kezében tartotta, készen állt a harcra.

– Fogalmam sincs. Azt kell feltételeznünk, hogy tudja. A varázslatot nem igazán tudtam álcázni előle, és Gallow asztrálisan aktív, tehát jó eséllyel észrevette. De bárhogy is legyen, biztos vagyok benne, hogy felkészül az érkezésünkre.

Hosszú ideig vezettem a csoportot a föld alatt, főként a régi karbantartó járatokat és mellékutakat használtuk, és csak akkor tértünk vissza a főalagutakhoz, ha feltétlenül szükséges volt. Későre járt, és egy lélekkel sem találkoztunk, kivéve a jól ismert ördögpatkányokat, melyek hangosan felvisítottak, amikor lámpáink fénye rájuk esett, és villámgyorsan beiszkoltak az árnyékba, vagy dühösen sziszegtek ránk odvukból. Csapatunk mérete elriasztotta őket a támadástól.

Az alagutak régiek és omlatagok voltak. Némelyiken még mindig jól látszottak a régi földrengés nyomai, ami miatt annak idején lezárták őket: rozsdás sínpárok, törött csövek és elszakadt vezetékek, fekete, sós vízzel teli, mély gödrök, halványan foszforeszkáló moharétegek, iszaptócsák, valamint kisebb törmelékhalmok ott, ahol az alagút beomlott, szabaddá téve a falban futó csöveket és drótokat, valamint a puszta földet.

Egy olyan járathoz jutottunk, melyet bokáig elárasztott a szennyes víz.

– Óvatosan emberek – figyelmeztetett Boom. – Ki tudja, mi él ebben a trutymóban.

– Nem tudjuk megkerülni? – kérdezte Isogi.

Megráztam a fejem.

– Ez a legrövidebb út.

Isogi undorodva nézett a fekete, mozdulatlan vízfelületre, de végül erőt vett magán, és a többiek nyomában nekivágott az alagútnak. A víz megfestette és átáztatta drága nadrágját és cipőjét, én pedig örültem, hogy bakancsot és kopott farmert viselek.

Isogi félúton megbillent, és hozzáért Sloane-hoz, aki durván ellökte magától a kisebb teremtű japán férfit.

– Hozzám ne érj, seggfej! – mordult rá a szamuráj.

Isogi kihúzta magát, szeme szinte szikrázott a dühtől.

– Még egyszer ne emeld rám a mocskos kezed, gaijin! – sziszegte.

– Azt teszek, amit jónak látok, te kis szarházi! – Sloane felemelt hangja visszhangzott a szűk alagútban.

– Hé! – suttogtam olyan hangosan, amennyire csak mertem. – Fejezz...

– Kapd be, Karom! – vicsorogta Sloane. – Fogalmad sincs róla, mit tettek...! – Visszafordult Isogi felé, keze pedig a hónaljtokban lapuló pisztolyhoz kapott.

– Sloane, ne! – kiáltotta Kalapács, és megpróbálta elkapni a szamuráj kezét. Nem járt sikerrel, de még félre tudta lökni a fegyvert. A lövés elhibázta Isogit, és lepattant a járat betonfaláról. Fülsiketítő volt a dörrenés a szűk helyen. Isogi haragos tekintettel emelte fel saját fegyverét, de Boom már ott volt mellette, és hatalmas mancsával lefogta a jakuzát.

– A főnök azt mondta, befejezni, öregem – mondta a troll, de Isogi váratlanul megpördült, és torkon vágta Boomot. Az ütés nem volt elég erős ahhoz, hogy komoly kárt okozzon egy trollnak, de meglepte Boomot, akinek a szorítása egy pillanatra meggyengült a jakuza karján.

Amikor átpillantottam az asztrális síkra, gyanúm megerősítést nyert. Kalapács megpróbálta visszatartani Sloane-t, de a szamuráj ujjhegyeiből borotvaéles acélpengék pattantak elő. Láthatóvá tettem ragyogó aurámat, és határozott, erős hangon megszólaltam:

– Leállni! Ez Gallow! Az ő műve! Azonnal hagyjátok abba és figyeljetek! – Aurám halvány ragyogása az alagút félhomályában és a hangom együtt megtették a kívánt hatást. Isogi és Sloane egy pillanatra abbahagyták a küzdelmet és rám néztek. Némiképp kábának és zavartnak tűntek.

– Mi van? – Sloane mintha most kelt volna fel legmélyebb álmából.

– Ez Gallow műve – ismételtem. – Mágikus hatalmával gyűlöletté erősíti az antipátiát, és erőszakká a gyűlöletet. Egymás ellen akar fordítani minket, hogy a viszályunkból megerősödjön, és ugyanakkor megszabaduljon tőlünk. Erre csak úgy képes, ha itt van valahol, a közvetlen közelünkben. Koncentrálnunk kell. Mindenki tegye félre az ellenszenvét, és koncentráljon Gallow elkapására.

– De ez a... – kezdte Sloane.

– Ha nem vagy képes uralkodni magadon – vágtam közbe –, akkor én intézlek el, és itt hagylak a tetves ördögpatkányoknak, hogy egy darabig elrágódjanak rajtad!

Sloane dühösen felszisszent, én pedig kényszerítettem magam, hogy leálljak és vegyek egy mély lélegzetet.

– Mindannyian benne vagyunk – mondtam sokkal nyugodtabban, és reményeim szerint sokkal meggyőzőbben. – Ha végig akarjuk csinálni, össze kell tartanunk. Egy csapat vagyunk, akár tetszik, akár nem. Ne hagyjuk, hogy Gallow játsszon velünk. Harcoljunk ellene. Nem szabad, hogy az indulatok irányítsanak minket.

Sloane izmai lassan ellazultak Kalapács szorításában, és az ujj pengék visszahúzódtak. Isogira nézett, aki Boom figyelő tekintete alatt kihúzta magát, és megigazította a nyakkendőjét.

– Rendben – bólintott Sloane. – Először intézzük el Gallow-t.

– Helyes – mondtam. – Már nagyon közel járunk. Indulás!

Előhúztam Acélkarmot és éreztem, ahogy a mágikus fegyver feléled az érintésemre, ereje átáramlik belém. Elindultam az alagútban.