13

A Kelly's egy régi stílusú ír kocsma volt Dél-Bostonban – az a fajta hely, ahol tizenöt évvel ezelőtt, kölyökkoromban állandóan lógtam. Csak be kellett lépnem az ajtón, és máris megrohantak az emlékek a régi törzshelyről és az emberekről, akiket ismertem. A gyenge megvilágítású belső térben füst, skót whisky és verejték szaga érződött. Otthonos helynek tűnt, nem is akart többnek látszani, mint ami valójában volt.

Még most, a késő délutáni órában is több asztalnál ültek. A helyiek nem kis gyanakvással, ellenségesen méregettek minket, de volt annyi eszük, hogy csak a saját dolgukkal foglalkozzanak. Nem kétséges, ehhez volt némi köze az engem kísérő hatalmas termetű trollnak is.

A bárpulthoz sétáltam és rendeltem két korsó sört. Papírpénzt dobtam a pultra, és nem feledkeztem meg a nagyvonalú borravalóról sem. A csapos szó nélkül elrakta a pénzt, és egy asztalra mutatott az ivó hátsó részében. Úgy ültem le, hogy folyamatosan szemmel tarthassam az egész helyiséget és a bejárati ajtót. Boom a hátsó részt figyelte. A sör ízletes volt, és most kezdtem csak érezni, mennyire hiányzott régi, bostoni életemnek néhány eleme.

– Először hagyj engem beszélni, cimbora – mondta Boom. Újból visszatért a londoni akcentus, bár biztos voltam benne, hogy ha szükséges, bármikor át tud váltani másfajta beszédmódra. – A fickó érdeklődik, de nem ismer téged. Majd én intézem a dolgokat.

– Oké, megbízom választékos modorodban. Egyébként is, még mindig nem tértem magamhoz attól, ahogy megszervezted ezt a találkozót.

– Van valamink, ami érdekli őt – vonta meg a vállát a troll. – És az elmúlt években tettem neki néhány szívességet. Tartozik nekem. – Még mindig nehéz volt az emlékeimben élő lecsúszott, elhanyagolt árnyvadász helyett információkkal, szívességekkel és szolgáltatásokkal kereskedő közvetítőként gondolni Boomra.

A kocsma ajtaja kitárult, és belépett rajta egy férfi. A kinti világosság egy pillanatra kirajzolta a körvonalát. Mielőtt elengedte volna az ajtót, körülnézett a helyiségben. A félhomály ellenére napszemüveget viselt – biztos voltam benne, hogy a sötét lencsék a fényviszonyokhoz tökéletesen alkalmazkodó kiberszemet rejtenek. Sötét, gondosan vasalt, konzervatív vonalú öltönyt viselt; a nadrágja élével akár borotválkozni is lehetett volna. A zakó szabása csaknem teljesen elfedte az enyhén kidudorodó hónaljtokot. Eszembe jutott, hogy talán ő is Boom szabójához jár.

Határozott, céltudatos léptekkel közeledett az asztalunk felé. Éreztem, hogy Boom izmai megfeszülnek, és én is éberebb lettem. Készen álltam bármilyen csapdára, de elővigyázatosságom szerencsére alaptalannak bizonyult. A bicskás végignézett rajtunk a napszemüvege mögül.

– A főnök már vár. – Csak ennyit mondott.

Összenéztünk Boommal, aztán egyszerre felálltunk, és követtük a nehézfiút a kocsma elé. Az utcán járó motorral egy Rolls Royce Phaeton limuzin várakozott. A hátsó ajtó halkan kinyílt, és Boom intett, hogy szálljak be.

– Csak utánad – mondta. A londoni akcentus eltűnt, felváltotta valami félig ír, félig olasz beszédmód, ami Dél-Bostonban egyáltalán nem volt ritka. Bemásztam a kocsiba, mögöttem a troll. Boomnak még a Phaeton hatalmas belső tere is majdnem szűknek bizonyult. A hátsó utasteret sötétített páncélüveg választotta el a sofőrüléstől. Az ajtó becsukódott Boom mögött, és a limuzin puhán kikanyarodott a járda mellől.

Az autó hátuljában egy tünde ült; olajos fényű, sötét haja szabadon hagyta magas homlokát, hátul viszont rálógott fehér ingének keményített gallérjára. Fekete öltönyt viselt zöld-arany, kelta mintás selyem nyakkendővel. A többi tündéhez hasonlóan az ő korára is nehéz lett volna tippelni. Fajának meghatározhatatlan kortalanságában lebegett, valahol húsz és ki tudja hány év között. Zöld szeme azonban felnőtt korról és tapasztalatról árulkodott. Amikor beszálltunk, alaposan megnézett magának minket.

– Uraim – szólalt meg Conor O'Rilley, a bostoni maffia donja –, úgy értesültem, van valami használható információjuk számomra. – Enyhe ír akcentussal beszélt, dallamosan ejtette a magánhangzókat.

– Így van – mondta Boom. A troll puszta kisugárzása ugyanúgy betöltötte a szűk helyet, mint hatalmas méretű teste. Hirtelen rájöttem, nem szeretném olyan helyzetben találni magam, hogy egy ehhez hasonló zárt térben legyek kénytelen alkudozni vele. – A Hiramatsu-gumi és a Manadyne kapcsolatáról lenne szó.

– Hallottam róla – bólintott O'Rilley. – A Hiramatsut szoros szálak fűzik a Mitsuhamához Bostonban, az MCT és a Manadyne pedig egy közös projekten dolgozik.

– Igen, de a jelek szerint egy sokkal titkosabb, magánjellegű ügylet is zajlik a jakuza és a Manadyne között. Bármi is legyen az, biztos lehet benne, a Hiramatsu arra próbálja meg felhasználni a befolyását, hogy a jakuza műveleteit még jobban kiterjessze a városban. Ez az Új Ösvény célja.

O'Rilley elkomorodott. Nyilvánvalóan nem tetszett neki az elképzelés. Boston volt a maffia északkeleti bástyája, de a jakuza befolyása mindenhol fokozatosan növekedett, és a maffia főnökei kezdték érezni a rájuk nehezedő nyomást.

Az Új Ösvény egy jakuza mozgalom volt, amely a keleti parti New Jerseyből indult, a Honjowara-gumi megalakulásával. A Honjowara – és céges érdekeltségei, a Nagato Szövetség nevű csoportosulás – szakított az ősi jakuza tradíciókkal azzal, hogy nőket és metahumánokat engedett a sorai közé. A Honjowara ojabunjának személyes testőrsége is különlegesen képzett tünde adeptusokból állt. Az Új Ösvény ezen kívül befogadta a mágiát is, amit a jakuza addig tradicionálisan elvetett, vagy csak érintőlegesen foglalkozott vele.

Mivel a maffia tagjai gyakran babonásak voltak, szintén hanyagolták a mágia és a metahumánok alkalmazását. Conor O'Rilley volt a Cosa Nostra egyetlen metahumán donja, és ő első kézből tudta, milyen előnyei lehetnek, ha metahumánokat és mágiát használnak a szervezet akcióinál. A tény, hogy a Hiramatsu is ugyanerre az eredményre jutott, érthető módon aggodalommal töltötte el.

– És mit akarnak tőlem? – kérdezte.

Megragadtam a lehetőséget, hogy én is megszólaljak.

– Nekem van egy kis lerendeznivaló személyes ügyem. Némi információért cserébe elmeséljük, mit tudtunk meg a jakuza tervéről. Ők vagy a szövetségeseik valamiért célpontnak tekintenek engem. Meg akarom tudni, miért. Ha a jakuza az igazság útjában áll, el kell őket takarítanom az útból.

– Arra kér, hogy indítsak háborút a jakuza ellen? – kérdezte O'Rilley feszült hangon.

– Nem. Én fogok segíteni magának, hogy elkerülje a háborút a jakuzával. Legalábbis egyelőre. Ha a Hiramatsu és a Mitsuhama egy csapatban játszanak, és sikerül megegyezniük egymással, az csak árthat az ön pozíciójának. Meg akarom állítani őket, de ehhez mindent tudnom kell a Hiramatsu-gumiról és a szövetségeseikről.

O'Rilley néhány másodpercig gondolkodott, közben zöld tündeszemének átható tekintetét rám függesztette.

– Legyen – mondta végül szelíd mosollyal. – Mindig szívesen segítek egy olyan embernek, aki ártani akar a Hiramatsunak. Megadok minden információt a jakuza működéséről a plexumban, de ha összeakaszkodik a Hiramatsu-gumival, és a kezébe adják a fejét, akkor én soha nem hallottam magáról.

– Áll az alku.

A limuzin néhány másodperc múlva az út szélére húzódott. A don benyúlt a zakója belső zsebébe, és átadott nekem egy optikai chipet. Az ajtó kinyílt, és Boammal együtt kiszálltunk.

– Öröm volt önnel üzletet kötni – mondtam búcsúzóul.

– Még egy dolog – szólt utánam O'Rilley élesen. – Ha megtudom, hogy az információ kiszivárog, lesz még egy kis... megbeszélésünk.

A maffia bicskás ádáz ragadozóvigyort villantott rám, miközben visszaült a főnöke mellé, és behúzta maga után az ajtót. A Phaeton elhajtott.

– Hogy ment? – érdeklődött Zűrös. Feji telefonom képmegjelenítőjét kikapcsoltam, így beszélgetés közben nyugodtan koncentrálhattam a vezetésre. Lehet, hogy a 2025-ös keleti parti földrengés Boston teljes felújításával és újjáépítésével járt, de az utcák még mindig ugyanolyan kanyargósak és zsúfoltak voltak, mint régen – sőt, talán még jobban.

– Ment. O'Rilley odaadta a maffia információit a helyi jakuzáról, beleértve a Hiramatsu-gumit is. Még nem teljes a kép, de úgy tűnik, a Hiramatsu-gumi a nagy hal a kis bostoni jakuza-tóban. Egyértelmű jelek mutatnak rá, hogy kapcsolatban állnak a Mitsuhamával.

Az árnyakban már régóta keringtek a pletykák arról, hogy az MCT-t szoros kötelékek fűzik az erős japán jakuza klánokhoz, de a cég jól őrizte a titkait. Eddig senki sem tudta bizonyítani, hogy a megatársaság legnagyobb támogatói valójában bűnözők, akik a Mitsuhama legális üzletmenetét használják fel pénzük tisztára mosására. Ilyen fedőszervről a szervezet alapítói még csak nem is álmodhattak.

– Isogi, az a fickó, aki a fogadáson Garnoffal beszélt, Hiramatsu–sama jobb keze – mondtam. – Még nem tudom, mi folyik itt, de a jakuza mélyen benne van. Nálad mi újság?

– Még mindig a céges adatbázisokban keresgélek. A Mitsuhama az utóbbi években drasztikus mértékben fejlesztette a rendszereit védő jegeket, de szinte mindenki ezt tette, mióta a Renraku rendszerét feltörték. A cégek extrém mértékben paranoiásakká váltak a Mátrix-biztonság kérdésében. Ha az MCT bármit is tud valamilyen titkos műveletről, amely a Manadyne-t is érinti, akkor nagyon jól titkolják a kapcsolataikat. Tovább kutatok, és remélem, mire visszaértek, tudok valami új hírrel szolgálni.

– Rendben, viszlát.

– Nos? – nézett rám Boom, amikor bontottam a kapcsolatot.

– Keres.

– A lány nagyon jó. Ha az információ fellehető, akkor ő megtalálja. Útközben kitehetnél engem a klubnál. Körbe akarok kérdezősködni egy kicsit, és más elintéznivalóim is vannak. – Boom közvetítőként valószínűleg több vasat is tartott a tűzben, nem csak az én problémámmal kellett foglalkoznia.

– Sajnálom, hogy rabolom az idődet, cimbora.

– Karom, te most velem beszélsz, oké? Már ezelőtt is kockáztattuk egymásért az életünket, nem? A többi dolgomat meg emellett is tudom intézni. Manapság nincs olyan sok ember az árnyéküzletben, aki tudná, mit jelent az igazi hűség és bajtársiasság. Ne aggódj, haver.

– Oké.

– Szóval – váltott témát Boom, miközben az utcát bámulta az ablakon keresztül –, elárulod nekem, mi aggaszt Zűrössel kapcsolatban?

Kis híján rossz sávba kanyarodtam.

– Miről beszélsz?

– Ugyan, Karom. Egy elcseszett troll vagyok, nem idióta. Tudod, csinos kis hírnevet szereztem magamnak azzal, hogy belelátok az emberekbe. Látom, hogy van benned valami feszültség a lány miatt. Azt is tudom, hogy kedvel téged... nagyon kedvel. Miért zavar mégis annyira?

Hosszan gondolkodtam, mielőtt válaszoltam volna.

– Őszinte legyek? Fogalmam sincs, öregem. Én is kedvelem őt. Jó ember és kiváló vadász, kevés ilyen akad a szakmában. De van valami benne... felfigyeltem valamire.

– Mi az? – kérdezte Boom.

– Inkább nem beszélnék róla, amíg nem vagyok benne teljesen biztos. Lehet, hogy tévedek. A mágiánál mindig nehéz megmondani, hogy tényleg látsz valamit, vagy csak a képzeleted játszik veled. – Láttam, hogy barátom gondterhelt arccal néz rám. – Ne aggódj. Ha rájövök valamire, te leszel az első, aki tudni fog róla.

– Egyébként sem ártana beszélned vele – mondta.

– Miért?

– Mert vonzódik hozzád, cimbora. Nem vetted észre?

– Nem tudom, miről beszélsz – vontam meg a vállam. – A te sima beszéded sokkal jobban elbűvölte.

A troll a fejét csóválta.

– Nem hinném, Karom. Lehetek bármilyen választékos modorú, nem valószínű, hogy Zűrös a trollokra bukna. Állandóan téged figyel, hidd el nekem. Még nem beszéltetek erről, ugye?

– Nem, sosem került szóba. Nem is fontos. Ez egy üzleti kapcsolat.

– Pedig szerintem érdemes lenne megemlítened – tanácsolta Boom –, mielőtt még jobban elfajulnának a dolgok.

– Oké, oké, majd elgondolkodom rajta – ígértem. Ez szemlátomást kielégítette Boomot, legalábbis egyelőre.

Kitettem őt a klubnál, de mondta, hogy később még átjön a biztonságos házba. Amikor visszaértem, Zűröst becsatlakozva, a kanapén kuporogva találtam. Reménykedtem benne, hogy több eredménnyel járt, mint én. Szó nélkül a hűtőhöz léptem, és kivettem magamnak egy üdítőt. Ahogy egy varázslót, úgy egy dekást sem tanácsos megzavarni munka közben. A legjobb, ha a profik zavartalanul tudják végezni a munkájukat.

Amikor Zűrös felszisszent, kis híján elejtettem a Tribal Tropics dobozt. Láttam, hogy az izmai egy pillanatra megfeszülnek, és ujjai még gyorsabban röpködtek a dekk billentyűzete felett. A francba. Talán egy jég? Veszélyes lehet? A másodperc egy törtrészéig azt is fontolóra vettem, hogy kicsatlakoztatom, de végül úgy döntöttem, hogy azzal valószínűleg többet ártanék, mint használnék neki. Zűrös már felnőtt, tud magára vigyázni.

Az árnyvadászatok során elcseszettül sok időt kell azzal töltened, hogy a társad hús-vér testét figyeled, miközben ő a kibertérben vagy az asztrális síkon ügyködik, esetleg rigózik, és általában fogalmad sincs róla, mi a fenét kell tenned, ha valami elromlik. Átváltottam asztrális érzékelésre, és reménykedtem benne, hogy így könnyebben észreveszem, ha halálos veszélybe kerül egy fekete jég támadása, vagy bármi más következtében.

Az aurája erősnek és stabilnak látszott. Volt benne egy jó adag feszültség és eufória, de már megtanultam, hogy ez a 'trixban vadászó dekások jellemzője. Egy ideig figyelmesen tanulmányoztam az auráját – eddig nem nagyon jutott rá időm. Néhány másodperc múlva komor elégedettség villant benne, majd lenyomott még néhány billentyűt és kicsatlakozott. Én is visszatértem a fizikai világba, és odasétáltam hozzá.

– Siker?

– Talán. – Kihajtotta a dekk képernyőjét, ujjai fürge táncot jártak a klaviatúrán. Feljegyzések, diagramok, szimbólumok hosszú sora jelent meg a kijelzőn.

– Mit tudsz kihámozni ebből? – kérdezte.

Megráztam a fejem és közelebb húztam magamhoz a dekket, hogy jobban lássam a képet.

– Így elsőre nem sokat. Mintha egy többdimenziós struktúra segítségével létrehozott asztrális modellről készült adatok lennének. Időre van szükségem, hogy átnézzem. Honnan van?

– Garnoff fájljaiból.

– A Manadyne-től? Hogy sikerült innen bejutnod az izolált rendszerbe?

A lány a fejét csóválta.

– Nem a Manadyne-től, a Mitsuhamától. Garnoff rendszeres időközönként részletes jelentést küld nekik. Úgy tűnik, valójában nekik dolgozik.

– A Mitsuhamának? Nem a Manadyne alkalmazottja?

– Papíron talán igen, de ha az MCT-től lenyúlt információk helytállóak, akkor már évek óta az ő fizetési listájukon van. Csak a mostani program miatt szerződött át a Manadyne-hez, bár nem vagyok benne biztos, hogy az új munkaadó is csak időlegesnek tekinti az együttműködést.

– És ezt az MCT rendszeréből szedted? Nem csoda, hogy kívülről olyan rázós utazásnak tűnt.

– Mondtam már, Karom: tudok magamra vigyázni.

– Tudom, tudom, én csak...

– De azért kedves, hogy aggódsz – mosolygott.

– Csak azt szeretném, hogy légy óvatos.

Zűrös kacér pillantást vetett rám.

– Néha sokkal izgalmasabb vállalni a kockázatot, nem gondolod?

A csók teljesen felkészületlenül ért. Amikor az ajka az enyémhez ért, mozdulatlanná dermedtem egy pillanatra, és megfeszültek az izmaim. Zűrös elhúzódott tőlem, zöld szemében aggodalmas fény gyúlt.

– Mi baj?

Felkeltem a kanapéról, megkerültem az egyik közeli széket, és rátámaszkodtam a háttámlájára.

– Semmi, csak olyan... váratlan volt.

– Nem szereted a meglepetéseket? – kérdezte játékosan Zűrös, de éreztem a hangján, hogy ő is zavarban van.

– Nem erről van szó. Mindössze nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

– Ne mondd, hadd találjam ki – emelte fel a kezét. – Még sosem jöttél össze egy csapattársaddal sem.

– Nem egészen, én csak...

Nyílt az ajtó. Magamban hálát adtam az isteneknek a beavatkozásért, de amint megláttam Boom szobormerev arcvonásait, azonnal tudtam, hogy valami baj van. Megpróbáltam előrántani a kabátom alól Ares Viperemet, de Boom mögött két megtermett ork nyomakodott be a szobába, és ránk emelték hatalmas kéziágyúikat.

A troll megköszörülte a torkát.

– Khm... Karom. Van itt néhány tag, akik beszélni szeretnének veled.