11

Arthur Waylan másnap reggel „beteget jelentett" – vagyis Zűrös küldött a cégnek egy e-mailt a nevében. Miután észrevétlenül kicsempésztük a hotelből, átszállítottuk egy névtelen koporsószállóba a Rox peremén, ahol Boom már előkészített egy „cellát" számára. Elég félreeső helyen volt, és nem tettek fel kérdéseket, tehát pont megfelelt a célnak. A fickónak annyi nyugtatót adtunk, hogy boldog révületben és csendben maradjon, amíg végzünk a Manadyne elleni akció előkészületeivel.

– A kutatás és fejlesztés létesítménye a 128-as út mellett található, az agglomeráció szélén. – Hallgatóságom Boomból, Zűrösből és Kalapácsból, valamint a Kalapácsosok két másik tagjából állt. Az egyikük Sloane volt, a magas, szőke izomfiú, aki az első megbeszélésen Kalapács testőreként volt jelen. Rezzenéstelen arccal, figyelmesen hallgatta minden szavam. A másikat Valnak hívták, rövidre vágott, fekete haja volt, és a füle mögött egy adatjack állt ki a koponyájából, amely összeköttetésben állt a feji kiberrendszerekkel és a járműirányító hardverrel. Ormótlan bőrdzsekije alatt fekete ruhát viselt. Zűrös és Kalapács egyaránt azt állították, hogy ő a bostoni agglomeráció egyik legjobb rigója. Annak is kell lennie, ha egy darabban akar bejuttatni minket a létesítménybe, majd ki is hozni onnan.

A szobában álló módosított trideo egység felé fordultam, amely a komplexumról készült holografikus képet mutatta.

– A főépületet betonparkoló veszi körül, mindössze egy keskeny földsáv választja el őket egymástól. Magát a parkolót egy valamivel szélesebb parkosított sáv övezi, és az egészet egy három méter magas drótkerítéssel vették körbe, a tetején három monoszállal. Ha valaki át akar mászni rajta, elég egyetlen rossz mozdulat, és már ugrott is egy ujj vagy egy kéz, rosszabb esetben egy láb. A kerítést nyomásérzékelő szenzorokkal is felszerelték, melyek egy esetleges behatolási kísérlet esetén azonnal riadóztatják a fő biztonsági rendszert.

Elmosolyodtam.

– Szerencsére nekünk nem kell átküzdenünk magunkat a kerítésen. Köszönhetően Mr. Arthur Waylan segítőkészségének, birtokunkban vannak a külső kapu automata rendszereinek biztonsági kódjai, így csak annyi lesz a dolgunk, hogy egyszerűen áthajtsunk rajta. Innen válik érdekessé a dolog. Van néhány őr, akikkel úgy kell elbánnunk, hogy ne váltsunk ki riadót, és ne hozzuk senki tudomására a jelenlétünket. A kódok átsegítenek minket az elektromos biztonsági eszközök nagy részén, Zűrös pedig elbánik a maradékkal, de a Knight Errant a mi dolgunk lesz.

– Még mindig azt mondom, hogy szeretnék veletek tartani – szólalt meg Zűrös. – Az adatok le vannak választva a főrendszertől.

– Pontosan ezért megyünk be – feleltem. – Hogy rákapcsoljuk a rendszerre, és kívülről is hozzá tudj férni.

– Könnyebb lenne, ha bentről csinálnám – makacskodott.

– Ezt már egyszer megbeszéltük, és mindannyian beleegyeztünk – emlékeztettem, és megpróbáltam száműzni a hangomból az ingerültséget. – Te kezeled az elektronikát és a Mátrixot, a fizikai munkát pedig ránk hagyod.

Kalapács megropogtatta az ujjait, és csupafog vigyort villantott rám.

– Eddig jól hangzik. A továbbiakra is van valami terved?

– Éppenséggel van. – És elkezdtem felvázolni nekik.

Aznap éjjel Boommal, Kalapáccsal és Sloane-nal egy sötét furgonban közeledtünk a Manadyne kutatólétesítmény főbejáratához. Val ült a vezetőülésben, rácsatlakozva a jármű irányítórendszerére, és úgy vezette az autót, mintha az saját testének kiterjesztése lenne. Kényelmes tempóban, sietség nélkül haladtunk. Későre járt, alig volt forgalom a környéken.

Amikor megpillantottuk a kerítést, egy hang szólalt meg a fejemben:

– Megtorló Kettő Megtorló Egynek. A helyemen vagyok – Korábbi nézeteltérésünknek nyoma sem maradt, Zűrös nyugodtan és professzionálisan tette a dolgát.

– Vettem – feleltem. – Indulunk befelé. Tartsd nyitva a szemed, Megtorló Kettő.

A furgon megállt a kapu előtt, és az egyik kapuoszlopra szerelt automata kamera lassan végigpásztázott a járművön. Val kihúzta magát, letekerte az ablakot, és a kapu melletti apró klaviatúrán beütötte a Waylantől kapott biztonsági kódokat. A biztonsági rendszer mostantól úgy tudta, hogy karbantartó személyzet vagyunk, és azt a csapatot helyettesítjük, amelyiket Zűrös még korábban visszamondott. Rövid várakozás következett, amíg a rendszer elrágódott a számokon és ellenőrizte az adatokat. Ha Waylan információi valamiért nem jók, vagy a központ gyanúsnak talál valamit, arra másodperceken belül rá fogunk jönni.

Nem szólalt meg riadó, nem gyulladtak ki reflektorok körülöttünk. A kapu halk zümmögéssel félrehúzódott, utat adott nekünk a létesítmény belsejébe. Val behajtott és megállt a parkolóban, az oldalsó bejárat mellett. Kalapács elhúzta a furgon ajtaját, és mindannyian kimásztunk; a karbantartó társaság szürke egyenruháját viseltük. Az ork Ingram Smartgunjával a kezében úgy nézett körül a parkolóban, mint egy csapdába esett vadállat.

– Biztos vagy benne, hogy működni fog? – kérdezte halkan. – Mi lesz a fegyverekkel?

Elővettem Arthur Waylan belépőkártyáját az overallom zsebéből.

– Nem lesz semmi gond. Az illúzió varázslat a fegyvereket is elrejti. Úgy néznek ki, mintha szerszámok lennének. Amíg óvatosak vagyunk, senkinek nem fognak szemet szúrni.

– Ha erre is képes vagy, minek bohóckodunk ebben a göncben? – Undorodva megbökdöste a páncéldzsekije fölé húzott kezeslábast.

– Minél kevesebb szerepe van a varázslatnak a kép létrehozásában, annál meggyőzőbb lesz a hatás. – Végighúztam a kártyát a leolvasón, és beütöttem a megfelelő kódot. A zár halkan kattant, és a leolvasó feletti vörös lámpa zöldre váltott. Kinyitottam az ajtót. – Csak utánad – mondtam Kalapácsnak.

Az ork állt az élre, utána következtem én, Boom és Sloane voltak a hátvéd. Val a furgonban maradt, hogy szemmel tartsa a parkolót, és szükség esetén gyorsan ki tudjon minket vinni.

A csillogóan steril, fehér folyosót halvány fénybe borították a mennyezeti világítópanelek. Szapora tempóban indultunk el rajta, de vigyáztunk, hogy ne siessünk túlságosan. Ha összefutunk valakivel, gyanúsnak találhatná a rohangáló karbantartókat. Egyelőre senkit nem láttunk.

Amint beléptünk a folyosóra, átváltottam a másik látásomra. Az asztrális sík képei kibomlottak előttem, láttam saját aurámat, akárcsak a többiekét. Az ajtóban halványan, gyöngyházfénnyel izzó energiafal vibrált – ez a védőkorlát hivatott visszatartani az asztrális behatolókat. Ha belebotlunk valamilyen épületen belüli asztrális védelembe, előre tudom figyelmeztetni a többieket, és talán lesz elég időnk, hogy elbánjunk vele. A közelben nem láttam semmi fenyegetőt; sem őrködő szellemeket, sem egyéb mágikus biztonsági intézkedést, ami észlelhetné az illúzió varázslatomat.

Waylan útmutatását követve elindultunk a „hűtőkamra" felé, ahol az izolált adattároló rendszereket helyezték el. Befordultunk egy másik folyosóra, és kisvártatva újra meghallottam Zűrös hangját:

– Megtorló Egyes, az adattár felé el kell mennetek néhány Knight Errant biztonsági őr mellett.

– Meg tudjuk kerülni őket? – kérdeztem hangtalanul.

Rövid csend következett.

– Negatív – jött a válasz végül.

– Vettem. – Bólintottam Kalapácsnak, és hátrafordultam a többiekhez. Mindenki hallotta a dekás üzenetét. Készenlétbe helyezték a fegyvereiket, és folytattuk az utunkat. Az egyik sarkon befordulva megpillantottam a két Knight Errant biztonsági őrt. Fekete egyenruhájuk élesen elütött a fehér falaktól. Egy nő és egy férfi volt, mindketten humánok. A vállukon átvetett szíjon géppisztoly lógott, és amikor észrevettek minket, kezük automatikusan a fegyverre csúszott. Az aurájuk óvatosságot, de ugyanakkor zavart is tükrözött. Az illúzióm tökéletesen működött, és ez habozásra késztette őket.

Előreléptem, gondosan ügyelve rá, hogy mindkét üres kezemet jól lássák. Az őrök nem sokat lazítottak a tartásukon.

– Üdv – mondtam nyugodtan. – A szellőzőrendszer problémáját jöttünk megnézni. – Még közelebb mentem. Arcuk gyanakvó kifejezést öltött, és ugyanakkor az aurájukban is megjelent az aggodalom színe.

– Erről semmit nem tudok – mondta a nő, és ujjai a fegyver markoltára kulcsolódtak. Éberség. Készen álltak rá, hogy reagáljanak a vészhelyzetre.

– Hé, most mit szőrözik, egy órával ezelőtt hívtak minket... – Összeráncoltam a homlokom és akaraterőmet a nőének feszítettem, mivel úgy tűnt, kettejük közül ő a parancsnok. Egy pillanatra tágra nyílt a szeme a meglepetéstől, aztán megpróbált küzdeni ellenem, de altatóvarázslatom ereje végül felülkerekedett rajta, és a padlóra zuhant. Aurája lassan halványulni kezdett, ahogy elvesztette az eszméletét.

A másik KE őr habozás nélkül reagált, de még ez sem volt elég gyors, mert Sloane természetellenes gyorsasággal átszelte a kettejüket elválasztó távolságot, és erős ütést mért a férfi nyakára, aki némán a társa mellé hanyatlott.

– Megtorló Kettő, tiszták vagyunk? – kérdeztem a rádióban.

– Igen – felelte Zűrös. – Kamerák és monitorok alapállásban. Még senki nem tud rólatok.

A két eszméletlen őr testét berámoltuk egy karbantartó szekrénybe, és miután megszabadítottuk őket fegyvereiktől és kommunikációs eszközeiktől, gondosan rájuk zártuk az ajtót. Folytattuk az utat a célunk felé.

Az adatbanknál egy újabb vastag biztonsági ajtó és egy mágneszár várt minket. Arthur Waylan kártyája itt is jó szolgálatot tett. Odabent sorakoztak az adattároló rendszerek – vagy „hűtőkamrák" –, ahol a laborok legkényesebb adatait őrizték. Boom becsukta az ajtót, és szemügyre vette a berendezéseket.

– Nem lesz probléma, egy-kettőre rákapcsolom a fő rendszerre – jelentette ki magabiztosan. A troll az elmúlt évek során nyilván magára szedett némi ismeretet a számítógépek terén, így hagytam, hogy végezze a dolgát.

– Megtorló Kettő, állj készen a kapcsolódásra.

– Vettem.

Boom előhúzott az övtartójából egy szabvány jackdugókban végződő optikai kábelt, az egyik végét bedugta az adatbank rendszerének csatlakozójába, a másikat az épület főrendszerének fali aljzatába, és aktív elérésre állította a háttértárolókat.

– Ablak nyitva – jelentette Zűrös. – A hozzáférést valamilyen jég gátolja. Megpróbálom...

A hangja hirtelen statikus recsegésbe veszett, a rádiójel megszűnt. Ugyanabban a pillanatban a szoba ajtaja kivágódott, és valaki elkiáltotta magát:

– Senki ne mozduljon!

Az idő mintha felgyorsult volna, ahogy Boom, Sloane és Kalapács akcióba lépett. Dörögni kezdtek a fegyverek, és Sloane rögtön bevetette magát az egyik konzol mögé. Én is fedezéket kerestem magamnak egy tömör fémállvány takarásában. Boom és Kalapács szintén védelmi állást vettek fel, miközben elszabadult körülöttünk a pokol.

A troll mellém csúszott, hátát az állványnak vetette.

– Mi a franc...? – kezdtem volna, de nem hagyta, hogy befejezzem a kérdést.

– Ez nem a Knight Errant – vágott közbe mély hangján. – Még abban sem vagyok biztos, hogy hivatásos biztonságiak.

– Akkor kik?

– Fogalmam sincs, haver.

A fegyverek elhallgattak, egy hosszú pillanatig minden elcsendesedett. Velünk szemben, egy másik állvány mögött Kalapács kipattintotta fegyvere tárát, és egy újat tett a helyére. Aurája ragyogott a kordában tartott érzelmektől, minden energiájával a megoldandó szituációra koncentrált. Nyoma sem volt benne gyűlöletnek, csak a hideg, professzionális, mindenek felett álló túlélési ösztönnek.

Ekkor az állványok között – és azokon keresztül – csillogó, kékesszürke ködfelhő kezdett kúszni felénk.

– Ó, basszameg! – morogtam.

– Mi az? – kérdezte Boom.

– Ránk küldtek egy szellemet – tájékoztattam.

Kalapács fuldokolva köhögni kezdett, majd nemsokára Boom is követte, ahogy megcsapta az orrukat valami dögletes, iszonytató bűz. A levegőelementál körülöttünk materializálódott, és mérgező kipárolgásával megpróbált mindannyiunkat megfullasztani.

Tenyeremmel szilárdan megtámasztottam magam a hűvös kőpadlón, és akaraterőmmel kinyúltam az elementál felé.

– Tűnj el! – hörögtem. – Elűzlek erről a helyről! Menj el, és soha ne térj vissza! – Mágikus erő fellángolását éreztem, ahogy a szellem küzdött ellenem. Minden erőmet egyetlen pontba fókuszáltam, még keményebben folytattam a támadást, és éreztem, hogy ellenfelem lassan meghátrál. – Menj innen! – ismételtem. – Elűzlek erről a helyről! Menj el, és soha ne térj vissza! – Az elementál még elszántabban küzdött, de folyamatosan nyomás alatt tartottam. Látásom kezdett elhomályosulni, és óvatos, egyre közeledő lépteket hallottam. A szellem kezdett elenyészni, és vele együtt a szag is.

Tűnj el! – üvöltöttem rá gondolatban, és minden erőmet összeszedve elsöprő erejű mentális csapást mértem a szellemre. Az elementál összezsugorodott, magába roskadt, míg végül alig maradt belőle több, mint egy apró, lebegő gyertyaláng. Aztán hirtelen az is kihunyt, mint ahogy egy erős széllökés fuj el egy gyertyát. A levegő kitisztult, és végre újra tudtam lélegezni.

Boom is Kalapács is magukhoz tértek. Az állvány takarásában felnéztem Boomra. A troll felemelte a fegyverét és bólintott, én pedig gyűjteni kezdtem magam köré a manát, és gyorsan megformáztam belőle a varázslatot. Amikor elkészültem, Boommal egyszerre bújtunk elő fedezékünkből. Kalapács is követte a példánkat.

Öt, géppisztolyokkal felfegyverzett japán férfi állt velünk szemben, a labor túloldalán. Sötét utcai ruhát viseltek, és igencsak meglepettnek látszottak. Nyilván arra számítottak, hogy az elementál ártalmatlanná tesz minket, és nekik már csak annyi dolguk lesz, hogy befejezzék a munkát.

Széttárt ujjakkal kinyújtottam feléjük a kezemet, és útjára bocsátottam a varázslatot. Egy pillanatig éreztem, ahogy akaratuk harcba száll az enyémmel, de aztán sorban a padlóra rogytak. Mindössze egyetlen támadónak sikerült talpon maradnia, de ő is kábán rázta a fejét. Megpróbálta felemelni a fegyverét, de Kalapács vállon lőtte; a férfi megpördült a tengelye körül, és a vállát markolászva elzuhant. Fegyvere hangos csattanással landolt a földön.

Reszketve támaszkodtam az állványnak, de a következő pillanatban már meg is szólaltak az épület riasztói.

– Zűrös! – Izgalmamban és kimerültségemben elfeledkeztem a hívókódról. – Zűrös. Ott vagy? Válaszolj! – Csak a statikus zörej hallatszott.

– Kimegyünk! – adtam ki a parancsot. Kalapács éppen Sloane-nak segített felállni. A hatalmas termetű szamuráj páncélja valószínűleg megállította a lövedékeket, mert nem látszott súlyosabban sérültnek, csak egy kicsit kábának.

Futva hagytuk el az adatbankot, az észrevétlenség most már nem volt szempont. Miközben az oldalsó kijárat felé tartottunk, bármelyik pillanatban számítottam egy Knight Errant járőr felbukkanására.

– Megtorló Három Megtorló Egynek – szólalt meg Val hangja a fejemben. – Társaságot kaptunk, főnök.

– Már megyünk kifelé – feleltem. – Készülj az indulásra!

– Roger.

Néhány másodperccel később kirobbantunk az ajtón, és gyorsan beugrottunk a nyitott ajtóval várakozó furgonba. Val pont abban a pillanatban indult el, amikor az épület sarka mögül csikorgó gumikkal kifordult egy sötét autó. Az egyik oldalablakban torkolattűz villant, a golyók szikrát fakasztottak mögöttünk a parkoló betonjából. A furgon egyre gyorsulva közeledett a kapu felé.

– Kapaszkodjatok! – hallottam Val figyelmeztető kiáltását.

A furgon több mint nyolcvan kilométer/órás sebességgel ütközött a kapunak. A drótok és a merevítők fémes csikorgással váltak szét, és a kapu elhajlott az autó orra előtt. A betonból szöges útakadály emelkedett ki alattunk, de a tömör gumiknak nem tudott ártani, simán átgurultunk rajta. A kapu oldalra repült, amikor Val keményen jobbra tekerte a kormányt, én pedig kis híján kiestem a még mindig nyitott tolóajtón. A puszta életösztöntől hajtva megmarkoltam az egyik kapaszkodót, de még láttam, hogy a fekete kocsi is követ minket a kapu romjain keresztül.

Az üldöző autó rövid csúszkálás után felgyorsult és utánunk eredt. Golyók pattogtak az úton és a furgon hátulján. A páncéllemezek ellenálltak a golyózápornak; a hátsó ablak pókhálószerűen berepedezett, de egyelőre kitartott.

– Ha ki akarnak nyírni minket, nem végeznek valami jó munkát – mondta Kalapács. – Ezek csak kis kaliberű lövedékek.

– Talán jobban szeretnéd, ha rohampuskákkal lövöldöznének? – kérdezte Boom.

Kalapács rávigyorgott a trollra.

– Ha ők nem, akkor majd én. – Előhúzott a felhajtható ülések alól egy AK-97-est, és kinyitotta a furgon hátsó ajtajának egyik felét. Újabb sorozat pattogott le a páncélozott hátsó panelekről. Kalapács megvárta, hogy egy pillanatra szüneteljen a tüzelés, aztán kirúgta az ajtót és egy hosszú sorozattal végigpásztázta üldözőink kocsiját; a torkolattűz kísérteties fénnyel világította meg a szamuráj arcát.

– Ezt kapjátok el, szarháziak! – Kerékcsikorgás hallatszott, és a fekete autó vadul kitért oldalra. Kalapács végigvezette a tüzet a motorháztetőn, majd következett a sötétített szélvédő, melyet pillanatok alatt ezüstösen csillogó repedések hálóztak be. Az autó belerohant egy útszéli lámpaoszlopba, a motorháztető alól lángok csaptak fel. A furgon folytatta az utat, és hamarosan magunk mögött hagytuk a helyszínt.

– Szép munka volt – mondtam Kalapácsnak, aki elégedett mordulással csukta be a furgon ajtaját.

– Mi a fene történt? – kérdezte Val a vezetőülésből, miközben sebesen navigálta az autót a sötét utcákon.

– Ne is kérdezd. – Lerogytam az egyik ülésre. Az elementál elűzésének és a fegyveresek elaltatásának kimerültsége olyan erővel csapott le rám, hogy még a lábam is remegni kezdett. – Ezek a fickók nem a Manadyne saját biztonsági emberei, de nem is Knight Errantosok voltak. De akkor kik lehettek, és honnan a pokolból tudták, hogy itt leszünk?

– Rivális árnyvadászok? – találgatott Kalapács. Előfordult, hogy több árnyvadász csapatot is felbéreltek ugyanarra a munkára, és a célnál egymásba futottak, de ez nagyon ritkán történt meg.

– De akkor miért próbáltak kinyírni minket? – kérdezte Boom.

– Ezek nem vadászok voltak. – Sloane az akció kezdete óta most szólalt meg először. – És nem is próbáltak megölni minket... legalábbis először még nem.

– Miről beszélsz? – néztem rá a szőke szamurájra.

Sloane lassan ülő helyzetbe tornázta magát a furgon hátuljában.

– Az adattárban ránk támadó fickók géllövedékeket használtak. – Rámutatott a páncéldzsekijét elcsúfító sötét foltokra, amit eddig vérnek véltem. – Nem akartak komolyan megsebesíteni minket. Az elementál feladata pedig csak az volt, hogy elkábítson minket. Először arra gondoltam, azért használtak pont ilyen szellemet, mert jóval kevesebb kárt okoz a számítógépekben, mint egy tűz- vagy földelementál, de most eszembe jutott, hogy ha egy csapatot élve akarsz elkapni, akkor egy levegőelementál a legjobb választás.

– Ez még mindig nem ad választ arra a kérdésre, hogy kik voltak – töprengett Kalapács, és hirtelen eszembe jutott valami.

– Garnoff beszélt valakivel a fogadáson – mondtam. – A Hiramatsu-gumi kobunjával.

– Tehát a jakuza? Azok a kurafiak japánoknak tűntek...

– Ebben lehet valami – vetette közbe Boom. – Karom, a beszámolód alapján a jakuzának van valami köze Garnoff tevékenységéhez. Lehet, hogy van valami közös ügyük, és nem szeretnék, ha a Manadyne tudna róla. Ezért küldték saját embereiket ahelyett, hogy hagyták volna az ügyet a Knight Errantra.

– A francba, még az is könnyen elképzelhető, hogy Garnoff szándékosan hagyta, hogy kihallgassam a beszélgetését Isogival! Lehet, hogy ez az egész egy csapda volt. De ha így van, akkor is honnan a fenéből tudhatták, hogy pont ma éjjel csapunk le? – Ismét bevillant valami. – Zűrös. Említette, hogy találkozott egy jéggel a rendszerben. – Bekapcsoltam a feji rádiómat. – Megtorló Kettes. Megtorló Kettes, jelentkezz. Ott vagy? Válaszolj! – Még mindig csak a zúgás. – Val, azonnal vissza kell mennünk a biztonságos házhoz. Zűrös nem felel. Lehet, hogy megsérült, vagy...

A rigó a fejét rázta.

– Karom, az első dolgunk, hogy megszabadulunk ettől az ócskavastól, és keresünk egy másik járművet.

– De...

– Figyelj, Zűrös az én barátom is, és sokkal hosszabb ideje ismerem, mint te. Tud magára vigyázni. Ha a Knight Errant lekapcsol minket, semmit sem tudunk tenni érte. Amikor elhagytuk a Manadyne-t, nem szálltak ránk, de biztos lehetsz benne, hogy mostanra már a kezükben van a kocsi leírása és a rendszáma. Tudok egy helyet, ahol járművet válthatunk, azután megnézzük a biztonságos házat. Ha Zűrös nem tud ennyi ideig várni, akkor már úgyis mindegy.

Természetesen igaza volt. Bólintottam és hagytam, hogy végezze a munkáját. Kimerülten rogytam vissza az ülésbe. Kezdtem belefáradni, hogy mindig egy lépéssel Garnoff mögött járok. Elérkezett az ideje, hogy tűzzel harcoljunk a tűz ellen.