8

– Mit szólsz?

– Boom, az én időmben láttam már ennél kisebb országokat is.

Kiderült, hogy a troll „kéglije" a Back Bay kerületben valójában egy hatalmas villa, amit Boom megvásárolt és helyreállított; ekkora területen tíz roxi család is kényelmesen elélhetett volna. A négyszintes épületben volt két vendégszoba, egy teljesen felszerelt médialakosztály és minden, ami ahhoz kell, hogy az ember tökéletes kényelemben érezze magát. Zűröst egyértelműen lenyűgözte a berendezés, különösen a szinte minden helyiségben felszerelt modern elektronikus eszközök. Egy olyan ember számára, aki azt sem tudta, a csatlakozónak melyik végét kell bedugnia a jackbe, Boom komoly technikai szakértőnek tűnt.

– Nos, tetszik? – kérdezte a troll. Olyan volt, mint egy gyerek, aki a legújabb játékát mutogatja.

Mosolyogva bólintottam.

– Hosszú utat tettél meg Seattle nyomorúságos bérlakásaitól idáig. Némelyik olyan kicsi volt, hogy kis sem tudtál nyújtózni bennük anélkül, hogy bele ne ütközz a falba. – Az épületek tervezésénél még ma sem igazán gondoltak a trollokra és más metahumánokra. A villa magas mennyezete és tágas szobái éppen hogy megfeleltek egy Boom méretű metának.

– Az ajtóknál le kell hajtanom a fejem – ismerte el –, de ettől eltekintve nem olyan rossz.

– Határozottan feltörtél, cimbora.

– Nem lehet örökké az utcán élni – felelte Boom.

Mennyire igaz, gondoltam. A legtöbb árnyvadász egy idő után vagy megragadta a kínálkozó lehetőséget és otthagyta az utcát, vagy állandó lakóként beköltözött egy jelöletlen sírba. Eszembe jutottak a régi cimborák, akikkel Boom és én együtt vadásztunk az árnyakban. Vajon mi lehet velük? Boom végigvezetett minket a házon, megmutatta a vendégszobákat, aztán kimentette magát, mert le kellett rendeznie néhány telefonhívást.

A második emeleti fürdőszoba maga volt a mennyország, rögtön vettem is egy kiadós forró fürdőt. Kihasználtam az időt, hogy a zubogó víz alatt kitisztítsam az elmém és rendet rakjak a gondolataim között. Akármit is akart tőlem Garnoff, meg kellett győznöm róla, hogy sokkal többe kerül megszereznie, mint elfeledkeznie róla. Fiatalabb koromban valószínűleg már ennél kevesebb provokációért is bosszút álltam volna rajta, de tudtam, hogy a megtorlásból semmi hasznom nem származik. A Manadyne nem számított nagypályás cégnek, még a Dunkelzahn végakarata révén kapott támogatással együtt sem. Voltak kapcsolataim sokkal jelentősebb cégekkel, így biztosan nem lesz nehéz dolgom, ha le akarom koptatni őket magamról. Mire elkezdtem megszárítani magam az egyik vastag plüsstörülközővel, már meglehetősen biztos voltam benne, hogy képes leszek kezelni a helyzetet.

Amikor Zűrös belépett a fürdőbe, eleresztettem egy meglepett kiáltásfélét, és magam elé kaptam a törülközőt. Elég hamar sikerült visszanyernem és lélekjelenlétem.

– Mi a...

– Meg kell osztoznunk a fürdőszobán. – Kiszedte a hajából a csatot; hosszú, fekete tincsei szabadon omlottak a vállára. – Remélem, nem bánod. – A kényes helyzetre ügyet sem vetve vetkőzni kezdett.

– Uhh... dehogy – nyögtem, amint rátaláltam a hangomra. – Természetesen nem. Miért is bánnám? – Biztonságosan a derekam köré tekertem a törülközőt. – Semmi gond. Egyébként is végeztem. – Zűrös már a melltartójánál tartott, én pedig kimenekültem a helyiségből, még a régi ruháimat is elfelejtettem magamhoz venni. Nem szólt egy szót sem, de meg mertem volna esküdni rá, hogy jól mulat rajtam.

A hely, ahová troll barátom délután elvitt minket, a dallasi Armanté egyik kirendeltsége volt, egy feltűnően puccos létesítmény, amely céges vezetők és más nagykutyák öltöztetéséről gondoskodott. Ahogy beléptünk az ajtón, már elénk is sietett egy kifogástalan kinézetű tünde diszkrét, de tökéletes szabású öltönyben – gondosan ügyeltek rá, hogy még ezzel se vonják el az "árukészletről" a vendégek figyelmét.

– Mr. Pemberton – köszöntötte barátomat a tünde hitelesnek tűnő mosollyal. – Minek köszönhetjük a megtiszteltetést? Csak nem a Manadyne összejövetel miatt látogatott el hozzánk?

Boom mosolyogva bólintott.

– De igen, Marcel. A vendégeimnek, Thomasnak és Arielnek szükségük volna ruhára. – Zűrösre és rám mutatott.

Nem is tudom, mi lepett meg jobban: az, hogy Boomot ismerik egy ilyen flancos helyen, vagy hogy régi barátom londoni akcentusának nyoma veszett, amikor Marcelhez szólt, és felváltotta valami bostoni felső körös értelmiségi beszédmód. Még a hangszín is megváltozott, idomult az előkelő légkörhöz.

Marcel tetőtől talpig alaposan végigmért minket.

– Azt hiszem, nem lesz probléma. Alexa majd segít a hölgynek kiválasztani a megfelelő ruhát. – Hozzám fordult. – Ha volna olyan szíves követni, uram, mutatnék önnek néhány esti alkalomra való öltözéket.

Boommal együtt követtük a tündét a divatház mélyére, ahol teljes mértékben rábíztam magam a szakemberre. Marcel gyorsan levette a méreteimet, bár gyanítottam, hogy a legtöbbet ránézésre is könnyedén meg tudta állapítani. Aztán elnézést kérve távozott, én pedig Boomra néztem.

– Honnan tudta, hogy a Manadyne partira mész? – kérdeztem. – És mi ez a gazdag céges duma?

Boom zöldes árnyalatú bőre kis híján elvörösödött, és a troll szégyenlősen elmosolyodott.

– Nyelvszoftver – mutatott a nyaka hátsó részéből kiálló jackre, és a benne lévő chipre. – Benne van mindenféle etikett, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljek. Az évek során ugyan a legtöbbet megtanultam magamtól is, de a szoftver minden apróságot tartalmaz, amiről hajlamos vagyok elfeledkezni, és a helyzettől függően módosítja a nyelvet és az akcentust. Az összejövetelre hoztam magammal japán nyelv és céges kultúra programokat is. Ha kell, neked is adok egyet. – Az adatjackemre nézett, és hirtelen nagyon is tudatában voltam a bőr alól kiálló hűvös fémnek.

– Kösz, nem kérek. Majd valahogy elboldogulok. – Ha észrevette volna, milyen kényelmetlenül kezdem érezni magam a gondolatra, hogy a viselkedésemet egy chipre égetett szubrutinok irányítsák, fel sem veti az ötletet.

– Ami pedig az összejövetelt illeti – mondta –, Marcelnek az a dolga, hogy a plexum minden rendezvényéről tudjon. Készen kell állnia a megrendelők minden kívánságára, és nem rossz üzlet a különböző estélyek vendéglistáit körbeadni a butikoknak és a szállítóknak, hogy ők is tudják, mire számítsanak. Marcel kiváló szabó és társaságszervező, emellett az egyik legjobb kapcsolatom. Rengeteget tud mesélni arról, hogy ki mit visel és hol tölti az estéit, nem beszélve az ügyfelei pénzköltési szokásairól, méreteiről és arról, hogy mikor kinek vesznek ajándékot.

Marcel néhány perc múlva visszatért egy halom ruhával megpakolva, amit végig kellett próbálnom. Kitűnően állapította meg a méreteimet; szinte minden darab tökéletesen illett rám. Végül egy fekete, divatos Armanté öltönyt választottam magas hasítékkal, kettős kézelővel, jelképes méretű hajtókával, valamint gallér nélküli inggel. Az anyagba szőtt Kevlar II szálak ellenállóvá tették a kis kaliberű lövedékek ellen. Marcel elismerően nézett végig rajtam, és hozzákezdett a végső méretre igazításhoz.

Amikor a ruha derékrészéhez ért, felnézett rám.

– Fog valamilyen... speciális kiegészítőt viselni az öltönyhöz, uram?

Ezen egy pillanatra elgondolkodtam. Talán be tudtam volna juttatni egy fegyvert a Manadyne rendezvényére, de nem láttam értelmét. Egy varázsló valójában sosem fegyvertelen, és egy pisztoly csak gondot okozott és gyanakvást szült volna. Megráztam a fejem.

– Csak ez lesz nálam – emeltem fel a késtokkal ellátott övet.

– Hmmm. – Marcel kinyújtotta a kezét. – Szabad lesz? – Bólintottam és átadtam neki.

Többféle szögben is az öltönyhöz illesztette az övet.

– Azt hiszem, a legjobb, ha maradunk a hagyományos megoldásnál, kivéve persze, ha teljesen el akarja rejteni.

Marcel úgy igazgatta el az övet, hogy a kés tokja tökéletesen igazodjon a ruha szabásához, ugyanakkor könnyedén hozzá tudjak férni a fegyverhez. A zakó jórészt takarta a tokot, így a kés jelenléte nem volt túlságosan nyilvánvaló. Megnéztem magam a tükörben, és elégedetten bólintottam. Egyáltalán nem látszott, hogy lenne nálam fegyver.

– Még egy utolsó simítás. – Marcel egy mély burgundivörössel szegélyezett fekete köpenyt kanyarított a vállam köré, elől összekapcsolta egy kelta mintás ezüstcsattal, majd átadott egy szintén fekete-burgundi puhakalapot.

El kellett ismernem, a hatás mély benyomást keltő volt. A tükörben alig ismertem rá a karcsú, jól öltözött mágusra.

– Kitűnő választás, Marcel – bólogatott elismerően Boom.

A szabó elégedetten mosolygott.

– A köpeny szintén kevlarszálas, így további védelmet biztosít. Az ember sosem lehet elég óvatos.

Bólintottam. A fickó tudott valamit.

Marcel tett még néhány jelölést a ruhán, utoljára megvizsgálta az összhatást, aztán elvitte, hogy elvégezze az utolsó változtatásokat.

– Estére eljuttatom önhöz – mondta.

– Rendben, küldd az én lakásomra – mondta Boom, és visszatértünk az eladótérbe Zűröshöz. A lány elégedetten figyelte, amint egy humán nő méltóságteljes mozdulatokkal becsomagolja a ruháját egy áttetsző műanyagfóliába.

– Úgy érzem magam, mint a bálba készülő Hamupipőke – vigyorgott rám.

– Csak mi nem vagyunk gonosz mostohanővérek – tréfálkozott Boom, és előhúzott a zsebéből egy hitelkártyát.

Felemeltem a kezem.

– Hagyd csak, cimbora, majd én állom.

Boom vállat vont és eltette a kártyáját. Már így is rengeteget segített nekünk. Az Assets elég jól fizetett, így meglehetősen egészséges hitelegyenleggel rendelkeztem. Bedugtam a kártyám a pulton álló leolvasóba, és megpróbáltam rezzenéstelen arccal tudomásul venni a felvillanó számokat. Megengedhettem magamnak, de az összeg még így is félelmetes volt.

– Szép estét – köszönt el Marcel, amikor távoztunk az épületből.

– Az lesz, ebben biztos vagyok – felelte Boom.

Este gondosan bezártam a fürdőszoba ajtaját, nehogy Zűrös megint rám törjön. Marcel tartotta a szavát, és néhány órával azután, hogy elhagytuk az Armanté divatházát, megérkeztek a ruhák. Ismét megnéztem magam a tükörben, és meg kellett állapítanom, hogy sokkal cégesebb külsőm lett, mint előző nap az autóm visszapillantójában. Mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna.

Boom nagyon elegánsan festett gallér nélküli ingében, amihez nem kötött nyakkendőt. Zakója szabása láthatatlanná tette a hónaljtokban lapuló karcsú pisztolyt, maga az anyag pedig képes volt megállítani a közepes kaliberű lövedékeket is; elmesélte, hogy egy alkalommal ez mentette meg az életét. Halkan beszélgettünk, miközben az emeleten készülődő Zűrösre vártunk.

– Megváltoztak a dolgok, nem igaz? – kérdezte Boom széles vigyorral, elővillantva tekintélyes méretű agyarait.

– Öregem, ha öt évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy ma itt fogok állni, hát körberöhögöm. Úgy látszik, mióta Dunkelzahnt megölték, semmi sem olyan, mint régen.

– Dunkelzahn halála több szemszögből is fordulópont volt – mondta a troll elgondolkodva, és rám nézett. – Tudod, soha nem kérdezted meg, hogyan kerültem bele a végrendeletbe.

– Ismerted őt?

– Valami olyasmi. Miután kiváltam a bandából, rájöttem, hogy természetes érzékem van a szervezéshez. Emlékszel arra a sok apró részletre, amit minden vadászatunk alkalmával gondosan kidolgoztam? Ugyanezt tettem más vadászoknak is: elintézem a fontos apróságokat, és számolgattam. Ebben vagyok jó. Ezt Dunkelzahn is észrevette, és rajtam keresztül végeztetett el néhány munkát. Természetesen először még nem tudtam, hogy ő a megbízó. Ezek a munkák segítettek, hogy hírnevet szerezzek magamnak Bostonban. Az első néhány évben még csak amolyan mellékes meló volt, de amikor a Fuchi kezdett széthullani, hirtelen megszaporodott a munka. Dunkelzahn addigra már meghalt, de rám hagyta a klubot és némi nujent, amiből megalapozhattam egy jól menő üzletet. – Ismét elvigyorodott. – Emlékszem, régen azt gondoltam, hogy a közvetítők a világ legpénzéhesebb vérszívói, és most itt vagyok a másik oldalon. Elég sokáig tartott, mire rátaláltam arra a munkára, amit igazán szívesen csináltam volna felnőttkoromban. – Megbillentette a fejét. – És mi van veled?

– Azt hiszem, én még mindig nem nőttem fel. Miután leléptél Seattle-ből, folytattam a vadászatot, továbbra is az árnyakban dolgoztam. Hírnevet szereztem magamnak, elvállaltam néhány komolyabb melót, aztán valahogy belecsöppentem az Assets ügyébe. Ez volt a legvadabb vadászat, amiben valaha részt vettem. Igazi világvége-apokalipszis meló, cimbora. Még most is leizzadok, ha eszembe jut. Amikor véget ért, megkértek, hogy csatlakozzam az Assetshez. Hogy mondhattam volna nemet? Ők a legjobbak a szakmában. Amíg nekik dolgoztam. olyan dolgokat láttam és tapasztaltam, amit az utcákon sosem éltem volna át. Igazi nagypályás lett belőlem. De most ez az ügy visszahozott ide, és elkezdtem olyan dolgokon gondolkodni, amelyek már nagyon hosszú idő óta nem jutottak eszembe.

– Indulhatunk, uraim? – hangzott fel a kérdés a folyosóról, és a következő pillanatban Zűrös belépett a szobába. Mindketten felé fordultunk, és Boomból kiszakadt egy halk, elnyújtott fütty.

A lány zöld, ezüstösen csillogó neo-gyémánt szálakkal átszőtt Armanté „csillagfény" kollekciót viselt; a ruha minden mozdulatánál másképp csillogott, és emellett nem elhanyagolható mértékű védelmet biztosított. A ruha hátrész nélküli volt és mély nyakkivágással rendelkezett, ami szabadon hagyta hófehér nyakát és vállát, valamint dekoltázsának egy figyelemreméltóan nagy részét. A nyakára fekete, fátyolszerű, ezüst csillagokkal díszített kendőt terített, ami szintén tartalmazhatott némi golyóálló szövetet.

Sötét haját bonyolult copfba fonta, és egy ezüst, kelta mintás csattal rögzítette. Ugyanez a minta díszítette ezüst nyakláncát és fülbevalóját, melyekbe apró, a ruha színéhez tökéletesen illő zöld köveket foglaltak. Az ékszerek szinte kiegészítették a füle mögötti adatjack csatlakozót, a testébe épített egyetlen kibervert. A kezében tartott karcsú, sötét neszesszerben gond nélkül elfért egy önvédelmi pisztoly, de a Predator, amelyiket első találkozásunkkor rám emelt, biztosan nem. Az összkép mindenesetre lélegzetelállító volt.

– Te... csodásan nézel ki! – Végre szóhoz jutottam. – Lenyűgöző!

– Kedvesem – kelt fel a fotelből Boom – mint mindig, az én kedves Karom kollégám és barátom most is alaposan alulértékeli a látványt. Ön elbűvölő és gyönyörű, akár egy álom.

Masszív mancsába fogta Zűrös kezét, és óvatosan az ajkához emelte. Ezek a tudásbázis szoftverek tényleg jók lehetnek valamire. Sosem láttam még Boomot ilyen udvariasnak, az akcentusa pedig a bostoni felső osztályba tartozókéra emlékeztetett – mintha egész életében a Beacon Hillen élt volna.

Zűrös elmosolyodott a bókra, és kis híján pukedlizett. Igen, biztosan van valami azokban a chipekben.

– Biztosan mély benyomást fogsz tenni a társaságra – mondtam, és éles pillantást vetettem Boomra, amit ő természetesen figyelmen kívül hagyott.

– Az nem kétséges – bólogatott a troll. – Talán annyira mélyet, hogy Garnoff barátotok kétszer is meggondolja, kivel packázzon. Indulhatunk?

– Én kész vagyok – mosolygott Zűrös. – Kezdődhet a mulatság.